Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-05 / 103. szám, péntek

www.ujszo.com | 2017. május 5. RÉGIÓSPORT 119 Rekordrészvétel - Lukács-ismétléssel A páros verseny legjobbjai, balról jobbra: Laczkó Bálint, Laczkó Imre (3.), Ju­raj Frey, Félix Martin (1.), Való Erik, Szikonya Tibor (2.) (Képarchívum) J. MÉSZÁROS KÁROLY Gúta. Huszonöt amatőr és ötven igazolt játékos indulta 8. húsvéti asztalitanisz- versenyen a városi sportcsarnokban. „A hetvenöt nevezés rekordrész­vétel, mert korábban még soha nem tiszteltek meg bennünket ilyen so­kan - pillantott vissza egyre na­gyobb népszerűségnek örvendő tor­nájukra Balogh Árpád főszervező, aki elárulta, hogy összesen 208 mér­kőzést játszottak a három kategóri­ában. - Maratoni küzdelmek voltak, hiszen a döntők csak este negyed tíz­kor kezdődtek. Parázs kis meccseket láttunk már addig is, a csoportküz­delmekben körbeverések is voltak, rengeteg szoros eredménnyel. Vé­gül az amatőrök, vagyis a nem iga­zolt játékosok között tavaly után is­mételt az ógyallai Lukács László, és ezúttal is a legjobbnak bizonyult. Említést érdemel versenyünk e ka­tegóriájának korábbi kiválósága, a komáromi Peter Chylík, aki tornánk első öt felvonásából négyet meg­nyert. Most azonban az elődöntőben kikapott a későbbi győztestől, és a bronzmeccset is elvesztette. Ajárási bajnokságokban igazolt asztaliteni­szezők mezőnyében a komáromi színekben rajtoló cseh Branislav Podolinský kimagaslott a mezőny­ből, négy gútait is megvert, és a dön­tőt is 3:0-ra nyerte a hetényi Való Erik ellen. Párosban gútai elsőség született, hiszen a Félix Martin/Juraj Fery duó győzött a döntőben a Szikonya/Való hetényi kettős ellen. Félix nagyapja, a 81 éves Jozef Gr- man volt a torna legidősebb, a 12 éves gútai ifj. Rajtár Marián a torna legfiatalabb indulója.” A verseny tényei a Hírkosárban. SPORTTARISZNYA Sportnapon emlékeznek tanárukra Pozsony. Hagyományteremtő szán­dékkal rendezik meg holnap (kezdés 9.00) a fővárosi Mladosť sportcsar­nokban a Kis Ferenc Emléktomát. A Duna utcai gimnázium kedvenc ta­nára tavaly hunyt el, s az iskola egy­kori és jelenlegi diákjai, pedagógusai így kívánnak tisztelegni emléke előtt. „Maximális az érdeklődés a három sportágban megrendezett sportnap iránt. Kosárlabdában tíz, röplabdá­ban hat és teremfociban hét csapat jelentkezett, de még nyolc is lehet. Egy-egy évfolyam nevezhetett, vagy ha nincsenek elegen, akkor az alattuk vagy fölöttük egy évvel végzettekkel alkothatnak közös együttest. Vannak a mezőnyben 1986-ban érettségizet­tek, s olyanok is, akikre 2020-ban végeznek - tájékoztatta lapunkat Morvay Péter, aki Tóth Tiborral ren­dezi a sportnapot. - Óriási segítséget nyújtanak nekünk a lebonyolításban a tanár úr utolsó osztályából a mos­tani negyedikesek. Hagyományt te­remtünk, iskolánknak eddig nem volt hasonló, több nemzedéket