Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-22 / 68. szám, szerda
RÉGIÓSPORT www.ujszo.com | 2017. március 22. Látványos szőnyegcsaták zajlottak Naszvadon (Keszi Pál felvétele) Érsek Róbert ismét naszvadi színekben Ágh istván Naszvad. Jól kalkulálta főszervező Gaál János, amikor a viadal előtti esélylatolgatáskor arra voksolt, hogy idén beregszászi csapatdiadal kerül a krónikába a naszvadi birkózóklub szervezósóben lezajlott nemzetközi kötöttfogású tornán, a Jégtörő Mátyás Kupán. A rendezvény ötödik felvonásán Csehország, Lengyelország, Magyarország, Ukrajna és Szlovákia tizenhét klubjának kilencvenhét versenyzője három szőnyegen csatázott az érmekért a Vlahy Jenő Sportcsarnokban a kezdők, az idősebb diákok, a kadettok, a juniorok és az U23-asok korosztályában. A szervezők ebben az évben a kadettokra fókuszáltak, ebben a korcsoportban ugyanis az összes súlycsoportban zajlottak összecsapások. „Szerencsére a viadal előtt napokban felgyógyultak betegséggel, sérüléssel bajlódó birkózóink, akik három elsőséggel kerültek a figyelem fókuszába. Megjegyzem, az erős mezőnyben nem volt egyszerű feladat dobogóra jutni sem. Védenceink közül Ostatný Norbert a kezdőknél, Érsek Róbert a junioroknál és Sipka Norbert az U23-asoknál diadalmaskodott súlycsoportjában. A csapat- versenyben nem sikerült a címvédés, ezúttal a második helyen zártunk” - summázta a vendéglátók helytállását klubelnökük és edzőjük, Gaál János. Érdekesnek találtuk, hogy a budapesti Honvéd színeiben versenyző magyar válogatott Érsek Róbert ismét a naszvadiak sikereiért küzdött. „Robi nálunk nevelkedett. Tőlünk került Magyarországra, ahol kiváló képességű edzők irányításával tovább csiszolta tudását. A szabadkai Eb-bronz után szarajevói világbajnoki ezüstéremmel gyarapította gyűjteményét és a kadett korosztályban a világelitben is letette a névjegyét. Ha teheti, ellátogat nemzetközi versenyeinkre, ezeken Naszvadot képviseli” - szolgált magyarázattal egykori tanítómestere. „Tíz versenyzőnk hat éremmel gyarapította gyűjteményét. Az idősebb diákok mezőnyében Szeder Mátyás ukrán ellenfelet vert a döntőben, iíj.Oláh Olivér pedig Parádi Józsefet megelőzve szerzett elsőséget” - nevesítette győzteseiket Horváth István, a somoijai Gladiátor Birkózóklub főedzője. „Országos bajnokhoz méltó teljesítménnyel diadalmaskodott korosztályában Csörgő Áron és Szeif Lukáš, Rohály Józsefnek és Mezej Józsefnek ezúttal ezüstérem jutott” - sorolta tanítványaik eredményeit Meton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub elnök főedzője. A vásárútiak a kezdők mezőnyében taroltak: két elsőséggel (Csóka Sámuel, Huszarovics René) és hat dobogós helyezéssel büszkélkednek. A komáromi Spartacus versenyzői közül Cingel Anthony és Nagy Arnold, a marcelházaiak mezében pedig Hulman Nikolas és Szeifert Ramón került győztesként a tornakrónikába. Tóth Gergely sikerének köszönhetően a madariak sem maradtak aranyérem nélkül. A figyelmes szervezők különdíjjal jutalmazták a mezőny legtechnikásabb hazai (Sipka Norbert) és külföldi (Szergej Popovics, Beregszász) birkózóját. Kupatények a Hírkosárban. HÍRKOSÁR ■ Birkózás V. JÉGTÖTÖ MÁTYÁS KUPA, nemzetközi torna, kötöttfogás (5 ország, 97 Induló), Naszvad. dél-szlovákiai dobogósok, kezdők A kategória - 30 kg: 1. Csóka Sámuel (vásárúti), 2. Édes János (madari): 43 kg: 3. Remes