Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-11 / 107. szám, csütörtök

A Fotósuli WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM JL v/ X V/ O VJ I*» Tippek, trükkök Fénykcpcz/iik a gyerekeket is. Ôk azok, akik ásítanak a szertartás alatt, akik túrják az orrukat a pohárkö- szöntő közben, akik lefekszenek a padlóra a szülői tánc elején. Csupa remek pillanat! A lagzi egyik nyugodtabb pillanatá­ban készítsünk néhány egyéni port­rét a jelenlévőkről. Lehetnek ezek el­lesett képek, de szólhatunk is nekik, hogy szívesen lefotóznánk őket. Egy dologra ügyeljünk: soha senkit ne fényképezzünk evés közben! Figyeljük - és persze fényképezzük - az arcokat. Egy-egy spontán mosoly, nevetés, esetleg egy-két könnycsepp vagy grimasz adja meg a nagy napról készült fényképeink lelket. Örökítsük meg azokat a részleteket, apróságokat is, amelyeket a meny­asszony és a vőlegény nagy gonddal kiválasztott: a virágdíszeket, az ülte- tőkártyákat, az étlapot, székszoknyá­kat, borcimkéket. Ne feledkezzünk meg az esküvői tortáról sem! .Az autó csomagtartójába könnyen befér egy összecsukható kislétra. Ér- demes magunkkal vinni, még ha csak egyszer vagy kétszer mászunk is fel rá, például a torta felvágásakor vagy a csoportkép elkészítésekor. Ne féljünk fekete-fehérben fény­képezni, hiszen ezekkel a fotókkal nagyvilági, profi, klasszikus hangu­latot érhetünk cl, és a sok szín nem tereli el a figyelmet a kép témájáról. Kérdezzük meg a fiatalokat, van-e olyan fotó, amit mindenképpen ott akarnak majd látni az. albumban (kö­zös kép Erika nénivel. Éviké az új lila ruhácskában stb.). Ha több ilyen is akad, készítsünk listát, amit fokoza­tosan kipipálhatunk. Ne féljünk magas ISO értékekkel dolgozni, hiszen még mindig jobb néhány szemcsés, képzajos, de éles képet készíteni, mint egy csomó sö­tét, elmosódott, bcmozdult fotót. Hogy a menyasszonyi ruha fehér maradjon a képeinken, valószínűleg pozitív expozíció kompenzációra lesz szükség - próbáljuk ki, milyen értékkel kell fotóznunk, hogy ne váljon szürkévé a ruha. Ugyanezért ügyeljünk a fehéregyensúly helyes beállítására is! Ne akarjunk végigfotózni egy egész éjszakát úgy, hogy nincs nálunk tartalék elem vagy akku. Az igazán előrelátó fotósok pedig tartalék fényképezőgépről is gondoskodnak - minden eshetőségre készen. Ne legyünk útban! Amikor közelebb kell lépnünk, tegyük meg, azonban ha csak lehet, igyekezzünk a háttér­ben maradni és nem tolakodni. Ez a nap nem rólunk szól. * * Wfé­1 1 i 1 I Niki és Greg meg­kértek, hogy eskü­vői értesítőjüket múlt század eleji hangulatúra fény­képezzem, ennek megfelelő hely­színt próbáltam keresni Pozsony belvárosában. A hátteret nagy rekesznyílással homályosítottam el, hogy ne legyen zavaró, a kész ké­pet pedig szépiára színeztem. Az ifjú pár készülődése hálás és kihagyhatatlan téma. Ilyenkor keríthetünk sort a menyasszonyi ruha megörökítésére is, egész alakos képen és részleteiben is. Kérdezzük meg a menyasz- szonyt, hogy a ruha melyik része tetszik neki a leginkább, és azt mindenképpen fotózzuk le. Verát és Mátét esküvőjük után a násznép a templom előtt rizsszemek helyett szappanbuborékokkal fogad­ta. Ezen a képen nem zavarók a háttérben buborékot fújok alakjai sem, az átlós kompozíció pedig dinami­kussá teszi a felvételt. 26. RÉSZ A tökéletes „Nem csinálnál pár képet az esküvőnkön?" Akinek van egy jobb minőségű tükörreflexes fényképezőgépe, és tudják róla, hogy szívesen fotózik, az előbb­utóbb szembesül ezzel a kérdéssel. ilyen meg­keresések esetén fel kell hívnunk barátaink figyel­mét, hogy nem vagyunk profi fotósok, ezért a vég­eredményért nem tudunk felelősséget vállalni. Vagy meggondolják magukat, és kerítenek egy hivatásos fényképészt, vagy szabad kezet adnak nekünk. Mi pedig belevágunk. Kevésbé lesz stresszes az előttünk álló feladat, ha megfelelően felkészülünk rá. Képzeljük el, tervezzük meg, hol és milyen felvé­teleket fogunk készíteni. Nem szégyen előre átta­nulmányozni profi esküvői fotósok képeit. Ha tehetjük, keressük fel még a nagy nap előtt az esküvő és a lagzi helyszínét. Készít­sünk be tartalék memóri­akártyát. Kérdezzünk rá, mikorra tervezik a csokor eldobását - nehogy éppen egy szendvicset majszol­junk a sarokban. Vagyis készüljünk, készüljünk, ké­szüljünk. Minél kevesebb meglepetéssel kell szem­besülnünk, annál jobb ké­peket készíthetünk. Az esküvői meghívó, ér­tesítő fotózása nem túl bonyolult feladat. Az ifjú párnak általában van el­képzelése, milyen hangu­latú legyen a rajta szereplő kép. Azzal kapcsolatban, hol készüljön, mi is adha­tunk nekik tanácsot. A ter­mészet vagy egy semleges háttér mindig jó választás, jobban kell vigyáznunk, ha épületek között vagy más, jellegzetes háttér előtt fényképezünk - ne hagy­juk, hogy a háttér elvonja a figyelmet fő témánkról. Több beállítást sokszor le­fotózva nagyobb eséllyel sikerül jól a végeredmény. A menyasszony és a vőle­gény készülődése közben elcsíphetünk néhány ér­dekes, vicces pillanatot is, amivel a készülő képsoro­zatot feldobhatjuk. Amikor magát a szertar­tást örökítjük meg, igye­kezzünk úgy helyezkedni, hogy még véletlenül se maradjunk le a gyűrűk Hobbi 2017. május

Next

/
Thumbnails
Contents