Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-06 / 81. szám, csütörtök
12 UTAZAS 2017. ÁPRILIS 6. www.ujszo.com Új helyekre is repülhetünk közvetlenül Budapestről £ prilistól számos új A európai célállomás / % érhető el a budapesti reptérről, egyebek JL JL. mellett a portugáliai Faro, Hannover és több balkáni főváros, így Szarajevó is az új úti célok között van, valamint több járatot sűrítenek a nyáron. A magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság korábbi bejelentése szerint áprilistól Faro, Hannover, a norvégiai Bergen és az olasz Lamezia Terme is elérhetővé válik Budapestről. Emellett a légitársaság sűríti járatait, Liverpoolba és Nizzába heti kettő helyett három járat közlekedik majd. Az új járatnyitásokkal Budapestről 55 útvonal lesz elérhető. A spanyol Ibéria légitársaság idén már április elsején elindítja a Madrid-Barajas és Budapest közötti járatot, júliusig heti három, júliusban heti 4, augusztusban pedig napi járat köti majd össze a magyar és spanyol fővárost. A gépek október 28-ig a nyári menetrendi időszakban közlekednek majd. Újraindítja a Czech Airlines (CSA) a Prága és a Hévíz-Balaton Airport között közlekedő közveden járatát, áprilistól október végéig hetente repülnek a gépek a sármelléki repteret működtető Hévíz önkormányzata tájékoztatása szerint. A Wizz Air légitársaság 2017 áprilisától megindítja közveden járatait Budapest és Tirana, a Szarajevó, Szkopje és Podgorica közötti közveden légi járatát. Az Air Canada Rouge közleménye szerint a nagy érdeklődés miatt elindítja heti hatodik járatát is idén nyáron Budapestre, immár pénteken is lesz közveden légi összeköttetés a kanadai Toronto Pearson International Airport és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az idén az eddiginél korábban, már w Az Air Canada Rouge elindítja heti hatodik járatát Budapestre. május 20-án érkezik az első járat, és az első időkben heti három alkalommal, kedden, csütörtökön és szombaton közlekedik. A nyári csúcsidőben, ami az Air Canada Rouge esetében a június 21-től szeptember 19-ig tartó időszakot jelenti, hétfő kivételével a hét minden napján lesz Toronto-Budapest járat. A mostani bejelentéssel további 7300 férőhely jelenik meg ezen az útvonalon. Az Air Canada Rouge gépei 2017. október 15- ig közlekednek. (MTI) Közvetlen járattal repülhetünk Torontóba (Fotók: képarchívum) Átadták a világ ötödik legmagasabb szállodáját T izenegy perces tűzijátékkal és számos koncerttel ünnepelték vasárnap este a szöuli Lotte World Tower felhőkarcoló hivatalos átadását, amely egy hétcsillagos szállodát is magába foglal. Az 555 méteres, 123 szintes hotel ma a legmagasabb szállodaépület Dél-Koreában, és egyben az ötödik legmagasabb hotelnek számít a világon - írja a Travelo.hu. A kalligrafikus betűk írásához használt íróecset formájára emlékeztető toronyépületben a luxusszálloda mellett egy 2000 férőhelyes koncertterem, akvárium, mozi, több kávézó, étterem, galéria és egy üvegpadlózatú kilátó is helyet kapott, ahonnan esténként Szöul vibráló fényeiben lehet gyönyörködni. A The Sun cikke szerint a Han folyó partján álló felhőkarcolóban található a világ leggyorsabb liftje, amely a látogatókat mindössze egy perc alatt repíti a kilátóba, a 85. emeleten található uszoda pedig jelenleg a világ legmagasabban fekvő uszodája. (Travelo) 555 méteres, 123 szintes hotel Az Izlandon lakók közül sokan úgy érzik, hogy telt ház van (Képarchívum) Tovább drágul a v Hág egyik legszebb országa M ár most is a világ egyik legdrágább országa, de hamarosan tovább drágulhat a turisták számára Izland. A kormány ugyanis szeremé lassítani a látogatók áradatát. A magas árak ellenére a természeti szépségeiről híres szigetre jelenleg közel ötször annyi turista érkezik, mint 2010-ben. Tavaly 2,3 millióan látogattak el a 332 ezer lakosú Izlandra, ami rekordnak számít. Az ott lakók közül sokan úgy érzik, hogy telt ház van. „Az ágazatnak és mindannyiunknak nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy a saját sikerünk áldozataivá váljunk” - mondta a Bloombergnek Thordis Kolbrun Reykfjord Gylfadottir idegenforgalmi miniszter. A korlátozásnak kézenfekvő módja a drágítás. Tovább emelhetik a szálláshelyekre kivetett idegenforgalmi adót. A túraszervező cégeket és a busztársaságokat speciális engedélyek kiváltására kötelezhetik Az előző kormány azt tervezte, hogy a látogatóknak egy 13 euróba kerülő „természeti údevelet” kelljen kiváltani, ez a terv azonban meghiúsult. A mostani opciók között szerepel azonban az, hogy bizonyos helyeken korlátozzák a látogatók számát. Az új adókból származó bevételeket visszaforgatnák a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére, ez azonban kevés vigasz az oda látogató turistáknak, akiknek már most is mélyen a pénztárcájukba kell nyúlniuk az élményért. A szállásárak harmadával drágábbak, mint más északi fővárosokban, az alkoholért pedig az EU-ádag dupláját kell fizetni. (MTI) Egy kódon is múlhat a nyaralás sikere M ielőtt a foglalás gombra kat- tintana egy repü- lőjegyvadász- programban, javasoljuk, jól nézze meg, biztosan a megfelelő helyre foglal-e. Előfordulhat ugyanis, hogy több azonos nevű város létezik a világon, csak a reptéri kódjaik mások - írja a Travel Pulse. Egyszer volt, hol nem volt egy holland fiatalember, aki az ausztráliai Sydney-be keresett repülőjegyet. Egyszer csak egy rendkívül kedvező ajánlatra bukkant, ami háromszáz dollárral olcsóbb volt, mint a jegyek általában erre a célállomásra. Gyorsan le is foglalta. Adott időben kiment a repülőtérre, és felszállt a torontói járatra Amikor Torontóban átszállt a sydney-i gépre, már gyanússá kezdett neki válni a dolog. Töprengett, és arra jutott, hogy ez a gép túl kicsi ahhoz, hogy átrepülje a Csendes-óceánt. A gép ekkor már a kifutópályán futott, ő pedig nem tehetett mást, mint magában szitkozódott. Hamarosan pedig megérkezett Sydney-be - csak éppen az ausztrál nyár helyett a kanadai télbe: Üj-Skóciában ugyanis szintén van egy város Sydney névvel. Alaposan ellenőrizzük a reptér kódját, ahová tényleg menni szándékozunk (Képarchívum) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com. Levélcím: Új Szó - Utazás, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Hazatérve apja fogadta a reptéren, aki amellett, hogy könnyesre nevette magát, feltételezte, hogy ilyen is csak az ő fiával eshet meg. Nos, úgy tűnik, mégsem: a Travel Pulse a kanadai CBC honlapra hivatkozva megjegyezte, hogy legalább négy ilyen eset fordult már elő az utóbbi években. A tanulság pedig: alaposan ellenőrizzük a reptér kódját, ahová tényleg menni szándékozunk. (Travelo)