Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-06 / 104. szám, szombat

www.ujszo.com I 2017. május 6.

SZOMBATI VENDÉG

I 9

A groteszk balkáni nagymestere

Emir Kusturica: „Számomra az a fontos, hogy ott, ahoi vagyok, erős impulzusok érjenek, és szeressék a filmjeimet"

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Háromszor nyert Aranypálmát Cannes-ban, egyszer Ezüstmedvát Berlinben, Velencében Ezüst- és Aranyoroszlánnal jutalmazták, a franciáktól megkapta a César-díjat.

Emir Kusturicát most a csehek is magukhoz ölelték. Életművéért az idei Febiofest Kristién-díjét vehette ét.

Kétségtelen: korunk legbátrabb, legkritikusabb és legellentmondásosabb szerb filmrendezőjével állunk szemben, aki 1978-ban, Prágában szerzett diplomát. Otakar Vávra növendéke volt ő is, akárcsak Jirí Menzel, akitől saját elmondása szerint ugyanolyan sokat tanult, mint másik nagy cseh kedvencétől, Milos Formántól. „Mindent, amit a filmről tudok, Prágának, vagyis a legendás FAMU-nak köszönhetem.” - fogalmazta meg tömören. Tudását pedig a világ legrangosabb fesztiváljai díjazzák. Cannes A papa szolgálati útra ment, a Cigányok ideje és az Underground után hajolt meg előtte. Berlin az Arizonai álmodozók, Velence az Emlékszel Dolly Belire? és a Macskajaj rendezőjeként ünnepelte. Az élet egy csoda a legjobb európai film César-díját hozta el számára.

Nem találja furcsának, hogy a csehek - akik annyira közel állnak a szívéhez, és nem pusztán azért, mert Prágában tanult - csak most díjazták, negyven évvel azután, hogy átvette filmrendezői diplomáját?

Hogy a fenébe ne zavarna, persze, hogy zavar! Most jöttem rá, hogy eddig fütyültek rám. Mintha süket füleknek beszéltem volna. Jó pár évvel ezelőtt meghívtak Karlovy Vary fesztiváljára, de ott sem rendezőként voltam jelen, valamelyik filmemmel, hanem a zenekarommal, a No Smoking Orchestrával. Én tényleg szeretem a cseheket. Itt lettem felnőtt, itt született meg a művészetem, megtanultam egy nyelvet, megszerettem a cseh irodalmat... Úristen, nekem ez most olyan, mintha egy hosszú kóborlás után visszafogadott volna a családom. Hatalmasat változott a világ azóta, hogy Prágában éltem. Már az sem érvényes sajnos, amit annak idején Menzeltől és Formántól tanultam, hogy a jó film ötvözi a szórakozást és a művészetet. A mozi ma már egyértelműen a pénzről, a bevételről, az anyagi sikerről szól, amibe képtelen vagyok belenyugodni. Számomra a film filozófia, és ha komolyan vesszük, bizonyos fokig még öngyilkosság is. Én pedig komolyan veszem. Komolyabban, mint az életet.

Miért döntött 74-ben Prága mellett? Jugoszláv útlevéllel a kezében bármelyik nyugat-európai egyetemre jelentkezhetett volna. Mi vonzotta a kommunista Csehszlovákiába?

Apám hírből ismerte a FAMU-t, és tudta, hogy ez a főiskola a legjobbak közé tartozik a világon. Apám okos, művelt ember volt. Azt is tudta, a kommunisták számra fontos a kultúra, tehát a rendszer támogatja a filmoktatást. Félelmeim természetesen voltak.

Politikai jellegűek?

