Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-16 / 111. szám, kedd

10 PREMIER LEAGUE FOCITIPP 2017. MÁJUS 16. www.ujszo.com A Tottenham Hotspur a White Hart Lane történetének utolsó mérkőzésén 2-1 -re legyőzte a Man­chester United csapatát, amelyik az első félidőben mintha a pályán sem lett volna. Ezzel biztossá vált, hogy Mauricio Pochettino csapata veret­lenül zárja a szezont hazai pályán, és az is, hogy Jósé Mourinho együttese nem lesz ott a legjobb négy között a ligában. A mérkőzés szimbolikája erős: a PL első számú vesztesének elkönyvelt Spurs nőtt a nyerőgép ManUnited fölé, mégpedig - külö­nösen az elmúlt évek történéseinek tükrében - teljesen megérdemel­ten. A pólusváltás azonban nem­csak erre a két csapatra igaz. A jelenség Angliában is egyre több beszédtémát szolgáltat a sajtónak, nemrégiben a Sky Sports nézte át a Premier League elmúlt 25 szezon­ját. Azt vizsgálták, hogy 1992-től kezdődően mely csapatok és hány ponttal végeztek a bajnokság végén az első négyben, és ez alapján egyér­telmű napjaink angol labdarúgásá­nak az iránya. Kezdetben vala Észak Észak és Dél háborúja pólusváltás a PL-ben A Manchester United lehetne a mérleg nyelve, de csak Mourinho látja sikernek a szezont m .;'JA «aciu3iiL\ ilMlM UJvlM.ii.lHlI.Tt Észak Del 330 220 110 moioimOoopocrrc Neií tÓoSioipOSt® oimmoiooooo ^ Észak és Dél történelmi versenyfutásában jelenleg a déliek állnak jobban A liga hajnalán egyértelműen Észak dominált, mégpedig a Manchester United vezetésével, de mellettük a Liverpool, a Manchester City, a Leeds, a Newcasde, a Nottingham vagy a Blackburn is a liga megha­tározó szereplője volt - ideig-óráig, tehetjük hozzá. Az olló az 1994/1995-ös szezon­ban nyílt a legszélesebbre - ez volt egyébként az utolsó idény, amikor 22 csapat vett részt a baj­nokságban. A Blackburn Rovers lett a bajnok, a Manchester Uni­ted végzett a második helyen, a Nottingham Forest a harmadik, a Liverpool a negyedik lett, vagyis Észak mind a négy helyet elvit­te, 328 pontot szerezve, míg Dél nulla ponttal zárt. Észak dominanciája az 1997/1998- as szezonig tartott, ekkor a Man­chester United négy bajnoki címnél járt a PL-ben, de nyert a Blackburn is, mellettük pedig a Liverpool, a Newcasde és az Aston Villa is gya­kori vendég volt a legjobb négy között. Az Arsenal vezetésével jött fel Dél A déli klubok az 1997/1998-as szezonban törték meg az uralmat, amikor az Arsenal megnyerte a baj­noki címet, a negyedik helyen pe­dig a helyi rivális, a Chelsea végzett, ám ezt követően ismét a United kö­vetkezett három, zsinórban szerzett bajnoki címmel. A 2001/2002-es kiírást ismét az Agyúsok nyerték, ugyanakkor mögöttük öt északi rivális követ­kezett a hatodik helyen végzett Chelsea-ig, vagyis összesítésben Dél megint csak alulmaradt, még­pedig 141 ponttal. Az északi dominancia a2003/2004- es szezonban ismét gyengülni kez­dett. A bajnoki cím megint csak az Arsenalé lett (ez a mai napig az utolsó, amit megszerzett a klub), ráadásul Arséne Wenger csapata ve­retlenül menetelt a trófeáig. A top négy csapat összpontszáma nagyjából egyenlően alakult Észak és Dél között a 2008/2009-es sze­zon végéig. A 2009/2010-es kiírás­ban azonban a Chelsea egy ponttal megelőzte a Unitedet, ráadásul az Arsenal és a Tottenham is a legjobb négyben végzett, összesen 146 pon­tot verve Északra. Ekkor újabb for­dulat következett: Észak orrhosszal visszavette a vezetést a következő négy szezonban, ám mindegyikben két déli csapat is a legjobb négyben végzett. Mára fordult a kocka A viszonylagos egyensúlyi helyzet a 2014/2015-ös szezonban változott meg, amelyben a déli fölény csúcsa­ként Jósé Mourinho bajnokságot nyert a Chelsea-vel, és ez a fölény azóta is állandósult. Utolsó északi klubként a Manchester City tudott bajnokságot nyerni (2013/2014), a Leicester sikere pedig - amely a be­sorolás szerint déli klubnak számít — már történelmi 156 pontos déli sikert hozott a ligában, hiszen Pép Guardiola csapata volt az egyeden klub Északról, amely a tavalyi sze­zonban befért a legjobb négybe. Az idei szezonban az már biztos­nak tűnik, hogy az első két helyen déli csapat végez a Chelsea és a Tottenham személyében, míg a 3-5. helyért a City, á Liverpool és az Arsenal fűt versenyt. A Manchester United viszont a tavalyi szezonhoz hasonlóan ezúttal sem lesz ott a négyben. A varázslatot az jelenti, hogy Jósé Mourinho ennek ellené­re totális sikerként tálalja a szezont. Mourinho alternatív valósága A portugál mester 2016. augusztus 7-én a Leicester 2-1-es legyőzésével megnyerte az angol Szuperkupát, és a Southampton elleni 3-2-es győzelemmel