Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-22 / 93. szám, szombat

www.ujszo.com SZALON ■ 2017. ÁPRILIS 22. 32 Pénzes Tímea: Sportoló írók N em fordult meg a fejemben, hogy a sport és a kultúra szervesen össze­tartozhat, míg egy kultúrtörténeti órán el nem hangzott, hogy a sport a kultúra része. Addig a kultúra és a sport szó hallatán többnyire egy kultúrem- bert és egy sportembert képzeltem el, ahogyan karikatúrákon ábrázol­ják őket, és két teljesen eltérő test jelent meg előttem, egy sportos test és egy kulturális vagy kultúrtest, már ha létezik ilyen szó. Persze egy kultúrember esetében nem is iga­zán a testére helyeződik a hangsúly, bár kétség sem fér hozzá, hogy van­nak kimondottan sportos alkatú kul túremberek. Azon a berlini előadáson tudatosí­tottam, hogy a sport kétségkívül a mindennapi életünk és a kultúránk része, a nagy kultúrakörben vannak kis körök, ahogyan matematika­órán tanultuk a részhalmazokat, ilyen a sport is a kultúra nagy hal­mazában. És bár külön szóval illet­jük őket, a sportra létezik egy szép magyar szó, ami a kettőt egyesíti, a testkultúra. Miközben a sport és a kultúra egymáshoz való viszonyáról elmél­kedtem, eszembe jutottak azok az írók, akik az írótáborokban rúgták a labdát, jó testű és kevésbé jó testű írók, meg azok az írók, akik nem fociznak, de kiválóan írnak róla. A focizó írók és a focit szavakba foglaló írók nagyszerűen szemlél­tetik számomra a sport és a kultú­ra összefonódását - még ha csak alkalomadtán kapcsolódik is össze életükben a kettő. Én a focit nem szeretem, de a focizó írókat igen. Nagyon szórakoztatók a pályán, akárcsak a pályát körülál- ló írótársak kommentjei. Szerettem drukkolni Németh Zolinak vagy Kukorelly Endrének, és szerettem látni, hogy mást is tudnak az íráson kívül. Persze hogy mást is tudnak, még szép, de hogy meg is mutatják! Leginkább az vonzott, hogy nem­csak irodalmilag vagy nyelvileg, hanem „mozgásilag” is megismer­hetem őket. (Mindig is kedvemre volt, ha más oldaláról ismerhettem meg embereket, mint amiről is­mertek voltak. Legyen az egy másik művészeti ág vagy az élet másik te­rülete. A Katona József Színházban például Závada Pál énekhangjával és íútyülésével nyűgözött le.) A foci egyébként semmilyen szin­ten, még papírlapon sem érdekel, mégis elolvasom Gazdag Józsi fot- ballftiggő naplóját és egyéb írásait, mert többnyire a megfogalmazás, a stílus tesz egy könyvet jól befogad­hatóvá és szerethetővé, nem (feltét­lenül) a téma maga. Legutóbb egy szlovák írónő kötetét fordítottam, aki kifejtette, hogy au­tóval jár sportolni és ötujjas sport­cipőben fut a fotópadon. Igaz, ez a kötetnek csak egy vissza-visszatérő mellékága, de mégiscsak sportról olvastam. Nem gondoltam, hogy ilyesmi érdekelhet egy írónőt, de aztán eszembe jutott, hogy magam is sportolok. El-eljárok edzőterembe, de otthon is rám tör néha a sportolhatnék. Van is két ficánkoló súlyom, akiket meg sem kell markolnom, mert ügyesen csimpaszkodnak. Igazi móka ez az otthoni zsírégető torna. Szerencsére egy súlycsoportba tar­toznak, így nem lesz kevésbé kidol­gozott mondjuk a jobb karizmom. Régebben még a napi kétórás in­tenzív babakocsitologatás kielégítő testmozgást nyújtott, de a játszó­téri tinglitangli nem igazán mozgat meg. Ezért kellett más sport után néznem - odahaza és edzőtermek­ben egyaránt. Meg hát a sport nemcsak karbantart, hanem pletykalapok helyett is elég színes hírrel szolgál. Egy fotópadon hegyre