Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-13 / 60. szám, hétfő
vww.ujszo.com | 2017. március 13. KULTÚRA I 7 A magyar filmművészet egyik meghatározó alakja távozott (Fotó: mti) Elhunyt Kovács András DSSZEFOGLALÓ Életének 92. évében elhunyt Kovács András filmrendező, Kossuth-díjas, kétszeres Salázs Bóla-díjas érdemes és kiváló művész. „Kilencvenegy éves korom ellenére tele vagyok tervekkel. Soroljam fel őket? Nem tehetem, mert szünet nélkül szaporodnak a tennivalóim” - írta nemrég megjelent, A szerencse fia című életrajzi könyvének utolsó oldalán. A kötetből tudhattuk meg, hogy szerette volna filmre vinni egy kettétört karrierről, Bara Margit életéről szóló forgatókönyvét. A Kovácshoz hasonlóan kolozsvári származású színésznő játszotta a főszerepet a rendező első játékfilmjében, a Záporban. Kovács András már 1944 nyarán filmet akart forgatni Budapesten, de terveit keresztülhúzta a második világháborúból való balul sikerült kiugrási kísérlet. Az év végén hazament, és a kolozsvári Bolyai Egyetemre iratkozott be. Később azonban Budapestre szökött és felvették a színiakadémiára, 1950-es végzése után egy évvel már a Mafilm dramaturgiai osztályátvezette. Első filmjét 1960-ban még „beugróként” rendezte: eredetileg a Zápor dramaturgja és rendezőasszisztense lett volna, de a rendező betegsége miatt őt kérték fel a feladatra. Igazán ismertté az 1964-ben bemutatott, nagy társadalmi visszhangot kiváltó Nehéz emberek tette, amely a filmkritikusok díja mellett az első magyar játékfilmszemlén is elismerést kapott. A nemzeti önismeret iránti érdeklődéséből született meg Cseres Tibor regénye alapján 1966-ban a Hideg napok, amely az 1942-es újvidéki vérengzést elkövető, magukat a „parancsra tettem”-mel mentegető kisemberek felelősségét vizsgálta. Az addig tabuként kezelt téma feldolgozása hatalmas vihart kavart, a film Karlovy Varyban és a Magyar Játékfilmszemlén is fődíjat kapott. Nagy vitákat váltott ki az 1968-ban bemutatott Falak is, amely az erkölcsi alapokon nyugvó magatartásminták közti feszültségekkel foglalkozott. 1978-ban Madaras József főszereplésével készült a Ménesgazda, a rákosista diktatúra idején játszódó dráma, az egyik első alkotás, amely nyíltan beszélt az ötvenes évekről. 1983-ban Kiss Mari és Cserhalmi György főszereplésével forgatta a Szeretőket, majd két évvel később Andrássy Katinkáról, Károlyi Mihály feleségéről A vörös grófnőt. Utolsó játékfilmje, Az álommenedzser 1993-ban került a mozikba. Kovács András 1981 és 1986 között a Filmművészeti Szövetség elnöke volt, 1988-ban a Károlyi Mihály Társaság alelnökévé választották. 1996 és 1998 között az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöki teendőit is ellátta.Számos díja mellé 2003-ban megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. (MTI, juk) RÖVIDEN Kossuth arcképe, Oroszhegyi pohara Budapest. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából most először látható, kivételes értékű, új szerzeményeket mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum. Az egyik új tárgy egy Kossuth Lajosról készült dagerrotípia: Kossuth számos ábrázolása közül azért kiemelkedő fontosságú, mert ez az a felvétel, amely 1848-49-hez időben a legközelebbi, és fotográfiai eljárással készült, így teljesen hitelesnek tekinthető. Arca szinte szemből látható, mintegy a szemébe nézhetünk a forradalom és szabadságharc vezetőjének. Értékes történelmi relikvia Oroszhegyi Józsa emlékpohara is: a márciusi if] ak egyikének börtönévei alatt készített „rabfaragását”, egy talpas pohárkát a leszármazottak őrizték meg, és most kerül a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. A műtárgyakat a látogatók március 15-től csak rövid ideig tekinthetik meg. (k) Jövőre sem folytatódik az Avatar Los Angeles. Jövőre sem készül el minden idők legnagyobb kasszasikere, az Avatar folytatása. James Cameron rendező a Toronto Star című lapnak azt mondta, jelenleg négy Avatar- filmen dolgozik párhuzamosan, és az embereknek meg kell érteniük, hogy ez óriási vállalkozás. A 2009-ben bemutatott sci-fi világszerte 2,8 millió dolláros bevételt termelt, ezzel minden idők legjövedelmezőbb filmje.A folytatás az eredeti tervek szerint 20 Í 4-ben érkezett volna a mozikba, de azóta sem készült el. A 20th Century Fox legutóbb 2018. december 21 -i bemutatót tervezett, de ez most már biztosan nem valósul meg. (MTI) A La La Landből a londoni operába London. Az Angol Nemzeti Opera szakmai tanácsadója lesz Marius de Vries, a Kaliforniai álom (La La Land) című film zenei rendezője. Olyan projektek kidolgozásánál számítanak az amerikai producer és zeneszerző ötleteire, amelyek az operát a popzenével és az elektronikus zenével elegyítik. Az intézmény új művészeti vezetője, Dániel Kramer célul tűzte ki a fiatal közönség megnyerését, illetve a hagyományos opera műfajától elrugaszkodó darabok bemutatását. Erre a feladatra szerinte Vries a legalkalmasabb, aki producerként és dalszerzőként olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Madonna, David Bowie, Annié Lennox és a Massive Attack. A musical világából érkező, operában eddig sosem dolgozó Kramer kinevezése egyébként komoly vitát generált londoni szakmai körökben. (guardian) SZAVAZZON, HOGY MELYIK HELYI KÖZÖSSÉ PROGRAMOT TÁMOGASSUK!, TESCO ZŕJL 1/íj ro%koo(iy0fe, ' ' ' t iMtj joiTh\aAMv\e Nadácia Tesco ' ift Vásároljon áruházainkban 2017. március 8. és április 4. között, és minden vásárlása után egy zsetont adunk, mellyel Ön döntheti el, melyik közösségi kezdeményezést támogassa a Tesco. Szavazzon kedvenc helyi programjára áruházainkban! A döntés az Ön kezében van. További információ a www.tesco.sk/pomahame oldalon. |fc x TU HLASUJTE ZA MIESTNY PROJEKT, KTORÝ SAVAM PÁČI Radosť z dobrých vecí RE 170098