Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-10 / 58. szám, péntek

www.ujszo.com | 2017. március 10. KÓPÉ 9 A GSILIZRADVÁNYIKÓCZÁN MÓR AI Czirák Tímea, 2. osztály Diószegi Zsóka, 1. a Himler Sophia, 1. a Kedves Gyerekek! Amint látjátok, megint itt az olvasós hét Hannával, és nem is akármi­lyen, egyszer­re 8 könyvet ajánl most azoknak, akik hozzá hasonlóan szeretnek olvasni. Ráadásul belelép­tünk a márciusba, ez meg, ugye, tudja minden Kópé-barát, a könyv hónapja. Március a könyv hónapja, egyben az olvasásé, pontosabban az olvasás népszerűsítéséé. Mert akik már rákaptak, azok igazán tudják, milyen jó dolog, ráadásul hasznos is, min­denképpen megéri egy egész hónapot is kiemelten ennek az ügynek szentelni. Gondolom, a tavaszi szünete már mindenkinek véget ért, kelettől nyugatig, nyugattól keletig megyünk hétfőn iskolába, remélem, egészségtől kicsattanva mind. Jó tanulást, jó felelést, jó barátságokat, és persze jó olvasást mindenkinek! Kovács Bianka, 2. osztály Kázmér Réka, 1. a Vida Evelyn, 2. osztály Nógel Attila, 2. osztály KÓPÉSKODJ! Ismét a tornaijai Csűr Erikával A megfejtést a függőleges 1. sorban, valamint a számokkal jelölt négyzetek betűinek összeolvasásával találjátok meg 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. 2. 2 Hull a hó Időmérő-rögzítő kézen 3. 3 Kert is, kedv is van ilyen 4. 5 1 Még egyszer mondja vagy tanulja 5. 6 Rožňava magyarul 6. 4 Árpád familiárisán 7. Margarétaszerű virág A február 17-ei megfejtés: 23. Az Új Szó ajándékát nyerte: Cu3 Seregi Róbert, Olgya. <%-.* 0 Címem: Kópé, Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: kopeiiujszo.com ÍGY RAJZOLTOK TI Kedves Kópé! Üveges Eszternek hívnak. A Corvin Mátyás Alapiskola 6. osztályos tanulója vagyok. Albárról utazok Alistálra az isko­lába, ahová nagyon szeretek járni. Délután a napközi otthon­ban, amikor minden leckémet leírom és megtanulom, nagyon szívesen rajzolok, főleg állatokat. Ezekből küldök Neked. Re­mélem, tetszeni fognak. Nagyon szeretem a rovatodat. Üdvözlettel barátod: Eszter Üveges Eszter, 6. osztály, Corvin Mátyás Alapiskola N rai­Klenovics Stella, 4 és fél éves, Boldogfa NEM CSAK KÓPÉ OLVAS ÁM A Szent Johanna Gimi A Szent Johanna Gimit Budapesten szjg- nek rövidítik, már mindenki csak így hívja. Óriási sikere volt és van. Minden lány ismeri (lassan minden fiú is), és szin­te minden háztartásban található belőle legalább egy rongyosra olvasott példány. Rengeteg felnőtt is olvasta már, sőt hal­lottam egy iskoláról, ahol kötelező olvas­mány! Az én saját magyartanárom is, aki amellett, hogy Arany János hű olvasója, óriási Szent Johanna Gimi-fan. Leiner Laura hitelesen mutatja be a hét­köznapi szituációkat egy átlagos lány (Reni) szemszögéből, aki gimibe kezd járni, és közben reménytelenül szerelmes lesz az iskola legmenőbb srácába. Tudja, hogy úgysem fog soha a közelébe me­részkedni, hiszen a szavaival élve „(...) százötven év, mire Cortez szemébe bírok nézni (...), még kétszáz, mire tudok vele úgy beszélgetni, hogy közben nem kapok hányingert (...), és további ezer, mire ösz- szeszedem minden bátorságom, és meg­mondom, hogy szeretem...” Az olvasó néha meghatódik, máskor alig búja visszatartani a nevetését. Persze, nem maradnak ki a romantikus részek, a kínló­dások, amikor Reni nem tud mit kezdeni magával, unatkozik, vagy éppen a Cortez- témán rágja át magát századszorra. Tehát egy igazi kamaszregény lányoknak. A karakterek nagyon ötletesek és vicce­sek. Ott van például Kinga, aki mindig mindenkivel ordibál, Arnold, aki egy­szerűen egy zseni, Virág, aki bár kedves, nem sok esze van, és persze az ultramenő Cortez, akit mindenki ismer, akibe min­den lány szerelmes, és akit mindig titok­zatos homály vesz körül. Ez alatt zajlik az élet az Szent Johanna Gimiben, egyre több a probléma, a feladat és jó pár kérdés is felhalmozódik, na és akkor még ott varrnak az iskolai bulik. Az író humora meglepően jó, és bár néha meg kellett erőltetnem magam, hogy ne kezdjek bele inkább egy bestseller fantasy-be, mégis egy élmény volt olvasni a sorozatot. Tikk Hanna Léna, 12 éves olvasó m«m a ■Jttw 30tv*a a SzAM aefoawa ň SzAM d&t&m a «SzAN a szán demw imr

Next

/
Thumbnails
Contents