Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-27 / 97. szám, csütörtök

www.ujszo.com | 2017. április 27. ISKOLA UTCA 113 Shakespeare-ből jeles A győztesek: Gažík Viktória, Finta Viktória, Menyhárt Sári és felkészítő taná­ruk, Spátay Adriana (Drozd Milán felvétele) Marianumos siker BESZÁMOLÓ A Komáromi Jókai Színház színháztörténeti vetélkedő­jébe a Selye János Gimnázium két csapata is benevezett: a Szentivánóji álmodozók (Finta Viktória, Gažík Viktória, Menyhárt Sári - II. A) az 1., míg a Veronai szerelmesek (Bagécsi Lilla, Jókai Máté Tibor, Szabó Tihamér - II. C) a 6. helyen végzett. A csapatokat Spátay Adriana tanárnő készítette fel. A győztes csapat tagjának él­ménybeszámolója: „Március 31-én vettünk részt a Shakespeare nyomában színháztör­téneti vetélkedőn. Ezt a napot több hónapos munka előzte meg, hiszen még ősszel - magyartanárunk, Spátay Adriana buzdítására - neveztünk be a csapatversenybe. Csapatunk, a Szentivánéji álmo­dozók - tagok: Finta Viktória, Gažík Viktória, Menyhárt Sári - a regiszt­ráció után belevetette magát egy Shakespeare-ben gazdag napba. Az élőfordulót 2 házi forduló előzte meg: az elsőben a Szentivánéji álom című színdarab álomplakátját kellett elké­szítenünk, ezt a munkát igazán élvez­tük. A másodikban a Rómeó és Júlia mélységeit kellett meglátnunk, egy napiót kellett írnunk a két szerelmes románcáról, illetve egy rendőrségi tudósítást a tragikus halálesetről. Mi­után minden művészi hajlamunkra fény derült, eljött a végső forduló ide­je, március 31-e. A szervezők izgal­masabbnál izgalmasabb feladatokkal készültek, hogy a csapatok egy per­cig se unatkozhassanak - igazán pró­bára tették kreativitásunkat. A felad­Sikeres projektünknek köszönhetően, amely a külhoni magyar szakképzést hivatott támogatni, iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia 20 diákja márciusban kéthetes szakmai gyakorlaton vett részt Budapesten. Fő célja az volt, hogy diákjaink ér­tékes tapasztalatokkal, gyakorlati is­meretekkel gazdagodjanak, melyek nagy előnyt jelentenek nekünk a ha­zai és a nemzetközi munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. A diákok ta­nulmányi szakirányuknak megfelelő tevékenységet folytató fogadóintéz­ménynél (szervezetnél, vállalatnál, közintézménynél, civil szervezetnél) helyezkedtek el. Megismerkedtek az ott folyó szakmai tevékenységgel, bekapcsolódtak a napi munkába, ön­állóan oldották meg a rájuk bízott fel­adatot. A külföldi szakmai gyakorlaton nemcsak a regionális idegenforgalmi menedzsmenten, hanem a kereske­delmi akadémia szakon tanuló diá­kok is részt vettek. Igyekeztünk olyan budapesti fogadóintézményeket sze­rezni diákjaink számára, melyek az adott szakterületen a lehető legtöbbet nyújthattak, mivel iskolánk főként a következő szakterületeken nyújt képzést: vállalati könyvvitel és számvitel, ügyviteli gyakorlat, tan­iroda, általános és gazdasági infor­matika, makroökonómia, az idegen- forgalom technológiája, animáció, ványok között szerepelt igaz-hamis játék, idézetek eltalálása, totó, szereplő- és tárgyfelismerés stb. A kedvencünk az asszociációs játék volt. Ebben különböző képeket vetí­tettek A-tól J-ig, majd 1-től 10-ig. Nekünk a köztük levő kapcsolatot kellett felfedeznünk, tehát össze kel­lett párosítanunk a számokat a betűkkel. Ebben a körben a kreativi­tásunkra és a kombinációs készsé­günkre is nagy szükség volt. Egyet­len csapatként értünk