Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-25 / 95. szám, kedd
Kiscsapatok nagy szezonja 10—14. oldal 2017. április 25., kedd, XIII. évfolyam, 17. szám tül jelentkezik. Carlo Ancelotti edzői felfogásának alaptétele, hogy a csapat támadó és védekező szekciójának egyensúlyban kell lennie. Ez a felfogás aztán átitatta a mellette segédedzőként tanuló Zidane gondolkodását is. A francia tréner egyértelműen 5+5-ös rendszerben játszatja a csapatát a konkrét alapfelállástól függetlenül, vagyis mindig öt játékos felel a támadások befejezéséért, a másik öt pedig fegyelmezetten biztosít, hogy labdavesztés esetén se kerüljön bajba a csapat. Két egységre oszlik a Real, amejyek között a távolság 11,5 méter. Egyébként szintén ebből a rendszerből adódik, hogy Casemiro mint a védelmi egység első hulláma, gyakran kerül kiszolgáltatott helyzetbe, ha az ötfős letámadást gyorsan kipasszolja az ellenfél, emiatt is kerül sorozatban kiállításgyanús helyzetekbe minőségi ellenfelekkel szemben. 6 A meccsek belső menedzselése is szorosan ■ hozzátartozik a végeredmény kialakulásához, és ebből a szempontból mindkét csapat pocsék teljesítményt nyújtott. A Barcelona 2-1-es vezetése, és emberelőnye birtokában sem törekedett a meccs lezárására, nem jegelte steril labdatartással az összecsapást, nem fárasztotta a Real Madridot, hanem az addigi adok-kapok ritmusában fotballozott tovább, a hazaiak pedig ennek megfelelően teljesen megérdemelten ki is egyenlítettek. Ugyanakkor azonnal elkövették ugyanazt a hibát, mint ellenfelük: a Real még a 92. percben is rohamozott, holott a dönteden tökéletesen megfelelt volna a számukra, konzerválva a hárompontos különbséget, ők mégis túlságosan kinyíltak. Az utolsó percben 70 métert sprintelő Sergi Róbertot többször is megállíthatták volna egy egyszerű taktikai faulttal, erre azonban nem került sor, ami szintén csak arra enged következtemi, hogy a Real játékosai túlságos forró fejjel futballoztak a mérkőzés záró harmadában, nem tudtak higgadt döntéseket hozni, ez pedig végül elvezetett a vereséghez, amellyel a bajnoki címük is igen komoly veszélybe került. Hegedűs Henrik A szezon egyik legnagyobb és legizgalmasabb meccsén a Barcelona idegenben verte 3-2-re a Real Madridot, és ezzel átvette a vezetést a tabellán, újra nyílttá téve a bajnoki küzdelmeket. Az El Clásicók már hosszú ideje nem a két világsztár, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo különpárbaját hozzák, vasárnap mégis újra ez a helyzet állt elő: a duplázó, az utolsó pillanatban győztes gólt szerző Messi ismét a legszebb napjait idézte, miközben a Barcelona ötösfála ellen nem igazán ment a hazaiaknak Ronaldo kiszolgálása, de ettől függetlenül is megnyerhették volna a meccset, ha kissé higgadtabb döntéseket hoz a csapat. Hat pontban elemezzük az El Clásico eseményeit. 1 A kezdőcsapatokban nem sok meglepetés volt. A ■ Real Madrid a legerősebb, Zinedine Zidane alatt már megszokott összeállításában tudott pályára lépni, míg a Barcelonából hiányzott az eltiltását töltő Neymar, aki helyén az utóbbi időben egyre jobb teljesítményt nyújtó, de azért a brazilhoz képest más szintet képviselő Paco Alcacer kapott helyet a kezdőcsapatban. Ebben még semmi meglepetés nem volt, abban már annál inkább, hogy a Barcelona a megszokott 3-4-3-as vagy 4-3-3-as felállás helyett tulajdonképpen 4-4-1-1 -et játszott, amelyben Suárez mögött gyakorlatilag köteden szerepkörben futballozhatott Lionel Messi, míg Ivan Rakitic és Paco Alcacer a két szélen robotolt. 