Nem. Attól tartottam, nem lesz bennem elég kitartás a tanuláshoz. Hogy az első vagy a második év után feladom, és szép csendben hazakullogok. Szerbiában és Horvátországban rengeteg írott történet szólt arról, hogy azok a fiatalok, akik a 20. század elején külföldi egyetemeken kezdték meg a tanulmányaikat, egy idő után feladták az elképzeléseiket, és szégyenkezve hazaszivárogtak. Nekem is rengeteg erőfeszítésembe került, hogy ne az iskola falain kívül élvezzem az életet. Húszévesen még nem elég megfontolt az ember. Könnyen letér a maga által választott útról. A filmkészítésről korábban nem is

nyelv hasonlít egymásra. Hát nem hasonlít! Vagy csak pár szó, nagyon kicsit. Azt hittem, soha nem fogok érthetően beszélni csehül. Amíg a barátaim, ismerőseim Prága legjobb kávézóiban, sörözőiben múlatták az időt, és csak a lányokon járt az eszük, én Hrabalt és Vanéurát olvastam. Néha persze kimozdultam a fészkemből, de akkor is olyan helyre mentem, ahol komoly nyelvi edzésekben lehetett részem.

Remekül fogalmaz. Nyelvi edzésekről beszél. Helyileg hol zajlottak ezek?

Az Őrlikban. Az egy jó kis borozó volt akkor a belvárosban. Ott senki sem ülhetett szótlanul, magába roszonyára azért is, mert a cseh nemzetnek nincsen olyan erős elit rétege, mint például a lengyelnek. A magyarokról nem mondhatok véleményt, nem ismerem őket olyan nagyon. Nem náluk tanultam, nincsenek erős emlékeim velük kapcsolatosan. A nézeteim miatt egyébként elég gyakran kerülök kereszttűzbe. Velem mindig mindenütt gond van. Kimondom, amire gondolok, ami sokakban kelt visszatetszést.

Sokan vetik a szemére azt is, hogy meglehetősen jó viszonyban van Vlagyimir Putyinnal.

Sosem titkolom a politikai nézeteimet. Igen, elfogadtam a kitünte„Szarajevó varázslatos hely, de már nem olyan, mint ifjúkoromban..."

(Képarchívum)

tudtam semmit. Nagyon hálás vagyok a FAMU-nak. Sokkal több lehetőséget kaptunk a szakma gyakorlati elsajátítására, mint például a belga vagy a francia filmrendezőszakosok. S ha már a jugoszláv útlevelemet említette: annak én gyakran hasznát vettem. Szabadon utazgathattam Nyugatra. Volt idő, amikor havonta többször is átruccantam Berlinbe. Hanglemezeket vásároltam, megrendelésre.

Hogy legyen egy kis mellékese?

Csempészkedtem.

Németül jól beszélt, csehül gyorsan megtanult...

... a frászt! Időbe telt, míg ráállt a nyelvem a csehre. Három hónappal korábban érkeztem Prágába; mint a többi külföldi diák, hogy egy kis nyelvi előnyhöz jussak. Otthon azzal nyugtattak, hogy a szerb és a cseh

kadva az asztalnál. Nagyszerű társaságok verődtek össze mindig.

Szellemi fejlődésére ki volt nagyobb hatással? Vančura vagy Hrabal?

Hrabal. Ifjúkorom egyik legmeghatározóbb egyénisége volt. Faltam a könyveit. Szerettem, ahogy a hétköznapi embereket, a saját közegét láttatja. Van abban valami mágikus, valami költői, fenséges. A balkáni irodalomban ezt a fajta írói stílust senkinél nem találtam meg.

Mégis Svejkről nevezett el vendéglőt a Mokra Gorában felépített Drvengradban, más nevén Küs- tendorfban, amelyet a Nobel-díjas Ivó Andrič emlékére hozott létre.

Imádom Hašeket. A Švejk a világ- irodalom egyik legnagyobb alkotása. Hašek gondolatai nagyon mélyen gyökereznek a csehek tudatában. Bitését. De írja le akkor azt is, hogy élesen kritizálom Amerikát, és szeretem Kínát.

Leírom, csak árulja el, mit szeret Putyinban?

