Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-25 / 71. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. március 25. KOZELET I 3 „Elég a vádiratot kivenni a fiókból" Michal Serbin egykori ügyész szerint nem valószínű, hogy lesz még tárgyalás ifjabb Kováé elhurcolása ügyében Michal Serbin VRABEC MÁRIA 2000-ben Michal Serbin pozeonyi kerületi ügyész emelt vádat Iván Lexa és tizenkét tettestársa ellen ifjabb Michal KováS külföldre hurcolásáért. Már akkor meg volt győződve arról, hogy Lexát nem fogják elítélni, és ma is ezt hiszi. Mindettől függetlenül elkerülhetetlennek tartja Meőiar amnesztiáinak eltörlését. Figyelemmel követi, mi zajlik az amnesztiák eltörlése körül? 2004 óta nyugdíjban vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy ne érdekelne, mi történik körülöttem. Az ügy szereplőinek életét az elmúlt tizenhét év alatt is figyelemmel követtem és elmondhatom, hogy a legnagyobb disznók ma is vígan élnek. Melyik javaslatot támogatná, a koalícióét, vagy az ellenzékét? Egyértelműen Ján Budaj javaslatát, mert tökéletes, és egyáltalán nem kell tovább bonyolítani. Elég elfogadni egy ad hoc alkotmánytörvényt az ügy kapcsán, és hogy ne keletkezzen zavar a fejekben, a parlamentnek nem is kell megszüntetnie a teljes amnesztiát, csak bizonyos cikkelyeit kell hatályon kívül helyeznie. Az elfogadott törvényt pedig végképp nem kell véleményeznie az Alkotmánybíróságnak. Annak már akkor sem volt semmi köze az ügyhöz, amikor Tibor Šafárik szenátusa megszüntette a titkosszolgálat volt igazgatóhelyettese, Jaroslav Svéchota elleni eljárást. A nyomozó határozatát csak az ügyész szüntetheti meg, az Alkotmánybíróságot erre nem hatalmazza fel a törvény. A gyorsított eljárás ön szerint indokolt? Természetesen nem. Hová sietnek most annyira, ha húsz évig semmi sem sürgette őket? Nem tudok megszabadulni az érzéstől, hogy az egész csak arról szól, hogy Fico azt mondhassa, ő szüntette meg Mečiar amnesztiáit. Azáltal, hogy Kotlebáék támogatni akarják a kormány javaslatát, még az ellenzéket is sikerült sarokba szorítania. Ha tényleg a fasiszták segítségével fogják az amnesztiákat eltörölni, az már valódi erkölcsi fertő lesz. Sok jogász szerint az amnesztiák maguk is megkérdőjelezhetők, mert amnesztiát csak nem szándékos bűncselekményért szoktak adni. Pontosan. Márpedig a külföldre hurcolás szándékos bűncselekmény, ráadásul ebben az esetben szervezett bűnbanda követte el, vagyis öt évtől tizenkét évig terjedő szabadság- vesztéssel büntethető. Ráadásul az elkövetők az amnesztia idejében ismeretlenek voltak, holott amnesztiában csak ismert elkövetők részesülhetnek. Mečiar az elhurcolás gyanújával összefüggésben tett bejelentésekre, nem pedig pontosan meghatározott bűncselekményre hirdetett amnesztiát. Eleve senkinek nem kellett volna ezt az egészet figyelembe venni, mert már a megfogalmazás is hibás volt, de minden bíró elfogadta. Ez olyan szégyen, amit nem lehet jogi szakvélemény mögé rejteni. Ön szerint miért ragaszkodik a koalíció ahhoz, hogy az elfogadott törvényt az Alkotmánybíróság véleményezze? Valószínűleg előre egyeztettek, hogyan kell végződnie a dolognak. A Smerben szerintem csak azért álltak rá az amnesztiák eltörlésére, mert érzik a közvélemény .nyomását. A párton belül is sok már a különféle irányzat, és Ficónak bizonyos dolgokban meg kell hátrálnia, hogy egyben tartsa az egészet. De számomra azok a dumák, hogy milyen komplikált ez az egész, csak a félelemről és az akarat hiányáról szólnak. Az amnesztiákat meg lehet szüntetni, mert még ha jogi szempontból tökéletesek volnának is - mint ahogy nem azok az erkölcs a törvény felett áll. Ha az ellenkezője volna igaz, a náci vezetőket sem lehetett volna elítélni. Vagy Hitler egyetlen hibát követett el, hogy nem részesítette őket amnesztiában? Arról is sok szó esik, hogy újra kell indítani a vizsgálatot. Miközben a vizsgálat lezárult és ön