fel fotó férfitól megtudom, aki a szájában gyűlő izzadságtól alig bírja megformálni a szavakat, hogy az egyik izzadt disznó mindig zuha­nyozás nélkül ugrik be a medencébe. Pilates előtt egyesek az edzőnővel azt tárgyalják meg, hogy a hot irontól és a deep worktől combosodnak a lányok, míg a szaunában arról ér­tesülök, hogy ne együnk gabonát, mert rossz hatással van agyunk fejlő­désére. És tudomást szerzek egyebek mellett nyelvöltögető jógáról, ami az arcizmokat mozgatja meg, és hard core jógáról, ahol például felon is fúrnak a lányok és fiúk. Az intenzív edzés nem a zsáne- rem, leginkább a jóga, a pilates és a bodyart jön be nekem. Nincs is kockahasam és van rajtam pár pluszdeka, mert minden a hasam­ban köt ki, ami a tányérokon ma­rad. Ételt nem dobunk ki, erre taní­tott háborút megélt nagymamám, és ráadásul a nassolásról sem tudok lemondani. De hát az ember érezze jól magát. Egyébként az erőnlétem­mel nincs gond, nem köpöm ki a tüdőm és nem dőlök ki fél tíz perc után, nem is lihegek hangosabban a többieknél. A tornától viszont na­gyobb az étvágyam, és még többet eszem, mert több kalóriát égetek, de szerencsére nem kell aggódnom: a szaunában ugyanis megtudtam, hogy az izom növekedik, a háj könnyebb, ezért nem fogyunk, hi­ába égetjük a zsírunkat. Általában mozgás közben tudatosí­tom azt is, hogy szeretek mozogni. Gondolkodás közben pedig arra jövök rá, hogy milyen jó gondol­kodni. A kettő nálam ösztönzőleg hat egymásra, mozgás után sokszor jobban fog az agyam, mert legalább egy kicsit megpihent, bár néha ak­kor sem pihen, és ha túl sokat gon­dolkodtam, jólesik kikapcsolni és mozogni. Sokszor mozgás közben lepnek meg a legjobb gondolatok. Szóval leginkább a mozgás kedvé­ért mozgok, meg a mozgás közben meglepő gondolatokért. Nem a fogyásért, nem is a szép testért. Bár ezek sem lennének ellenemre. Mert egy kis mozgás mindenkinek kell, jut eszembe a közkedvelt té­vés tornasláger, és tény, hogy nem árt bizony alkalomadtán egy kicsit megmozgatni a testünket. Akár tu­dunk róla, hogy a sport a kultúránk része, akár nem. A sport legalább olyan jó érzéssel tölthet el, mint egy jó színházi előadás, kiállítás vagy koncert. És fontos figyelni a tes­tünkre, hogy a kultúra más terüle­teit is sokáig élvezhessünk. Nehogy úgy járjunk, mint az ismerősünk, akivel közölte az orvos, hogy maga sem állni, sem ülni, sem járni nem tud, vagy sajgó derekú anyatársaim, akik alig bírják emelgetni a gyere­keiket. De azért az én testem sem működik tökéletesen. Rólam az derült ki, hogy nem tudok léle­gezni. Legalábbis helyesen, orron keresztül, mélyről, egyenletesen. Úgy tűnik, minden alapvető dol­got újra kell tanulnunk, hogy ne mondja fel a szolgálatot idő előtt a testünk, és hosszan élvezhessük ezt a kulturális és egyéb sokszínűséget, amit az élet kínál. Mit olvas? SAROKPONT Sopánka PT Popély Árpád történész Mindig előszeretettel forgattam a sporttörténelemmel foglalkozó kiadványokat. Legutóbbi olvas­mányélményem, Az Aranycsapat Kincseskönyve az ötvenes évek vi­lágverő legendás magyar fotballvá- logatottjának világába kalauzolja az olvasót. A családunkba karácsonyi ajándékként megérkező kötettel eredetileg nem is magamat, hanem egy pozsonyi klubban labdát kergető kilencéves Balázs fiamat kívántam meglepni, aki gyermeki lel­kesedésével a mai foci nagynevű csapataiban, az FC Barceloná­ban és a német válogatottban képzeli el a jövő­jét. Gondoltam, nem árt idejében tudatosíttatni