Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-11 / 107. szám, csütörtök

(10 UTAZAS ■ 2017. MÁJUS 11. www.ujszo.com Ennyi a fedélzeti ellátás egy 9,5 órás úton, ha lisztérzékeny az utas (Fotó: Martin Pavelka) Éheztette a légitársaság az utast, mert lisztérzékeny A légitársaságok lehetőséget biztosí­tanak arra, hogy ha az utas valamilyen ételre érzékeny, akkor azt jelezheti, és a fedélzeten egy speciális ételt fognak neki felszolgálni. Ez általában sikerül is, ám most egy szlovák fiút az ANA légitársaság éheztetett egy 9,5 órás járaton. Kapott ugyan speciális ételt, de abban nem volt köszönet. Martin Pavelka lisztétzékeny. Ahogy az Uj Szónak elmondta, ezt mindig jelzi is a légitársaság­nak, és eddig ebből sosem volt probléma, mindig gluténmentes ételt szolgáltak fel neki a fedél­zeten. Most azonban a japán - egyébként ötcsillagosnak nevezett - ANA légitársaság, NH879-es, Tokió-Sydney járatán csak egy banánt szol­gáltak fel számára, ezzel kellett beérnie a 9,5 órás úton. Míg a többiek jóízűen falatozták mellette az angol reggelit, neki ennyi járt. S hogy kicsit abszurd is legyen a helyzet, a banán mellé még egy kést és villát, sót és borsot is tartalmazó kis csomagot is kapott... A jegy egyébként 1200 fontba, azaz csaknem 1400 euróba került. A légitársaság az esettel kapcsolat­ban azt válaszolta az utasnak, valamint a hírt lehozó lapoknak, hogy „nagyon büszkék vagyunk szolgáltatásainkra, de ennek az utasnak az esetében nem sikerült teljesítenünk az elvárásokat. Sze­mélyesen is elnézést kérünk tőle, és felülvizsgáljuk a gluténmentes ételkínálatunkat, és azt, hogy azt hogyan szolgáljuk fel.” w Csak egy banánt szolgáltak fel a szlovák utasnak a 9,5 órás úton. Pavelka az Űj Szónak elmond­ta, hogy ugyan a személyzet a fedélzeten felkínálta neki, hogy egyen a sima - lisztet tartalmazó - menüből, de egy ilyen cinikus hozzáállás egy gluténérzékeny utasnál még inkább fokozza az elégededenséget. (szí) NYARALJON A BALATON PARTJÁN BALATONEUREDEN! Flamingó Wellness Hotel**** Standard kétágyas szobában félpanzióval már 43.700 Ft-tól/szoba/éjszaka (5-6 éjszaka foglalása esetén) www.flamingohotel.hu Hotel Füred**** Spa&Conference Classic kétágyas szobában félpanzióval már 54.300 Ft-tól/szoba/éjszaka (5-6 éjszaka foglalása esetén) www.hotelfured.hu Saját füves strand napágyakkal, élménymedencék kültéren és beltéren, Wellness&Spa részleg, masszázsok és testkezelések, csodálatos balatoni panoráma, kényelmes szobák, esténként grillparty. Foglalás, információ: +36 87 688 300, jlumingo@flamingohotel.hu, foglalas@hotelfured.hu H-8230 Balatonfiired, Széchenyi u. 16-20. Miért keresem fanatikusan az élményeket? Néhány gondolat az utazásokról, az élmé­nyekről, az életvitel­ről a BUBO utazási iroda vezetőjétől, Ľuboš Fellnertől. A feleségem azt mond­ja, autista vagyok. Igen, egy dologgal nagyon foglalkozom, csak arra összponto­sítok, és fanatikusan hajtok rá. Ha összpontosítok, akkor beszélhet­nek körülöttem... De valószínűleg ilyen a férfiak többsége. Nem olyan vállalkozó vagyok, aki mindig valami konkrét dolgot csi­nál. Gyakran csak úgy bambulok, teljesen felesleges dolgokra gondo­lok, a boldogságra, az