Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-26 / 96. szám, szerda
www.ujszo.com | 2017. április 26. KULTÚRA I 5 Csak szeptemberben tudjuk meg, milyenek a magyarok Meghalt Kolár Péter; a humoros bemutatót nem akartuk a gyász hónapjára időzíteni - mondja a direktor Czajlik József: „Nekünk is van hiányérzetünk..." (Németi Róbert felvétele) LAKATOS KRISZTINA A 2016/2017-es évad meghirdetésekor a szezon utolsó bemutatójaként a Szentivén- óji ólom szerepelt a Thélia Szfnhéz műsortervében. Aztán kiderült, hogy a Shakespeare- bemutató elmarad, helyette Lackfi János Milyenek a magyarok? című, 2012-es kisprózakötete alapján készül előadás Kassán. A holnapra tervezett bemutató elmarad. Az okokról Czajlik Józsefet, a Thélia igazgatóját kérdeztük. Mi történt a Szentivánéji álommal? És mi történt a Lackfi- előadással? A Szent ivánéj i álomból betegség és egyéb okok miatt kimaradt három ember, így összeomlott a terv. Ez egy sokszereplős darab, külön-külön még kezelni tudtuk volna a problémákat, de így, együtt nem. Tehát idén a Shakespeare-bemutatót nem tudjuk megvalósítani. A helyette műsorra tűzött Lackfi-premiert pedig azért halasztottak el, mert meghalt Kolár Péter. A színház alapítója volt, élete jelentős részét ennek az intézménynek áldozta. Szerettük volna az áprilist a gyásznak szentelni. Más lett volna a helyzet, ha egy vérdrámára készülünk, de ezt a vicces, humoros darabot nem akartak ide időziteni. Úgy döntöttünk, a bemutató szeptemberre marad. Az idei bérletek erre az előadásra is érvényesek, az új évad majd októberben kezdődik. Az már, gondolom, körvonalazódik, milyen előadás készül a műfajilag nehezen besorolható Lackfi-szövegekből. A mi repertoárunkon belül a könnyed-szórakoztató kategóriába kerül. Nem is nevezném előadásnak, inkább műsorként képzeljük el, amelyben az irodalmi igényességű Lackfi-szövegeket a történetekhez illeszkedő dalokkal egészítjük ki. Színes, szórakoztató produkció lesz, minimális díszlettel-jelmezzel, amelyet a legkisebb színpadokra is el tudunk vinni. Azzal, hogy ez a premier őszre marad, az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Thália Színház február és június között nem tart saját bemutatót. Túlzás lenne azt mondani, hogy bedőlt az idei évad második fele? Volt bemutatónk - Benkő Géza előadásában A nagy (cseh)szlováki- ai magyar csönd című monodrámát saját — megvásárolt saját — előadásként kínálta a színház a nézőinek. Egyébként az utóbbi három évadban mindig három saját bemutatót tartottunk, ez most is megvolt: a Bányavakság, A falu rossza és januárban a Páratlan páros. A negyedik premier egyfajta ráadás lett volna. Nekünk is van hiányérzetünk, úgy terveztük, akik nem játszanak a Ray Cooney- darabban, azok szerepelnek majd az utolsó előadásban. Ez most elmarad, de ez nem tipikus helyzet. Ha már szóba került a társulat: márciusban, áprilisban és a meghirdetett műsor szerint májusban is néhány régebbi előadását játssza egy-egy alkalommal a Thália. A Czajlik-érának rendre hangsúlyozott eleme a társulatépítés - az viszont aligha nevezhető építőnek, ha a színészek alig lépnek színpadra. Természetesen fontos, hogy a társulat játsszon. Három munkafázisa van egy színésznek, az alapján, ahogy azt ki kell mutatnunk: a próba, az előadás és az otthoni munka, vagyis a tanulás. Munka jelenleg is folyik: aki nem játszik, az próbál, aki nem próbál, az tanul. Tény, hogy áprilisban alig volt előadásunk: Benkő Géza, aki nem a társulat tagja, áprilisban két hetet Kanadában töltött, több előadásunkat nem tűzhettük műsorra emiatt, aztán jött a húsvét, majd egy hetet szokásosan szabaddá tettünk a fö- próbahét számára, de a főpróbahét elmaradt. így nekünk is olyan érzésünk van, mintha az egész hónap elmaradt volna. De ehhez hozzá tartozik, hogy az év első fele mindig gyengébb, míg szeptember és december között alig győzzük lejátszani a megrendeléseket. Idén eddig negyvenvalahány előadást tartottunk, tavaly ugyanebben az időszakban ötven-egynéhányat. Tehát nem releváns a különbség, ilyen szempontból nincs ok pánikra. Mégis: mit szól a fenntartó, amikor az évadban ilyen lyuk keletkezik? Nem szól semmit - a fenntartót az év végi összesített számok érdeklik. Kassa megye négy színházat tart fenn; minden évben készítünk egy nyilvános beszámolót, ez az éves eredményeket tartalmazza, amelyeket aztán meg is vitatunk. Tavaly - most a gazdasági évről beszélek 138 előadást tartottunk, és ha az előadások számát, a bevételeket, az elnyert pályázati pénzeket tekintjük, arányosan a legjobban teljesítő színház vagyunk megyei viszonylatban. Akkor is évek óta dobogósak vagyunk, ha a