Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-30 / 75. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2017. március 30. PANORÁMA 123 Háborús övezethez hasonlít Ausztrália északkeleti része MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Sydney. Az északkeletausztráliai Whitsunday régió vezetője háborús övezethez hasonlította tegnap a térséget a Debbie nevű orkán pusztítása után. Jelentős károk keletkeztek több épületben. Több elektromos vezeték leszakadt, legalább 68 ezer ember maradt áram nélkül - mondta Andrew Willcox. A politikus elmondta, hogy az orkán nem követelt halálos áldozatokat, csak egy sérültje van a pusztításnak. „Képesek voltunk mindenkit biztonságban tartani, ami sikernek könyvelhető el. Úgy tudjuk, hogy úton a segítség, de a romok eltakarítása jó ideig el fog tartani” — tette hozzá. Malcolm Tumbull ausztrál kormányfőt tegnap reggel egy Canberrai válságülésen tájékoztatták az orkán által okozott károkról. Tumbull újságíróknak elmondta, hogy több mint ezer ember segíti majd az eltakarítási munkákat a helyszínen. „A természet a legkönyörtelenebb arcát mutatta meg a Queensland északi részén élő embereknek, nekünk pedig az a feladatunk, hogy garantáljuk az összefogást azok megsegítésére, akiknek nagyon kemény napjuk és éjszakájuk volt” - tette hozzá Tumbull. Az ötfokozatú hurrikánskálán a négyes kategóriába sorolt Debbie kedden csapott le a queenslandi partvidékre óránkénti 260 kilométeres széllökésekkel. A pusztítást fokozta, hogy az orkán csak lassan vonult tovább. A térség legfőbb bevételi forrása a kertgazdaságból származik, amely szintén jelentős veszteségeket szenvedett. Az eltakarítási munkákat zuhogó eső és viharos széllökések akadályozzák. Annastacia Palaszczuk, Queensland szövetségi állam vezetője elmondta, hogy az ítéletidő péntekig eltarthat. Helyi tisztségviselők az áradások veszélyére hívták fel a figyelmet. Számos főúton és autóúton lehetetlenné vált a közlekedés a kidőlt fák miatt, és több elzárt településről nincs információ, mert megszakadtak a kommunikációs vonalak. Letölthetővé tenné az emberi gondolatokat 175 kilót fogyott, hogy megoperálhassák Az emberi agy és a számítógép közvetlen összekapcsolásának lehetőségét tanulmányozza Elon Musk amerikai feltaláló és üzletember - értesült a Wall Street Journal (WSJ) című üzleti lap. Los Angeles. A 45 éves milliárdos egy közeli munkatársa megerősítette a lapnak, hogy a Tesla villanyautógyár és a SpaceX űripari cég alapítójának részesedése van a Kaliforniában tavaly júliusban bejegyzett, egyelőre meglehetős homály fedte Neuralink cégben, amelyet a bejegyzés szerint orvostudományi kutatások céljából hoztak létre. A WSJ értesülése szerint a Neuralink olyan miniatűr agyi elektródákat akar kifejleszteni, amelyekkel egy napon le- és feltölthetővé válnának a gondolatok a számítógép és az emberi agy között. A meg nem nevezett forrás, aki egyike az alapítóknak, úgy tudja, hogy Musk alapvetően maga akarja finanszírozni a kutatást, amely azonban még embrionális stádiumban van. Elon Musk már egy tavalyi konferencián arról beszélt, hogy a jövő egyik fontos technológiájának tartja a komputerekkel való kapcsolattartásra szolgáló mesterséges idegszöveteket. Szerinte ez a technológia segíthetne az embernek lépést tartani a mesterséges intelligenciával, melynek lehetséges túlhatalmától Musk már többször óva intett. A technológiazseni akkor az agykéreghez kapcsolódó közvetlen in- terfészről beszélt, de csak nagy vonalakban, így nem volt egyértelmű, hogy már egy konkrét projektről vagy csak technológiai fantáziálás- ról van-e szó. A WSJ-t tájékoztató forrás szerint tárgyaltak a projektben való részvételről Peter Thiel milliárdossal is, akit Musk már a Paypal