Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-03 / 78. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2017. április 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Érettségitől érettek? Az élet dolgai sem egyértelműek - mintha ezt sugallná az írásbeli írni, különböző témákat prezentálni LUCIA MOLNÁR SATINSKÁ mikor az érettségi még tényleg azt jelentette, hogy az ember felnőtt és felelőssé vált a saját életéért, általában egy napig tartott a vizsga. Aztán már akár házasodhatott is az ember, munkát keresett, esetleg távoli egyetemre ment. A mai érettségi kaland több hónapos: írásbeli, várakozás (az eredményre), szóbeli. És manapság kevesen költöznek el azonnal az érettségi után a szüleiktől, alapítanak családot, főleg a városokban nem. Mennyivel lesz ma érettebb egy fiatal, ha leérettségizik? Ha az érettségi tesztek körüli botrányokat nézzük - amelyek szinte minden évben megismétlődnek -, akkor a mai érettségi valószínűleg a stresszhelyzetekre próbálja felkészíteni a fiatalokat, meg arra, hogy a felnőttek világa nem egyértelmű, sőt, nem mindig becsületes. Lehet, hogy ilyen szemszögből kell nézni a feladatokat, nem igazán tudok más magyarázatot. Most a szlovák nyelv és szlovák irodalom teszttel volt komolyabb baj a nemzetiségi iskolákban, nem voltak egyértelműek a kérdések. Egyébként legtöbbször a nyelvtani és irodalmi tesztekkel fordul elő, hogy hibásak a kérdések, így persze elég nehéz helyes választ adni rájuk. A nagy oktatásügyi reformról most sokat lehet hallani a médiában, és előkerült az az ötlet is, hogy ne legyen kötelező érettségizni a szlovák tannyelvű gimnáziumokban szlovák nyelvből és irodalomból. A diák dönthetné el, hogy humán vagy természettudományi tárgyakból szeretne-e érettségizni, és a természettudományi tárgyak között nem szerepel a szlovák. Aki csak a nyelvtani és irodalmi felsorolásos módszertant ismeri, annak könnyű lemondania ilyen tárgyról. De én egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy ha rosszul tanítunk valamit, akkor mondjunk le róla. Az igazi nyelvoktatásnak (legyen szó az anyanyelvről vagy bármilyen nyelvről) arról kellene szólnia, hogy a diák a nyelvtudása segítségével eléije a céljait. Valóban nem értem, mi szüksége van egy felnőtt embernek arra, hogy tudja a névmások típusait, ha az összesét pontosan tudja használni. Sokkal fontosabb ennél egy sikeres szakmai életrajzot szóban és írásban egyaránt. Az irodalom pedig szerintem egyáltalán nem tesztkérdésekbe gyömöszölhető tantárgy. A teszt mindig egyszerüsit, kizátja az értelmezési lehetőségeket, így az irodalomban lévő szabadság és művészet ellensége. Az ideális gimnáziumi irodalomóra olyan lenne, hogy minden diák izgatottan várná, és a különböző irodalmi korszakok kapcsán éles viták folynának a tanteremben az egykori és mai élet kérdéseiről, dilemmáiról. Aztán a diákok szaladnának haza olvasni. Nem is lenne szükség vizsgára. De természetesen a tanárok nem színészek, és mivel a cél a jó vizsgaeredmény, gyakrán az efféle izgalom teljesen kiveszik az óráról. Csak a nevek és évek maradnak, unalmas, holt tananyag. Meg az örök kérdés, vajon mire gondolhatott a szerző... Ez nem is irodalom! Nagyon kívánnám a mai fiataloknak, hogy az érettségi segítsen nekik abban, hogy érett, magabiztos fel- . nőtté váljanak. Sajnos, nem vagyok benne biztos, hogy a mostani teszteléssel ez lehetséges. De legalább sok sikert kivánok a szóbelihez, hátha ott igazi párbeszéd alakul ki a tanárok és az érettségiző diákok között. ŐSZI ÁRPAT VETETTÜNK, ÖE ITT IS Rendezői indulatok JUHÁSZ KATALIN ^ ddig is tudtuk, hogy a színház komoly dolog, vérre