Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-10 / 84. szám, hétfő
101 AUTÓ-MOTOR 2017. április 10. | www.ujszo.com Az autók megosztása növelheti az eladást ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Német autóipari cégvezetők véleménye szerint az autóeladások emelkedése nem torpan meg a következő évtizedekben attól, hogy a mobilitásban várhatóan növekedni fog a megosztott használatú járművek szerepe. Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatótanácsának elnöke, a Mercedes-Benz Cars vezérigazgatója az „auto, motor und sport” autóipari szaklap stuttgarti konferenciáján annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a megosztott használatú járműveket a nagyobb kihasználtságuk miatt jóval gyakrabban kell majd cserélni, mint a felhasználók saját tulajdonában lévő gépkocsikat. Rámutatott: az új technológiáknak köszönhetően azok előtt is megnyílik a gépkocsihasználat lehetősége, akik korábban önállóan nem vezethettek autót. Szerinte a járművek közös használata elsősorban a városi központokra lesz jellemző, míg a távoli vidéken élők továbbra is többnyire saját tulajdonú jármüveikre lesznek utalva. „A 2025-re évi 100 millió autó eladását jelző prognózisok nagyon is reálisak és még további növekedési lehetőségeket is rejtenek magukban” - vélekedett Zetche. Piaci becslések szerint idén globálisan 84 millió új gépkocsi áll forgalomba, két százalékkal több, mint tavaly. A Porsche vezérének álláspontja szerint viszont a gépjárműmegosztás és a vezető nélküli taxik teijedése miatt a következő évtized közepétől a gépkocsieladások már csökkenni fognak. A Porsche ezért nagy hangsúlyt helyez a digitális mobilitási szolgáltató üzletág kiépítésére, ami várakozásai szerint bevételének magas részarányát fogja kitermelni a jövőben. Az alacsony károsanyag- kibocsátású alternatív hajtásláncok elterjedésének kilátásairól szólva Dieter Zetsche a konferencián beszámolt arról, hogy a Mercedes- Benz az elkövetkező 10-15 évben az akkumulátoros autók kifejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Emellett folytatják a hidrogénüzemű üzemanyagcellás autók fejlesztését, mert az elektromos autók töltési infrastruktúrájának elégtelensége esetén kitölt- hetik az igy keletkező piaci rést. „A következő évtized közepéig a Mercedes-Benz eladásainak 15-25 százalékát kívánja elektromos autókkal kitermelni” - mondta Zetsche. Harald Krüger, a BMW vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a bajor gyártó párhuzamosan fejleszti az elektromos hajtású és az üzemanyagcellás autókat is. „A BMW nem szeretne felkészületlenül szembesülni azzal, ha egyszer csak valamelyik ország, például Japán, betiltana minden más hajtást. Azt viszont korai lenne megjósolni, mit hoz a jövő” - jegyezte meg a BMW vezér- igazgatója. (MTI) Quatrp SPiótki>výlŕatUMl Kismotornál nincs kötelező felszerelés (Pavol Funtál felvétele) Motorkerékpárok kötelező felszerelése DEMECS PÉTER Pozsony. Aki tél után ezekben a napokban tolja ki a garázsból motorkerékpárját, annak nem ártana megnézni, rendben van-e a kötelező felszerelése. Kevesen tudják, ám a kisebb motorkerékpárok esetében, amelyek végsebessége nem lépi túl a 45 km/órát, nem létezik kötelező felszerelés. A vonatkozó előírások csak a klasszikus motorbiciklikre, háromkerekű motorokra és quadokra gondolnak; itt is csak egyetlen dolog alkotja a kötelező felszerelést, mégpedig az elsősegély doboz. Az üzletekben különböző típusú elsősegély dobozt vásárolhatunk. Motor- kerékpárokra, személyautókba és teherautókba valót egyaránt. A motorkerékpáron fehér kereszttel kiegészített narancssárga elsősegélydobozt kell hordani. Ugyanúgy, mint az autókba való doboz, ez is négy részből áll, ám mivel bizonyos részei kisebbek lehetnek, méreteiben az egész doboz kisebb. Ennek köszönhetően könnyebben elfér a motorkerékpár korlátozott csomagtartójában. Míg például a gépkocsikban 10x10 centiméteres négyzet alakú kötöző kendőt kell hordani, addig a motorkerékpároknál elég a 7,5x7,5 centiméteres méret. Bár túlzás lenne valakit azért büntetni, mert a kötöző kendő mérete néhány centiméterrel eltér az előírttól, a vonatkozó előírások mégis pontos méreteket tartalmaznak, ezért hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket a közúti ellenőrzések során, nem árt leellenőrizni az elsősegélydoboz tartalmát. RE170129 Piaci becslések szerint idén globálisan 84 millió új gépkocsi áll forgalomba (TASR/AP-feivétei)