Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-10 / 58. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. március 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Számok bűvöletében Megállíthatatlanul gyarapodik a szlovákiai magyarság. Vagy nem? LAMPL ZSUZSANNA V an, aki minden számadattal szemben bizalmatlan, és van a másik véglet, aki csak a számokban hisz. Én biztos vagyok benne, hogy az ember és a társadalom bonyolultságát és sokszínűségét a számok nem képesek teljes mértékben visszatükrözni, de attól még hasznosak és fontosak, mert sok mindent ki tudunk velük fejezni. Néha egészen mást, mint amit eredetileg akartunk. Nemrég egy óriásplakáton két magabiztosan mosolygó férfi, feltehetőleg a cég fejei adták ország-világ tudtára, hogy ügyfeleik 60 százaléka szükség esetén újra hozzájuk fordulna, és másoknak is ezt a céget ajánlaná. Hűha, ez aztán a megbízható és jó cég, gondolhatnánk, hiszen kliensei több mint fele, vagy úgy is mondhatjuk, hogy a többsége (és ez így még jobban hangzik) hű marad hozzá. Hogy nem mindenki? Hát utóvégre mindig vannak elégedetlenek, azokat meg különben is egye meg a fene, nem? Igen ám, csakhogy nem mindegy az, ha 1000 kliensből 4,40 vagy 400 elégedetlen. Márpedig ha belegondolunk, akkor ez a plakát arról szól, hogy van egy cég, amelynek minden 1000 ügyfele közül 600 visszatér, de 400 nem, ami véleményem szerint nem olyan nagyon jó arány. Vagyis a cég az én értelmezésemben, akaratán kívül azt hirdeti, hogy ügyfelei tetemes része többé be sem teszi hozzá a lábát, illetve nem ajánlja a céget másnak. Na, erre nem lennék olyan nagyon büszke. Más. Egy diákom, ebben a tanévben már a második, azzal kezdte a szlovákiai nemzeti kisebbségekről szóló beszámolóját, mely témát egyébként szabadon választott, hogy a magyarok a közvélekedéssel ellentétben iszonyúan szaporodnak. Még jobban, mint a romák! Én már tényleg sok őrültséget hallottam, például az előző diák azért gondolta, hogy szaporodunk, mert a 2011 -es 62 ezres fogyást „véletlenül” elnézte, és szaporulatnak tekintette. De hogy 2001 -hez képest 400 ezerrel többen lennénk? így van, mondta a fiú, a számok nem hazudnak. Akkor mutassa azokat a számokat! Kivetítette a táblázatát, mely szerint 2001-ben 52 ezer magyar volt Szlovákiában, 2011 -ben pedig 460 ezer. Ez óriási növekedés, ha ez így megy, ellepnek bennünket a magyarok! Az osztálytársak is döbbenten nézték az adatokat. Szerencsére ott helyben rá tudtam kapcsolódni a Statisztikai Hivatal oldalára, és megmutattam, hogy 520 ezerről 458 ezerre csökkent a számunk. Ez meg hogyan lehet, hitetlenkedett a srác. Hát úgy, hogy kihagyott egy nullát, és mindent erre a téves adatra alapozott! Aha. Pedig már sok mindenkinek elmondtam, válaszolta. S mint aki jól végezte dolgát, továbbsiklott a többi nemzetiségre, amelyek az előbbi kettővel ellentétben nem gyarapodnak. Vagy igen? Nézett rám kételkedve. Hát ennyi. Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Močiar megijedt A volt kormányfó hosszú idő után előbújt a villájából. Nyilván úgy ítéli meg, hogy kilencedik nekifutásra a törvényhozás érvénytelenítheti azt a dicstelen amnesztiát, amellyel idestova két évtizede megakadályozta ifjabb Michal Kováč elrablásának és a Robert Remiáš elleni merényletnek a kivizsgálását, valamint az Ivan Lexa vezette titkosszolgálat szerepének kiderítését e bűncselekményekben. Mečiar keddi esti tévés hazugságáradatában három új elem volt: kegyeletsértést követett el az elhunyt