menő szakmai vitákkal, anyázásokkal tűzdelt próbákkal, őijöngő rendezőkkel és halálos sértődésekkel. És bár a szereposztó dívány fogalmát a mai fiatalok már nem is értik, mivel szerencsére kikopott a klisészótárból (is), a „világot jelentő deszkák” kifejezés még mindig él és virul, talán nem véletlenül. Akik ugyanis nap mint nap ebben élnek, azoknak ez jelenti a világot, lásd még Shakespeare mester klasszikus sorait: Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. A „vérre menő” kifejezés sem véletlenül szerepelt az első mondatban. Történt ugyanis, hogy egy rendező a bemutató szünetében fizikailag bántalmazott egy színésznőt. A sértett kollégája kihívta a rendőrséget - ha nem teszi, talán nem is tudnánk a dologról. A zsaruk viszont nem beszélhettek a megvert nővel, mert kiérkezésükkor már ismét a színpadon volt. Úgyhogy távoztak, azzal, hogy az áldozat tegyen feljelentést és mellékeljen hozzá orvosi látleletet. A színésznő viszont nem tett feljelentést, pedig több tanú is van, akik látták az incidenst. A színház igazgatója előbb bagatellizálni próbálta az ügyet, a következőképpen: , ,Nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni, bárkeményjelenetvolt”. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetője vélte ezt így - egyébként elismert szaktekintély, neve fogalom színházi körökben. Már a szóhasználat bizarr, hiszen „kemény jelenetről” akciófilmeknél, vagy a Hamlet kardozós szcénájával kapcsolatban szoktunk beszélni. Lám, ilyen az, amikor a fikció összefolyik a valósággal, amikor színpadon kívül csattannak el olyan típusú pofonok, amelyeket a „szereplők” teljesen természetesnek, a műfaj velejárójának tartanak. Vajon mi különbözteti meg a színpadon a valódi kék foltokat a festett sminktől? Tompa Gábor elmondta még, hogy az ukrán vendégrendező indulatos típus, de hát mit csináljunk, igazi művészember. Álljon itt a neve is, hiszen megérdemli: Andrij Zsoldak. A premier után az igazgató mosoA félelem hűtlen lovas FELEDY BOTOND | ____________ 15 E g yre érdekesebb statisztikák kerülnek elő az egyes európai választások után. A mélyben zajló folyamatokat elemezve egészen más kép rajzolódik ki, mint amit a mostani populista hangoskodás takar. A kis nyugat-németországi Saarbrücken tartományban voltak legutóbb választások, és ezt az őszi országos választás egyik fontos előcsatározásának tartják. Az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy Merkel pártja helytáll-e, ment a tippelgetés, hogy a Schulz által átvett német szocialisták megelőzhetik-e. Nagyon nem. A választást magabiztos többséggel nyerte Angela Merkel pártja, mindenki nagy meglepődésére. Merkel egyáltalán nem esélytelen a szeptember 24-i Bundestag-válasz- táson, ha addig ügyesen taktikázik, márpedig ebben van tapasztalata. De Merkeléknek immár ugyanaz a tartós gondja, mint a holland konzervatív Keresztény Uniónak: alapvetően az idősek szavaznak rájuk. A fiatalok Nyugaton az alternatív baloldali irányba mennek, szemben a keleteurópai jobbra tolódási tapasztalattal. Spanyolországban a Podemos, Hollandiában a Zöld Bal arányosan több fiatal szavazót szólít meg, és növekvő pártokról van szó. Németországban pedig a radikális jobboldali AfD nem a legfiatalabbakat viszi. A saarbrückeni választókat megkérdezték, hogy a pártjuk mennyiben beszél arról, amit a választó is akar: meglepő módon a két nagy párt kapta a legtöbb pozitív választ, míg a német radikális párt, a migrációellenes ÁfD szavazóinak csupán 13 százaléka értett egyet ezzel az állítással, 82 százalékuk nem. Még világosabb a helyzet a választói hűséggel. Merkel CDU- szavazói 77 százalékban