összetartó napja. Elég sikeresnek ígérkezik, ezért minden évben májusban meg­rendeznénk. A sportkínálatot jövőre sakkal és asztalitenisszel akarjuk bő­víteni.” (jmk) Natúréi fitneszverseny Dunaszerdahelyen Duna szerda hely. Tíz kategóriában indulnak holnap a naturál testépítők és fitneszversenyzők a Therma Na­tural Chanpionship 2017 versenyen, amely a rendezvény nevében talál­ható szállóban lesz. Elődöntő délután egytől, döntő délután négykor. „Ta­valy csak bemutató volt, idén már a S ANK versenynaptárában bekerült megmérettetésről van szó, csak szö­vetségünk tagjai indulhatnak. Az ifik testépítésben, a fitnesz bikini, a sportmodell és a Mr. Physique me­zőnye fitneszben versenyez-mondta érdeklődésünkre Méhes Roland ver­senyigazgató. - Ismert versenyzők is rajtolnak. Házigazda klubunkat, az Aréna Relax Teamet többnyire újoncok képviselik. Kupaversenyünk a tavaszi sorozat első állomása, hat­van rajt várható.” (jmk) Gútán kezdenek a westernlovasok Gúta. Újabb versenyévadát kezdi holnap (rajt 11.00) a Westemlovag- ló Vándorkupa. A Szekeres rancs idénynyitó versenye új helyen várja a mezőnyt és az érdeklődőket. „Nem a vízimalomnál, hanem a Nagy gúta 4-es szám alatt, a naszvadi letérő előtti első ház melletti telken, ran- csunk új helyén lesz minden - újsá­golta Korkován Roland főszervező. - A vándorkupa szokásos verseny­számaiban, a hordókerülésben és szlalomban indulnak a pónilovasok, a juniorok és profik, s lesz nyílt ka­tegória is. Tavaly 51 versenyző volt, idén is számítunk legalább negy­venre. Szeretnénk megmutatni a lo­vasoknak és a sportrajongóknak új rancsunkat, s azt, mi minden talál­ható itt. Színeinkben három lovas ül nyeregbe: a pónisok között Romana Piskalíková, a junioroknál Viktória Kertaiová és Vincze Vivien.” (jmk) Tovább tart a DAC vereségsorozata Dunaszerdahely. Tizenötre nőtt a DAC vereségeinek száma a férfi I. kézilabdaliga időszerű kiírásában. Az 5-8. helyért zajló rájátszásban sem szerzett még pontot a csallóközi alakulat, de sereghajtóként sem kell izgulnia, mert a legalacsonyabb osz­tályból nincs kieső. Legutóbb az ŠKP Akadémia vitte el a két pontot Duna- szerdahelyről (37:25). „Mivel köze­ledik a bajnokság vége, s gyakorlati­lag már nincs tétje a meccseknek, úgy döntöttünk, hogy ifiket építünk be a csapatba. Bár lábukban volt a győztes korosztályos bajnokijuk, mégis kiváló teljesítményt nyújtot­tak, és teljesítették elvárásainkat ­értékelt lapunknak Dömény Ľubomír klubelnök, vezetőedző. - Kevés, de kiváló játékosokkal érkezett az el­lenfél. Vereségünk ellenére kézilab­dázóink hozzáállásával elégedett va­gyok, játékunk időnként megütötte a kívánt mércét. Vendégünk megérde­melte a győzelmet.”^ forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Bajnoki szőnyegcsaták Rimaszombatban Rimaszombat. A gömöri városban holnap (kezdés 12.00) a helyi Loko­motíva szervezésében rendezik a kadettok szabadfogású és a nők kor- osztályos országos birkózóbajnok­ságát. A vendéglátók a fiúknál tíz, a lányoknál pedig tizenkét verseny­zőjüket nevezték, tőlük gazdag éremtermésre számítanak. „Ami a kadettokat illeti, Pavol Rapčan cím­védőként duplázhat, de Viktor Gu­nár is a dobogó legfelső fokára ke­rülhet súlycsoportjában. A női kor­osztályokban minimum három, ma­ximum öt bajnoki diadalra számítok. Egyébként száz felett lesz a résztve­vők száma, szerdáig hetvenöt fiút és negyven lányt neveztek a klubok. A lányok csupán egy korosztályban indulhatnak. A dobogós helyezette­ket éremmel és oklevéllel jutalmaz­zuk. Amennyiben valamelyik súly­csoportban csak egy versenyző je­lentkezne, akkor ő első helyezett­ként kerülne a bajnoki megmérette­tés krónikájába. Két résztvevő ese­tében pedig két győztes meccsre lesz szüksége a leendő bajnoknak. A fi­úknál 11 súlycsoportban, a fiatalabb diáklányoknál 11, az idősebb diák­lányoknál és a kadett lányoknál 10, a junioroknál és a nőknél pedig 8 súlycsoportban csatáznak az érme­kért a résztvevők” - tájékoztatott a részletekről, latolgatta övéik esélyeit Jozef Radnóti, a viadalt szervező Lokomotíva birkózóklub alelnöke, a Szlovák Birkózó-szövetség sport­technikai bizottságának elnöke. A rimaszombati Liesková utcai T-18- as tornateremben lesznek a bajnoki szőnyegcsaták. (ái) HÍRKOSÁR ■ Díjugratás TÉLI SOROZAT, döntő, Dunatőkés (Czajlik-rancs) - ZM,80 cm (29 induló): 1. Katarína Višňovská (Casper 5. Pegasus Monarch Samorin) 0/68,14 (0,14), 3. Alföldy Lilia (Cantona R, JK Czajlik-ranch Dunajský Klátov) 0/67,24 (-076). Z, 100 cm (42): 1. David Horváth (Vernika, Palomino-ranch Bohunice) 0/68,02 (0,02). ZL. 110 cm (35): 1. Katarina Jantákovű (Drinka, KSJ Leo­poldov) 0/57,21. Ugrás, 120 cm (15): 1. Michal Žák (Figuranta, JK Rozálka. Pezínok) 0/71,91,110. ZM. 80 cm (10): 1. Bogyai Rebeka (Oktava, JKCzajlik-ranch. Dunajský Klátov) 0/65,93 (1,93). Z, 100 cm (21): 1. Simona Caňová (Unywe LS, JK R.S. Te­am Trnava) 0/55,40,0/31,64. ZL, 110 cm (23): 1. Alexandra Homáková (Casper Speed Jumper, Pegasus Monarch Samorin) 0/54,83. Ugrás 120 cm/125 cm (14): 1. Igor Sulek (Palomino-ranch Bohunice) 0/68,74,0/34,17,110. Téli Kupa összetett, juniorok (55 pontszerző): 1. Katarina Jantáková (Drinka, KJS Leopoldov) 197: gyerekek (33): 1. Simona Caňová (Unywe LS, JK RS Team Trnava) 210; fel­nőttek (36): Ugor Sulek 132. ■ Kézilabda FÉRFI I. LIGA, rájátszás az 5-8. helyért, 4. forduló DAC- ŠKP Akadémia 25:37 (10:18),dunaszerdahelyi gólok: Nagy Tibor 8, Takács Krisztián 1, Rózsa Tamás 3, Gróf Nikolas 1, Bénes Kristóf 2, Gányovics Gergő 1, Fekete Nándor 3, Si­mon Tibor 4, Brányik Mátyás 1, Csörgei Levente 1 - leg­közelebb május 13-án a Cífer látogat a dunaszerdahelyi vá­rosi sportcsarnokba; Cíter-Vajnory 33:27 (17:11). 