Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-13 / 87. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2017. április 13. RÉGIÓ I 5 Mégsem lesz 132 szer eurós Audija Hájosnak A polgármester februárban kötött szerződést a forgalmazóval, március végén azonban felbontották a megállapodást BARTALOS ÉVA Felmondta a város az új szolgálati autó vásárlásától szóló szerződést. DUNASZERDAHELY Az elmúlt hetekben nagy port kavart Dunaszerdahe- lyen, hogy 132 ezer euróért terveztek új szolgálati autót venni Hájos Zoltán polgármesternek. A szerződés szerint a város nevében Hájos február elején kötött megállapodást az egyik dunaszerda- helyi forgalmazóval az autó megvásárlásáról. A polgár- mester akkor azzal érvelt, hogy mivel hosszabb utakra is használják a szolgálati autót, fontos, hogy biztonságos legyen. A különféle extrákkal felszerelt Audi A 6-os limuzin megvételének tervét a képviselők is bírálták. Rámutattak, hogy az eredetileg bejelentett 90 ezer helyett 132 ezer euróA képviselők is kérdőre vonták a polgármestert, néhányan nyilatkozatban szólították fel, hogy lépjen vissza a szerződéstől (A szerző felvétele) ra rúg az autó ára, és azt is kifogásolták, hogy a városi hivatal szolgáltatásai közé rejtették a vásárlásról szóló tételt. Antal Ágota képviselő akkor felszólította a polgár- mestert, bontsa fel a szerződést. A független és a hidas képviselők közös nyilatkozatban csatlakoztak a felszólításhoz. Értesüléseink szerint az MKP helyi frakciójának gyűlésén is tárgyaltak az ügyről. A márciusi testületi ülésen elhangzott kritikákra nem reagált a polgármester. Lapunknak azt mondta, májusban érdeklődjünk a kocsiról. A vitában azonban kijelentette, hajlandó átértékelni a döntését. Március 30-án szerződést bontott a forgalmazóval. A. Szabó László, az MKP frakcióvezetője elmondta, neki alpolgármesterként nincs köze a döntéshez. Mivel a polgármester szabadságon van, azt sem tudtuk meg, pontosan miért lépett vissza a szerződéstől. Nádszeg. Versmaratonnal ünnepelték a magyar költészet napját a galántai járásbeli község főterén. A rendezvényt az óvodások nyitották meg, utánuk az alapiskolások, majd a falu lakosai és a szociális otthonok lakói kerültek sorra. Zsap- ka Attila megzenésített verseket énekelt. (Bartaios Éva felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ szándékos gyújtogatás történt. Először egy szemeteskukák mellett parkoló Octavia gyulladt ki, a lángok a mellette parkoló Toyota Yarisra és egy Ford Mondeóra is átterjedtek. A kár értéke meghaladja a 10 ezer eurót. A rendőrség eljárást indított. (sita) Autók lángoltak Pozsonyban Pozsony. Három autó gyulladt ki kedd este Pozsony Főrév (Ružinov) városrészében. A rendőrséghez 21.30 körül érkezett bejelentés. Valószínűleg BEIRATKOZÁS Nagymegyer. a Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága április 22-én (szombaton) 9 és 12 óra között játszóházzal egybekötött behatásra vájja a gyerekeket és szüleiket az iskola D épületében. Forró Zsuzsa gyógypedagógus szakmai tanácsokat ad a szülőknek. Az iskolaköteles gyerekeket április 30-ig lehet beíratni az iskola titkárságán. Az iskolavezetése kéri a szülőket, vigyék magukkal a személyi igazolványukat és a gyerek születési anyakönyvi kivonatát. Nemzetközi fekvőkerékpáros találkozó lesz Karván Uj bevásárlóközpont épül Vágsellyén Tavaly öt országból érkeztek résztvevők (A szerző felvétele) GULYÁSZSUZSANNA Százötven fekvőkerékpárost várnak Karvára a harmadik rekustalálke- zóra. Szlovákiában