közös alapítása óta ismer, és aki Donald Trump elnök kevés szilícium-völgyi raj ongój ának egyike. (MTI) MTI-TUDÓSÍTÁS Mexikóváros. A világ legkövérebb embere lefogyott 175 kilót és így alkalmas lett arra, hogy sebészi úton kezeljék kóros elhízását - jelentette a Notimex mexikói hírügynökség a páciens, Juan Pedro Franco orvosaira hivatkozva. Az agu- ascalientesi férfi tavaly ősszel 595 kilót nyomott, többet, mint - eddigi ismereteink szerint - bárki más a Földön. A világ tavaly novemberben figyelt fel rá, amikor bekerült egy guadalajarai speciális klinikára, hogy előkészítsék a gyomoráthidaló műtétet, amelynek időpontját most május 9-re tűzték ki. A 32 éves férfi, aki 6 éve már fel sem tudott kelni ágyából extrém súlya miatt, egy speciálisan kialakított furgonban tette meg az utat Aguascalientes államból a szomszédos Jalisco államba. Akkori állapota az extrém kövérség okozta szövődményekkel - egyebek mellett a cukorbetegséggel - együtt nem tette lehetővé a műtétet, előbb egy 3 hónapos drasztikus fogyókúrán kellett átesnie. A páciens mára elvesztette súlya csaknem 30 százalékát. Ennek ellenére nem lehet garantálni a műtét komplikációmentességét, Franco orvosa azonban optimista. Az első gyomoráthidaló műtét célja, hogy felére csökkenjen a páciens súlya, ezután újabb műtéten kell átesnie. Juan Pedro Franco elmondta, hogy vannak mások is, akik hozzá hasonlóan otthonuk foglyai extrém kövérségük miatt. „Egyesek belehaltak, talán a bánatba, vagy mert nem mertek segítséget kérni”. A páciens, aki jó eséllyel bekerülhet a világrekordok könyvébe, arra buzdította a szélsőségesen kövér embereket, kérjenek segítséget, mivel már van megoldás. A Guinness-rekordok könyvében egyelőre a 2014-ben elhunyt, szintén mexikói Manuel Űribe a csúcstartó 560 kg-os testsúllyal, amit 2006-ban mértek. (MTI) NAPTÁR Március 30 ► NÉVNAP Zalán A Zalán férfi keresztnév. Eredetére többféle magyarázat is él. Anonymus Saladus néven említi a honfoglalás előtt a Duna-Tisza közén uralkodó vezért. Más elképzelés szerint aZalán név török eredetű, jelentése: dobó, ütő. Bizonytalan az is, mi volt a név eredeti kiejtése, lehetett Szálán esetleg Salán is; a jelenlegi Zalán valószínűlegVörösmarty Mihá ly Za I á n f utá sacíműműve révén terjedt el. ► MAI ÉVFORDULÓINK 105éve hunytéi Kari May, az amerikai vadnyugatról szóló regényeivel minden idők legtöbb könyvet eladó német írója. 95 éve szü letett Ta kács M a r- git színész. 80 éves Warren Beatty Oscar-díjas amerikai filmrendező, színész. 15 éve hunyt el Erzsébet brit anyakirályné, II. Erzsébet brit uralkodó édesanyja. ► NAPI VICC Egy fickó hajnali négykor ittas állapotban szédeleg az utcán. Megszólítja egy rendőr:- Hová, hová, uram?- Éppen egy leckére megyek.- Ne mondja! És ki oktat ilyenkor, hajnalban?-A feleségem. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Jó lesz szellemi V ^Blt és fizikai teljesíVI toképessegunk Fejfájásra és gyenge szédülésre az alacsony vérnyomá- súak számíthatnak. Vasárnap Kvíz UJ MELLÉKLET FELNŐTTEKNEK ÉS GYEREKEKNEK! FEJTÖRŐK LOGIKAI JÁTÉKOK NYEREMÉNYEK Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! •(W^fővárosokat? Úgy gondolja, hogy a vilá * Hunck,laSZlÓÍbÓ‘ k"dé t‘?ÖSSZ'iUí‘°« néhány •líu feladatot, lalálós kérdést . 10 ^'°Ő feladat«, percalap ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt, Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Milan Mokráň, tel.: 02/ 59233102, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204.1 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostných menšín 2017.-V . ..». 'r .. namjLmLnmr/nrv, ■ i ..-4 s»*'»*'x«..':tvcvcnaSKMiB A queenslandi partvidéken az óránkénti 260 kilométeres széllökések szinte mindent tönkretettek (TASR/AP-feivétei)