Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-22 / 68. szám, szerda

www.ujszo.com I 2017. március 22. SPORT Skriniar nem foglalkozik az átigazolási pletykákkal A Sampdoria védője biztosra veszi, hogy megnyerik a Málta elleni vasárnapi vb-selejtezőt (SITA-felvétel) SZABÓ ZOLTÁN Milan Škriniar, a Sampdoria középső védője jó hangulatban érkezett a szlovák futballválo­gatott gyülekezőjére. Nem csoda, hiszen a 22 éves játékos rendszeres játéklehe­tőséget kap a Serie A-ban, és neves klubok érdeklődnek iránta. A hétszeres válogatott játékossal, aki részt vett a tavalyi franciaországi Eb-n, Szencen beszélgettünk. Várta már a gyülekezőt? Nagyon. Négy hónap után talál­koztunk ismét, örülünk egymásnak, remek a hangulat, mint a válogatott valamennyi edzőtáborozásán. Saj­nos, valahol elkeveredett a poggyá­szom, de remélem, hamarosan meg­érkezik. Milyen meccsre számít a Málta elleni idegenbeli vb-selejtezőn? Tisztában vagyunk azzal, hogy ha ott akarunk lenni az oroszországi világbajnokságon, muszáj nyer­nünk. Szerintem lényegesen erő­sebb csapatunk van, mint a máltai­aknak, de ezt a pályán is igazolnunk kell. Riválisunk elsősorban hazai környezetben veszélyes, kellemet­len a stílusuk, várhatóan önfeláldo- zóan küzdenek majd. Eddig még nem szereztek pontot, a jelek szerint zárt védekezésből igyekeznek majd gyors kontrákkal meglepni ben­nünket. Végig koncentráltan és tü­relmesen kell futballoznunk, na­gyon jól jönne egy korai gól, mert akkor kinyílnának. De ha nem így lesz, akkor sem szabad pánikba es­nünk. Ha hozzuk a formánkat, ak­kor nem lehet gond. Meggyőződé­sem, hogy begyűjt) ük a kötelező há­rom pontot. Klubjában középső védőként szerepel, a válogatottban jobbára védekező középpályásként jut szóhoz. Mivel azonban Ďurica szereplése térdsérülés miatt kér­déses, könnyen lehet, hogy vasár­nap a nemzeti együttesben is kö­zéphátvéd lesz. Azon a poszton játszom, amelyen számít rám a szövetségi kapitány. Ha bizalmat kapok, mindent megteszek a csapat sikeréért. Térjünk át a Serie A-ra. Milyen volt a Juventus elleni vasárnapi meccs belülről? Jól játszottunk a listavezető ellen, nagy kár, hogy l:0-ra kikaptunk. Ezzel megszakadt a hétmeccses ver retlenségi sorozatunk. Pedig voltak komoly lehetőségeink, ám nem si­került kiegyenlítenünk. Szomorúak voltunk a meccs után, de teljesítmé­nyünkkel elégedett volt az edzőnk, meg is dicsért bennünket. Marco Giampaolo elégedett ön­nel is, ezt bizonyítja, hogy állandó helye van a kezdőcsapatban. Tavaly tavasszal mindössze há­rom bajnokin jutottam szóhoz. Giampaolo mester nyári érkeztével gyökeresen megváltozott a helyzet, kezdettől élvezem a bizalmát. Nagyra becsülöm, hogy az idény elején egy-két gyengébb meccsem után bátorított, és továbbra is lehe­tőséget adott. Örülök, hogy a csa­patnak és nekem is jól megy a játék, remélem, hogy ez így marad az idény végéig. Jelenleg a kilencedikek va­gyunk, ezt a helyezést szeretnénk megőrizni. Mennyiben más érzés pályára lépni a Juventus és egy kiesőjelölt ellen? Mi minden bajnokira ugyanúgy készülünk, ám egy sztárcsapattal ví­vott meccsen mindenki felszívja magát, abban bízva, hogy felfigyel­nek rá. A Juventus elleni meccsnek egészen más a hangulata, mint a Pescara elleninek. Már otthonosan érzi magát a vi­lág egyik legerősebb bajnokságá­ban? Túlzás lenne, ha azt állítanám, hogy igen. De minden bajnoki meccs után nő az ember önbizalma, és ez a teljesítményén is megmutatkozik. Huszonhét meccsen léptem pályára, csapatunkból csak argentin hátvéd­társam, Matias Silvestre töltött ná­lam több időt a játéktéren. Megismerik önt a drukkerek Genovában? Gyakran megesik, hogy a város­ban megállítanak a