Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-05 / 80. szám, szerda
wvwv.ujszo.com | 2017. április 5. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 115 Kékbe borult Érsekújvár SZÁZ ILDIKÓ Kivonultak a főtérre, zenével ée tánccal hívták fel a figyelmet az autizmus világnapjára. Harmadik alkalommal csatlakoztak az érsekújvári Regionális Nevelési és Szociális Központ fogyatékkal élő gyerekei, illetve szüleik és nevelőik a Ragyogj Kéken kampányhoz. 2007-ben az ENSZ április 2-át az autizmus világnapjának jelölte ki, hogy felhívja a figyelmet az autizmusra, a kommunikációs zavarral küzdőkre. Zenével, tánccal, kék léggömbök felengedésével ünnepeltek a város főterén. A szociális gondozóházat, autista gyerekek speciális iskoláját, valamint magyar-szlovák tanácsadó és diagnosztikai centrumot működtető központ dolgozóinak rendezvényéhez csatlakozott a város vezetése, továbbá a helyi alapiskolások és középiskolások. A kék a kommunikáció színe, a városházát és az Osram cég épületét is kék fényekkel világították meg a világnap alkalmából. Nagy Anita, az érsekújvári speciális központ vezetője elmondta, rendkívül fontosnak tartja, hogy példát mutassanak. „Üzenetünk a következő: nem szabad bezárkózni a sérült gyerekekkel, rendkívül fontos a felzárkóztatásuk, integrálásuk. Hiszem, hogy az ilyen rendezvényekkel bátorítást kapnak a szülők. Nincsenek egyedül a gondjaikkal, számíthatnak a szakemberek, a rokonok és a barátok segítéségre” - mondta Nagy Anita. A szülők elmondták, a speciális nevelési központ lehetővé teszi a sérült gyerekek fejlődését, minden apró előrelépésnek a szakemberekkel közösen örülnek. Sok terhet levesznek a vállukról, a családtagoknak sem kell lemondaniuk arról, hogy dolgozzanak, érvényesüljenek. Az autisták világnapja kapcsán még több megértést, elfogadást várnak a környezetüktől. SZOBORPARK - KÖZTÉRI EMLÉKMŰVEK DÉL-SZLOVÁKIÁBAN RÖVIDEN Fizetésemelés a polgármesternek VágMlly*. Fizetésemelést hagyott jóvá a testület a legutóbbi önkormányzati ülésen Jozef Belický polgármesternek Marian Krištof képviselő javaslatára. A választási időszakot követő első évben Belický 2480 euró alapbérért dolgozott. Egy évre rá a testület huszonöt százalékkal emelte a fizetését a sikeresen befejezett beruházásokra hivatkozva. Marian Krištof mostani javaslatát tizennyolcból tizenketten támogatták a testületben. Jozef Belický eddigi havi bruttó keresete 3100 euró volt, mostantól 3954 eurót kap. A polgármester hangsúlyozta, a testület bizalma kötelezi arra, hogy még többet tegyen a város fejlődéséért, a lakosok elégedettségéért. (száz) Ajándékkönyvek az iskolának Muzsla/Érsekújvér. Háromszáztíz könyvet ajándékozott családi magánkönyvtárából az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolának Drapák Károly, Muzsla egykori polgármestere. Az adományt Kis Péter, a magyar alapiskola szülői szövetségének elnöke vette át. Szépirodalmi művek és útikönyvek, mesekönyvek és ifjúsági regények vannak az ajándékcsomagban. Drapák Károly elmondta, családtagjai évek óta lelkes olvasók, könyvklubtagok voltak, még így is több mint ötszáz könyvük maradt. Hozzátette, örül, hogy adományával gazdagíthatja az iskola könyvtárát és a szülői szövetség jótékonysági börzét rendezhet. (száz) Húsvétváró programok A múzeumkert helyett e váróéi művelődési központban rendezik meg vasárnap a hagyományos húsvéti vásárt. Pénteken a művelődési központ előtt tojásfadíszítésre várják a gyerekeket. Pénteken 8-tól 17 óráig várják azokat, akik saját készítésű hímes tojással szeretnék gazdagítani a tojásfát. A cél, hogy a fácska minél díszesebb és sokszínűbb legyen. Vasárnap 14 és 20 óra között a művelődési központban rendezik meg a népszerű