Krisztián (madari). Kezdők B- 25 kg: 1. Huszarovics René: 33 kg: 3. Hervai Dominik (vásárútiak): 45 kg: 2. Bódis Mátyás (naszvadi), 3. Csölle Márton (vásárúti). Kezdők C - 25 kg: 2. Kubík Tibor (madari): 28 kg: 1. Cingel Anthony, 2. Csizmadia Levente (mindkettő komáromi Spartacus), 3. Jozef Dugovič (somorjai); 52 kg: 2. Jelenőid György. Kezdők D - 22 kg: 1. Ostatný Norbert (naszvadiak), 2. Zalka Patrik, 3. Chudoba Tamás (vásárútiak). Idősebb diákok- 06 kg: 2. Mezej József; 73 kg: 1. Csörgő Áron (hősiek); 85 kg: 1. Tóth Gergely (madari), 2. Rabina Róbert (somorjai), 3. Bazsó Nicolas (vásárúti). Kadettok - 42 kg: 1. Szeiler Mátyás; 58 kg: 2. Ágh Attila; 63 kg: 1. ifj.Oláh Olivér (somorjaiak), 2. Parádi József (marcelházai); 69 kg: 1. Szeif Lukáš (bősi); 76 kg: 1. Hulman Nikolas; 85 kg: 2. Megály Ádám; 160 kg: f. Szeifert Ramón (marcelházaiak), 2. Nagy Kevin (komáromi Spartacus),^. Marchevka Jakub (somorjai). Juniorok - 96 kg: 1. Érsek Róbert (naszvadi), 2. Rohály József (bősi). U 23 - 71 kg: 1. Nagy Arnold (komáromi Spartacus); 80 kg: 1. Sipka Norbert (naszvadi). Csapatverseny: 1. Beregszász 52 pont, 2. Naszvad (42). (ái) ■ Kézilabda NŐI I. LIGA, 11. forduló: Hlohovec-Nesvady-lmet 10:0 - a sporttechnikai bizottság döntése, a naszvadiak fellebbeztek, legközelebb a végrehajtó bizottság foglalkozik az elmaradt mérkőzéssel. 12. forduló, pótolt bajnoki: Inter Bratislava-Nesvady-lmet 33:18 (16:8), naszvadi-ímelyi gólok: Csontos Lilla 3, Rudy Brigitta 1, Kládek Beatrix 1, Ryšavá Vanesa 1, Šesták Margaréta 1, Gál Szabina 1, Klaudia Miškovičová 5, Molnár Borbála 2, Olajos Milada 2, Fekete Anita 1 - legközelebb szombaton (18.00) a Šurany vendégszerepei a Vlahy Jenő Sportcsarnokban. Az állás: 1. Bánovce n/B. 15 12 0 3 485:385 24 2. Inter 15 11 0 4 417:328 22 3. Hlohovec 14 11 0 3 409:340 22 4. Stupava 15 10 1 4 406:367 21 5. Michalovce jun. 15 10 0 5 499:448 20 6. Šurany 15 8 0 7 414:389 16 7. Zlatná n/0. 15 6 1 8 393:403 13 8. TopoľCany 15 6 1 8 369:394 13 9. Nesvady-lmeľ 14 4 1 9 328:411 9 10. Močenok 15 4 0 11 375:435 B 11. Košice 15 2 2 11 354:4464 6 12. Sered 15 2 0 13 352:437 4 FÉRFI I. LIGA, 14. forduló: Martin-Piešfany 28:30 (14:11); Levoča-Stupava 30:31 (11:17); ŠKP Akadómia-DAC 35:28 (15:15), dunaszerdahelyi gólok: Nagy Tibor 8, Takács Krisztián 3, Rózsa Tamás 4, Lanstyák Zoltán 2, Gróf Nikolas 2, Fekete Nándor 4, Fodor Máté 5 - legközelebb a jövő hét végén játszik a DAC a rájátszás alsóházában (az 5-8. helyért), ellenfelet még nem kapott; Vajnory-Cfler 31:28 (19:18). Az alapszakasz végeredménye: 1. Piešťany 14 12 1 1 394:348 25 2. Stupava 14 10 2 2 393:337 22 3. Martin 14 9 0 5 494:431 18 4. Levoča 14 6 3 5 419:396 15 5. Vajnory 14 6 0 8 395:398 12 6. ŠKP Akadémia 14 4 1 9 398:425 9 7. DAC 14 3 0 11 345:422 6 8. Cher 14 2 1 11 338:419 5 ■ Labdarúgás KEZDŐK (U9) NEMZETKÖZI TEREMTORNÁJA, Dorog - az ór- sekújvári FKM eredményei: FKM-Vasas Budapest 1:2, érsekújvári gól: Sill; FKM-Pilismarót 9:0, g.: Šili 4, Szabó, Balogh, Bajkai, Nagy, Mništek; Nyergesűjfalu-FKM 0:3, g.: Sill 2, Bajkai; Dorogi FC l-FKM 0:5, g., Mništek 2, Szabó, Sill, egy góllövőt nem jelentettek. A3, helyéri: FKM-MŠ0 Štúrovo 3:1, érsekújvári gólok: Sill, Szabó, Mništek. Díjazott - gólkirály: Filip Sill (FKM)-8 gól. ■ Teke FÉRFIEXTRALIGA, 18. forduló: Inter Bratislava-Košice 5:3 (3546:3452, Inter: Varga Tibor 594); Podbrezová-Galanta 6:2 (3654:3457), galántai pontok: Zolt Poloma 608, Jozef Jeriga 583, Bystrík Horník 540, Stanislav Kupčok 561, Patrik Tumma 598, Jozef Butko 567; Stará Turá-Fiľakovo 1:7 (3352:3418), fúleki pontok: Patrik Flachbart 544, ifj. Gejza Knapp 600, Dušan Murín 514, Telek Tamás 574, Szabó Sándor 601, Alexander Simon 585. 