el maximális pontszámot ebben a feladatkörben, ezért Tóth Tibornak, a Jókai Színház igazgatójának különdíját is megkap­tuk: egy igazán finom, jégbe hűtött pezsgő volt a különdíjunk. A Mondd a nevét! játékban egy cetlin nyolc szót tüntettek fel a két darabbal kapcso­latban, egy csapattagnak körül kellett írnia, hogy a többiek kitalálhassák, miről van szó. Ez a feladat hasonlított az activityre, csak épp Shakespeare idegenvezetői tevékenységek, kul­túrtörténet, gazdaságtan, kong­resszusi és szállodai szolgáltatások, szervezeti vezetési készségek, mar­keting. Több diákunk a Mellow Mood Ho­tels szállodalánc jóvoltából neves belvárosi szállodákban dolgozhatott, valamint közintézményeknél és civil szervezeteknél is. Megismerkedtek az adott munkahelyekre jellemző egyes munkakörökkel, szakmai elő­adásokon vettek részt, majd önálló feladatokat végeztek, ügyfelekkel ta­lálkoztak, fejlesztették kommuniká­ciós, problémamegoldó képességü­ket, kipróbálták magukat valós mun­kahelyi helyzetekben, adminisztratív teendőket láttak el és könyvviteli fel­adatokkal is találkoztak. darabjait kellett kitalálnunk. Talán a legnehezebb, legérdekesebb feladat a már említett plakát megvédése volt. Minden egyes munkát kivetítettek, a csapatok pedig 2 percben indokol­hatták meg, mit miért csináltak. így szembesülhettünk a többi csoport posztereivel is. Egytől egyig kiváló alkotások születtek. A verseny után izgatottan vártuk az eredményhirde­tést. Hamarosan fény derült arra, hogy csapatunk az 1. helyen végzett. Érté­kes díjakat kaptunk, a sok-sok olva­sással, tanulással töltött óra, felké­szülés meghozta a gyümölcsét. Győ­zelmünk megünnepléseként és a nap méltó lezárásaként nagy élmény volt megnézni a Jókai Színház Rómeó és Júlia című előadását. Kijelenthetem, hogy sok mindent tudunk Shakespeare-ről, és megérte a sok kutakodás, mert keresve sem ta­lál az ember nála érdekesebb dráma­írót.” Gažík Viktória Munka után aktívan töltötték a szabadidejüket. Több színházi elő­adást néztek meg az Operettszín­házban, a Dumaszínházban, meglá­togatták a Magyarság Házát, a Ter­ror Házát, a Sziklakórházat. A szakmai gyakorlat jó alkalom volt arra, hogy a diákok megismer­kedjenek egy adott vállalat szerve­zeti és szakmai felépítésével, valós körülmények között készüljenek ké­sőbbi munkájukra. Önállóak lettek, hasznos tapasztalatokat szereztek, új kapcsolatokra tettek szert, jobban megismerték egymást. A diákok kö­szönik Horváth Erzsébet igazgató­nőnek és Losonszki Rozália szakta- námőnek ezt a nagyszerű lehetősé­get, a felejthetetlen élményeket. Baranyai Angéla szaktanár Henzel Dániel búcsi fiatalem­ber, a komáromi Marianum elsős gimnazistája a Tudományos Di­ákkörök XVII. Kárpát-medencei Konferenciáján, Székesfehérvá­ron első díjat nyert. „Régóta érdekel a meteorológia, az időjárás, naponta készítek me­teorológiai feljegyzéseket Búcson egy amatőr meteorológiai állomás segítségével. Ha például vihar jön, hófúvás, szívesen készítek felvéte­leket, s ezeket a videókat, fotókat, információkat a Facebookon a BúcsMet oldalamon és a Felvidéki Amatőr Meteorológusok csoport­ban is közlöm, de videóim, kisfilm- jeim megjelennek a YouTube-on és a Magyar Interaktív Televízió elektronikus oldalán is” - mondta előadásának bevezető részében. A győztes munka címe: A légkör királyának látogatása Bulcsú vezér falujában, témája pedig a tavaly Búcson pusztító tornádó és az