5. SKP Akadémia 18 8 1 9 538:4519 17 6. Vajnory 18 7 0 11 511:519 14 7. Cífer 18 5 1 12 459:531 11 8. DAC 18 3 0 15 422:569 6 ■ Asztalitenisz 8. HÚSVÉTI VERSENY, Gúta (75 induló, rekordrészvétel, 208 mérkőzés) - amatőrök (25): 1. Lukács László - meg­védte a tavalyi elsőségét; 2. Jozef Okuliar (mindketten Hur­banovo), 3. Peter Ďatko (Zohor). Igazolt játékosok (50): 1. Branislav Podolinský (SPŠ Ko­márno), 2. Való Erik (PK Chotín), 3. Juraj Frey (STK Kolá­rovo). Páros (29): 1. Félix Martin/Juraj Frey (STK Kolárovo), 2. Szikonya Tibor/Való Erik (PK Chotín), 3. Laczkó Imre/Laczkó Bálint (STK Strekov) - az apa játszott a 14 éves fiával. ■ Sportlövészet III. MICHAL LIPOVSkf EMLÉKVERSENY A VÁROS FEL­SZABADÍTSANAK 72. ÉVF0DULÚJA ALKALMÁBÓL, Zse- llz - szabad kisöbű psuka, 25 m, férfiak: 1. Ján Kováč (Rúbaň), 2. Richard Nosian (Šurany), 3. Roman Kalina (Braňov) - mind 390. Az döntött, hogy Kalina az utolsó so­rozatban gyengébben lőtt, Kováč és Nosian között pedig szétlövés volt. Nők: 1. Mária Puková (Tekovské Lužany) 269,2. Adrika No- sianová (Šurany) 268,3. Barbora Cudaiová (Poronský Rus- kov)263. Veteránok, 60 év fölött: 1. Zdenko Nádaský (Levice) 296, 2. Csala Ferenc (Šahy) 295, 3. Ján Maturkaniö (Hronské Klačany) 294; 59 évig: 1. Milan Husár (Bratislava) 292. ■ Röplabda ALAPISKOLÁS FIÚK DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI RÖP­LABDA-BAJNOKSÁGA, Bős: Diósförgepatony (Mórícz)- Dunaszerdahely (Vámbéry) 2:0 (25:14,26:24), Bős (szlo­vák Alj-Dunaszerdahely (Jilemnicky) 0:2 (20:25,27:29), Dunaszerdahely (Vámbéry)~Dunaszerdahely (Jilemnic­ky) 2:0 (25:14, 25:10), Diósförgepetony (Móricz)-Bős (szlovák AI) 2:0 (25:12,25:12); Bős (szlovák AlpDuna- szerdahely (Vámbéry) 0:2 (12:25,7:25), Dunaszerdahely (Jilemnicky)-Diósförgepatony (Móricz) 0:2 (19:25, 22:25). Végeredmény: 1. Diósförgepatony (Móricz) 3 3 0 1 51:103 6 2. Dunaszerdahely (Vámbéry) 3 2 1 138:94 4 3. Dunaszerdahely (Jilemnický)3 1 2 119:147 2 4. Bős (szlovák AI) 3 0 3 90:154 0 A győztes csapat: Angermayer Bálint, Czucz Leonárd,- Gyurkovics Attila, Gyurkovics Dominik, Kiss Levente, Me­zei Ádám, Mezei Máté, Molnár Fridrich, Pörge Balázs, Si­mon Patrik, Sztrányovszký Patrik. Edző: Simon Attila. ■ Lovastorna BAREL CUP, 4. forduló, Kassa - junior lányok: 2. Hakszer Lea 7,323; páros: 2. Hakszer Lea, Jozefina Baloghová (mindketten TJ Slávia SOUP Sala) 6,440. ■ Ökölvívás CARNAGE NIGHT 5 GÁLA, Pohár - proli ökölvívómeccs: Osaían Zsolt-Marián Macko (nyitrai) - Osaďan nyert. DIÁKFOCI ■ IV. liga DUNASZERDAHELY, FIATALABB DIÁKOK (U13), RÁJÁT­SZÁS, Ili. TORNA, A CSOPORT: 0. Potöü-Jahodná 0:2 (0:1), g.: Viskocs (5.), Bokros (21.); Samorín-Sap 1:0 (0:0), g,: Kucsera (17.); Sap-Jahodná 1:2 (0:2), g.: Nagy (24), III. Kanócz (10.), Bokros (11.); 0. Potôň-Šamorín 2:3 (0:0), g.: Nagy (15.), Miklós (21.), ill. Seregi (13.), Bugár (14.), Kostov (24 ): Jahodná-Samorín 4:0 (3:0), g.: Bok­ros (2., 10.), Kanócz (5.), Viskocs (15.); Sap-0. Potôň 2:1 (0:1), g.: Nagy (18., 21.), ill. Miklós (9.). IJahodná 9 6 12 15:5 19 2. Samorin 9 4 3 2 11:10 15 3. Sap 9 2 3 4 8:10 9 4. Or. Potôň 9 2 1 6 7:16 7 B CSOPORT: T. Hradská-Kútniky 2:0 (1:0), g.: Kovács (2., 18); Janíky-Jelka 3:0 (0:0), g.: Sléz (16., 22.), Ujváry (24.); Kútniky-Janíky 1:4 (1:3), g.: Pongrácz (12., 11-esbôl), ill. Sléz (1.), Radič (4.), Rigo (6.), Horváth (20.); Jelka-T. Hradská 0:3 (0:2), g.: Máté (7.), Kovács (10., 22.); Janíky- T. Hradská 6:0 (3:0), g.: Sléz (3.), Ujváry (8.), Radič (11., 18.), Kempský (22.), Horváth (24.); Kútniky-Jelka 0:5 (0:3), g.: Šipoš (3., 23.), Rigo (9„ 10.), Egyed (20.), Uaníky 9 9 0 0 40:3 27 2. T. Hradská 9 3 15 12:16 10 3. Jelka 9 3 1 5 12:24 10 4. Kútniky 9 2 0 7 4:25 6 C CSOPORT: Trnávka-lžop 6:0 (2:0), g.: Kalina (7., 11.), Hloska (14.), Galambos (15., 20.), Rigó (23.); Michal n/0- Topoľníky 0:5 (0:4), g.: Parčetich (3., 6., 11.), Csôlle (10., 24.); Michal n/0.-Trnávka 0:2 (0:0), g.: Kalina (17.), Rigó (20); Izop-Topofaíky 1:5 (1:2), g.: Tóbli (7.), ill. Parčetich (8., 11., 19.), Csôlle (22., 24.); Topoľniky-Trnávka 3:0 (0:0), g.: Csôlle (13.), Német (16., 18); lžop-Michal n/0. 5:1 (5:1), g.: Tóbli (4.), Szalai Balázs (6., 10.), Szalai Dávid (7.), Csicsó (12.), ill. Wiederman (9.). 1. Trnávka 9 7 0 2 33:5 21 2. Topoľniky 9 7 0 2 25:5 21 3. Ižop 9 3 0 6 13:34 9 4. Michal n/0. 9 1 0 8 7:34 3 D CSOPORT: Vydrany-Baka 1:1 (1:1), g: Csépi (5.), ill. Ku­lacs (9); Blatná n/O.-Baloň 1:1 (0:1), g.: Benovics (13.), ill. Vavrína (9.); Baka-Balon 0:3 (0:1), g.: Jakab (12.), Vö­rös (20., 23.); Blatná n/O.-Vydrany 1:2 (1:1), g.: Horváth (4.), ill. Maschtovsky (2„ 14.); Baka-Blalná n/0.2:0 (1:0), g.: Horváth (9., 15.); Baloň-Vydrany 0:1 (0:1), g.: Pôda (11). 1. Baka 9 6 2 1 17:10 20 2. Vydrany 9 6 1 2 12:9 19 3. Baloň 9 2 2 5 10:13 8 4. Blatná n/0. 9 1 1 7 8:15 4 E CSOPORT: Okoč-Sokolec-Vrakúň 1:1 (1:0), g.: Nagy (7.), ill. Csízik (19.); H. Potôň-Ohrady 1:0 (0:0), g.: Straka (19.); Ohrady-VrakúA 1:0 (0:0), g.: Markolt (23 ); Okoč-Soko- lec-H. Potôň 0:3 (0:3), g.: Kuczman (2.), Straka (5.), Pöt­FOCIMENETREND ■ IV. liga DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 20. forduló -17.00: Lehnice-V. Blahovo (jv.: Orôgi), Zl. Klasy- Kost. Kračany (Nagy K.), Topoľníky-D. Stál (Koczó), Okoč-So- kolec-Baloň (Maflák), Janíky-Baka (Dohorák), Holice-Ro- hovce (Czucz). Szabadnapos: 0. Potôň. he (11); H. Potôň-Vrakúň 1:0 (0:0), Pöthe (24.); Ohra- dy-Okoč-Sokolec 3:0 (1:0),: Soóky (7„ 21.), Markolt (20.). 