Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-07 / 55. szám, kedd
Luis Enrique, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-baj nokságban (La Liga) szereplő Barcelona vezetőedzője hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon végén távozik a posztjáról. Mindezt a Sporting Gijón elleni, 6-1 -re megnyert találkozót követően előbb játékosainak jelentette be az öltözőben, majd a sajtó- tájékoztatón a jelenlévő újságírók előtt is megerősítette. T ávozásának körülményei kísértetiesen hasonlítanak Pép Guardiola önkéntes száműzetéséhez, ám az oda vezető okok különböznek, mint ahogy ezúttal szinte biztosan nem lesz jogfolytonosság, vagyis nem a vezetőedző segítője veheti majd át a csapatot. De akkor ki? Amikor elfogy az erő „Ti vagytok a legjobbak, és én mindannyiótokra büszke vagyok. De már nincs meg bennem a kellő erő a folytatáshoz, így ideje távoznom. Az évek teljesen kiszipolyoztak. Október környékén mondtam először az elnökünknek, hogy az időm a végéhez közeleg. Nektek akkor azonban még nem mondhattam el. De most már biztos, a döntés végleges. A következő edzőtől olyan dolgokat kaptok majd, melyeket én már nem tudok megadni a csapatnak. De neki lesz ereje hozzá. Nagyon kockázatos lenne a maradásom, mert csak sebeket okoznánk egymásnak. De most azzal az érzéssel távozhatok, hogy jól végeztem a dolgom, elláttam a kötelességem. Kivételes dolgot értünk el együtt, a Barcelona edzői eddig sem szoktak kitartani. Nekünk azért sikerült, mert képesek voltunk újra és újra nyerni. De ahogy jöttek a győzelmek, úgy fogyott el az erőm. Most távoznom kell, mert egy kis időt távol kell töltenem a Barcelonától, hogy újra feltöltődjek” - fogalmazott 2012 áprilisában Pép Guardiola, amikor bejelentette: távozik a Barcelona kispadjáról. Luis Enrique is hasonló helyzetbe került: harmadik szezonjának végéhez közeledve úgy érezte: kiégett, nem tud megújulni, nem maradt semmi, amit odaadhatna klubjának, és még az idény vége élőn bejelentette távozását. „Nyáron azt mondtam a vezetőknek, az évad közben döntöm majd el, hogy maradok-e, és most eljött az idő, elhatároztam magam. Ez a munka folyamatos erőfeszítést kíván, ezt eddig tudtam felelősséggel elviselni, most pihenésre van szükségem, el kell vonulnom a labdarúgás világától egy időre. Köszönöm az eddigi bizalmat” - nyilatkozta sajtótájékoztatója végén. Mint kiderült, a játékosok ekkorra már tudták az igazságot. Kihozni a szezonból a maximumot „Bejött az öltözőbe, és még a sajtó- tájékoztató előtt elmondta nekünk, mire készül. Nagyon meglepett minket. Mindent köszönünk, amit értünk tett, csodálatos edzői csapat áll a klub élén. Remélem, minél sikeresebben tudjuk majd zárni a szezont, és annyi címet nyerünk, amennyit csak lehetséges” - nyilatkozta Ivan Rakitic a La Vanguardiának. Ez reálisan két trófeát jelenthet: a Barcelona a 2016/2017-es kiírásban még egyaránt versenyben van a spanyol bajnoki címért és a kupagyőzelemért - igaz, a Bajnokok Ligájában is áll még a csapat, de a Paris Saint-Germain elleni nyolcaddöntő visszavágóján csoda kellene a sikerhez. „Szurkolóként nagyon szomorú vagyok, mert egy, a klub számára ideális edző távozik a Barcelona éléről. Ezt a személyisége, a karaktere miatt mondom. Három idényen át hiheteden futballt mutatott be a csapattal. A szurkoló ilyenkor csak annyit tehet, hogy megköszöni mindazt, amit a gárdáért tett. Edzőként teljes mértékben megértem a döntését, és a legjobbakat kívánom neki” - kommentálta a hírt Guardiola. ESTO NO ES EL BAR£A 0 «íuíoo •> Solo Keymai 