Rokonszenves, kellemes, intelligens ember. Mindaz, amit a neve mögé ragasztanak, a Nyugat sztereotípiája. Nézzük csak, mit szeretnének az amerikaiak? Hogy senki ne szóljon bele a globalizációs folyamatokba. Hogy senki ne kérdőjelezze meg a döntéseik helyességét. Koszovót is hogyan szakították el Szerbiától? Bombázásokkal.

Nem lehet, hogy az ilyen kijelentéseiért nem kap felkéréseket Amerikából? Pedig az 1991-ben bemutatott, francia-amerikai koprodukcióban forgatott Arizonai álmodozók után sokan úgy gondolták, zöld utat kap Hollywoodban. Végül is Johnny Depp és Faye Dunaway főszereplésével forgatott filmet az „amerikai álomról”.

Nem érdekel Amerika, nincsenek ilyenfajta filmes ambícióim. Kapok éppen elég ajánlatot Európából. A hollywoodi gépezet nem egy nagy európai alkotót bedarált már. Ott a producerek szava a döntő, azt nem írhatja felül egy rendező. Minden stúdió önálló pénzgyárrá nőtte ki magát. Hollywood ma már arról híres, hogy remek forgatókönyvekből készítenek gyatra, csapnivaló filmeket.

A 2008-as Maradona-portréja után most ismét dokumentumfilmet forgat. Nem is akárkiről.

Jósé Alberto Mujica Cordano El Pepe az úr teljes neve. 2010 és 2015 között ő volt Uruguay köztársasági elnöke. Tisztelem és csodálom őt. Egy ideális világban az én elnököm lehetne.

Szülővárosában, Szarajevóban mikor járt legutóbb?

Régen, nagyon régen. A balkáni háború után. Szarajevó varázslatos hely, de már nem olyan, mint ifjúkoromban. Elvesztette multikulturális arculatát. Százötvenezer szerbet űztek el a városból, és kik jöttek a helyükbe? Szaúd-arábiai kalmárok. Nem tudom, eljutok-e még valaha Szarajevóba. Most úgy érzem, már soha.

Kilenc évvel Az ígéret szép szó című opusa után most került a mozikba felkavaró love storyja, a Tejben, vajban, szerelemben, amelyben Monica Belluccival, a szépséges olasz színésznővel játssza a főszerepet. Még mielőtt a filmről kérdezném, elmondaná, mivel töltötte az elmúlt kilenc évet?

Zenével. A filmezés egyfajta rabság, kegyetlen güri, a zene szórakozás és teljes szabadság. Én pedig imádok szórakozni és szórakoztatni, a filmet túl komolyan veszem, talán még az életemnél is komolyabban, és ez rettentően megnehezíti a napjaimat. A zenével repülni tudok, a filmnél fennáll a zuhanás veszélye.

A Tejben, vajban, szerelemben megrázó szerelmi történet önéletrajzi elemekkel megtűzdelve.

Nem, nem, ez nem igaz! Annyi mindent írtak már a filmről! Csak azért, mert nagyon életszerűen viselkedek benne, sokan úgy gondolják, rólam szól. Egy háborús love story a Balkánon, két órában elmesélve. Ha meghagyhattuk volna a plusz húsz percet, amit ki kellett vágni, sokkal jobb lenne a film. De én így is szeretem.

Kína mivel fogta meg? Következő játékfilmjét ugyanis ott szeretné forgatni.

Háromszor voltam már Kínában, és minden alkalommal nagyon jól éreztem magam. Lenyűgöz az ottaniak érzelmi nyitottsága és az elképesztő műszaki fejlődés. De van egy portugál projekt is, ami foglalkoztat. Ler- mpntovtól a Korunk hősét szeretném filmre vinni. Ezzel együtt van egy francia felkérésem is.

Hol tartózkodik mostanában többet: Belgrádban vagy Párizsban?

Hol itt, hol ott élek. Számomra az a fontos, hogy ott, ahol vagyok, erős impulzusok éljenek, és hogy szeressék a filmjeimet.