szurkolók, au­togramot kémek, és közös fotót akarnak. Játékára topcsapatok is felfi­gyeltek, többek között a Dort­mund és a Bayern München ér­deklődéséről olvashattunk. Mi­ként kezeli az effajta híresztelése­ket? Nem csinálok nagy ügyet belőle, Olaszországban mindenféle plety­kákat összeírnak az újságok. Engem konkrétan nem keresett meg senki. Jól érzem magam a Sampdoriánál, ahová 2020 nyaráig szerződés köt. Milan Škriniar Született: 1995.február li­án, Garamszentkereszten Posztja: középhátvéd, véde­kező középpályás Magassága/testsúlya: 187 cm/80 kg Klubjai: Žiar nad Hronom; MŠK Žilina (2012-2016): 93 bajnoki/13 gól; Zlaté Morav­ce (2013): 7/0; Sampdoria 30/0 Válogatott meccsek száma: 7 121 SPORTMENÜ ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK -17.00: Ciprus-Kazah- sztán: 10.00: Csehország-Litvánia; 20.45: Németor- szág-Anglia, Skócia-Kanada. U20-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, Senica -17.00: Szlovákia-Szerbia. ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, playoff-negyeddöntő, 3. mérkőzések -18.00: Martin-Košice (az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat állása: 1:1), Zvolen-Žilina (1:1). ■ Kosárlabda EUROVIA SBL (fértiextraliga), 42. forduló - 18.00: Levickí Patrioti-lnter Bratislava, Lučenec-Košice, Nitra- Svit, Komárno-Spišská Nová Ves; 19.00: Karlovka Bratislava-Prievidza. NŐI EXTRALIGA, playofl-negyeddöntő, 3. mérkőzés - 19.00: Samorin-Poprad (az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat állása: 1:1). ■ Kézilabda FÉFIEXTRALIGA, az 1-0. helyért, 5. forduló -18.00: Topoľčany-Prešov. EREDMÉNYEK ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, playotf-negyeddöntő, 3. mérkőzések: Nové Zámky-Banská Bystrica 1:4 (0:0,0:3,1:1), g.: Pauloviő (55.), ill. Higgs (23., 29., 60.), Matoušek (33.) - a négy győztes meccsig tartó párharc állása: 0:3. Poprad-Nitra 3:4 (2:1, 0:1,1:1 - 0:1), g.: Hvila (4.), Svitana (5,), Hvila (57.), ill. Krištof (7., 26.), Cope (59.), Macik (68.)-0:3. NHL: Detroit Red Wings-Buffalo Sabres 1:2 - Tomáš Tatar (D) 1+0, Toronto Maple Leafs-Boston Bruins 4:2, Nashville Predators-Arizona Coyotes 3:1, Dallas Stars-San Jose Sharks 1:0, Edmonton Oilers-Los An­geles Kings 2:0. ■ Kosárlabda NBA: Charlotte Hornets-Atlanta Hawks 105:90, Indiana Pacers-Utah Jazz 107:100, Orlando Magie-Philadelphia 76ers 112:109 - hosszabbítás után, Boston Celtics- Washington Wizards 110:102, Houston Rockets-Den- ver Nuggets 125:124, Oklahoma City Thunder-Golden State Warriors 95:111, Los Angeles Clippers-New York Knicks 114:105. ■ Tenisz MIAMI FÉRFITORNA, selejtező, 1. forduló: Gombos Norbert (szlovákiai, 19.)-Quentin Halys (francia) 6:4, 1:6,7:6; Lukáš Lacko (szlovák, 11.)-Vasil Kirkov (ame­rikai) 6:4,4:6,6:4. 2. forduló: Lukáš Lacko-Miomir Kecmanovics (szerb) 6:3,6:2-Lacko főtáblára került. MIAMI NŐI TORNA, selejtező, 1. forduló: Jana Cepelová (szlovák, 15.)-Rebecca Sramková (szlovák) 6:3,6:3. ■ Sportfogadás KENŐ (hétlő): 7,8,16,17,18,19,34,35,37,39,42, 43,47,48,51,61,68,69,78,80. Kenő Plusz-szám: 47. KENŐ JOKER (hétfő): 545388. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. dQ: 1200 euró (1 nyertesé; 3. díj: nincs nyertes; 4, díj: 30 euró (13); 5. díj: 2,50 euró (93); 6. díj: 0,50 euró (1068). Ki fog 48 csapatnak vb-t rendezni? Nikolics csapattársa lett Schweinsteiger Az UEFA-elnök szerint nagyon sok a 48 résztvevő a labdarúgó-vb-n. Prága. Európában csak néhány ország lenne képes megrendezni 2026-ban a 48 csapatos labdarúgó­világbajnokságot az európai szövet­séget (UEFA) vezető Aleksander Ceferin szerint. „Nehéz lesz sok jelentkezőt talál­ni, ahol tucatnyi alkalmas stadion áll