benyújtotta a vádiratot. Elég, ha ezt a vádiratot kiveszik a fiókból, és az ügy máris mehet a bíróságra. Itt az elévülésről is felesleges beszélni, mert a bűnvádi eljárás megszüntetéséről szóló határozat az eljárás akadályoztatása, és megszakítja az elévülési időt. Amint érvénytelenné válnak az amnesztiák, érvényüket veszítik azok a határozatok is, amelyek rájuk hivatkoztak, mert megszűnik a jogalapjuk. Elég volna kitűzni a tárgyalásokat, de nem így lesz, mert Szlovákiában a bírók gyávák, korruptak és szervilisek. A koalíció azt javasolja, hogy szüntessék meg azt a kegyelmet is, amelyben Kováč elnök a fiát részesítette és ezzel lehetővé tette, hogy a Technopol-ügyben Németországban kihallgassák. Ön szerint rendelkezik a parlament ilyen jogkörrel? Egyértelműen nem, mert míg az amnesztia kötelező érvényű rendelet, amely a törvénytárban is megjelenik, a kegyelem a köztársasági elnök és az elkövető közötti aktus. Ha a parlament elnöki kegyelmet szüntet meg, egyértelműen törvényt sért. Hogyan kapta meg 1999-ben ezt az ügyet? 1995. szeptember 1-jén néztem a tévéhíradót, ahol a köztársasági elnök fiának elhurcolásáról tudósítottak, és már akkor azt mondtam édesapámnak, hogy ezt a titkosszolgálat követte el, mert senki más nem engedhette volna meg magának. Az ifjabb Kováčot biztosan nem szántóföldeken keresztül szállították, az autó a határátkelőn kelt át, vagyis az osztrákokkal is elintézték a dolgot. Már az elején megvolt a véleményem, de akkor még nem volt hozzá közöm, mert a városi ügyészségen dolgoztam. Amikor láttam, hogy a HZDS-pozitív Róbert Vlachovský kapta meg az ügyet, tudtam, hogy az egészet a szőnyeg alá söpri. De az 1998-as választások és Mečiar bukása után, 1999. március 8-án magához hívatott a főnököm, Dušan Šváby, és azt mondta, hogy az Ivan Lexa ellen folyamatban lévő eljárásokat én fogom felügyelni. Jozef Šátek nyomozócsoportja már 1998 novembere óta dolgozott az ügyön, és azért adták nekem, mert tudták, hogy engem nem lehet sem megvenni, sem megfélemlíteni. Meg sem próbálták? Rögtön, amint megkaptam az ügyet, elmentem az akkori főügyészhez, Milan Hanzelhez, és azt mondtam neki: mi nem ismetjük egymást, de ha nyomást akar gyakorolni rám, elküldöm a p.. .ba, mint mindenki mást. Azt hiszem, akkor bánta meg, hogy nekem adták az ügyet. Aztán a nyomozókat próbálták megfélemlíteni, némelyek távoztak is a csapatból, mert féltették a családjukat. Ha nem Šátek és én dolgozunk rajta, soha nem vizsgálják ki az ügyet. Amikor Lexa már börtönben volt (az 1998-as kormányváltás után Lexa egy időre előzetes letartóztatásba került - a szerk. megj.), a HZDS képviselői próbáltak beidézni a parlamentbe, hogy kérdéseket tehessenek fel. A főügyésznek is megmondtam, hogy nem megyek, belőlem nem fognak bolondot csinálni. Nehéz volt öt év múltán rekonstruálni, mi történt? Nem, mert a tettesek nagyon sok nyomot hagytak, a hangfelvételektől az autók rendszámáig. Csak összefüggéseiben kellett látni az egészet. En irányítottam a nyomozást, a technikusokkal végigmentem a tetthelyeken, mindent dokumen(Somogyi Tibor felvétele) táltunk, és pontosan kibontakozott előttünk, mi hogyan történt. Valóban úgy volt, hogy Michal Kováč elhurcolásában az SIS több csoportja vett részt, akik egymásról sem tudtak és az akció célját sem ismerték? Az egyik csapat megfigyelte az ifjabb Kováčot, a másik elfogta, a harmadik elhurcolta a határon túlra. Nem tudtak egymásról, totális hülyék lettek volna, ha elárulják magukat. Az alvilág sem vett részt az akcióban, mert az kiderült volna. Ezeknek a senkiknek, akik itt maffiózókat játszottak, semmi közük nem volt az egészhez, Mečiar a juharnak mesélje be, hogy ők a tettesek. A titkosszolgálat a saját embereivel hajtotta végre az elhurcolást, de úgy is elrontotta, mert egy csomó nyomot hagyott. Ennyire amatőrök voltak a titkosszolgálat emberei? Naivitási Szolgálatnak kellene nevezni őket, olyan