Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-10 / 84. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2017. április 10. KULTÚRA I 7 Ha szerelemmel büntet az ég Shakespeare Rómeó és Júliáját Martin Huba rendezésében játssza a Komáromi Jókai Színház Rómeó (Béhr Márton) és Júlia (Bárdos Judit) násza (Kiss Gábor Gibbó felvétele) LAKATOS KRISZTINA Martin Huba olyan Rómeó és Júliát rendezett a Komáromi Jókai Színházban, amely úgy mai, hogy nem próbál meg modern kerettörténetet ráhúzni a boldogtalan szerelmesek történetére, és úgy klasszikus, hogy a darab alapvető viszonyrendszereit megtartva a jelenkori néző számára könnyebben értelmezhető szituációkból bontja ki a konfliktusait. Nádasdy Adám tizen-egynéhány évvel ezelőtt született fordítása jól simul ebbe az elképzelésbe: Shakespeare nagy klasszikusának szereplői az ő, költészet és élőbeszéd között egyensúlyozó nyelvén beszélnek, az előadásba beillesztett „angyalok kara” viszont Kosztolányi szinte szállóigeként ismert sorait énekelve vezeti fel és summázza a színpadi történéseket. A két szövegváltozat közötti feszültség eleve megteremti a tétet: végzetszerű, ami történik, az indulataik, elbizakodott szándékaik által irányított „felnőtteknek” két gyermek szerelmével és tragédiájával nyújtja be a számlát az ég. A mű előhangja kétórás darabról beszél, és ezt az „ígéretet” a komáromi előadás szinte percre pontosan teljesíti. Annak persze, hogy két bő egyórás felvonásba beleféljen a dráma, ára van: egyrészt, némiképpen vesztünk a Shakespeare-i szöveg varázsából, árnyalataiból, poéziséből (még ha nem is gondoljuk, hogy amit nem mondanak el expressis verbis a színpadon, az nem történhet meg más eszközökkel); másrészt, a tömörítés, az összevonások miatt a nézőkre hárul a feladat, hogy nagyobb ugrásokon át kövessék az eseményeket, ki- töltsék a hézagokat (még ha gondolhatjuk is, hogy a drámairodalom legismertebb sztoriját mindenki ismeri, közben azt is tudjuk, hogy nincs az a szkepszis, amit az élet ne tudna alulmúlni). Bár van olyan érzésünk, hogy a „kötelező olvasmányok röviden” kiadást nézzük a Jókai Színházban, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előadás dramaturgiailag alapvetően jól olvasható, logikus ívet épít fel. A praktikus szempontok pedig nyilván igazolják a döntést: a Rómeó és Júlia a felnőtt nézők mellett szépen kijátszható sok évfolyamnyi diákközönségnek, így az elektronikus média gyorsabb, pergősebb cselekménymesélé- séhez szokott generációk tűrőképességét ildomos figyelembe venni. Martin Huba a rendelkezésére álló tér és idő berendezéséhez összeszokott csapatával látott neki: az alapvetően sötétre hangolt színpadképben Jozef Ciller raklapokra emlékeztető, padszerü elemekből álló díszlete meggyőző funkcionalitással alakul át újra és újra a színek szerint, Peter Canecký fekete, fehér és helyenként vörös jelmezei pedig az előadás erős vizuális elemeiként működnek. Juraj Letenay a koreográfia felelőseként elsősorban ott teszi le a kézjegyét, ahol a dramaturgia szűkre szabott lehetőségeit tágítja ki a Capuletek és a Montague-k háza népe közötti feszültség mozgásba hozásával. Huba persze nem lenne színészrendező, ha nem gondolkodna plasztikus figurákban. A Rómeó és Júlia szereplőinek is karakteres arcéit ad - és ott, ahol az elképzelés a színpadon mozduló energiákkal találkozik, ezek a figurák minden tömörítés ellenére képesek megteremteni önmaguk kis kozmoszát. Szabó Viktor Mercutiójának elhisszük, hogy múltja, mélysége, titka van. Bandor Éva élveteg, foldszagú Dajkája a szerep komikuma mellett a gyermek elvesztésének kétszeres tragédiáját is képes jelezni. Mokos Attila főszerepet formál Lőrinc barát alakjából - ha van pillanat, amikor zsigerileg érezzük a veszteséget, az az ő jelenete, ahogy szembesül jó szándékú beavatkozása következményeivel. Az már csak ráadás, hogy erős jobb kezének, úgy tűnik, csodatévő ereje van. A komáromi előadás a két címszereplő közül kegyesebben bánik Júliával: egyrészt, több helyzetben, többféle interakcióban, ráérősebben rajzolja meg, másrészt olyan módon öltözteti, mozgatja, világítja meg Bárdos Juditot, hogy a színésznő képes megteremteni a 14 éves gyereklányból, ártatlan naivából néhány nap leforgása alatt felnőtté váló tragikus hősnő illúzióját. Béhr Mártonra egyetemi hallgatóként talált rá Rómeó szerepe - gyanítom, ez bárhol, bármikor visszautasíthatatlan lehetőség. Talán egyszeri lehetőség - mégis, azt gondolom, a fiatal színész kölykös alkatával két-három év múlva még