szlovák államfővel szemben, ráijesztett Robert Ficóra, hogy pártjában puccs készül ellene, és megfenyegette a pozsonyi döntéshozókat, hogy lesznek, akik nemzetközi bírósághoz fordulnak, ha eltörlik az amnesztiát. Vitapartnere, Bugár Béla higgadtan szembesítette a tényekkel és leplezte le beteges hazudozásait, rémmesékbe illő kitalációit. Példákkal igazolta, hogy az amnesztia bizonyos esetekben eltörölhető. Most erről kell meggyőzni a két koalíciós pártelnököt is, akik jogászok, s főleg amiatt aggályoskodnak, hogy ilyen döntés a jövőben más ügyekben is irányadó lehet. A Híd és neves jogászok jogilag tiszta megoldást szorgalmaznak: először a parlament hozza meg a közvélemény által is régóta óhajtott döntést, majd az Alkotmánybíróság mondja ki végérvényesen, vajon jogtiszta megoldás született-e. Csak így szabadulhat meg Szlovákia e súlyos kölönctől, s talán fény derül a bűncselekmények elkövetőire és kitervelőire. A vitatott Esterházy János Lényeges áttörést nem hozott a csehszlovákiai magyar politikus halálának 60. évfordulója sem, bár Karéi Schwarzenberg közelebb hozta az igazságtételt. A volt cseh külügyminiszter leszögezte: „Esterházyt, korának egyik legtisztességesebb politikusát a második világháború után azért kellett elítélni, mert tanúja volt olyan személyek korábbi politikai cselekedeteinek, akik a háború után fontos posztokat töltöttek be. Esterházy az ő rossz lelkiismeretük volt.” A szlovák történészek még mindig nem adták fel álláspontjukat. Ján Mitáč szerint Esterházy köré hamis glóriát von a magyar történetírás, megfeledkezve azokról a kordokumentumokról, amelyek árnyékot vetnek a gróf tetteire. Magyar kollégái azt hangsúlyozzák, hogy mindenkit a kor körülményeinek és realitásainak figyelembevételével lehet csak elfogulatlanul megítélni. Esterházy János a szlovákok szemében még mindig háborús bűnös és fasiszta, a magyarokéban szent és mártír. Varsóban a lengyel tisztek és zsidók mentéséért posztumusz díjjal tüntették ki, Moszkvában pedig már 1993-ban - Göncz Arpád kérésére - a háborús bűnösségét kimondó egykori ítéletet az orosz legfelsőbb bíróság semmisnek nyilvánította. A hazai zsákutcából Szarka László történész javaslata alapján lehetne kijutni. O távol tartaná a politikusokat attól, hogy pillanatnyi érdekeik alapján ítélkezzenek róla, kollégáit pedig arra biztatja, hogy mielőbb készítsék el Esterházy teljes forrásgyűjteményét, így a magyarul, szlovákul és csehül íródott levéltári anyagok nyilvánosságra kerülnének. Ezzel kizárható, hogy mindenki azt a papírt vegye elő, amelyik számára éppen megfelel, a másik szempontot pedig agyonhallgassa. így remélhetően eljuthatunk a perújrafelvételhez, s talán a rehabilitáláshoz is. Újabb Soros-bórencezós A magyar Országgyűlés törvénymódosítást fogadott el, a migránsok addig nem léphetnek Magyarország területére, amíg a menekültkérelmüket nem bírálták el jogerősen. A döntés indokolt, mert tény, hogy eddig a menekültek között terroristák is beosontak, többek között a párizsi vérengzések szervezői. Nyugati lapok viszont drámai riportokban számolnak be arról, hogy a tranzitzónában milyen embertelen körülmények közé szorították a bevándorlókat. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) fotókkal bizonyította, hogy verik is őket. A belügyminisztérium viszont tisztességes kivizsgálás helyett eleve tagad, és minden bírálót Soros György bérencének bélyegez, ami bizony beárnyékolja Magyarország hímevét. Amikor Ausztria kiválik a Monarchiából M it szóltunk volna, ha még jóval az első világháború előtt, egy olyan esztendőben, amit ma a boldog békeévek egyikének tartunk, Ausztria bejelenti: kiválik az Osztrák-Magyar Monarchiából? Nem kis túlzással, de valami ilyesmit jelenthet a többsebességes Európa gondolata, amit Angela Merkel a napokban tűzött napirendre. E hét elején Versailles-ban tartott találkozót a német kancellár, a francia államfő, illetve az olasz és spanyol miniszterelnök. A találkozó végén adott nyilatkozatok összecsengenek: az Európai Unió e négy vezető állama „többsebességes Európát” szeretne. A többsebességes Európa gondolata régi idea, bár sokat nem lehetett hallani róla az utóbbi időben. A lényege a következő: az unió „gyorsabb” országainak ne kelljen a „las- sabbakra” várni. Ha a gyorsabbak már készen állnak a mostaninál szorosabb politikai és gazdasági integrációra (jelentsen a szorosabb integráció bármit is a gyakorlatban), akkor azt megtehessék a lassabbak nélkül is. Azaz ha az olaszok, spanyolok, németek és franciák a jelenleginél is erősebb politikai uniót szeretnének, erről dönthessenek a többi tagállam nélkül; és majd a többi állam csatlakozhat, ha már eldöntötte, hogy szeretne-e tagjai lenni egy még szorosabb együttműködésnek. Vagy ha majd a német-francia-olasz-spanyol vezetés már eldöntötte, minket befogadnak-e az új klubba. Nyilván ez utóbbi miatt rázza ki a hideg a közép-európai politikai elitet a többsebességes Európa gondolata hallatán: miután végre kinyílt előttünk az unió összes ajtaja, a régi tagállamok bevonulnak egy belső szobába, magukra csukják az ajtót, és mi újra kezdhetjük a kopogtatást, amiben ugye évtizedes tapasztalatunk van. Az unió „perifériájának” tehát reflexszerű ellenkezését váltja ki a többsebességes EU gondolata. Ezért sem hallottunk olyan sokat eddig erről a fogalomról, mert igazából a fejletlenebb tagállamoknak sikerült az egész témát marginalizálni, tabusíta- ni, levenni a napirendről. Azaz sikerült egyfajta belső szolidaritást és csapatösszetartást fenntartani. Akkor hogyhogy most újra előjött a többsebességes ötlet? (Ráadásul állam- és kormányfők részéről, őszintén és határozottan kimondva.) Annyi történt, hogy az utóbbi években az unión belüli szolidaritás és a csapatösszetartás semmivé foszlott. Az unióban rengeteg a különutaskodás, és sok helyütt úgy érzik (köztük Közép-Európában és Magyarországon is), hogy Brüsszel-ellenességgel akár választást lehet nyerni. Eközben fejlesztési források főként onnan érkeznek. A Monarchiával való párhuzam ilyen szempontból helytálló: szidjuk a gazdag rokont, de szükségünk is van rá. Nem tudjuk, mi lett volna egy Ausztria nélküli Monarchiában, de utólag valljuk be, visszasújuk az osztrák sógorság korát. És valljuk be azt is, nélkülük nem biztos, hogy a birodalom többi része életképes és egységes maradt volna. A gazdag nyugati rokonnal való sógorságnak tehát ára is van, haszna is van - ezt a nyilvánvaló kompromisszumhelyzetet kell elfogadni a közép-európai embereknek, ha nem akarnak többsebességes Európát. A többsebességes unió Közép- Európának feltehetőleg rosszat tenne. Kialakulása valószínűleg megakadályozható, de ahhoz eléggé nyíltan fel kell vállalni, hogy „inkább jó”, mint rossz dolog Nyugat- Európával tartani. Az öncélú (vagy nagyon is célzatos, szavazatszerző célú) Brüsszel-ellenes hőbörgés kora tehát lehet, hogy lejárt, és fegyelmezettebb idők jönnek. Ez viszont spéciéi nem tenne rosszat a középeurópai közbeszédnek.