a Hub megszerezte a Ligakupát is. Igaz, ezeknek a tró­feáknak a rangja nem igazán meg­határozó Angliában, mégis jól lehet tálalni, főleg a PL-veredenségi so­rozattal és az Európa Liga-fináléval megtámogatva. És Mourinho meg is teszi - az első pillanattól kezdve. Sőt, egyesek szerint mást sem tesz, mint a szurkolók agyát mossa a ku­darcok ellenére, hiszen az alaphely­zetet ne feledjük a százmilliós nyári költések ellenére a Unitednak sansza nem volt beleszólni a bajnokságba, sőt még a BL-helyre sem ért oda a Hub a Premier League- en keresztül. De lássuk csak, Jósé Mourinho honnan indított, és milyen ala­possággal meséli a csodaszezon legendáját, kezdve a bemutatására szervezett sajtótájékoztatóval! „Kezdhetném mentegetőzéssel, védekezéssel, kezdhetném azzal, hogy nincs könnyű dolgom az MU kispadján, hiszen a csapat az elmúlt három szezonban egyszer sem végzett a negyediknél jobb helyen” - mutatott rá Mourinho, miközben persze nem védekezéssel indított. „Könnyű, mégi^igaz lenne arra fókuszálnom, hogy az elmúlt három szezonban egyszer sem szerepelt a BL- ben a csapat, sok volt a probléma, és így tovább” - tette hozzá, miközben persze még mindig nem mentege­tőzött. Nem sokkal később a szezont megelőző .kínai túra miatt morgott Mourinho, majd amikor megkez­dődtek az Európa Liga küzdelmei, feltette a kettős terhelésről szóló lemezt, ami azóta is szól, csak a Jósé Mourinho egy klublegenda, George Best sálát pörgetve, könnyez­ve futott tiszteletkört az Old Traffordon az EL-elődöntő után narratíva változik kissé. ,A csapat bejutott az Európa Liga döntőjébe, ami azt jelenti, hogy 64 meccset ját­szunk az idei szezonban. Ez aligha fair küzdelem” - jelentette ki daco­san Mourinho nemrégiben. A siker attól függ, mi a cél Természetesen van igazság a sza­vaiban, ugyanakkor ne felejtsük: a Louis van Gaal vezetésével FA- kupát nyerő Manchester United szintén 59 meccset játszott a sze­zonban, és amíg a holland pana­szaira a kutya sem volt kíváncsi, addig Mourinhót már szinte saj­nálják a drukkerek. ,A futball azokat a csapatokat bünteti, melyek jól teljesítenek. Ez a kilencedik meccsünk ápri­lisban. Embertelen” - tódította a Swansea elleni hazai döntetlent követően. Miközben éppen eny- nyi meccset játszott a Bajnokok Ligájában elődöntős Real Madrid, Adético Madrid és a Monaco is. Mint ahogy ennyit játszott a baj­nokságért küzdő Barcelona, vagy a Bayern München és a Borussia Dortmund is. Meglehet, még ke­ményebb ellenfelekkel szemben, mint a kiesés ellen menekülő Swansea, és akkor még nem tettük hozzá, hogy a Manchester United kerete a futball történetének leg­drágább csapata. A 2015/2016-os szezon végén a United játékosai Chris Smallingot választották meg maguk közül az év játékosának. Ez azért jelent va­lamit Angliában. Ennek ellenére, amikor Smalling a szezon végéhez közeledve egy meccsen nem vállal­ta a játékot sérülésére hivatkozva- melynek ellentétére semmiféle bizonyíték nem volt -, Mourinho „túlságosan óvatosnak” nevezte, majd amikor nélküle is nyert a csa­pat, és a közösségi média szétszedte a játékost, a portugál csak mosoly­gott, de egy fél mondattal sem véd­te meg Smallingot. Hiszen nem is ez volt a cél. Mint ahogy Luke Shaw vagy Henrikh Mhitarjan esetében sem sikerült túl jól a játékosok mene­dzselése - akik talán maguk sem a legjobban reagáltak a menedzser kritikáira —, de ez esetben is el­mondható: nem is ez volt a fő cél. Mourinho ugyanis nem a játékosai felépítésében, menedzselésében a legjobb, ahogy ez a Chelsea-nél és a Unitednél is kiderült. Mourinho legfőbb erénye a szurkolókkal való kapcsolat és a média manipulálása. Ebben viszont még mindig verhe- teden a futball világában. Európa Liga: menny és pokol Viselkedésének legékesebb példáját- ami az egész szezonról sok min­dent elmond - a Celta Vigo elleni EL-elődöntőt követően láthattuk. Az MU egy igencsak közepes mécs­esét követően, némi szerencsével játszott 1-1-es döntedent világve­rőnek távolról sem nevezhető el­lenfelével szemben. Majd a sovány teljesítmény után jött a show. Mourinho a Celta történetének legfontosabb meccsének nevezte az összecsapást, majd csapatát méltat­ta, mely „győzni akarásban felnőtt ellenfeléhez”, majd ismét a soro­zatterhelésről beszélt. „14 meccset követően jutottunk el a döntőbe, ha megnyerjük az Európa Ligát, kimondhatadanul boldog leszek” - mondta a portugál szakember. Alig négy évvel azt követően, hogy a Chelsea élén kifejtette: az Európa Liga-győzelem óriási csalódás lenne a számára, hiszen a szemében csak egy igazi kupa létezik: a BL-trófea. Printz László

Next

/
Thumbnails
Contents