megyei önkormányzat által fenntartott összes, több mint húsz kulturális intézmény rangsorát nézzük. Vannak jobb és rosszabb évadok, de megvan a bizalom irántunk. Az utolsó 10 évben a Thália növekedési pályára állt: 45 ezer mínusszal küszködő intézményből bevételt, nézőket és rangos elismeréseket vonzó, pozitív gazdasági mérlegű színházzá vált. Amikor a gondokról van szó, ezt is fontosnak tartom elmondani. Kesztyűs kézzel - A zsidónő Pozsonyban CSEHYZOLTÁN A zsidónő (1835), a francia nagyopera (a vágatlan ősváltozat több mint négyórás volt) egykor tündöklő reprezentánsa mára gyakorta még az operarajongók táborában is leredukálódik a „Rachel, quand du Seigneur" kezdetű áriára - kb. hót ós fél percre. Kétségtelen, hogy a darab tárgya miatt ki volt szolgáltatva a történelem antiszemita viharainak, de a mai rendezők dolga sem egyszerű, hiszen maga a zene nem mindig képes olyan súllyal követni a történéseket, mint amilyen feladatot utólagosan rárótt a történelem. Két traumatizált apa története ütközik meg a huszitizmus körüli vallásos felbuzdulások, illetve a diadalt nem egyszer zsidóellenes pogromokkal ünneplő kereszténység idején. Brogni bíboros egykor nős volt, tűzvészben vesztette el a családját, lánya azonban megmenekült, mert Eléázár, a gazdag zsidó aranyműves kimentette és titokban felnevelte. Brogni vallási fanatizmusában megölette Eléázár fiait. E két egykori trauma találkozik újra: Brogni halálba küldi Eléázárt és lányát, Ráhelt. Ráhelről viszont közvetlenül a halála pillanatában derül ki, hogy nem Eléázár élő, hanem Brogni halottnak hitt gyermeke. Szerelmi szál is van: Léopold birodalmi herceg (aki egyébként Eudoxia hercegnő választottja) zsidónak adva ki magát Ráhel közelébe férkőzik: a nők szerelmi rivalizálása és a vallási konfliktus lehetőségeinek kihasználása tragédiába torkollik. Halévy operája Peter Konwitschny rendezésében (aki egy Németországban már kipróbált, a helyi viszonyokra adaptált rendezést hozott el Pozsonyba) időtlenített konfliktusdráma: elsősorban a vallási fanatizmus romboló erejéről szól és nem a finoman kidolgozott belső konfliktusokról. A brechti színházból kölcsönzött zavaró effektusok az „operai” teátrá- lis érzelmek ellenében dolgoznak, és világosan jelzik, hogy egy kiélezett Peter Mikuláš (Brogni bíboros) és Michal Lehotský (Eléázár) (Fotó: snd) vallási ideológiákkal fertőzött és általuk ellenőrzött térben valójában nincs magánélet. Konwitschny vérbeli operarendező (nem a prózai színházból szalasztott „megmentő”), ismeri és tudja a műfaj határait, lehetőségeit, pontosan érti az opera szimbolikus nyelvezetét: egyetlen egyszerű, mégis zseniális ötlettel pluszjelentéseket alkot, miközben modem epikus színházat művel. A szemben álló felek (keresztények és zsidók) a színpadon semmi másban nem térnek el, csak abban, hogy a zsidók sárga, a keresztények kék kesztyűt viselnek (a határsértő Léopold pedig olykor kettőt). Szinte tapintható a döbbenet, amikor Ráhel öngyilkos merénylőként önti ki szívét a tömeg előtt, leleplezve szerelmese árulását: ez az operavilág permanensen a fanatikus öngyilkos merénylők kezében is marad. A robbanószerkezeteket gyártó ellenségek pazar képe is emlékezetes. A két nő, Ráhel és Eudoxia karaktereinek megformálásában szintén egyedi Konwitschny: a szerelmi rivalizálást felváltó, szinte infantilis barátság a börtönjelenet egyik döbbenetes pillanata lesz. Sorolni lehetne a jobbnál jobb, a tragikomédia vagy a groteszk határait súroló megoldásokat. A fanatizmus csúcsain, illetve a legkiéle- zettebb intim helyzetekben pl. a tömeg vagy a hősnő olyannyira elveszti a fejét, hogy kilép a darabból nyelvileg is. A fanatizált tömeg szlovákul is halált kiált a zsidókra, Ráhel Léopold vallomása után szintén nyelven, sőt színpadon kívülre kerül; a zenekari ároknyi távolság mint jelképes szakadékjelenik meg. Ezt a szakadékot a közönség közé vegyülő fanatikus tömeg és a nézőtérre „tévedt” szereplők dinamikája hidalja át: ez részint a tömegpszichózis anatómiáját is modellálja, részint pedig a nézőt mint érző egyént is,helyzetbe” hozza. A pozsonyi premier ízig-vérig modem, lendületes előadást kínált kiváló szerepmegformálásokkal: Ráhelt Ljudmila Szlepnyeva énekelte, Michal Lehotský kiváló Eléázár volt (csodálatosan érzékeltette a zenei szövet zsidó liturgiából és zenei idiómákból is építkező egzotikus elemeit), Brogni bíborost Peter Mikuláš alakította, Eudoxia szerepében Jana Bemáthová (aki kiváló karakterszínészi képességeiről is számot adott), Léopoldéban Juhan Tralla volt hallható. Jacques Fromental Halévy: A zsidónő. A Szlovák Nemzeti Színház előadása.