2 Lionel Messi teljesen kötetlen szerepköre ■ nagyban meghatározta a mérkőzés képét és kimenetelét is. A Reál Madrid hiába helyezte viszonylag erős nyomás alá a labdát az ellenfél térfelén, Iniesta és Busquets passzjátéka elégnek bizonyult ahhoz, hogy a Barca kijöjjön a szorításból, sőt. Az a csapat, amely a Barcelona ellen úgy játszik, hogy a katalánok leggyakoribb passzkap- csolata az Iniesta-Messi útvonal lehet, igencsak nagy bajban van, és az El Clásicón éppen ez volt a helyzet. Iniesta 14 labdát adott Messinek, az argentin sztár kötedenül játszhatta be az ellenfél térfelét. 3 A túloldalon eközben Cristiano Ronaldo a ■ legtöbb labdát (6) Marco Asensiótól kapta. A hat labda még úgy sem túl sok, ha tudjuk: Ronaldo sokkal gólveszélyesebb területeken helyezkedett, mint Messi, vagyis nehezebb volt tisztán megjátszani. A portugál támadó a szezon meghatározó trendjének megfelelően gyakorlatilag második középcsatárt játszott Benzema mellett. 2010 óta Cristiano Ronaldo minden szezonjában legalább 50 gólt szerzett, ám főbb mutatóit tekintve ez az egyeden indikátor, ami stabil. Meccsre lebontott mutatóiban jelentős és szisztemadkus a csökkenés, ami a cselek, a pasz- szok és a társak számára kialakított helyzetek számát illeti (2010 óta a csel/meccs mutató 6,2-ről 1,9-re csökkent, a társak számára kialakíA Barcelona szinte a semmiből nőtt fel a feladathoz, és győzelmével újra elhomályosította a Real Madridot Messi zsenialitása, és a Barca alázata döntötte el az El Clásicót » A bajnokesélyesek meccsei Győzelmükkel a katalánok pontszámban beérték a Real Madridot, Lionel Messi- éknek azonban már csak öt meccsük van hátra, míg Cristiano Ronaldóéknak hat - pontosabban a két BL-elődöntővel együtt nyolc a bajnokság végéig. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol Spanyolországban, így jelen állás szerint a Barca lenne a befutó, a Reálnak mindenképpen több pontot kell szereznie a szezon hajrájában riválisánál, hogy aranyérmes legyen. Ami a menetrendet illeti, a Barcelona és a Real Madrid is otthon fogadja legerősebb riválisát - a jelenleg 5. helyen álló Villarrealról és a 4. Sevilláról van szó. A katalánoknak emellett van még két top 10-es csapat elleni meccsük, míg a Real számára csak az elhalasztott összecsapáson jön egy éppen csak top 10-es gárda, a jelenlegi tizedik Celta. Érdekesség viszont, hogy a Barcelona mind a négy szezonbeli vereségét olyan csapattól szenvedte el, amely nincs az első kilencben jelenleg - Alavés (11.), Celta Vigo (10.), Deportivo (16.), Málaga (15.). A Real három vereségéből egy a Barcelona (1.), egy a Sevilla (4.), egy pedig a Valencia (12.) ellen jött össze - utóbbi két gárdával még játszanak a madridiak. Barcelona (75) Real Madrid (75) Április 26. Osasuna (o.) Deportivo (i.) Április 29. Espanyol (i) Valencia (o.) Május 2. Atlético Madrid (o., BL) Május 6. Villarreal (o.) Granada (i.) Május 10. Atlético Madrid (L, BL) Május 14. Las Palmas (i.) Sevilla (o.) Május 21. Eibar (o.) Málaga (i.) Celta Vigo (i.) meccs tott helyzet/meccs mutató 2,9-ről 0,9-re, a