Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-13 / 87. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2017. április 13. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 3 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Pozsony. Szlovákia már most is súlyos szakemberhiánnyal küzd, az elkövetkező időszakban azonban tovább romolhat a helyzet. A McRoy Group személyzeti tanácsadó társaság szerint a cseh korona árfolyamküszöbének eltörlése miatt a cseheknek kevésbé éri majd meg Szlovákiában dolgozni, miközben az eddiginél is több szlovákiai alkalmazott dönthet Csehország mellett. A cseh jegybank pontosan egy héttel ezelőtt szüntette meg a cseh korona euróval szembeni árfolyamküszöbét, az elkövetkező időszakban így már nem gördit akadályokat a korona euróhoz viszonyított erősödésével szemben. A jegybank 2013 novemberétől tartotta 27 korona felett az euró árfolyamát, mert a cseh infláció messze került a jegybank céljától, amit a deviza mesterséges gyengítésével próbáltak meg felpörgetni. Az árfolyamküszöb eltörlését követően a cseh korona azonnal erősödésbe kezdett. „Míg a küszöb eltörlését megelőzően a cseh bruttó átlagbér az átváltást követően 1085 eurót ért, manapság ez már csaknem 1100 euró. A banki elemzők szerint az elkövetkező időszakban további erősödés várható, az év végére egy euróért már csak 25,50 cseh koronát adhatnak. Ebben az esetben pedig a Csehországban megkeresett átlagbér az átváltást követően 1150 eurót ér majd” - figyelmeztet Ľuboš Sirota, a McRoy Group igazgatótanácsának alelnöke. A kedvezőbb árfolyamnak köszönhetően egyre több szlovákiai alkalmazott dönthet úgy, hogy inkább Csehországban vállal munkát, hiszen az ott megkeresett fizetés az átváltást követően többet ér majd. „A legtöbben az ország nyugati járásaiból dönthetnek a csehországi munkavállalás mellett, miközben jelenleg épp ezek azok a régiók, ahol már most is munkaerőhiánnyal küszködnek a cégek. Sok kelet-szlovákiai is azonban inkább Csehországot választhatja, hiszen számukra mindegy, hogy Pozsonyban, Nyitrán vagy száz kilométerrel arrébb, Csehországban vállalnak munkát” - vallja Sirota. Ezzel párhuzamosan csökkenhet a csehországi munkavállalók érdeklődése Szlovákia iránt, hiszen az átváltást követően ők kevesebb cseh koronához jutnák, mint korábban. „Ez szintén a nyugat-szlovákiai járásokat érinti majd a legérzékenyebben, hiszen a legtöbben idejárnak át dolgozni a szomszédos Morvaországból” -tette hozzá Sirota, aki szerint a jövőben emiatt még inkább rászorulunk majd a szerb és román vendégmunkásokra. (SITA, mi) Európaiak millió ólnak szegónysógben Brüsszel. Az Európai Unió lakosságának az egyhatoda, 83 millió ember él leszakadó régióban - derül ki az Európai Bizottság legújabb jelentéséből, amely a gazdasági növekedés, illetve a jólét szempontjából vizsgálja a lemaradó régiókat. Az Európai Bizottság ezúttal nyolc uniós tagállam 47 régióját vette górcső alá. (MTI) Amerika vószesen eladósodott New York. Megerősítette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, , AAA” szintű szuverén adósbesorolását a Fitch Ratings. A hitelminősítő azonban elismeri, hogy vészesen nő az amerikai állam eladósodottsága. Az Egyesült Államok államadósságajelenleg a hazai össztermék (GDP) 103 százaléka, és a Fitch számításai szerint ez az arány a következő tíz évben 113 százalékra nőhet. (SITA) Magyarok ezrei kerülhetnek utcára Budapest. Több mint 60 ezer magyar jelzáloghitelest fenyeget kilakoltatás - figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A 2016 végéig megkeresett 72 ezer nem törlesztő j elzáloghitelesből ugyanis mindössze 4 ezer adóssal sikerült megegyezniük a hitelintézeteknek. Ráadásul, akikkel sikerült megállapodni, azoknak is csak a háromnegyede tarthatta meg az ingatlanát. Az érintett adósok közel egyharmada egyáltalán nem mutat együttműködést. (MTI) f AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK | VALUTA ÁRFOLYAM 7í VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8484 ra Lengyel zloty 4,2485 rr Cseh korona 26,697 n Magyar forint 311,97 n Horvátkuna 7,4385 Román lej 