ör­vények kialakulásának háttere volt. Megtudhattuk, hogyan érintették ezek a jelenségek a falut, végigkö­vethettük a tornádó útját, az oko­zott károkat, miközben megérthet­tük, miért és hogyan jöttek létre ezek a pusztító erők. Az ifjú tudós­jelölt rámutatott munkájának tudo­mányos és gyakorlati hasznára is: „Az amatőr meteorológusok meg­figyelései nagyban segítik a szak­képzett meteorológusok munkáját, hiszen ők a radarok, mérések alap­ján nem biztos, hogy rábukkannak ezekre az apró, nagyon nehezen JÁNK ISTVÁN Április 20-án ismét a tanulásé és tanításé volt a főszerep a Nyitrai Konstantin Filozófús Egyetem Közép-európai Tanulmányok Ka­rán. Ä Dramatikus játékok napja idén is sok-sok érdeklődőt vonzott, ami nem véletlen. A gyermekszín­játszó-csoport rendkívül színvona­las produkciója mellett számos, nem csupán gyerekek számára ta­nulságos feladat várta a résztvevő­ket. Ä rendezvény házigazdája a Magyar Nyelv- és Irodalomtudo­mányi Intézet két oktatója, Petres Csizmadia Gabriella és N. Tóth Anikó volt. A nap az ipolysági Pongrácz La­jos Alapiskola Csillag-szóró Gyer­mekszínjátszó-csoportjának elő­adásával kezdődött, melynek kü­lönlegessége, hogy a csoport tag­jainak ötleteiből út forgatókönyv alapján készült, s gyerek és felnőtt számára egyaránt elgondolkodtató témakört boncolgatott: ki is vagyok én? A kérdést több nézőpontból is körbejárták a színjátszósok. A csa­ládi és baráti viszonyrendszerektől indítva eljutottunk olyan komoly észrevehető légköri jelenségekre. Mind az amatőr, mind a képzett vi­harvadászok nagyban segíthetik a viharok által károsultak számára a kárfelmérést, hiszen a megfigyelők felvételei bizonyítékként kerülhet­nek a biztosító kezébe.” Dani munkáját édesapja, Hen­zel György, tanára, Németh Klára mellett egy magyarországi men­tor, dr. Breuer Hajnalka, az ELTE meteorológiai tanszékének ad­junktusa is segítette. Nagyon örülünk, hogy isko­lánkban, városunkban ilyen tehet­ség bontogatja szárnyait, s máris felfigyeltek rá. Gratulálunk, és to­vábbi kitartó munkát kívánunk! (tg) Henzel Dániel magyarországi mentorával, dr. Breuer Hajnalkával (Fotó: MEIK) felvetésekig, mint a nyelvjárási sa­játosságok, a példaképek vagy a szlovákiai magyarság identitástu­data. Mindezt a megszokotnál könnyedebb, ám kellő mélységű hangvételben, az érzelmek teljes repertoáiját előcsalogatva a hallga­tóságból. Az előadást Köteles Judit és N. Tóth Anikó rendezte. Ezután a kar pedagógusjelöltjei tartottak a kortárs költészet jegyé­ben kiscsoportos foglalkozásokat a diákoknak. A bemelegítő játékok után hét állomást kellett körbejár­niuk a 4-5 fős csoportoknak. Az ál­lomásokon játékos feladatok várták a gyerekeket. Lackfi János Betű­tészta című versének megjeleníté­se plakáton, Varró Dani Limeric- kek költeményében szereplő Esz- terka védelmére írt válaszvers, verskiegészítések, -átírások. A foglalkozások résztvevői az ipolysági színjátszók mellett a nagycétényi, a pogrányi és a gí- mesi iskola tanulói voltak. Tanár és diák egyaránt a játék adta felszabadító élmény részese lehetett, és megtapasztalhatta, hogy az élménypedagógiai eszkö­zökkel a tanulás és tanítás öröm­teli együtt dolgozássá válik. A pedagógusjelöltek kiscsoportos foglalkozásokat is tartottak (Fotó ketk) Szakmai gyakorlat külföldön Aktívan töltötték szabadidejüket, meglátogatták a Magyarság Házát is (Fotó> nka) Dramatikus játékok napja

Next

/
Thumbnails
Contents