19. forduló: Vrútky—Inter Bratislava 8:0 (3551:3246, Inter: Varga Tibor 530); Fiľakovo-Podbrezová 3:5 (3376:3447), fúleki pontok: Patrik Flachbart 557, Atila Báláz 554, Ladislav Flachbart 546, Telek Tamás 542, Alexander Simon 582, Szabó Sándor 595; Galanta-Suüany 0:8 (3042:3254), galántai pontok: Zolt Poloma 488, Karol Kaigl 489, Stanislav Kupőok 512, Bystrík Horník 489, Jozef Butko 528, Patrik Tumma 536. 20. forduló: Spišská Nová Ves-Ga- lanta 7:1 (3455:3347), galántai pontok: Jozef Butko 545, Bystrík Horník 540, Ladislav Magyarics 521, Stanislav Kupőok 576, Karol Kaigl 568, Patrik Tumma 597; Suőany-Fitakovo 3:5 (3327:3454), fúleki pontok: Telek Tamás 550, ifj. Gejza Knapp 597, Patrik Flachbart 611, Dušan Murin 560, Alexander Simon 567, Szabó Sándor 569. Az állás: 1. Podbrezová 38,2. Fiľakovo 30, ...9. Galanta 14 (3346), 12. Trstená 6. ■ Asztalitenisz II. LIGA, 6. forduló, a 7-14. helyért: MŠK VSTK Vranov n/Top- íou C-MKST Veiké Kapušany A 9:5, nagykaposi pontok: Lakatos J. 2,5, Kovács Z. 1, Jenőik M. 1, Kristóf F, 0,5; ŠKP PŠ Košice A-MKST Veiké Kapušany A 6:8, nagykaposi pontok: Lakatos J. 3,.5, Kovács G. 1,5, Kovács Z. 1,5, Kristóf F. 1,5. Az állás: 6. MKST Veiké Kapušany A. (pan) 119 SPORTTARISZNYA Tizenöt gólos naszvadi veresóg Pozsony/Naszvad. Egy félidőn át még tartotta magát a naszvadi- ímelyi csapat az Inter vendégeként, de szünet után már jócskán elhúzott a női I. kézilabdaliga egyik élcsapata, és magabiztosan nyert (33:18) a 12. forduló pótolt mérkőzésén. Ez volt a vendégek tizedik veresége az időszerű pontvadászatban. „Elkísért bennünket a fővárosba is évadbeli baj csomagunk, melynek ismétlődő részeiből ezúttal sem hiányoztak a sérülés és betegség miatt távolmaradók, a pályán meg a lőtt kapufák - villantott rá gondjaikra Miskovics György, a naszvadi-ímelyi csapat vezetőedzője. - Minden tekintetben jobb volt a hazai együttes, védenceim főleg az első félidőben igyekeztek, szünet után pedig a fiataloknak adtam lehetőséget. Jól felkészülés volt a mérkőzés a hétvégi, Šurany elleni bajnokira. Ha sikeresek akarunk lenni, a szombatinál komolyabb, agresszívabb játékkal kell bizonyítanunk.” Időközben a sporttechnikai bizottság 10:0-s eredménnyel a hazaiaknak adta a Hlohovec-Nesvady-Imeľ bajnoki két pontját, miután a vendégek játékosaik betegsége miatt nem utaztak ki a 11. forduló mérkőzésére. Miskovics szerint a naszvadiak megfellebbezték a döntést, és várják a végrehajtó bizottság véleményét az elmaradt találkozóról. Ligatények a Hírkosárban. (jmk) Keserű szájízzel utazott haza a DAC Pozsony/Dunaszerdahely. Utolsó alapszakaszbeli mérkőzését is elvesztette a DAC a férfi I. kézilabdaligában, mégpedig az ŠKP Akadémia vendégeként (35:28), és hat ponttal hetedikként végzett a nyolctagú mezőnyben. „Mindkét csapat nyerhetett volna, mert teljesen kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk, semmivel sem voltak jobbak a hazaiak, csak jobban tudtak boldogulni a bírók által mindkét oldalon befolyásolt bajnokin. Pontatlan fütyülésük következtében eldurvult a játék, felülkerekedtek az emóciók, ami ránk is ráragadt, s előfordult, hogy mi, edzők is egymást nyugtatgattuk a játékvezetői tévedések után. Rettentő sok, 16 kiállítás volt a meccsen. Jól játszottak védenceim, büszke vagyok rájuk, a bírói kettős pedig új fent felborzolta a kedélyeket. Sorrendben már harmadik bajnokinkat fújták, és kétszer miattuk vesztettünk. Felmerült bennünk a kérdés: van- e értelme így folytatni?”