Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-10 / 106. szám, szerda

Duna, Vág, Garam és Ipoly mente 2017. május 10., szerda, 14-15. oldal 1896-ban az addig Új-Szőny nevet viselő település Komárom néven egyesült a Duna bal partján fekvő ősi Komárommal. A trianoni döntés nyomán kettészelt város történelmi magja viszont, a köz- intézményekkel együtt, Csehszlovákiához került. Ezt követően a jobb parti Komáromban komoly városépítés kezdődött, iskolákat, templomokat, közigazgatási épületeket emeltek, ezek egyike­ként a város új, neobarokk székházát 1927 és 1929 között. A terveket Gerstenberger Ágost és Árvé Károly budapesti műépítész készítette. A városházával szemben található a neoklasszicista pol­gári iskola, e két impozáns épület határolja a főteret. Az első bécsi döntés értelmében visszacsatolták a Felvidéket, 1939. július 15-én a két város újra egyesült, a hivatalok visszaköltöztek az észak-komáromi városházára. Átköltöztették a rendkívül értékes, faragott tölgyfa bútorokat is, amelyek máig az észak-komáromi városháza nagytermét díszítik. Az ügyintézés a második világ­háború után indult újra a dél-komáromi városházán. (V Kraszmca Melitta felvétele) Uj helyre költözött a szabadidőközpont Tiltakozó nagygyűlés a hulladékfeldolgozó ellen V.KRASZNICA MELITTA Harminc foglalkozásukat több mint ötszázan látogatják, gyerekek és felnőttek is. Új helyre költözött a szabadidő- központ, a belvárosba, a Klapka téri ún. Baťa udvarba; eddigi, Rozma­ring utcai székházát 2015-ben a Marianum Egyházi Iskolaközpont­nak adta el a város, azzal a feltétel­lel, hogy két évig az épület egy ré­szét még a szabadidőközpont hasz­nálhatta. Az új székházat Stuben- dek László polgármester és Erika Sokolová igazgató adta át. A költöztetésre vonatkozó dön­tést komoly vita előzte meg a képviselő-testületben, többen vi­tatták, hogy a belvárosi helyszín megfelelő lesz-e, a szabadidőköz­pont vezetése sem volt teljes mér­tékben elégedett, de a felújított épü­letet, a kialakított belső termeket látva bebizonyosodott, jó döntést hozott az önkormányzat. A Rozma­ring utcai épületet 266 ezer euróért adta el a város, ebből 136 ezer eurót a helyhiánnyal küzdő magyar spe­ciális alapiskola bővítésére - tan­termek céljára alkalmas konténerek vásárlására és a meglévő épületen az ablakok cseréjére - fordították, a szabadidőközpont új székhelyének rendbetételére, átköltöztetésére pe­dig közel 90 ezer eurót különítettek el. Erika Sokolová tájékoztatása szerint több mint 500 gyerek és fel­nőtt látogatja foglalkozásaikat, a csecsemőktől a nyugdíjasokig. A különböző kézműveskörtől kezdve a nyelvkurzuson át tánc-, sport-, kézügyesség- és mozgásfejlesztő csoportos foglalkozásokat kínál­nak, szám szerint harmincat. A köz­pontnak 11 alkalmazottja van, hét pedagógus és négy adminisztratív dolgozó. A foglalkozások kínálatával a leg­kisebbekre is gondoltak (A szerző felvétele) GULYÁSZSUZSANNA Holnap tiltakozó nagygyűlést szerveznek a városba terve­zett hulladékmegsemmisítő üzem ellen. A HC Logistik vállalat Green Park Štúrovo néven létesítene üzemet Párkányban. 17.1 d í lő A szervezők térségi összefogásra számítanak, és szívesen látják a kör­nyező településekről érkező tiltako­zókat is. „Bízom benne, hogy elegen leszünk. A polgári engedetlenség egyik formája a petíció volt. A nagygyűléssel szeretnénk egyértel­művé tenni, hogy egy fürdővárosban nincs helye efféle beruházásnak. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos kérdések megoldása sürgős és nehéz AJÁNLÓ Május 10. (szerda) Dél-Komárom-19.00: Dombi a javából - Dombóvári István, a Du­maszínház tagjának estje a Jókai moziban. Május 12. (péntek) Komárom - 20.00: Rácz Csaba és Emmer Péter koncertje az Európa udvarban lévő Borozóban. feladat, amelyre nem megoldás egy lakóövezet közvetlen közelébe ter­vezett hulladék-megsemmisítő” - hangsúlyozta Szigeti László. „A képviselők elutasították a HC Lo­gistik és később a Vašo Invest beru­házási tervét is, mivel azok ellenté­tesek a város, illetve a környező te­lepülések érdekeivel, és komoly ag­gályok merültek fel a tervezett üze­mek környezetre és egészségre gya­korolt hatásával kapcsolatban. A nagygyűlésen a lakosoknak is lehe­tőségük nyílik arra, hogy megerősít­sék ezt a döntést” - nyilatkozta la­punknak Vitkó Andrea. A HC Logistik korábban beter­jesztett (majd visszavont) beruházá­sa ellen előbb a civilek, majd az MKP indított petíciót. A civilek elektro­nikus petícióját néhány nap alatt több mint ezerhatszázan, az MKP petíci­óját több mint hétezren írták alá. Az Május 13. (szombat) Dél-Komárom -10.00: Emlékhe­lyek napja a Monostori Erődben - a nap folyamán az 1848/49-es sza­badságharc eseményeire emlékez­nek, de felelevenítik a 20. század erődhöz kapcsolódó történelmi ese­ményeit is. Program: 9,11,13 és 15 órakor rendhagyó tárlatvezetés, 19. századi fegyver- és ágyúbemutató. üzem újabb próbálkozása nagy visszatetszést keltett. Többen úgy vélik, Eugen Szabó polgármester­nek személyes érdeke fűződik ah­hoz, hogy a beruházás megvalósul­jon. Szabó a város honlapján köz­zétett nyílt levelében visszautasítja a vádakat. „Sosem titkoltam, hogy tá­mogatom azokat a lépéseket, ame­lyek ipari létesítmények telepítésé­hez vezetnek városunkban. Azon­ban nagyon zavar a fokozott erőfe­szítés - sajnos néhány képviselő ré­széről is -, hogy úgy tüntesse fel ezt a beruházást, mintha ahhoz szemé­lyes érdek fűzne, és mindenáron ke­resztül akarnám vinni. Ez így nem igaz. Egyedüli célom, hogy úgy lép­jek fel, ahogy városunk érdekei kí­vánják. Kérem, hogy az említett projektet ne kapcsolják össze a ne­vemmel” - kommentálta az ügyet a polgármester. Komárom -16.00: Folksuli a Rév­ben: játszóház Méhes Katával; 17.00: gyerektáncház a Vaijos zene­karral; 18.30: a Pozsony Táncegyüt­tes műsora; 21.00: táncház. Május 14. (vasárnap) Komárom -18.00: emlékest Dobi Géza hegedűművész születésének 80. évfordulóján a Kultúrpalotában.

Next

/
Thumbnails
Contents