Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-18 / 89. szám, kedd
2 I KOZELET 2017. április 18. | www.ujszo.com „Skizofrén helyzet, hogy nem tárgyal a Híddal” A Híd szerint vele is szóba kellene állnia a Fidesznek a magyar kisebbség helyzs' tének javításáért. Pozsony. A Fidesz úgy döntött, hogy ignorálja azt a helyzetet, amely a Híd létrejöttével állt elő a szlovák politika színpadán. Ignorálja a magyar nemzetiségű választók akaratát is, akik az elmúlt parlamenti választásokon a Híd pártot támogatták - reagált Orbán Viktor miniszterelnök és az MKP delegációjának múlt heti találkozójára Debnár Klára, a Híd szóvivője. A találkozón Orbán leszögezte: a Fidesz-KDNP szlovákiai, felvidéki partnerszervezete az MKP, „ez így volt, így van és így is lesz”. Újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy az MKP „a mi partnerünk”, mert „vegyes párt: feloldódás, magyar párt: megmaradás”, ezért támogatják az MKP- t. Debnár „skizofrénnek” nevezte a magyar kormány azon döntését, hogy csak a parlamenten kívüli párttal hajlandó kommunikálni, miközben a magyar kisebbség helyzetének javítására hivatkozik. Ha a Fidesz szándékai őszinték, nem kommunikálni egy koalíciós párttal legalábbis nem logikus - tette hozzá. A magyar kormánypárt által ígért gazdaság- fejlesztési programot a Híd olyan eszköznek tekinti, amellyel a Fidesz belép a szlovákiai „politikai ringbe”. (TASR) Luxus Audit gyárt a pozsonyi Volkswagen Pozsony. Győr helyett Pozsonyban gyártják az Audi luxus SUV modelljét, a Q8-at. Az első modellek titokban már el is hagyták a Volkswagen pozsonyi gyárát, a németországi Nürburgringen tesztelik őket. 2018-ban ott kezdik az Audi Q8 sorozatgyártását. Nem ez az első, itt gyártott luxus modell, Pozsonyban készül a Volkswagen Touareg, az Audi Q7, részben a Porsche Cayenne és a Bentley Bentayga. A cég szerint a Q8 minden idők egyik legelőkelőbb és legdrágább Audija lesz, a BMW X6 vagy a Mercedes- Benz GLE konkurenciájának szánják. Látványtervét a genfi autószalonon mutatták be, a világbemutató a frankfurti autószalonon várható. A pozsonyi Volkswagen forgalma tavaly 7,6 milliárd dollár volt - az eddigi legmagasabb összesen 388 687 gépkocsit, továbbá 263 700 sebességváltót gyártott. „2016-ban kezdtük használni a szenzorokkal ellátott intelligens kesztyűket, és továbbra is dolgozunk az ember és robot szorosabb együttműködésén” - sorolta a technológiai újdonságokat a fejlesztési projektekért felelős ügyvezető, Ralf Sacht. Épül egy új logisztikai központ, teljesen automatizálják az apró alkatrészek tárolását és kiadását. Ennek köszönhetően felgyorsul az egész gyártási folyamat. További alkalmazottakat is felvettek, már 12 300-an dolgoznak a pozsonyi Volkswagenben. A konszern által megnyitott iskolában duális szakképzés folyik, tavaly vették fel az első száz diákot, akiknek biztos helyük lesz a gyárban. A cég 1200 férőhelyes parkolóházat épít az alkalmazottak számára. (dem, SITA) Hiányzás oka: egyéb Egyéb ok - a leggyakrabban ezt tüntetik fel a képviselők, amikor hiányoznak a parlamenti ülésről. Pozsony. Bő egy éve állt össze ez a parlament, azóta 266 alkalommal hiányzott valamelyik képviselő „egyéb okok” miatt, betegség miatt viszont csak 38 esetben. Az egyéb kategória indoklásaiba pedig sok minden belefér, például a személyes vagy családi ok, családtag ápolása, „régóta betervezett elfoglaltság”, „halaszthatatlan képviselői kötelességek teljesítése vidéken”, „szakmai-munkaköri tárgyalás”, de még a külföldi magámat is. Andrej Danko házelnök eddig csak két hiányzást nem igazolt, egyet Jozef Mihálnak (független), aki előadássorozatot tartott szerte az országban, egyet pedig Igor Matovičnak (OĽaNO-NOVA), aki egyébként csak az ülés elejéről hiányzott, mert sajtótájékoztatót tartott. (TASR) Eltűnt cégek nyomában Pozsony. A csődhelyzetben levő cégek maradék vagyonának eltüntetésére egész iparág épül, a társaságok az interneten hirdetik szolgáltatásaikat. Ezzel próbál kezdeni valamit az igazságügyi minisztérium, a kereskedelmi törvénykönyv módosításán dolgozik. „Szinte nemzeti sport a cégek tisztességtelen fúziója, a tulajdonosok egyszerűen eltüntetik a hatalmas adósságot felhalmozó cégüket, és nem fizetnek beszállítóiknak” - mondta Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter. Emellett kárt okoznak az államnak is, mivel az adót sem fizetik be. „Az új szabályok szerint a csődeljárás alatt álló vagy felszámolásra ítélt cégek nem olvadhatnak bele egy másik cégbe” - mondta Zit- űanská. Szigorúbb szabályokat vezetnek be a cégek aláírási joggal rendelkeŽitňanská a kormányülésen (Jozef Jakubčo felvétele) ző képviselőivel szemben is, azt is szeretnék megnehezíteni, hogy a cégek élére strómanokat ültessenek. A módosítást júniusban vitathatja meg a parlament, és a tervek szerint októberben hatályba léphet. (mi) Tovább drágul a benzin ÖSSZEFOGLALÓ A szaporodó világpolitikai válsággócokat a pénztárcánkon is msgérszzük. Elemzők szerint a következő hetekben Szlovákiában az üzemanyagok újabb drágulására számíthatunk, a benzint így továbbra is megéri Magyarországon tankolni az oda utazóknak. Pozsony. A szíriai polgárháború miatt egyre kiélezettebb orosz-amerikai ellentét, a koreai válság és egy sor más világpolitikai feszültséggóc miatt felfelé araszol a kőolaj világpiaci ára. Míg egy évvel ezelőtt a Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent kőolajfajta hordója (159 liter) 42 dollár körül mozgott, mára elérte az 56 dollárt, miközben csak az elmúlt egy héten több mint 60 centtel drágult. Ráadásul idén nő az olaj iránti kereslet is. 2017-ben várhatóan átlagban napi 96,32 millió hordóra emelkedik a globális kereslet, 1,27 millió hordóval haladja meg a tavalyit, miközben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) a tagországai visszafogták a termelésüket. „Az elkövetkező időszakban így a kőolaj további drágulására számíthatunk” - nyilatkozta Kamii Boros, azX-Trade Brokers elemzője. Mindezt a szlovákiai töltőállomásokon is megérezzük. A benzin literje már az április 10. előtti napokban 1,3 centtel drágult, és az áremelkedés az elkövetkező hetekben is folytatódik. „A benzin árának 5, a gázolajénak 4 centes drágulására számíthatunk” - állítja Boros. A 95- ös oktánszámú benzin literjéhez a Benzin.sk portál felmérése szerint a múlt héten átlagosan 1,31 euróért, a gázolajhoz 1,156 euróért juthattunk hozzá. Magyarországon legutóbb múlt pénteken drágult az üzemanyag, a töltőállomásokon a hétvégétől 3 forinttal kerül többe a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literje. Az emeléssel a benzin átlagára 366 forintra, a gázolajé 363 forintra nőtt. Április elseje óta a pénteki emeléssel a benzin literenként összesen 17 forinttal, a gázolaj 14 forinttal lett drágább. A benzint azonban továbbra is megéri Magyarországon tankolni az oda utazóknak. Nem árt azonban az óvatosság, az egyes töltőállomásokon az árkülönbség akár 50 forintos különbség is lehet. (mi, tasr) Minden 6 évest be kell íratni a hónap végéig Április végéig be kell íratni az iskolába minden gyereket, aki 2017. augusztus 31-iig betölti 6. életévét - a törvény értelmében az is tanköteles, aki még nem iskolaérett, és halasztást kérnek száméra. Pozsony. Szakemberek szerint az iskolaérettség nem intelligencia kérdése. Előfordulhat, hogy a gyerek lelkileg még nem érett az iskolára, ilyenkor tanácsos várni egy évet. Van olyan gyermek is, aki soha nem is lesz „érett” a hagyományos iskolára. Ilyen esetben az a pedagógiai-pszichológiai központ, melyben az adott gyermek iskolaérettségét vizsgálták, speciális intézményt javasolhat. Ha ilyen nincs a lakhelyhez közel, esetleg anyagilag nem engedheti meg magának a szülő, vagy a tanítási nyelv miatt nem felel meg, próbálkozni lehet a gyerek lakhely szerinti alapiskolájában az integrálással.„Az integráció azt jelenti, hogy a problémával küszködő gyermek a többi társával együtt tanulva halad ugyanazzal a tananyaggal, csak más módszerekkel tanítják. A tanulási zavaroknak különböző fokozataik vannak, a szak- tanácsadóban döntik el, hogy ki integrálható, illetve ki járjon speciális intézménybe” - nyilatkozta korábban az Új Szónak Kása Ildikó speciális pedagógus. Előfordul olyan eset is, hogy komoly problémákkal küzdő gyereknek a szakember speciális intézményt javasol, csakhogy az szlovák tanítási nyelvű, a gyereknek pedig gondja van a szlovák nyelvvel, ezért a szülő inkább a rendes alapiskolát választja - ilyenkor ennek az alapiskolának kell foglalkoznia vele úgy, hogy a speciális intézmény tananyagát átdolgozva testre szabott, egyéni tantervet állít össze. Személyi asszisztens Ha valaki különleges segítségre szorul, például gyengénlátó, mozgássérült vagy más rendellenességgel küszködik, kérhető számára személyi asszisztens, aki a tanórákon is jelen lehet. A szaktanácsadó központ speciális pedagógust is javasolhat - például autista tünetek miatt -, aki szintén közvetlenül a tanórákon foglalkozik a gyerekkel. Az oktatási minisztérium ezt indokolt esetekben jóváhagyja, s az iskola ezzel összefüggő költségeit is téríti. Személyi asszisztenst a lakhely szerint illetékes szociális ügyi hivatalban lehet kérni, a speciális pedagógiai asszisztensekre vonatkozó kérvényeket pedig az oktatási tárcához a járási hivatalok nyújtják be, vagyis a szaktanácsadó javaslatára a szülő az alapiskola együttműködésével a járási hivatalhoz fordulhat. „Ebben a tanévben a minisztérium 1686 pedagógiai asszisztenst finanszíroz, valamilyen egészségügyi hátránnyal küszködő vagy különösen tehetséges gyermekeket segítenek. Havonta erre 1,269 millió eurót költ. A pedagógiai asszisztensek kérdése prioritás, tervezzük a létszám bővítését” - reagált érdeklődésünkre az oktatási tárca. (sza)