Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-11 / 107. szám, csütörtök
WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO<®UJSZO.COM . Alkotóműhely L. X IX/IW X V/X'L VXIJUL/A Honnan ered? A képzőművészet egyik legimpozánsabb technikája a mozaik, amely már az ókorban különleges szerephez jutott. Népszerűségét a keresztény kultúra, majd később a bizánci kultúra növelte ez utóbbi főként templomok belterének díszítésében merült ki. A padlóburkolattól kezdve a kupolákig mindenütt megjelent. Az ábrázolás azonban a korábbiakhoz képest nem a valósághűségre helyezi a hangsúlyt, ehelyett a szellemi és transzcedentális célok kerülnek előtérbe. A szakrális tematika mellett az eljárás erősen dekoratív jellegű, amely a szecesz- szió idején Antoni Gaudi művészetében teljesedett ki Barcelonában. így nem kell attól tartani, hogy a fokozott igénybevétel miatt az évek során kifakulna, vagy elvesztené mázas, színes rétegét. Gazdaságossági szempontból nem elhanyagolható, hogy nines maradék, felesleges, fel nem használható anyag mozaikos burkolás esetében. Aki imádja a pontos éleket és a vágott felületeket, az maradjon a márvány, vagy nagy lapos kerámiaburkolatnál. A mozaik játékos hangulata ott bontakozik ki igazán, ahol a megrendelő belső világa is ezzel harmonizál. ELŐNYÖK ÉS HÁTRÁNYOK A mozaik - amely általában 1*1 vagy 2»2 centis négyzetekből áll - tökéletesen követi a felület íveit - szerencsére és sajnos. Hogy miért sajnos? Mert a legkisebb egyenetlenség is azonnal meglátszik az aprólékos burkolaton, ezért az egyik legfontosabb fázis a burkolandó felület előkészítése. Medencék, valamint vízterhelésnek kitett helyiségek esetében a felület-előkészítés kihagyhatatlan fázisa a legalább kétrétegű vízszigetelés kenhető szigetelőanyaggal, valamint üvegszövet hálóval. A mozaiklapok 32x32 centiméteres hálóra, papírvagy fólialapra kasírozva kaphatóak, a kiosztásnál a mozaikok saját méretét kell számításba venni. (Ebben az esetben is igaz, hogy először a bejárattal szemközti falat kezdjük burkolni, hogy az esetleges vágások, élek a merőleges falakra essenek.) Ugyancsak hasznos információ, hogy az üvegmozaiklapok transzparensek, átengednek magukon némi fényt, így figyelni kell arra is, hogy a felhasznált ragasztó alapszíne fehér legyen. Máskülönben a tervezettnél söté- tebb árnyalat jelenik meg a falon. RAGASZTÁS ÉS FUGÁZÁS A ragasztót 3-4 milliméter fogközű glettvassal kell úgy felvinni, hogy egységes, törésmentes bordázatot adjon ki. Ennek alapvető oka a mozaikcsempék apró volta. Ebbe kell belehelyezni a fel kasírozott lapocskákat - papír és fólia esetében a lap mindig kívül marad, nem érintkezik a ragasztóval. A ragasztás legjobb vizsgája a papír vagy fólia eltávolítása - a felhelyezést követően 3-4 órával. Ha hibáztunk, a mozaikcsempék egy része a fedőlappal együtt jön le a falról. A száradást követően - körülbelül 4 óra elteltével - lehet kezdeni a fugázást. A munka mechanikailag nem különbözik a csempéknél alkalmazottól, ám azzal számolni kell, hogy jelentősen több részt kell „betömni", mint csempe esetében. A ragasztó anyagigénye harmada mozaik esetében, fugából dupláját kell venni, mint nagy kerámialapnál. Tekintettel arra, hogy apró lapokat vesz körbe rengeteg fuga, érdemes jól megfontolni a szín kiválasztását, ugyanis egy elütő fuga egészen meg tudja változtatni a mozaik hangulatát, színhatását. HANGULATOS EGYEDI KOMBINÁCIÓK A mintákat illetően korlátlan a lehetőségek tárháza. Tervezhetünk saját motívumokat, kedvünkre variálhatjuk a színeket. Az alapanyagokat illetően is sokkal szélesebb skálán mozoghatunk. Kombinálhatjuk a rusztikus hatást keltő téglát egy-egy kézműves kerámia csempével, a zuhanyzó padlója lehet akár folyami kavicsok gyűjteménye. Ha nincs kedvünk mértani pontossággal előre kiszámolt beltéri felületeket burkolni, csupán kreatív- kodnánk kicsit az udvaron, különböző méretű és formájú kő-, üveg- és kerámiadarabok segítségével kitömhetjük a letört járdaszegélyt, vagy a hátsó bejárat mellett, a lemállott lépcsőn összeállíthatunk egy képet. Ezeket az alkotóelemeket cementtel vagy gipsszel rögzítjük, vagy a még nem teljesen megkötött vakolatba nyomjuk bele. Ezzel a technikával sík, de akár homorú és domború felületeket is megvalósíthatunk. Az alkotás többféle módon készülhet, egyik módja például, amikor a vázlatból előbb egy negatívot készítünk. A mozaikszemeket lefelé nézve helyezzük a lapra, majd a kész képre ráöntjük a kötőréteget. A fordított eset, amikor magába a kötőrétegbe helyezzük az elemeket, elterjedtebb, viszont végeredményképpen nem kapunk tökéletesen . sima felületet. Összeállította Vida Nikoletta Utánvéttel megrendelem: A Családi házak 2017 katalógust ......db á 4,50 €/db + postaköltség V áros Az árakat áfával együtt tüntettük fel. PRODOM spol. s r.o. Líščie nivy 9, 821 08 Bratislava 2 Tel.: 02/50 20 39 11, 02/50 20 39 15 Fax: 02/50 20 39 16 e-mail: prodom@prodom.sk http://www.prodom.sk mmmm 2017. május Hobbi MMMM 3 HIRDETÉS ■ MP 170207