passz/meccs mutató 40-ről 27-re). A statisztikák alapján is elmondható: Ronaldo az évek során szélső támadóból befejező csatárrá vált, sokkal közelebb játszik az ellenfél kapujához, elsősorban ebből adódik, hogy a csapatjátékot illető mutatói csökkennek, illetve cselkészségének használata is háttérbe szorult, mert elsődleges célja a támadások minél gyorsabb és hatékonyabb befejezése, lehetőleg egy érintésből, a kapuval szemben állva. A Real Madrid labdabirtoklásra épülő passzjátéka ezért (is) alakult át széljátékra és centerezésre. 4 Tanulva a Juventus elleni BL-párharcból (is), a ■ Barcelona szégyenérzet nélküli, alázatos védekezést mutatott be a Real Madrid széljátéka ellen. A gyakorlatban ez abban nyilvánult meg, hogy Ivan Rakitic a meccs jelentős részében szinte jobbhátvédet játszott a Bayern München ellen világklasszis teljesítményt nyújtó Marcelóval szemben, a katalánok ezzel a húzással pedig ötvédős rendszert húztak fel a kapujuk elé, ami igencsak megnehezítette a két középcsatár, Ronaldo és Benzema kiszolgálását. 5 A Real Madrid teljesítményéből az elmúlt B szezonokban a kiegyensúlyozottság hiányzott ahhoz, hogy bajnoki címet tudjon nyerni a gárda. Ez Zinedine Zidane kinevezésével érkezett el a csapathoz, a pályán pedig Casemiro személyén kereszSZAMHÁBORÚ O A szombati meccset megelőzően a Real Madrid egyetlen meccset sem veszített el a legnagyobb riválisai ellen, ha Casemiro ott volt a kezdőcsapatban (2 győzelem, 1 döntetlen a Barcelona ellen; 1 győzelem, 3 döntetlen az Atlético ellen). 2 Luis Enrique a második edző Pép Guardiola után a klub történelmében, aki egymás után kétszer is nyerni tudott a bajnokságban a Bernabéuban. 9 Marcelo már kilenc gólpassznál jár a bajnokságban, ennél többet egyetlen védő sem osztott ki az idei szezonban a topligákban. ^ Marc-Andre tér JL mm Stegen tizenkét védést mutatott be az El Clásicón, ami a legmagasabb mutató a Barcelona kapujában a 2003/2004-es szezon óta. 4 Duplája után Lionel A 3 Messi immár minden idők legeredményesebb gólszerzője az El Clásicók történetében, megelőzve a 14 gólos Alfredo Di Stefanót. ^ ^ Pályafutása során m* mL Sergio Ramos ugyanannyi piros lapot kapott a Real Madrid színeiben, mint ahány gólt szerzett Lionel Messi a Real Madrid ellen. ^ ^ Marc-Andre tér mm mm Stegen összesen 22 pontos passzt adott a mérkőzésen, ez nyolccal több, mint ahányat Cristiano Ronaldo. ^ ^ A Barcelona az mm mm első csapat, amely le tudta győzni a Real Madridot a Bernabéuban 2016. feburár 27-e óta (akkor az Atlético nyert 1-0- ra), ezzel a királyi gárda 22 meccses hazai veretlensége szakadt meg. ^ A spanyol bajmm O nokságban a Real Madrid szerezte a legtöbb gólt (26) rögzített játékhelyzet után, míg a Barcelona lőtte a legtöbbet folyamatos mezőnyjátékot követően (74). £? A történelem W O során a Real Madrid a legtöbb vereségét a Barcelonától szenvedte el (72), de ez fordítva is igaz: a katalánok 68-szor kaptak ki a Madridtól. James Rodríguez # W 105 mérkőzésén 70 gólban vállalt szerepet a Real Madridban (38 gól, 32 gólpassz) 4 AA Gareth Bale lett X W w a harmadik angol játékos, aki legalább 100 alkalommal pályára lépett a spanyol bajnokságban (David Beckham 116, Gary Lineker 103). ť* ^ Ä Az El Clásicón Ň/UU Lionel Messi az 500. gólját szerezte a Barcelona színeiben.