amatőrök voltak, de főleg elbizakodottak. Meg voltak győződve arról, hogy semmi bajuk nem eshet. A titkosszolgálatnál az elhurcolásról egyetlen akta sem volt. Mindent feketén csináltak, de voltak tanúk, és a számítógépekben is sok feljegyzést hagytak még azután is, hogy a résztvevők távoztak a szolgálattól. Az irányító tisztek mobiltelefonon, a többiek rádióvevőn keresztül kommunikáltak, ezt könnyű volt kideríteni. Az ifjabb Kováčot egy Mercedes típusú furgonból figyelték, amely háttal állt a házának. A szomszédoknak gyanús volt, hogy folyton zúg az autóban a légkondicionálás, de senki nem száll ki belőle. Az augusztus 30-ról 31-re virradó éjszaka három autó állt meg mellette. Az egyik szomszéd egy újságfoszlányra feljegyezte a rendszámaikat és ennek alapján meg lehetett állapítani, hogy az SIS autói voltak. Az egyik irányító tiszt, Michal Hrbáček kétszer telefonált azon az éjszakán Lexával. Az elhurcolást követően pedig Lexa azonnal a kormányhivatalba sietett Mečiarhoz. Amikor ezt a mozaikot a helyére raktam, minden ült. Miért nem indult az elhurcolás kapcsán eljárás Mečiar ellen is? Mindent nem csinálhattam én. De főleg azért nem, mert a mečiari időszakot máig sem zártuk le. A parlamentnek határozatot kellett volna elfogadnia, hogy ez bűnös időszak volt, és akkor hazaárulásért lehetett volna perelni Mečiart. Még ha a bíróság nem rendelte is volna el a fog- vatartását, legalább huszonnégy órát őrizetben töltött volna. Az első információkat az elhurcolás lezajlását illetően Fegyveres Oszkár vallomásából merítette? Abból és a titkosszolgálat tagjaitól kapott névtelen levelekből. Némelyekben felébredt a lelkiismeret, amikor rájöttek, miben vettek részt. De Fegyveresen és Róbert Beňón kívül egy sem akart beszélni velünk. A többiek mind álcázni akarták magukat, nagy hajat, szakállt növesztettek és később valamennyien távoztak a titkosszolgálattól. Ez az ügy nagy mértékben rányomta a bélyegét az ön életére. Amikor minden ügyet elvettek öntől, amelyeken dolgozott, mániákus depresszióval a pszichiátrián végezte. Megbánta valaha, hogy egyáltalán belefogott? Csak azt sajnáltam, hogy ennyi munka veszendőbe ment. Ha nem fogtam volna bele, ma a főügyészségen lötyögnék és hánykolódnék havi háromezerért, mint a többiek. Lexa azt mondta, hogy kirúgtak az ügyészségről, de én önként távoztam a betegszabadság után, mert a fizetésem és a nyugdíjam közötti ötezer koronás különbség számomra nem ért annyit, hogy hagyjam magam megalázni. Ez volt a legjobb, amit tehettem. Elégtételnek érezné, ha ennyi év után bíróságra kerülne Michal Kováč elhurcolásának ügye? El sem tudom képzelni, hogy valakinek lesz bátorsága cselekedni ebben az ügyben. Azon fognak spekulálni, hogy ne kelljen senkit elítélni, mert a bírák félnek attól, hogy döntést kelljen hozniuk. Közben az egész végtelenül egyszerű: ezek az emberek mind bűnösök, úgy, ahogy az a vádiratban áll. Már azzal is igazolták ezt, hogy elfogadták az amnesztiát. Ha ártatlannak érezték volna magukat, a bűnvádi eljárás megszüntetése után is ragaszkodtak volna a bírósági tárgyaláshoz és védekeztek volna. Semmi sem fenyegette őket, még ha bűnösnek találta volna őket a bíróság, akkor sem szabhatott volna ki büntetést, mert már hatályos volt az amnesztia. De ők ezt nem akarták, inkább azért tettek meg mindent, hogy ne nyújtsam be a vádat, mert Mečiar azt sem akarta elismerni, hogy egyáltalán elhurcolás történt. El tudja képzelni, hogy a tizenhárom vádlott közül valaki még rács mögé kerül Michal Kováč elrablásáért? Ennyi év után már nem, mert úgysem ítélnek el senkit. Számomra pedig elegendő elégtétel, hogy Lexát kilenc hónapra börtönbejuttattam és megmutattam ennek az országnak, ki is ő valójában. Mivel foglalkozik manapság? Zenével. Csodálatos lemezgyűjteményem van és egy zenei enciklopédián dolgozom. Élvezem a nyugdíjamat, és azon, ami itt folyik, már csak szórakozom.
