Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-25 / 95. szám, kedd

www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2017. ÁPRILIS 25. CHAMPIONSHIP 13 Akad egy német légiós is a Brigh­ton keretében Uwe Hünemeier személyében, aki egyszer már átélte a feljutás okozta csodát és eufóriát. A 31 éves védő 2013-ban szerződött a Pader­born együtteséhez, amellyel a második szezonban feljutott a klub történetében először az élvonalba. ,A csapat akkor hat ponttal a Köln mögött, de két ponttal megelőzve a Greuther Fürthöt végül feljutott, és ezt még a paderborni érsek is csak futball- csodaként írt le" - emlékezett vissza. A kiesés után igazolt a Brightonba, de egykori csapata a távozása óta durva mélyrepü­lésben van, hiszen tavaly utolsó lett a Bundesliga II-ben is, a jelenleg is zajló idényben pedig úgy tűnik, a harmadik vonalból is kiesik. Hünemeier szerint ez a Brightonnal nem történhet meg. „Az elmúlt két évben jól teljesítettünk, és láthatjuk, hogy a Middlesbrough és a Hull sem esélytelen a bennmara­dásra. Mi talán jobbak vagyunk idén, mint tavaly, tapasztalt já­tékosokkal rendelkezünk, biztos vagyok abban, hogy ha felju­tunk, meg tudunk kapaszkodni a Premier League-ben"- mondta Hünemeier. Tottenhamnek, később kétszer játszhatott az angol válogatottban is, és Geta Zoltánnal együtt beve­zette a Fulhamet az Európa Liga­döntőbe. Újabb öt év League One-szereplés után az uruguayi Gus Poyet ve­zetésével sikerült visszakerülni a Championshipbe, ahol 2013-ban a 4., egy évvel később a 6. lett a klub, de mindkétszer elvérzett a playoff elődöntőjében. Hughton, az új sikeredző A Brighton sokat köszönhet Chris Hughtonnak, mert ő az, aki ösz- szerakta a csapatot, és hozta szá­mára lépésről lépésre közelebb az élvonalat. „Hatalmas motivációval bírtak a fiúk, lehetett velük dol­gozni, és együtt fejlődni. Az április 17-i, Wigan elleni 2-1-es győze­lemmel dőlt el, hogy feljutunk, a meccs után egy dologról beszél­tünk, hogy ez micsoda csodálatos »Jó vagy rossz kabala? A legújabb korszak nagy sikereit Chris Hughtonnak köszönheti a Brighton, aki 2014 szilveszte­rén egyezett meg a vezetőkkel. Az 53-szoros ír válogatott játékossal teljesen új lendületet kapott a csa­pat, tavaly 24 győzelemmel, 17 döntetlennel és öt vereséggel, 89 ponttal a harmadik helyen zárt, és rosszabb gólkülönbséggel ma­radt csak le a feljutásról. A sors fintora, hogy az utolsó fordulóban- a vele azonos pontszámmal álló- Middlesbrough-val játszott ide­genben, de fél órát emberhátrány­ban küzdve csupán 1-1-et ért el. A playoffra összerogyott a csapat, és a szokásoknak megfelelően ismét el­bukta az elődöntőt. A nyári átigazolási időszakban két komoly veszteség érte a csapatot: távozott a spanyol jobbhátvéd Inigo Calderón (Anorthosis), il­letve ugyancsak hat év után új klubot választott a 11-szeres skót válogatott középső védő, Gordon Greer (Blackburn Rovers). Tavaly egy szezon erejéig visszatért régi sikerei színhelyére Zamora is, aki 26 meccsen bepiszkált hét gólt, majd állandó sérüléseire hivat­kozva vissza is vonult. Érkezett az ír válogatott középső védő, Shane Dufiy a Blackburntől 5,25 millió euróért, míg a 20 éves északír utánpódás- válogatott védő Ben Halién 240 ezer eurót fizetett a klub a Motherwellnek. Nagy erősítést jelentett a 43-szoros északír váloga­tott középpályás, Oliver Norwood megszerzése, csakúgy, mint a fél év kölcsönszereplés után végleg meg­szerzett Steve Sidwell megtartása. Ugyan a 6. fordulóban még csak a 13. helyen állt, a 14. kör óta az első két hely valamelyikén áll a Brighton. 44 mérkőzés után a legkevesebb gólt kapta (38), és +35-ös gólkülönbsé­génél csupán a nagy rivális Newcast­le tud jobbat felmutatni. A csapat legjobbja a góllövőlista élmezőnyében található Glenn Murray, aki a 2010/11-es idényben egyszer már szerzett 22 gólt a klub színeiben, ezt most felülmúlhatja, ha betalál az utolsó két mérkőzés valamelyikén. A legértékesebb já­tékosnak Anthony Knockaertet tartják, aki 15 találatnál jár, de a két 11 gólos csatár, Sam Baldock, illetve az izraeli Tomer Hemed sem sokkal marad el tőle. A brit sajtó pedig amikor csak tudja, méltatja Hughtont, a Telegraph december­ben azt írta, értheteden, hogy edző­kérdés esetén miért nem merül fel a neve élvonalbeli csapamái soha. A feljutás után cél a Championship-elsőség » A Championship tv-sztárja