az az egyetlen olyan rendezvény, ahol a fekvőbrin- gások találkozhatnak. KARVA „A találkozót hagyományosan a karvai majális időpontjához (április 30.) igazítottuk. Eddig százharmincán jelezték részvételi szándékukat Szlovákiából, Magyarországról, Csehországból, Romániából és Szerbiából, de további jelentkezőket is várunk” - mondta Marcsa András (Bandi) szervező. Az érdeklődők csatlakozási szándékukat az erre a célra létrehozott F acebook-oldalon j élezhetik (III. Fekvőkerékpáros találkozó). A tavalyi rendezvényen 145 fekvőkerékpáros vett részt. A legtávolabbról tekerő résztvevő különdíjat kapott. „Idén is lesznek különdíjak. Elismerést kap például a legötletesebb reku” - ígéri a szervező. A négynapos rendezvény pénteken (április 28.) kezdődik. Szombaton és vasárnap délelőtt a résztvevők kisebb túrán vehetnek részt. Vasárnap egy órakor kezdődik a verseny, ahol lesz lassúsági és gyorsasági szám, valamint szlalom is. A karvai fekvőkerékpáros találkozó egyedülálló Szlo- vákia-szerte. Magyarországon Erdőtarcsán és Agárdon is szerveznek hasonló rendezvényt. „Csehország e tekintetben rekorder. Uherský Brodban idén tizenötödik alkalommal szervezik meg a találkozót, amelyen átlagosan kétszázötven fekvőkerékpáros szokott rész venni” - mondta Marcsa Bandi. SZÁZ ILDIKÓ Nyilvánosságra hozták a beruházó új terveit, hamarosan megkezdik az építkezést. Új bevásárlóközpont épül a városban. A látványtervek már elkészültek, a Kaufland- hoz közeli centrum az egykori vegyészeti szakiskola kollégiuma mögött épül fel. A Pleidel Architekt Kft. tervezőirodája a beruházó megrendelésére készítette el a terveket. Kivágták a fákat, és megkezdték a terület tisztítását. Új facsemetéket ültetnek ki a bevásárlóközpontnál, a zöld sáv az Sznf utca mentén egyfajta zajszűrőként szolgál majd, olvasható a tervekben. A telekért kapott 3000 euró- ból Vágsellye más területeit is szeretnék parkosítani. A Kauflandnál levő területen a tervek szerint már tavaly meg kellett volna kezdeni az építkezést, ám a lakosok tiltakoztak az elképzelés ellen. Döntésüket azzal indokolták az Sznf utcában lakók, hogy ablakaik alatt már most elviselhetetlen a zaj, és túl sürü a forgalom a hídra vezető úton. Attól tartottak továbbá, hogy a vásárlók elfoglalják a lakótelepen levő parkolóhelyeket, és az áruszállító teherautók eltorlaszolják az utat. A beruházó végül leállította az eredeti építési eljárást, és új terveket rendelt. Az Sznf utcában levő parcellán korábban a vegyészeti középiskola tornaterme állt, az épületet lebontották. Az új tervek szerint a szomszédos Pázmány Péter utcából hajtanak be az áruszállító teherautók az üzletközponthoz. Rekusnak lenni életérzés A rekumbens kerékpározás hívei állítják: a fekvőkerékpározás több mint hobbi. A szakirodalom szerint a rekumbens (angol recumbent) a fekvő vagy hátratámaszkodó szóból ered. Azokat a kerékpárokat hívják így, amelyeknél a kerékpáros nem előre görnyedve vagy álló helyzetben, hanem kényelmesen hátradőlve teker. A rekumbens bicikli két fő előnye a hagyományos bringával szemben a kényelmes ülés biztosította komfort és a kisebb légellenállásból fakadó nagyobb sebesség. A fekvő testhelyzet miatt jelentősen kisebb a légellenállás, és mivel a tüdő nincs összenyomva, jobban működik, ami tovább növeli a bringás teljesítményét. pénzkölcsönzésnek ij, tisztességes szabályai vannak Győződjön meg személyesen. Öltse ki a kapcsolati űrlapot www.silverside.sk oldalon. silverside Požičiavajte si s rozumom TP73060302