4,5205 rn Japán jen 116,22 Q Svájci frank 1,0678 D Kanadai dollár 1,4114 D USA-dollár 1,0605 D Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A Gazprom nem záija el Szlovákiának az ukrán gázcsapot Szlovákiába az Északi Áramlat gázvezeték csúcsra járatását követően is érkezhet Ukrajna irányából gáz - legalábbis ebben egyezett meg az orosz és a szlovák gázszállító. A kérdés már csak az, hogy milyen mennyiségben, és hogy a kiesés mekkora kárt okoz majd Szlovákiának. Pozsony. A Gazprom orosz gázipari óriáscég és a szlovák Eustream gázszállító aláírták az orosz szállításokról szóló keretszerződést a 2050-ig tartó időszakra - adta hírül a Reuters hírügynökség a kedd esti lapzártánkat követően. A szerződés 5,3 milliárd euró értékű szállításokat feltételez. „A most aláírt keretszerződés csak egy alap a jövőben megkötött üzletekhez” - figyelmeztet Alekszej Miller, a Gazprom vezetője. Egyelőre így nem lehet tudni, hogy a jövőben milyen mennyiségű gáz érkezhet Szlovákiába Ukrajna irányából. Ami már most biztos, hogy az Eustream az elkövetkező években egyre kisebb bevételre tehet szert a Szlovákián keresztül keletről nyugati irányba áramló gázszállításokból, Oroszország ugyanis az Európába irányuló gázszállítás terén minél hamarabb meg akarja kerülni Ukrajnát. Erre szolgálna az Északi Áramlat 2 gázvezeték, amely azonban megosztja az Európai Uniót. Míg az északi tagállamok számára előnyös lenne, a közép-európai országok veszítenének rajta, a legnagyobb vesztes pedig épp Szlovákia lenne. „Szlovákia a központi fekvése miatt sokat veszíthet a tranzitdíjakon” - figyelmeztet Nolan Thei- sen, a Globsec biztonságpolitikai fórum energetikai programjának a vezetője. Jövőre kezdik az építést A tervek szerint az Északi Áramlat 2 gázvezetéket 2018 első negyedévében kezdik majd építeni. A társaság összes részvényét a Gazprom f (Képarchívum) holland leányvállalata birtokolja. „Üzleti szempontból érthető, hogy a Gazprom meg akarja kerülni a tranzit államokat és egyenesen Németországba akarja szállítani a gázt, ami Európa legnagyobb, és legfontosabb piacát képezi” - tette hozzá Theisen. A Gazprom tavaly ígéretet tett az Eustream vezetőinek arra, hogy a szlovák hálózatot az Északi Áramlat kibővítését követően sem hanyagolja el, és továbbra is számít a szállításokkal. Ehhez ragaszkodik az Európai Bizottság is. „Az Európai Unió prioritásként kezeli az Ukrajnán keresztül Európába érkező orosz gázszállítások megőrzését” - nyilatkozta korábban Maroš Sefčovič, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős biztosa. Hatalmas visszaesés A nagy kérdés már csak az, hogy milyen mennyiségű gáz érkezhet keleti irányból. Alekszej Miller már tavaly figyelmeztetett arra, hogy az Északi Áramlat kibővítését követően az Ukrajnán keresztüli tranzit a jelenleginek a tizedére eshet vissza, ami hatalmas bevételkiesést jelentene a szlovák gázszállítónak. Az Eustream persze igyekszik felkészülni a kedvezőtlen helyzetre. A vállalat egy új, Eastring nevű gázvezeték kiépítését szorgalmazza, amely összekötné Nyugat- Európát a Balkánnal, Szlovákia emellett a Vaján-Ungvár közötti gázvezetéken keresztüli fordított irányú gázáramláson is keres, amelynek napi kapacitása több mint 40 millió köbméter. „Elsősorban politikai projektről van szó, mert a Barátság gázvezeték négy fő gázcsöve nem teszi lehetővé a fordított irányú gázáramlást, a Gazprom nem engedélyezi azt. Ezért csak korlátolt fordított irányú gázáramlásról beszélhetünk, a kapacitás körülbelül 25 százalékáról” - nyilatkozta Theisen. Mint mondta, Szlovákia ezért csak a kisebb gázvezetéken keresztül és korlátozott mennyiségben szállíthatja a gázt Ukrajnába. „Ezért is lesz nehéz a jövőben pótolni a tranzitdíjakból származó körülbelül 750 millió eurót” - magyarázza a szakember. (TASR, mi) MINDEN, AMIT A LAKÁSTEXTILEKRŐL TUDNI KELL Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! A korona erősödése miatt is nőhet a szakemberhiány __ Jff '- vj» -3j| A Csehországban dolgozó szlovákiai munkavállalók az árfolyamküszöb eltörlésének köszönhetően euróbán számolva többet keresnek (Képarchívum)