Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-30 / 75. szám, csütörtök

Aktív szenior á i WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM A fizikai teher­bírás állítólag csökken az életkor előre­haladtával. Önön - 87 éves korában - ez egyáltalán nem látszik. Mi a titka? Jók a génjeim. A papám bankhivatalnok volt, Komá­romban ő törődött a régi könyvtárral, ott állandóan tanulmányozott valamit, öregkorára igazi tudóssá vált. 94 évet élt, az anyukám 100-at, és 90 éves koráig zongorát tanított. Egész életükben aktívak voltak, csak az utolsó 10 évüket töltötték nálunk. Még ak­kor is csak erőnek erejével tudtuk felhozni őket Po­zsonyba, mert anyukám 90 évesen sem akarta feladni a lakásukat, az állását és az önállóságát. Egyszóval remek géneket örököltem. Ráadásul testnevelési tanár vagyok, állandóan moz­gok. 5 évesen kezdtem rit­mikus tornára járni, s azóta egyfolytában mozgásban vagyok. 16 évesen volt egy kajakom, úsztam, gye­rekkoromtól kutyabolond voltam, korcsolyáztam, sok mindent kipróbáltam. A háború utáni reformok következtében a főiskolán a testnevelést nem lehetett másik tantárggyal párosíta­ni, és csak 3 évig lehetett tanulni, ráadásul kötelező volt a katonai kiképzés, me­lyet a fiúkkal együtt abszol­váltam. A tanulmányaim alatt 3 évig katonáskodtam, nyári gyakorlatokon is részt vettem. A kaszárnyában lovagolhattam is. Először rádiós, majd gyalogos és kitüntetett lövész voltam. Ma is célba találna? Biztosan, csak nincs időm kipróbálni. A nyugdíjas egy­let szokott sportnapot szer­vezni, ahol az öregek lövé­szetben is versenyezhetnek, de nem jutok el oda. Mióta foglalkozik gyógy- testneveléssel? A főiskola elvégzése után az akkori egyik leg­jobb pozsonyi iskolában kaptam állást, de amikor visszamentem az egye­temre, már foglalkoztam gyógytestneveléssel. Olya­nokat tanítottam, akiket valamilyen egészségügyi probléma miatt felmentet­tek a normális torna alól. A mozgást sosem késő elkezdeni Aktív szenior rovatunkban rendszeresen bemutatunk olyan személyiségeket, akik életvitelükkel, munkásságukkal, egyéni kisugárzásukkal másokat is tettre késztethetnek. Első vendégünk a 87 éves Gály Yvette, a gyógytestnevelés megalapítója Szlovákiában. Az Orvostudományi Egye­tem testnevelési tanszékén dolgoztam úgy, hogy a gyógyszerészeti, a termé­szettudományi és az orvo­si karokon én alapítottam ezt a tantárgyat. Nemcsak a gyakorlatban vezettem a gyógytestnevelési órá­kat, hanem a torna alól teljesen felmentett orvos- tanhallgatóknak elméleti ismereteket is adtam át ar­ról, hogy az egyes mozdu­latok mit csinálnak a test­tel. A sok mozgás mellett a mai napig egyfolytában ké­pezem magam, mert soha nem lehet eleget tudni az emberi testről. Gyerekeket nem szeretett volna? Egészségügyi okokból sajnos nem lehetett. Nem tudom, milyen lenne az öregkorom, ha lennének gyerekeink, talán ugyan­ilyen. Az édesanyám zon­goratanár volt, nekem is 13 évig naponta 3-4 órát kellett gyakorolnom. Szinte kínzás volt, később abba is hagy­tam, mert tornatanárként megmerevedtek az ujjaim. Szinte az összes sportot ki­próbáltam. Melyiket nem? Hát, ilyen most nem is jut az eszembe. Fiúkat is tanítottam, futballoztam is velük. Versenyszerűen 4 sportot űztem: gimnasztika, hátúszás, tenisz, pingpong. Két szpartakiádát is beta­nítottam, az egyiknek én voltam a városi vezetője - a ligetfalui sportcsarnok tete­jén dirigáltam a pozsonyi iskolásokat, aztán mentem velük Prágába. Sokan nyugdíjasként nem tudnak mihez kezde­ni a szabadidejükkel, pi­hennek, alig van dolguk. Ön mintha viszont újjá­született volna a nyugdí­jaztatása után. Bizony, én akkor kapcsol­tam be igazán a képzelet­beli motorjaimat, és talán még aktívabb lettem. Alig mentem nyugdíjba, pár hétre rá indult a nyilvános gyógytestnevelés. A kilenc­venes évektől máig vezetem ezeket a tornákat önkéntes alapon. Az első csopor­tot úgy toboroztam, hogy plakátokat ragasztgattam ki, hogy lehet gyógytor­nára járni a Kertész utcai egészségügyi iskola torna­termébe, s jöttek is, az első névsort az autómon írtam. Azóta is minden kedden és csütörtökön kb. 30 ember összejön, néha kevesebb. Csoportosan tanítok indivi­0 Szenior 2017. március duális odafigyeléssel, mert többfajta diagnózis van. Kiáll eléjük, s mutatja a gyakorlatokat? Igen. Először zene mellett van 20 percnyi bemelegítő gyógytorna. Ülve és fekve tornázunk, az egyes izmokat megmozgatjuk, végezetül erősítünk. Főleg a zene alatt mutatom, mit kell csinálni, de később járok közöttük, és javítom mindenkinek a mozdulatát, mert mindent nagyon pontosan kell csi­nálni, hogy a torna valóban segítsen, ne pedig ártson. És adok házi feladatot is. Aki­nek működik a feje, annak lehet, és sokan otthon is tor­náznak, ha nem is minden nap. A legnagyobb bajunk a hasizom erősítése. Ezt so­kan nem szeretik. Hogy be­bizonyítsam, lehetséges, én is csináltam felüléseket, 30 másodperc alatt 11-et. 50 éve sofőrködik. Bal­esete már volt? Igen, de egyet sem én okoztam, és meg is lógtam már pár baleset elől, mert sokat nézek hátra, hogy mi van mögöttem. Mondta már valaha, hogy ezt nem vállalom, nincs kedvem? Nem. Mindig megkérnek valamire, és csinálom. A fér­jem sokszor a fejét fogja, hogy sose vagyok otthon. Van egy mondás, ami a papámra is illett, és rám is: minden lében kanál. Sok nyugdíjas szeret té­vézni, a kedvenc sorozatu­kat nem cserélnék le sem­milyen más elfoglaltságra... ... ez történt a férjemmel is. Nagyon szeretett úsz­ni, s a testnevelési óráim alatt kedvére úszhatott is, de amikor a focimeccseket áttették csütörtökről szer­dára, azonnal abbahagyta az úszást, inkább ült a tévé előtt. Én utálom a soro­zatokat, de tévét szoktam nézni. Minden hétfőn felhív egy ismerősöm, hogy még él. Egyedül van, a fia külföl­dön dolgozik, s át szoktam menni hozzá beszélgetni, tévézni. De egyébként nincs sok szabad időm. 30 évig én voltam Szlovákiában a gyógytestnevelési szak képzésének a szakgazdá­ja - módszertant és elmé-

Next

/
Thumbnails
Contents