vele: volt idő, amikor nem mi kullogtunk a világ után, hanem a világ csodálta a magyar labdarúgást. A Bodnár Zalán és Szöllősi György szerzőpáros által összeállí­tott kötet az Aranycsapat utolsó­ként elhunyt tagjának, Buzánszky Jenőnek a posztumusz előszavával jelent meg, egyes fejezeteit pedig a csapat tizenkettedik játékosaként is emlegetett riporterlegenda, Szepesi György gondolatai vezetik fel. A „Kincseskönyv” értékét növeli az interaktív jellege, vagyis az Aranycsapat újraalkotott tárgyi emlékeinek a közzététele. A kiad­ványhoz mellékelt, abból kivehető és kézbe fogható több tucat emlék­tárgy között megtalálhatók többek között az 1952-es helsinki olimpiai labdarúgótorna döntőjének, az „évszázad mérkőzésének”, vagyis az angolok felett aratott londoni 6-3-as győzelemnek, valamint a drámai módon elbukott 1954-es svájci világbajnoki döntőnek a reprint belépőjegyei, a mérkőzések műsorfüzetei, a korabeli sportla­pok másolatai, vagy akár az abban az időben világsztárnak számító játékosok aláírt autogramkártyái. S opánkodni fogok. Pe­dig nagyon nem sze­retek, sőt magukat a sopánkodókat se ked­velem. Egy teljesen fö­lösleges és köztes munkafázisnak tartom, amit a lehető leggyorsab­ban le kell tudni. Azt is privátban. Most viszont kénytelen vagyok kollektív sopánkodást kezdemé­nyezni, mert nyelvhasználati kér­désekben egy ember nem megy semmire. Persze kicsit más a hely­zet, ha az egyénnek, vagy egyének csoportjának hatalma van, és ren­deletet hoz, és tilt, és szankcionál. Azért csak egy kicsit más, mert az emberek általában szófogadada- nok. Még arra sincs garancia, hogy a szófogadók nem gondolják-e közben pont az ellenkezőjét. A fe­jekbe nem lehet belelátni. De nem is kell. Vannak hatéko­nyabb befolyásolási módszerek. Untig elég hírbe hozni valamit vagy valakit. Párhuzamot húzni. Felcímkézni. Az emberek szívesen kiszolgálják magukat. Húsz évvel ezelőtt például csak margarint et­tem, észre se vettem, mikor lettem vajpárti. Mikor álltam át? Fogal­mam sincs, viszont a számba nem venném a margarinos kenyeret. Amikor az emberi gondolkodás válik kampánytermékké, még nehezebb tetten érni a változást. Margarinevő koromban még nyu­godtan kimondhattam olyan sza­vakat, hogy ... (öncenzúra). Most pedig már példának se hozom fel, mert félrevinné a mondandómat. Magyarázkodnom kellene, hogy azt értem rajta, ami az értelmező szótárak legutolsó kiadásában áll, de azóta szétcsámcsogta számos csuszaleső. Inkább kerülöm őket. És nem csak én. Számos fontos magyar szó szorult ki a közbe­szédből. Közhasznú kifejezések. Hiányuk azért is érezhető annyira, mert szlovák megfelelőik továbbra is a korábbi jelentésükben haszná­latosak. Fordítói szőrszálhasoga- tásnak tűnhet, de az „občan” már bizonyos kontextusokban lefordít- hatadan szójáték. Okiratban még hozza a papírformát, ott állampol­gár, punktum. Nó, de hogyan fordítsam nega­tív konnotáció nélkül azt, hogy „občianska spoločnosť”? Eny- nyi álcivilezés után? Vagy inkább írjak hozzá lábjegyzetet? „Ez a beszéléstermék nyomokban kül­földről származó jelentéseket is tartalmaz, fogyasztása előtt kon­zultáljon kedvenc (be)etetőjével.” Pedig nem kellene veszni hagyni olyan színtereket, amelyek védel­méhez nincs szükségünk hata­lomra, sőt polgári engededenségre sem. Untig elég beszélni. És köz­ben egy olyan nyelvet működtetni, amilyen világban élni szeretnénk. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
Thumbnails
Contents