Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-13 / 87. szám, csütörtök

WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM _______ j Ho rgász L________ Érdemes esőben HORGÁSZNI? Az eső, bár kellemetlen, nem feltétlenül kell, hogy akadályozza a horgászatot. Sőt! A halak kifejezetten szeretik, ha záporra áll az idő. Egyes horgászok szerint esős napokon a halak étvágya megnő. T udományosab­ban megfogal­mazva: a leér­kező csapadék miatt a vizek oxigéntartal­ma jelentősen nő, ezzel párhuzamosan pedig a halak étvágya is. Emellett állítólag az esőcseppek vízre hullása megtéveszti a halakat, hiszen azt gondol­ják, éppen beetetés folyik. FRONTÉRZÉKENY HALAK Azonban nagy kérdés, hogy hideg- vagy me­legfront érkezik. Szeles, hidegfrontos időben ál­talában a parttól távol, a széllel szembeni oldalon csipegetnek. A kapásidő­szak közelít a nappali, déli órákhoz. Melegfrontos vagy frontmentes idő­ben szívesen kijönnek a partszéli vizekbe is, főleg kora reggel és késő este. Ilyenkor bátrabban táplál­koznak. Vannak azonban olyan napok is, amikor a halak szinte apátiába esnek. Semmit nem haj­landóak felvenni. Ezek a napok szinte kivétel nél­kül nyári, hidegfront előtti alacsony légnyomású na­pok. Szemerkélő esőben, ha a levegő hőmérséklete 22-24 fokos, és a víz 17-18 fokos, a fogási esély gyön­ge. Utána, ha kisüt a nap és szélcsend van, közepes eredménnyel horgászha­tunk. Csendes esőben, ha a levegő hőmérséklete 22- 26 fokos, a víz 16-20 fokos, közepes eredményre szá­míthatunk. Ha kisüt a nap, jó fogás lesz. FIGYELJÜK A HŐMÉRŐT Sokan egyéni tapasztala­taik alapján döntenek úgy, hogy esős időben men­nek horgászni. A borult időjárás egyesek szerint a rablóhalak horgászatának kedvez, a meleg időben lezúduló gyors zápor a tavi növényevők étvágyát növelheti meg. A tartós, többnapos esők általában nem hoznakjó eredményt. Kiadós, áztatós esőben, 20-25 fokos melegben és 18-22 fokos vízben jó fo­gásra van kilátás. Eső utáni napsütésben pedig kitűnő a fogási lehetőség. Többnapos esőben, 18- 22 fokos melegben és 16-20 fokos vízben kiváló a horgászás eredményes­sége. Az eső elmúltával közepesre csökken. Záporban (nyáron) 25- 35 fokos melegben, 15- 18 fokos vízben közepes fogási lehetőség. A zápor elmúltával, lecsöndesülő időjáráskor jót horgászha­tunk. Zivatar előtt két órával kitűnő étvággyal esznek a halak. Zivatar alatt ne horgásszunk! Ha elcsen­desedik, elvonul fölöttünk a zivatar, akkor már ritkán várhatunk kapást. Ha még­is kitartunk, a botot ne tart­suk függőlegesen (a villám- csapás veszélye miatt). Az esős időben való hor­gászat mellett szól egy másik fontos érv is: ilyen­kor garantáltan kevesebb ember mozog a vízpartok közelében, így zavartala­nabb horgászatra lehet kilátásunk. (Szakállas Krisztián, halcatraz.hu) ßsLtterem ^■ßSLmikiä Szálláslehetőség különálló faházakban. Gyermekbarát környezet, minijátszótérrel. Termeink alkalmasak rendezvények megszervezésére, üzleti megbeszélésekre, összejövetelekre. Megújult étlappal várjuk! Térjen be hozzánk, keressen bennünket! Alkalmas horgászással egybekötött íéges | akciókra, családi «• piknikekre egyaránt! Bős - Gabčíkovo, Dékány-tó Tel.: +421 905 554 830, www.jazerodekany.sk z $ < z o N W N tn A tavasz legérdekesebb és legizgalma­sabb horgászmódszerei közé tartozik a fejesdomolykók cserebogárral törté­nő horgászata. Ahalak nagyon szere­tik a szezonális táplálékot, az április második-május első felében rajzó csere­bogarak pedig kitűnő csaliként szol­gálhatnak. Frissek, zamatosak, és még mozognak is. Aszerelék ilyen esetben nem igényel különösebb rákészülést: gyakorlatilag a bot-damil-horog kom­binációval is sikeresek lehetünk, ha sikerül elcsípnünk egy éhes domolykó csapatot. Ólom elég csak akkora, hogy a víz alá húzza a csalit, amely egyébként a felszínen lebegne. Elsősorban közepes folyóvizek (Kis-Duna, Vág, Garam, Ipoly, Bodrog) sebesebb szakaszainak partjáról érdemes próbálkozni, a víz fölé hajló bokrok árnyékába irányítva a csalit. (jáK) Harcsapörkölt tejfölös kapros csuszával HOZZÁVALÓK: A HARCSAPAPRIKÁSHOZ: ■ 1 kg harcsafiié ■ 2-3 evőkanál olaj ■ 2 nagyobb vöröshagyma ■ 2 fokhagyma ■ 3 paprika ■ fűszerpaprika ■ só ■ bors ■ majoránna ■ 1 evőkanál liszt ■ 1,5 dl tejföl A GALUSKÁHOZ: ■ 3 tojás ■ 0,250 kg liszt ■ 2 dl tejföl ■ friss kapor ELKÉSZÍTÉS: A hagymát finomra vágjuk, és az olajon megdinszteljük, felöntjük egy kis vízzel, hozzáadjuk a fokhagymát is, és jól szét­főzzük. Sűrű, tartalmas pörköltalapot készítünk. Megszórjuk pirospaprikával, dobunk bele paradicsomot, paprikát, és ha kész, szétturmixoljuk. Belerakjuk a harcsát, megsózzuk, meg­fűszerezzük borssal és majoránnával, és készre főzzük. Mielőtt egészen megfő, a tejfölt pici liszt­tel kikeverjük, és a paprikásra öntjük. A csuszát hagyományos módon készítjük el, összekeverjük a tejföllel és a kaporral, majd tálaljuk. BtíŠIaH <&> Bindics Imre, a dunaszerdahelyi Villa Rosa szakácsa HMM imm mmm 2017. Április Hobbi ÜÜSÜMI 9 HIRDETÉS ■ MP170010 ------------------------------­-■---------------------------------------------------1---------------------------------------------------------------------­­---------------------------------------------------------------------­­----------------------------------------------------------------HIRDETÉS • MP170I95 ------------------------------------­■------------------ HIRDETÉS ■ MP170195

Next

/
Thumbnails
Contents