élet értelmé­re, a nem működő demokráciára, a fenntarthatadan szociális rend­szerre, arra, mi lesz 30 év múlva. Pedig tudom, hogy a helyes, ha a mának, a mostnak élünk. Ha buli van, akkor jó hangulatom van, de képes vagyok akár 15 órán át egye­dül utazni az autómmal. Szeretem a naplementét, a patak folyását, a tüzet. Barangoló típus vagyok, de óriási a rendedenség az asztalomon. De ez nem zavar. Talán még sosem vettem át aján­lott levelet. Ma pontosan 18 558 olvasadan levél van az fiókomban. Nem vagyok függő, sem a mobil sem az e-mailek nem irányíthatják az életemet, nem lehetek a rabszol­gájuk. Nincs egyeden hűségkár­tyám se, se az üzemanyagra, sem a boltokba, sem pedig a légitársa­ságoknál. Nem vagyok képes ezt menedzselni, és bevallom, nem is akarok erre összpontosítani, sok energiát venne el. Szeretem az érzést, amikor haladok. Nem vagyok képes egy helyben áll­ni, várni. Ezért gyakran megelőzök másokat, ebben nagyon szemtelen vagyok. Pozsonyban szörnyen ve­zetek, ha egyszer ezért elveszik a jogosítványom, akkor azt hiszem, azt meg kell köszönöm. Szeretek dudálni, talán az indiai élmények miatt, szeretek alkudozni a piacon - sokáig kinn éltem, és az alkudozás élménye megfertőzött. A feleségemmel, Miskával három gyermekünk van, velük is szíve­sen utazom. Bár orvos vagyok, a gyerekekhez nem értek. Az ilyen kis babákkal szerintem egy fér­fi nem tud mit kezdeni. De ha kicsit felnőnek, akkor óriási él­ményt tudnak adni. Szeretem az őszinteségüket. Ha tehetném, csak gyerekekkel utaznék. Velük olyan érzésem van, mintha visszatérnék az 1989-es forradalom utáni fel­szabadult időkbe. Azok voltak a szép idők, amikor semmi akadályt nem ismertünk, barangoltunk, mentünk az ismeredenbe. Nem volt internet, nem voltak informá­ciók, mégis fantasztikus volt. Viszonyom a technikához? Mint minden mással kapcsolatban. Min­perzsaszőnyegekkel, az afrikai szob­rokkal. Ránézésre megállapítom, hogy honnan származnak, mek­kora az értékük. Szintén szeretek találgatni a kinézet alapján, honnan származhat az ember. Ha pedig pár szót váltok velük, és kiderül, hogy ismerem a helyet, ahonnan szár­maznak, meglepődnek, de boldo­gan mosolyognak. Szeretem a élményeket, a kalando­kat, az utazásokat az ismeredenbe. Nem találok elsőre meg minden utcát Pozsonyban, ahol 47 éve élek, de Abidjanban, Hanoiban, vagy más eldugottabb városban elsőre célba érek. Képes vagyok aludni egy sátorban az északi sarkkörnél, ugyanakkor szeretek az adott ország legjobb szállodájában is megpihen­ni. Hogy lássam a különbségeket, business class-on repülni, majd kerékpározni a vietnami falvakban. Sok embert bolondnak nézek, ugyanakkor magamat sem tartom okosnak. Nem kéne ezt tennem, de nem tudok mit tenni. Ezt nem szeretem magamon. Szeretem a bevándorlókat, és azon­nal alkalmaznám őket a cégben. Egy lány, aki 15 évig élt Szíriában, a legjobb idegenvezetőnk volt. Most ikreket szült. Szerencsés vagyok, hogy olyan sokat láttam a világból. Szeretem, hogy megismerhetem a világot, az em­bereket. Jártam Irakban, Afganisz­tánban, Szomáliában, Szíriában, Jemenben, a legtöbb „rossz” afrikai országban. A „nyugat ellensége”, Irán az egyik