A Premier League 5,136 milliárd fontért adta el három évre az országon belüli televíziós közvetítési jogokat a Skynak és a BT Sportnak, és a tavalyi szezonból kiindulva, amikor a playoffból Premier League-be kerülő Hull Cityről azt írták, 170 millió fontot kap, amelynek nagy részét a televíziós és egyéb jogdíjak teszik majd ki, óriási bevételhez juthat a Brighton is. Pedig a klub idén sem panaszkodhatott, a Championship csapatai közül ugyanis messze a legtöbb pénzt kaszálta a tévés közvetítésekkel - igaz, ez valóban apró­pénznek tűnik. Egy hazai meccs közve­títése 100 ezer, egy idegenbelié 10 ezer fontot ér, a Brighton meccsei közül eddig 17 mérkőzést adtak élőben (kilenc hazait, nyolc idegenbelit), azaz már most 980 ezer font bevételnél jár. A várhatóan szintén PL-résztvevő vetélytárs Newcastle jelenleg 720 ezer font nyereségnél tart. David Stockdale hátáról kétszer is a hálóba pattant a kapufás lövés a Norwich ellen Anthony Knockaertért már ősszel bejelentkezett a Newcastle, de a Brighton egyelőre megtartotta a klasszisát » Hétmilliót ér a Brighton sztárja Anthony Knockaert hihetetlen szezont futott, a Brighton 25 éves francia középpályása az egyik esélyes arra, hogy a másodosztály legjobbjának válasszák (a Leeds csatára, Chris Wood, illetve a New­castle támadója, Dwight Gayle a másik két jelölt). Pedig lassan futott be, a Guingampot erősítette 2009 és 2012 között, néhányszor szerepelt a francia U20-as és U21-es válogatottban, és ugyan hívta a Montpellier, a portugál Benfica és az angol Newcastle, végül 2012-ben a Leicesterhez igazolt, ahol három év alatt 93 mécs­esén 13-szor volt eredményes. Egy szezonra visszament a kontinens­re, a belga Standardban 20 meccsen ötször volt eredményes, de a Brighton 2016 januárjában látott benne fantáziát, és 3,5 millió eurót fizetett érte. És Chris Hughton szeme nem csalt, Knockaert eddig 15 gólnál és 8 gólpassznál jár, nem véletlen, hogy a klub március elején 2021-ig hosszabbított vele. A csapat összetartására jellemző, hogy édesapja novemberi halálát követően több társa mellett edzője is elutazott a temetésre. „Tudom, hogy apám nagyon büszke lenne rám, ha bajnok lennék. Remélem, sikerülni fog, ez lenne az igazi visszatérés számomra. Szeretném a klubnál megköszönni mindenkinek, hogy ennyit segítettek nekem" - nyilatkozta. Az Argus című brightoni napilap szerint olyan képessé­gekkel bír, mint Christian Eriksen (Tottenham) vagy Henrih Mhitarjan (Manchester United), és ha valaki szeretné megszerezni, hétmillió euró alatt szóba sem állnak vele. De lehet, többért sem. Chris Hughton valószínűleg a Premier League-ben is tovább vezetheti a csapatot dolhatnak vissza erre a szezonra. De még jobb lenne, ha megnyernénk a Championshipet” - nyilatkozta. Az első lehetőséget elszalasztottá a csapat, hogy közelebb kerüljön a bajnoki címhez, ugyanis a Nor­wich ellen játszott idegenbeli talál­kozón elképesztő balszerencsével veszítette el a mérkőzést. A hazaiak úgy nyertek 2-0-ra, hogy a 18., majd a 39. percben Alex Pritchard távoli lövése a lécre, onnan a vetődő David Stockdale kapus hátára pat­tant, majd a hálóba csörgött. Hatalmas motivációval bírtak a fiúk, lehetett velük dolgozni, és együtt fejlődni. „Ilyet még életemben nem lát­tam. Az persze előfordul, hogy egy kapusnak balszerencséje legyen, de hogy egy meccsen kétszer is ugyanolyan gólt kapjon, egészen rendkívüli. Mint ahogy az is, hogy egy csapat kaput eltaláló lövés nél­kül meccset nyerjen” - nyilatkozta Hughton, aki elismerte, a Norwich jobban futballozott. A bajnoki címet az utolsó két for­dulóban be lehet még biztosítani, a csapat előbb április 29-én a Bristol Cityt fogadja, majd május 7-én az Aston Villa birminghami otthoná­ban zárja az idényt. Hogy mi lesz jövőre? Tony Bloom klubelnök már jelezte, ugyan szeret­nének erősíteni, de bíznak a lenyű­göző munkát végzett Hughtonban, és inkább a lassú, biztos építkezést választják, és nem szeremének ha­talmas összegeket költeni az átiga­zolási szezonban. Solly March gólja biztosította be a feljutást a Wigan ellen, bár ezt akkor még nem lehetett tudni Pincési László eredmény. Főleg azok után, hogy tavaly éppen csak lecsúsztunk er­ről. De ezek a srácok meg akarták tenni ezt a bravúrt, és most valami olyat értek el, amit beírhatnak az önéletrajzukba, és jó érzéssel gon-

Next

/
Thumbnails
Contents