húsvéti vásárt, amely kinőtte a múzeumkertet. Idén is kézművesek, cukrászok és pékek gazdag kínálatából válogathatnak a résztvevők. Azoknak, akik új kézművestechnikákkal ismerkednének, workshopot rendeznek. Azokat is szívesen látják, akik megmutatnák tehetségüket - verset mondanának, énekelnének, táncolnának vagy hangszeren játszanának - a nagyközönségnek. Az ő jelentkezésüket a 036/7524002 telefonszámon várják. Szombaton az eszA rendezvény kinőtte a múzeumkertet (A szerző felvétele) tergomi Keresztény Múzeumban is ingyenes családi napot tartanak. 10 órakor Galántai Zsófia restaurátor vezetésével az ikonfestést lehet kipróbálni. 14 órától iskolásoknak tartanak múzeumpedagógiai foglalkozást Szép madár a tengelice címmel. 15 órától Szontágh Katalin, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium tanára tart rendhagyó biológiaórát a keresztre feszítés élettanáról. 16 órától az érdeklődők ingyenes tárlat- vezetésen vehetnek részt a múzeum állandó kiállításán. (guzsu) Gyurcsó Istvánra emlékeznek Szent István szobra Tardoskedden Tardoskedd. Parkot alakítottak ki a faluházat és a szabadtéri színpadhoz vezető utat összekötő téren, itt helyezték el az államalapító Szent Istvánt ábrázoló szobrot. Törley Mária budapesti szobrász- művész bronzból öntött alkotását 2001-ben avatták fel. Törley Mária a község díszpolgára, számos nevezetes köztéri szobor alkotója. A Szent István-napi ünnepségeken megkoszorúzzák a faluban az uralkodó szobrát. Az emberek szívesen elidőznek a parkban, a felújított járdák mellett padokat helyeztek el. A tér szemközti oldalán lévő római katolikus templom védőszentje Szent István, de róla nevezték el a főteret is. Az uralkodót földig érő palástban, királyi jelképekkel ábrázolta az alkotó. A tardoskeddi egyházi óvoda, mely a templom másik oldalán áll, ugyancsak Szent István nevét viseli. A magyarok megjelenésére ezen a vidéken több forrás is utal. Abban mind megegyezik, hogy ezt a mocsaras területet az ómagyarok az utolsók között foglalták el. Ez a 970 és 1020 közti időszakra tehető. Az első írásos emlék az esztergomi káplánság archívuma szerint 1221-ből származik. (száz) GULYÁSZSUZSANNA Pénteken rendezik meg e 23. Gyurceé István-emléknapot. Szülőfalujában, Garam- kövesden 1994-től mellszobor őrzi a költő emlékét. A 23. Gyurcsó István Kulturális Nap alkalmával adják át a Gyurcsó István Alapítvány ösztöndíját is, amit eddig huszonkét diák vehetett át. Az oklevélből, könyv- utalványból és anyagi támogatásból álló tanulmányi ösztöndíjat tavaly Nagy Márk, a komáromi elektrotechnikai középiskola diákja kapta, aki hatodikos korától kajakozik, a szlovákiai bajnokságon kétszer ezüstérmes lett. A Gyurcsó István-emléknap idén is szavalóversennyel kezdődik. A 9 órakor kezdődő versenyen a diákok szlovákiai magyar költő versével indulhatnak. A versenyt koszorúzás követi. 13.30-kor Bodonyi András és barátai megzenésített verseket adnak elő, majd kiértékelik a szavalóversenyt, és Huszár László átadja a Gyurcsó István Alapítvány ösztöndíját. 15 órakor Gyurcsó mellszobránál és Hubik István emléktáblájánál tartanak koszorúzással egybekötött megemlékezést. Az ünnepi beszédet Szászi Zoltán mondja. A műsor közreműködői: Sándor Cyntia (ének), Kálmán Lilian (ének), Bodonyi András és barátai, valamint a Stilla Pectus kamarakórus. 16 órakor Bokor Klára tart vetítéssel egybekötött úti beszámolót. A nap folyamán az érdeklődők megtekinthetik Csollár Nelli Világom virágai című kiállítását és Tarr László fafaragó alkotásait is. Érsekújvár főterén élő láncot alkottak, majd több száz kék léggömböt engedtek fel (A szerzó felvétele) Szent István bronzszobrát 2001-ben avattákfelTardoskedd központjában (Fotó: mapio.net)