legkedvesebb, legbiz­tonságosabb ország. A dél-amerikai keresztény országok veszélyeseb­bek, mint a muzulmánok. Fanatikusan keresem az élménye­ket, és erre tanítom az idegenve­zetőinket is. Ha a borról fogok beszélni, kevesen jegyzik meg, mit mondtam. De ha megkóstolják a bort, akkor tudni fogják, hol az igazság. Az élményeken át megér­tik ezt is. Hogyan lehet, hogy negyedszáza­dos múlttal ebben a szegmensben még mindig szeretek utazni? Egy újságban olvastam, hogy egy cégnek küldetése kell, hogy legyen. És akkor még fiatal voltam, és elhittem. Cé­lunk volt, hogy behozzuk az ország­ba a minőségi utazást, én ezt a célt megszállottan próbálom teljesíteni. Ezért szervezünk sok minden mást is - fesztiválok, vetítések stb. -, mint az utazás. Ezért szeretem ennyire az utazást, és bízom benne, hogy ezt látni is rajtam, (lf) » Két út között Pénteken, május 12-én az Új Szó részeként egy 20 oldalas utazási melléklettel jelentkezünk, benne a népszerű BUBO ajánlataival. Az utazási iroda alapító vezetőjét, Ľuboš Fellnert kérdeztük az utazásairól, tervekről. Hol járt legutóbb, és mi a következő útiterv? Idén már két nagy utazást is sikerült teljesítenem. Márciusban egy csapattal bejártuk Patagóniát, láttuk a legszebb gleccsereket, telje­sítettük a legszebb patagóniai túrát, majd a végén egy expedíciós luxushajóval a bájos Horn-fokig mentünk. Húsvétkor pedig a csalá­dot, a gyermekeimet vezettem végig a Közel-Keleten. Nagypénteken Jézus sítjához látogattunk Jeruzsálemben, az nagyon nagy élmény volt. Amikor ezeket a sorokat olvassák, akkor egy különleges, de nagyon nehéz túrán vezetem a csapatot Gabonban és az Egyenlítői-Guineán. Ez egy valódi specialitás. Miért döntöttek az új - Utazzon és sokasodjon - kampányuk mellett? Az akció almondata, hogy indul­janak útnak ketten, és térjenek haza hárman. Az ügyfeleink világlátott, kíváncsi, nyitott emberek. Azt gondoljuk, hogy a régiónknak több ilyen emberre van szüksége. Motiválni akarjuk őket (nevet). Éppen ezért ebben az akcióban minden párnak, akinek sikerül a gyermeknemzés egy BUBO-utazáson, az anyuka visszakapja az utazás árát. De minden érdeklődőt szeretnék figyelmeztetni, hogy az utazásaink tele vannak élményekkel, a program pedig nagyon gazdag, szóval nem lesz könnyű teljesíteni a feladatot. Mit vár a kampánytól? Az érdeklődés növekedésén kívül szeretnénk ezzel az akcióval elindítani egy társadalmi vitát is Szlovákia demográfiai helyzetéről, kilátásairól. Manapság a sok munka mellett gyakran elfeledkeznek a gyerekekről, a gyermekvállalásról, pedig a jövőben ezekre a gyere­kekre szüksége lesz Szlovákiának. Nekem három gyermekem van, és a világért nem mondanék le erről az érzésről, (szí) dig elsők között szerzem meg az hoz. Szeretem a dizájnt, pedig újdonságokat, a legújabb mobil- tudom, hogy a külsőség sokszor a telefont, a legújabb technikát, funkciók rovására megy. Közben nem tudok kicserélni egy A futáson és az élményvadászaton égőt, és nem is értek a techniká- kívül nagyon szeretek foglalkozni a A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com. Levélcím: Új Szó - Utazás, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
Thumbnails
Contents