Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-08 / 56. szám, szerda

i/vww.ujszo.com | 2017, március 8. PANORÁMA 123 Csaknem ezer pénzérmét távolítottak el egy teknős gyomrából Thaiföldem Omszin, a 25 éves nőstény levesteknős (TASR/AP-feivéteiek) Három százéves ünnepelt együtt New York. Három százon túli lő ünnepelte együtt hétfőn a iosszú életet egy brooklyni idős- itthonban. A százéves Lucille Price, a 101 éves Sophia Smith és i 102 éves Grace-Marie Baker a Crown Heights Idősgondozó és Rehabilitációs Központ lakói. A hétfői ünnepségen, amelyre mintegy ötvenen gyűltek össze, ;gyütt vágták fel a tortát. „Az életet ünnepeljük és egy iinnep folyamatosságát az éle­tünkben” —mondta el Claudia Ti­tus, az intézmény programjainak igazgatója a három matróna szá­mára rendezett összejövetelen. A parti apropója nem egy születés­nap volt, a százon túliak hosszú életét akarták megünnepelni. Az ünnepeltek saját receptjei­ket is megosztották a jelenlévők­kel a hosszú élet titkáról. A Gu­yanából származó Smith száz­évesen lett az otthon lakója és még mindig eljár a templomba. Sze­rinte a kulcs a csirkehúsleves. A brooklyni Baker pedig, aki szeret főzni, festeni és múzeum­ba járni, úgy vélte, Isten ajándéka a hosszú élet, aki mindig vigyáz rá, és bár sokszor volt beteg, még nem szólította magához. A szintén Guyanában született Price viszont arról beszélt, hogy teljesen hétköznapi életet élt, úgy, ahogy bárki más. A 2005 óta a gondozóotthonban élő Lucille Price-nak 20 unokája és 35 déd­unokája van. (MTI) MTI-TUDÓSÍTÁS Bangkok. Összesen 915 pénzérmét operáltak ki egy teknős gyomrából e thai fővárosban. A thaiföldiek szerint szerencsét és hosszú életet hoz, ha pénzt dobnak a teknősök otthonául szolgáló tavakba. A Bangkoktól 120 kilométerre délre lévő Szri Racsa város egyik tavában élt az a 25 éves nőstény levesteknős (Chelonia mydas), amelynek gyom­rából 915 érmét operáltak ki egy hat­órás műtét során a bangkoki Csula- longkom Egyetemi Kórházban. Az állatot katonák vitték állator­voshoz, amikor észlelték, hogy Az érmék több különböző országból származnak úszáskor nem használja az egyik lá­bát. Megröntgenezték és számítógép- tomográfiás vizsgálatnak vetették alá, amely kimutatta az aprópénzeket az Omszinnak (Persely) elnevezett tek­nősben. Az összesen öt kilogrammot nyomó érmék súlya összeroppantotta a teknős hasi páncélját, életveszélyes fertőzéseket okozva. A teknősön ejtett 10 centiméteres vágáson át csak apránként lehetett el­távolítani a pénzt. Az orvosok szerint több érme megrozsdásodott vagy részben feloldódott. „Az érmék több különböző or­szágból, elsősorban Ázsiából szár­maznak. Miután egyik pénzt a másik után távolítottuk el, a teknős légzése folyamatosan javult” - mondta el a műtétet végző orvos. Miután Omszin a műtét után fel­gyógyul, visszaengedik a természet­be. A szakértők szerint 6 hónapnyi fi­zikoterápiára lesz szüksége. A levesteknősöket, melyek átla­gosan 80 évig élnek, az IUCN ter­mészetvédelmi világszervezet a ve­szélyeztetett faj ok közé sorolja. 486 állat pusztult el az angliai horrorállatkertben Bezárják az angliai horrorállatkartet, ahol eaaknam félezer állat pusztult el 4 év alatt az igazgatóság hibájából vagy nemtörődöm­ségéből, sőt egy állatgondozó is ólotót vesztette. London. Az illetékes helyi hatóság egyhangúlag úgy döntött, nem hósz- szabbítják meg a Dalton-in-Fumess­ben fekvő South Lakes Safari Zoo működési engedélyét. Egy múlt hé­ten közzétett kormányzati vizsgálat feltárta, hogy 2013 januáija és 2016 szeptembere között 486 állat pusztult el az állatkertben az igazgatóság hi­bájából. A vizsgálat szerint a horror­állatkertben elhanyagolták az állator­vosi ellátást, rémesek voltak a higié­niai körülmények és az állatok táp­lálkozása sem volt megfelelő. A konkrét rémtörténetek között említi a jelentés, hogy egy vörös óri­áskenguru koponyasérülésekbe pusz­tult bele, egy sárkántyús teknős életét az elektromos kerítés oltotta ki, egy leopárdteknős kihűlésben halt meg, hat egészséges oroszlánkölyköt és több páviánt pedig csak azért öltek meg, mert nem volt elég hely az ál­latkertben. Az őrök elárulták a nyomozóknak, a vezetés arra utasította őket, hogy a tetemeket suttyomban tüntessék el, és erről senkinek se beszéljenek. A hatósági vizsgálat a biztonsági előírások hanyag betartásának tulaj­donítják azt is, hogy 2013 májusában egy szumátrai tigris megölhetett egy 24 éves női alkalmazottat. A vizsgá­lati eredmény az 1994-ben megnyílt állatkert tulajdonosának bíróság elé állitásátjavasolja. (MTI) NAPTÁR Március ► NÉVNAP Zoltán AZoltán az ótörök sultán, soltan szóból származik. Je­lentése: uralkodó, fejedelem. ► ÜNNEP Nemzetközi nőnap - a nők iránti tisztelet és megbecsü­lés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta minden év március 8-án tartanak. ► MAI ÉVFORDULÓINK 65 éves Selmeczi György Er­kel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, zongoraművész. 100 éve hunyt el Ferdinand Zeppelin német katonatiszt, feltaláló, a kormányozható léghajó megépítője. 60 éve hunytéi Esterházy Já­nos gróf, politikus, Csehszlo­vákia legjelentősebb magyar mártír politikusa. ► NAPI VICC- Miért ilyen rövidek a szőke nős viccek?-???-Azért, hogy ők is megtudják jegyezni... ► ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárásnak ma a kedve­zőbb hatása érvényesül, ja­vul teljesítőké­pességünk. Az alacsony vér- nyomásúak enyhe fejfájásra és szédülésre számíthatnak. íz Üj Szóban! Horgászat • Fotósuu • Vadász • Hobbiáiiat Fotósuli 24: Mitől jó egy fotóriport? ^ Színezd újra a régi virágcserepet! Tippek tavaszi futáshoz így neveld a teknősöd Február ?a6n keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449). I Rovatvezetők: Lajos P János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán^Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt, Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Milan Mokráň, tel.: 02/ 59233102, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204.1 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjeszté­si osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. IO Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a ki­adó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások ter­jesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jo­gosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízá­sából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostných menšín 2017. 01 ^ ^t-Academy

Next

/
Thumbnails
Contents