1. Ohrady 9 5 2 2 8:3 17 2. H. Potôň 9 5 1 3 11:5 16 3. Vrakúň 9 3 1 5 6:11 10 4. Okoč-Sokolec 9 2 2 5 6:12 8 F CSOPORT: C. Radvaň-Lúč n/0.0:2 (0:1), g.: Tóth (10.), Neilinger (13.); V. Paka-Tomášíkovo 0:3 (0:2), g.: Laka­tos Dominik (3.), Lakatos Dávid (9.), Bertók (15.); N. Život- V. Paka 1:0 (0:0), g.: Angyal (16.); Tomášikovo-ť. Radvaň 8:0 (4:0), g.: Bertók (3., 5„ 12., 17., 20.), Hoboth (11.), La­katos Dominik (13.), Lakatos Dávid (14.); C. Radvaň-N. Život 0:2 (0:1), g.: Farkas (7.), Jamrich (17.); N. Život-Lúč n/0.1:0 (0:0), g.: Angyal (13.); V. Paka-C. Radvaň 3:1 (0:1), g.: Veselý (15.), Andrassy (16.), Kovács (19.), ill. Kiss (4.); Lúč n/0.-V. Paka 3:0 (2:0), g.: Neilinger (4., 5.), Né­meth (20.); Tomášikovo-N. Život4:0 (2:0), g.: Lakatos (5.), Bertók (10.,18.),Sipos (13.). Nem tették közzé az eredményt: Lúc n/O.-Tomáéikovo. 1. N. Život 12 9 1 2 23:5 28 2. Tomášikovo 11 9 0 2 47:2 27 3. Lúč n/0. 11 6 0 5 19:13 18 4. V. Paka 12 3 0 9 10:43 9 5. Cil. Radvaň 12 1 1 10 5:41 4 G CSOPORT: Čakany-P. Lúky 3:0 (2:0), g.: Stojka (1., 10.), Banyák (15.); Padáň-Čenkovce 2:1 (2:1), g.: Oros (5.), Lel­kes (9.), ill. Bittera (11.); D. Štál-Padáň 7:0 (4:0), g.: Rásó (1„ 5., 7„ 12., 17.), Bohus (17.), Bőgi (19.); Čenkovce-Ča- kany 1:2 (0:1), g.: Mikóczi (16 ), ill. Štefan Bihari (5.), Ni­colas Bihari (14.); P. Lúky-tenkovce 3:0 (2:0), g.: Bubis (3.), Valovics (11.), Szalay (19.); Cakany-D. Stál 1:2 (0:1), g.: Bihari (15.), ill. Rásó (9.), Torma (18.); D. Štál-P. Lúky 0:0; Padáň-Čakany 2:1 (1:1), g.: Oros (8.), Lelkes (15.), ill. Stojka (10.); Čenkovce-D. Stál 0:1 (0:1), g.: Uszkay (5.); P. Lúky-Padáň 1:0 (1:0), g.: Valovics (3.). 1. Čakany 12 9 0 3 25:11 27 2. D. Stál 12 7 2 3 18:7 23 3. P. Lúky 12 7 1 4 18:7 22 4. Padáň 12 4 1 7 8:25 13 5. Čenkovce 12 1 0 11 5:24 3 IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 19. forduló: az összes mérkőzést elhalasztották. ■ Területi bajnokság GALÁNTA, 20. forduló: Sládkovičovo-Jelka 1:2 (0:0), g.: Baran (62.), ill. Németh (41.), Tanko (59.); V. ÚTany-Vá- hovce 0:4 (0:3), g.: Koller (24., 67.), Oláh Zsolt (26.), Oláh Kristopher (32. - 11-esbôl); Košúty-Abrahám/Hoste 7:4 (4:2), g.: Jakubík (20., 30., 32., 65., 66.), Rovenský (35.), Szakolci (51.), ill. Žgančík (33., 35., 42., 48.); Veľká Mača- Trstice 1:2 (0:0), g.: Lancz (51.), ül. Juhos (46., 60.); Mos- tová-Vozokany 5:0 (1:0), g.: Varga (25., 52., 56.), Chren- ko (45.), Modrócky (54.); Pata-Šintava 10:0 (4:0), g.: Stanko (5.), Kolenčík (10.), Práznovský (20., 30., 50., 68,), Popelka (39., 65.), Knap (45.), Korec (60.). Szabadnapos: Tomášikovo. 1. Jelka 18 17 0 1 133:26 51 2. Sládkovičovo 19 16 2 1 160:11 50 3. Váhovce 18 14 0 4 79:34 42 4. V. Mača 19 12 0 7 102:63 36 5. Tretice 19 11 2 6 53:34 35 6. V. Úfany 18 10 1 7 68:46 31 7. Pata 19 8 3 8 46:39 27 8. Tomášikovo 18 8 0 10 51:78 24 9. Šintava 18 6 0 12 23:107 18 10. Abrahám/Hoste 19 4 2 13 56:120 14 11. Mostová 19 3 3 13 22:71 12 12. Košúty 18 3 2 13 32:80 11 13. Vozokany 18 0 1 17 9:125 1

Next

/
Thumbnails
Contents