rendelkezésre. Európában két, talán három ország jöhet szóba, több nem A franciák csak 2024-ben akarnak ötkarikás játékokat rendezni. London. A 2028-as olimpia meg­rendezése nem opció a négy évvel korábbi játékokra kandidáló Párizs számára - jelentette be a francia fő­város pályázatának vezetője. „Most-jelentette ki a szlovén sportdiplo­mata. - Afrikában nincs ilyen, talán Kína, talán az Egyesült Államok és ennyi. A 48 nagyon magas szám.” A nemzetközi szövetség január­ban duzzasztotta fel a vb-mezőnyt 32-ről 48 csapatra. Gianni Infantino FIFA-elnök közölte, örülne annak, ha több ország közösen rendezné a 2026-os világbajnokságot. A közös rendezésre eddig egyetlen példa volt a vb-k történetében, 2002-ben Ja­pánban és a Koreai Köztársaságban tartották az eseményt. vagy soha. Nem fogunk visszatérni 2028-ban” - hangsúlyozta Tony Es- tanguet, háromszoros olimpiai baj­nok, ötszörös vb-győztes vízi szla- lomozó. Hozzátette, nem ellenzik azt az elgondolást, amely szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság­szeptemberi kongresszusán ne csu­pán a 2024-es, hanem a 2028-as já­Az Eb-ken már szinte megszokott ez a felállás, 2000-ben Hollandia és Belgium, 2008-ban Ausztria és Svájc, 2012-ben pedig Ukrajna és Lengyel- ' ország bonyolította le a kontinensvi­adalt, amelyre 2020-ban 13 ország egy-egy városában - köztük Buda­pesten - kerül sor. Ceferin azt sze­retné, ha 2020 után ismét legfeljebb egyszerre két ország lenne a házigaz­da: „A 2020-as rendezés nagy kihí­vás az UEFA számára, ezért a ké­sőbbiekben nem lesz ilyen, legalább­is amíg én vagyok az elnök.” (MTI) tékok odaítéléséről is döntsön, ám a későbbi időpont nem megfelelő szá­mukra. Thomas Bach, a NOB elnö­ke korábban úgy fogalmazott, lehet­séges, hogy egyidejűleg ítélik oda a két nyári olimpia rendezését, még­pedig azért, hogy megőrizzék „a két kitűnő pályázatot”, a párizsit és a Los Angeles-it. (MTI) Chicago/Manchestar. Bastian Schweinsteiger távozik a Man­chester Unitedtől és a Nikolics Nemanját is foglalkoztató ameri­kai Chicago Fire labdarúgója lesz. A Vörös Ördögök honlapja teg­nap erősítette meg a hírt, hogy a 32 éves középpályás kevesebb mint két év után elhagyja az Old Traf- fordot, ahol Jósé Mourinho kine­vezése óta csak elvétve kapott le­hetőséget. Schweinsteiger hama­rosan az Egyesült Államokba uta­zik, ahol orvosi vizsgálaton vesz részt. „Szomorú vagyok, hogy sok ba­rátot itt kell hagynom. Nagyon él­veztem a munkát az edzővel, a já­tékosokkal és a stábbal, a legjob­bakat kívánom nekik. Különös­képpen hálás vagyok a klub szur­kolóinak, akiknek a támogatása különleges volt az életemben. Büszke vagyok rá, hogy tavaly tag­ja lehetettem az FA-kupa-győztes csapatnak, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan egyéb trófeákat is nyer a United” - mondta a 121- szeres német válogatott középpá­lyás, aki tavaly júliusban búcsúzott hazája nemzeti csapatától. A Bayern Münchenben koráb­ban 13 évet futballozott - nyolc bajnoki címet, hét Német Kupát és egy Bajnokok Ligáját nyert - a já­tékos, aki hozzátette, hálás a chi­cagói klubnak azért, hogy meg­kapja a lehetőséget a bizonyításra. A Chicago Tribüné hétfőn este tette közzé, hogy a világbajnok német középpályás egyéves szer­ződést kötött a magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkozta­tó klubbal. A napilap közölte, a játékost meggyőzték a tárgyalások Nelson Rodriguez általános igazgatóval és V eljko Paunovic vezetőedzővel, és a jövő héten csatlakozik új csapa­tához. Jósé Mourinho ősszel kitette az MU keretéből Schweinsteigert, aki csak néhány kupameccsen lépett pályára. (MTI) Párizsnak nem felel meg 2028

Next

/
Thumbnails
Contents