Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-29 / 74. szám, szerda

www.ujszo.com | 2017. március 29. CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 111 Ti 1 f • 1 ••• ff • r ff 1 Iskoláink j ovoj erői Játékos gyakorlatok, tesztek segítségével kellett elképzelniük, milyen lesz az élet 2041-ben (A szerző felvétele) SZAKÁL KINGA Olyan témákat boncolgatnak, amelyekről kevés szó esik, pedig fontos lenne róluk beszélni. FETCT7Í71 Múlt héten rendezték a Beszéljünk iskolánk jövőjéről című workshopot a Pázmány Péter Alapítvány székhá­zában, Galántán. Az iskolákról, a jö­vőképről beszélgettek a szervezők a szülőkkel és a tanárokkal. Október elején kezdődött a Be­széljünk iskolánk jövőjéről, amely a TANDEM nonprofit szervezet, a magyariskola.sk portál és a Szlová­kiai Magyarok Kerekasztala közre­működésével valósul meg. Urbán Péter, a TANDEM nonprofit szer­vezet vezetője elmondta, a kam­pányt 2014-ben szlovák kollégáik indították el, a kezdeményezés vi­szont azonnal magával ragadta és tudta, a magyarok lakta települések­re is el kell vinni. „Beszélünk arról, hogy reformok kellenek az iskola­ügyben, jobb iskolákat akarunk, de ha azt nézzük, hova akarunk eljutni 25 év múlva, és milyen legyen az oktatás, arra nincsenek konkrét ter­veink” - mondta Urbán Péter. Hoz­zátette, a fő probléma, hogy csak a szakembereket kérdezik, a szülőket, diákokat, tanárokat senki sem vonja be a probléma megoldásába. A program keretében az oktatás jövő­jéről szóló gondolataikat osztották meg a jelenlevők. Olyan témákat vetettek fel, amelyekről kevés szó esik, pedig fontos lenne róluk be­szélni. „A magyar iskolák helyzete, a kisiskolák fenyegetettsége, a ma­gyar diákok csökkenő létszáma - ezek kétség kívül komoly gondok, amelyekkel foglalkozni kell, de ma a pedagógiai, társadalmi kérdéseket vitassuk meg” - mondta Urbán. Az első körben a jelenlevők játékos gyakorlatokat, teszteket oldottak meg. El kellett képzelniük, 25 év múlva milyen lesz a világ, a család, az emberi kapcsolatok, kik lesznek a példaképek, mit láthatunk a múze­umokban. Voltak, akik pozitívan, de akadtak olyanok is, akik még ha a válaszukkal nem értettek is egyet, sokkal borúsabban látták a világ, a családi kapcsolatok jövőjét. A workshop végén csoportokat alkot­va kellett bemutatniuk a szülőknek és a tanároknak, milyen lesz az is­kola, az oktatás 2041 -ben. Esztrádcsoportok seregszemléje SZAKÁL KINGA A műsorban ezúttal három csoport méretteti meg magát, a legjobb jut el Szepsibe. NAGYFÖDI Szombaton rendezik az esztrád­csoportok területi seregszemléjét Nagyfodémesen. A versenyben há­rom színjátszó társulat méretteti meg magát, a legjobb állhat színpadra Szepsiben, az országos döntőben. „Az eseménynek két alkalom ki­vételével mindig Nagyfödémes adott otthont. Szerettük volna, ha a rendez­vény állandó helyszínt kap. Szom­baton a 17. seregszemlét rendezzük” - nyilatkozta lapunknak Mézes Ru­dolf, a Csemadok országos alelnöke. A műsorban három csoport méretteti meg magát, az esti gálaműsorban a múlt évi járási verseny első helye­zettje szórakoztatja a közönséget. A délután két órakor kezdődő esemé­nyen elsőként a vezekényi Görbe Tükör áll színpadra, előadásukban a Halott pénz című darabot láthatják a nézők. A Tallósi Csemadok esztrád- csoportja Kéri Ferenc Mosolyország él című darabját adja elő. Őket követi a vágkirályfai Féktelen Komédiások, akik a Madame Szabin elrablását ad­ják elő. Kiosztják a legjobb színészi teljesítményért, a legjobb alakításért, a legjobb női alakításért, a kiváló ze­nei teljesítményéért, énekes teljesít­ményéért, táncteljesítményért járó díjat. Az ígéretes tehetség, a legjobb színészpáros, a legjobb epizódsze­replő díja is gazdára talál szombaton. Tavaly a vágkirályfai Féktelen Ko­médiások Nagyon paraszt című pro­dukcióját a zsűri a területi sereg­szemle vándorserlegével jutalmazta. A nagyfödémesi Mákvirágok sze­rezték meg az első helyet. „Remél­jük, hogy a fesztivál legjobbjai sike­resen képviselik a szakmát ősszel Szepsiben, az országos megmérette­tésen” - mondta Mézes Rudolf. A produkciókat idén is szakmai zsűri értékeli. Szeméthegyek Király révben SZAKÁL KINGA Hétvégén Királyrév önkor­mányzata, a helyi vadászszerve­zet és a Csemadok szemétgyűjtést szervezett a községben. Egy pót­kocsi megtelt az összegyűjtött szeméttel. Szombat reggel közel harminc ember gyűlt össze a község köz­pontjában, hogy megtisztítsák a falut a szeméttől. „Örülök, hogy ilyen sokan összejöttünk, viszont hiányolom azokat az embereket, akik a hírportálokon a legnagyobb környezetvédőknek nevezik ma­gukat” — mondta Királyrév pol­gármestere, Racsko Pál, miután megköszönte az önzetlen segítsé­get a jelenlevőknek. A lakosok csoportokat alkotva járták az utat Alsószeli, Nádszeg, Zsigárd és Alsóhatár felé, és összegyűjtötték a község kataszterében eldobott szemetet. Az akcióba bekapcso­lódtak a vadászok, a községi hi­vatal alkalmazottai, az önkor­mányzat tagjai, az önkéntes tűzoltók, a lakosok, az igazgatónő és az óvónők vezetésével a kisis­kolások is. „A legtöbb szemét az utak mentén és a falun átfolyó Fe­ketevíz partján volt. Az út menti árkokba az arra utazók szemetel­nek, de a vízpartra a helyi lakosok szórják ki a szemetet. A saját por­tájukat rendben tartják, de a kör­nyezetüket nem kímélik” - tette hozzá a polgármester. A nap vé­gére egy pótkocsi telt meg az összegyűjtött hulladékkal, és len­ne még mit összeszedni. „A hulladékgyűjtő akcióban részt vevő emberek sokat tettek a kör­nyezetükért, a falujukért és a töb­bi lakos környezetéért. Sajnos ez­zel egyidejűleg lehetőséget is ad­tak a szemetelőknek, hogy ismét legyen hol szétszórni a szemetet” - zárta Racsko Pál. A kisiskolások is bekapcsolódtak a szemétgyűjtésbe (Királyrév képarchívuma) MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + gyümölcscentrifuga Irányár: 168,90 € Keresztnév: evre y az Uj Szót! T SZÓ A megrendelőt megajándékozzuk! Gyümölcscentrifuga Ez 0 lop jár Önnek! Az ajándék értéke 33 €. Az ajánlat 2017. március 31-éig tart. Utca, házszám: Település: Postai irányftószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikériós célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi dmre: Vydavatelstvo Petit Press a.s, distribučné oddelenie, Lazaretské 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777

Next

/
Thumbnails
Contents