- mondta a bíráskodást meccsértékelésében először érintő Dömény Ľubomír, a DAC klubelnöke, edzője. A forduló tényei a Hírkosárban. (Jmk) A nagykaposi futók mórlegvonása Nagykapos. „Tavaly is minden tőlünk telhetőt megtett a vezetőség, a tagok és a versenyzők a minél jobb szereplésért és a klub jó hírnevének öregbítéséért. Erről eredményeink is tanúskodnak, hiszen versenyzőink, ha rajthoz álltak, kategóriájukban általában a dobogón, vagy az élbolyban végeztek” - nyilatkozta lapunknak elmúlt évükről Vargaestók Géza, a nagykaposi futóklub elnöke. Az Ung-vidékieknegy- venháromszor álltak rajthoz Kelet-Szlovákia különböző közép- és hosszútávfutóversenyén. Többnyire az Erdélyi Márta, Papp Zoltán, Üveges Krisztián, Puskarik Benjamin, Tóth Miklós, Gabri Lóránt, Pachota István és Vargaestók Géza összetételű csapat képviselte a székváros színeit. A legtöbb éremmel a február 20-án 62. születésnapját ünneplő Vargaestók Géza büszkélkedhet. Kategóriájában tízszer volt első, tizenkétszer második és négyszer harmadik. Legértékesebb győzelmének a hýľovi tíz kilométeres versenyt tartja. Az idén fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő klub nem csak a versenyeken elért eredményekkel szeretne dicsekedni. Elsődleges célja továbbra is az marad, hogy minél több fiatalt csalogassanak soraikba, megszerettessék velük a futás, kocogás örömét, és ilyen formában is rávezessék őket az egészséges életmód fontosságára, fogalmazott a nagykaposi klubelnök. (pan) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: a Új Szó szerkesztősége Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal ififoci ■ VI. liga DUNASZERDAHELY (U19), 15. forduló: Štvrtok n/0.-D. Stál 5:0 (2:0), g.: Takács (21.. 50). Tóth (37), Nagy (53., öngól), Kulcsár (55); Jahodná-Topolníky 1:0 (0:0), g.: Ve- reknyei (89); V. Blahovo-Holice 1:3 (0:1), g.: Kovács (80., öngól), ill. Varga (38., 68., az elsőt 11-esből), Kitanovics (56); Rohovce-Ňárad 2:3 (1:1), g.: Bartal (29), Orbán (90), ill. Vída (32., 72), Görözdi (89); Okoč-Sokolec-T. Hradská 2:1 (2:0), g.: Dórák (6), Németh (43), ill. Matus (68). Szabadnapos: V. Dvorníky, H. Potôň. 1. Nárad 13 11 2 0 64:16 35 2. V. Blahovo 13 9 1 3 30:17 28 3. Holíče 13 8 2 3 43:20 26 4. štvrtok n/0. 13 7 2 4 45:16 23 5. V. Dvorníky 12 7 1 4 32:22 22 6. Jahodná 12 7 0 5 18:24 21 7. Topoľnfky 13 5 0 8 19:38 15 8. T. Hradská 13 4 1 8 19:28 13 9. Okoč-Sokolec 13 4 0 9 15:33 12 10. Rohovce 12 4 0 8 27:48 12 11. H. Potôň 12 3 1 8 9:32 10 12. D. Stál 13 2 0 11 14:41 6 ■ Területi bajnokság GALÁNTA, 14. forduló: Gáü-Jelka 1:2 (1:1), g.: Póša (25), ill. Tanko (13), Bódiš (64); Č. Voda-Sládkoviíovo 1:6 (0:5), g.: Serczel (63. - 11-esből), ill. Farkas (7., 29., 38., 39), Orichel (26), Bobál (82). 1. Jelka 14 10 2 2 73:23 32 2. Gáň 14 8 1 5 71:21 25 3. C. Voda 14 6 2 6 47:39 20 4. Sládkovičovo 14 1 1 12 24:132 4