mindig tökéletesen belefért volna az ifjú veronai szerelmes jelmezébe, és addigra olyan rutint szerezhetett volna, amely nagyszínpadon is súlyt ad a jelenlétének. Itt és most a Lőrinc baráttal közös jelenetekben érezzük úgy, hogy látjuk is Rómeót: a fiatal fiút, aki egyszerre dacosan és tanácstalanul áll bele a helyzetekbe, amikor a történések átcsapnak a feje fölött. Az a mód, ahogy a Rómeó és Júlia építkezik — szűkös időn belül gyors átkötésekkel egyik csúcsról a másikra jár - persze nemcsak a színészektől követel fokozott koncentrációt, az energiák meghatározott ritmusú lazítást és sűrítését, hanem azt is feltételezi, hogy a kulcsjeleneteket erős érzelmi fókuszú, jelentésgazdag képekké formálja az előadás. Elhiszem- e, hogy ez a tizenéves fiú és lány kétszer másfél percre találkozik egy álarcosbálban, másnap meg házasodni készül? Elhiszem-e, hogy ezért a szerelemért halni is érdemes? Az biztos: a Rómeó és Júliában halni muszáj. Tarolt a Masa ryk és A tanítónő Tomáš Weinreb és Petr Kazda a Nap a hálóban szlovák nemzeti filmdíjjal: az Én, Olga Hepnarová című koprodukciós dráma egyetlen, ám annál fontosabb - a rendezői - kategóriában diadalmaskodott (TASR-feivétei) Pozsony. A Masaryk és A tanítónő lett a legnagyobb győztese a szlovák filmakadémia péntek esti gálájának: előbbi nyolc, utóbbi öt kategóriában gyűjtötte be a Nap a hálóban szlovák nemzeti filmdíjat. Mindkét alkotás cseh-szlo- vák koprodukcióban készült. Jan Hrebejk A tanítónő című drámája vitte el a legjobb játékfilmnek járó elismerést, emellett díjazták a filmakadémia tagjai a női főszereplőt - Zuzana Mauréryt valamint az alkotás forgatókönyvíróját és zeneszerzőjét. A Nap a hálóban történetében először szavazhattak kedvencükre a nézők; a közönségdíjat szintén a manipulativ, hatalmával sorozatosan visszaélő, a diákokat és szüleiket is félelemben tartó pedagógus nyolcvanas években játszódó története nyerte el. A Masaryk elsősorban a szereplőgárda révén ünnepelhetett: a Jan Masarykot középpontjába állító történelmi dráma címszerepét alakító Karéi Roden főszereplőként, az Eduard Benešt megformáló Oldrich Kaiser a legjobb férfi mellékszereplőként érdemelte ki a Nap a hálóban filmdíjat. (Sajnálatos módon egyéb elfoglaltságuk miatt a pozsonyi ceremónián egyikük sem vett részt.) A valóban pazar, profi kivitelezésű mozgókép díjra váltotta a jelölést a legjobb operatőr, vágó, díszlet, jelmez, maszk és hangmémöki munka kategóriában is. A szlovák filmakadémia díjára a különböző kategóriákban összesen 20 alkotás volt esélyes a 2016-ban bemutatott hazai (illetve koprodukciós) filmtermésből. Egyetlen, ám annál fontosabb kategóriában diadalmaskodott az Én, Olga Hepnarová című, cseh-lengyel-szlovák film - a fekete-fehér drámával, amely az utolsó, Csehszlovákiában halálra ítélt és 1975-ben kivégzett nő történetét mondja el, Tomáš Weinreb és Petr Kazda szerezte meg a legjobb rendezésért járó elismerést. Michal Kollár filmje, a Dominik Dán nagy sikerű bűnügyi története alapján, úgyszintén cseh-lengyel-szlovák együttműködésben forgatott A vörös kapitány Zuzana Kronerovának - a legjobb női mellékszereplőnek köszönhetően került a gála díjazottjai közé. A dokumentumfilmek mezőnyében Robert Kirchhoff és Filip Remund Pára a folyó felett című, három ismert dzsesszzenészről forgatott alkotása bizonyult a legjobbnak. Színpadra szólították péntek este a Régi vásárcsarnokban megrendezett gálán a Richard Müller: Ahogy nem ismerjük című zenés dokumentumfilm hangmérnökét is. A szlovák filmakadémia életműdíját Rudolf Urc vehette át: a jeles dramaturg, forgatókönyvíró, rendező, publicista, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem animációs tanszékének egyik alapítója és első vezetője mindenekelőtt dokumentumfilmjeivel és animációival tette le kézjegyét a szlovák kinematográfiában. (as) RÖVIDEN Ünnepeljük verssel a költészet napját! Holnap, április 11-én ünnepeljük József Attila születésének 112. évfordulóját, a magyar költészet napját. Idén szerkesztőségünk is csatlakozik a Posz- tolj verset! mozgalomhoz. Holnapi számunkban egy oldalnyi kortárs verset közlünk, és arra kérjük olvasóinkat, amelyik tetszett, osszák meg másokkal is. Vágják ki és ragasszák fel bárhova, ahol minél többen olvashatják: az osztályteremben, az utcán, a munkahelyen... Azok között, akik nemcsak megosztanak egy verset, hanem a „posztot” fotón is dokumentálják, és elküldik a redakcia@ujszo.com címre, értékes könyvcsomagot sorsolunk ki. A tárgyhoz írják oda: Posztolj verset! (ú)