meggyőződésből szavaztak, míg az AfD esetén csak 22 százalék állította ezt. Hasonlót láttunk a brexitről szóló szavazásnál is, a városi fiatalok uniópártiak, míg a vidéki idősebb generációk támogatták leginkább a kilépést. Ezek a szavazók azonban nem tették nagy párttá a brexitkampány főszereplőjét, a radikális UKIP-ot, és a brexitpárti kampányarc Faragé is majdnem eltűnt a politika forgószínpadán. A németeknél öt éve a Kalózpárt hódított, most kiestek a saarbrückeni tartományi gyűlésből. Ezeket a kis pártokat, amelyek az elégedetlenek szavazatait gyűjtik be, a választók nem tekintik olyan entitásnak, mint a stabil ideológiával rendelkező régi pártokat. Az identitáskereséskor a kisebb pártokat ejthetik a választóik, és meggyőzhetőek a megújulni képes stabil erőhöz való csatlakozásra. Természetesen az sem kizárt, hogy egy- egy kisebb párt stabillá teszi magát: ez történt a francia Nemzeti Fronttal, amely szinte biztosan a francia elnökválasztás második fordulójába jut. De többséget nem szerezhet a francia nemzetgyűlésben, erre nincs esélye. A félelem tehát hűtlen lovas, akkor is, ha a választóról van szó. Csak azok a pártok játszanak vele, amelyek nem is gondolják komolyan a választó hosszútávú képviseletét, szolgálatát, hanem csak be akarnak jutni a törvényhozásba a destrukció hullámain, ahelyett, hogy konstruktív programokkal, valódi megoldási javaslatokkal állnának elő. FIGYELŐ Madrid átverte Londont Gibraltárral A brit lapok szerint a spanyol kormány valószínűleg rászedte Londont Gibraltár ügyében a brexit elindítása előtt. A brit kilépés elindítására adott válaszlevélben az EU által javasolt tárgyalási elvek közt London meglepetésére szerepel, hogy a majdani megállapodás akkor teijeszthető ki Gibraltárra, ha erről London és Madrid külön megállapodik. Az ügy Londonban nagy indulatokat szított, egy konzervatív képviselő máris párhuzamot vont Gibraltár és az 1982-es argentin-brit falklandi háború között. Spanyolország 1713-ban mondott le a stratégiai hely felségjogáról, elvileg örökre, ám egy ideje a spanyol kormányok vitatják a szerződés érvényességét. (MTI) lyogva gratulált neki, áradozva az előadásról. Az öt szereplőből viszont hárman nem jelentek meg az ünnepi fogadáson, ami ritkaság színházi körökben. Azóta a kolozsvári társulat tagjai nyilatkozatban álltak ki bántalmazott kolléganőjük mellett, akinek nevét máig nem hozták nyilvánosságra (az illető nyilván nem így akar bekerülni a színháztörténetbe). Egyébként három nő szerepel a bemutatott darabban, Henrik Ibsen Rosmersholmjában. Az egyik jelenetben a szünetben bántalmazott színésznőt a színpadon is bántalmazzák. A szolidaritási nyilatkozatot követően már a korábban felfújt ügyről beszélő direktor is lépett, és pénz- büntetéssel sújtotta a rendezőt. Akiről kiderült, hogy sajátos módszerei vannak. 17 színésszel kezdte el a próbafolyamatot, melynek végére öten maradtak. Egy névtelenül nyilatkozó színész azt mondta a Kolozsvári Krónikának, hogy a sztárrendezőnek számító Zsoldak az egész próbafolyamat alatt megalázó, autoriter, diktatórikus módon bánt a színészekkel, ezért sokan közülük elutasítják a vele való együttműködést. Andrij Zsoldak egyébként többször is nyilatkozta már, hogy „ars poeticája” szerint a színészt szélsőséges körülményeknek kell kitenni a próbákon, ő pedig nem köt kompromisszumokat. Kérdés, hogy mi fér bele a művészi szabadságba, mit szabad egy „indulatos” sztárrendezőnek, és mit nem, hol ér véget a színház, és hol kezdődik a világ. A színésznő egyébként továbbra sem akar feljelentést tenni. Nyilván félti az állását. Vajon hányán járhatnak hasonló cipőben?