1 A katalán SPORT öles betűkkel hirdeti: ez nem a Barcelona Amíg Pép Guardiola és Luis Enrique távozása döbbenetes hasonlóságot mutat, az érkezéstől a távozásig bejárt útjuk nem is különbözhetne jobban. Az identitását vesztett klub A PSG ellen elszenvedett 4-0-s vereség másnapján a katalán Sport „Ez nem a Barcelona” szalagcímmel jelent meg, a címlapon pedig azt írta: ,A felismerheteden, szív nélkül játszó csapatból csak Neymar és Ter Stegen játszott elfogadhatóan.” A játékosok teljesítményét az 1- től 10-ig terjedő skálán átlagosan 2,9-re értékelte a lap, maga az edző 2- es osztályzatot kapott - Lionel Messihez hasonlóan. Luis Enrique távozik, az utódja Ronald Koeman, Jorge Sampaoli, Ernesto Valverde vagy Mauricio Pochettino lehet (balról jobbra) ■ (Fotó: képarchívum) A surranópálya is sikeres lehet Pép Guardiola után Luis Enrique is kiégett - ki a következő? Talán nem is a vereség mértéke, hanem annak a módja rázta meg igazán Katalóniát. A Barcelona elvesztette a középpályát, a játékosoknál dadogott a labda, és teljesen megzavarodtak az ellenfél letámadásával szemben. ,A Barcelonának nincs identitása, már csak egy csapat a sok közül” - figyelmeztetett Lluis Mascaró a Sport hasábjain négy nappal a PSG elleni BL-meccs előtt. A kritika talán kissé erős egy olyan csapattal szemben, amely mindössze két meccset veszített eddig a bajnokságban, és amely mécsesenként 2,7 gólt lőve 2,3 pontot szerez ádagosan a La Ligában, de ha a mutatott játékot is ide vesz- szük, akkor mindenképp igaza van Mascarónak. A lehetséges jelöltek listáját nézve úgy tűnik, a Barcelona vezetősége is hajlik erre a megállapításra, és tudatosan olyan utódot keresnek, aki vissza tudja vezetni a klubot a gyökerekhez, aki ismeri a klub filozófiáját és a működését is. A klub belügyeiről mindig jól értesült spanyol szakíró, Guillem Balague elmondása szerint á Barcelona olyan edzőt keres, aki jól ismeri a klubot, van labdarúgómúltja, diplomáciai érzéke, a támadófútball híve, és emellett elég karizmatikus vezető ahhoz, hogy levezényelje egy öregedő keret generációváltását. csapattársai voltak, mint Gary Dneker, Ronald Koeman, Michael Laudrup vagy Txiki Begiristain - a Barcelona korábbi sportigazgatója. Az 53 éves szakember széles körű tapasztalatokkal rendelkezik, az Athletic Bilbao mellett több spanyol klubnál is dolgozott (Espa- nyol, Villarreal, Valencia) az Olimpiakosz edzőjeként pedig három bajnoki címmel bizonyította, hogy nem nyomasztja az esélyesség terhe. Utolsó trófeáját kiütéses sikerrel alapozta meg: 2015 augusztusában a Spanyol Szuperkupa első mérkőzésén hazai pályán 4-0-ra kiütötte a Barcelonát, és végül 5-1- es összesítéssel szerezte meg a kupát. Ez jellemző az általa irányított csapatra: az Athletic Bilbao a hazai meccseket nézve a Real Madrid mögött a második a tabellán. A Valverde vezette Bilbao képes ugyanarra a magas intenzitású letámadásra, ami Pép Guardiola alatt jellemző volt a Barcára - nemcsak átvette Marcelo Bielsa munkáját, de tovább is fejlesztette azt a baszk csapamái. A támadás mellett a védekezésben is megmutatkozott a munkája: Bielsa csapata 65 gólt kapott a 2012/2013-as bajnokságban, miközben a 12. helyen végzett, Valverde azonban stabilizálni tudta a csapatot, és 39 bekapott gól mellett a 4. helyre vezette a klubot 2014-ben. „Örülnék neki, ha az új edző belülről is ismerné a klubot és Barcelonát” - idézte a napokban a katalánok technikai igazgatóját, Robert Fernandezt a Barcastuff, ami szintén Valverde kinevezését valószínűsíti. Ugyanakkor mindez igaz a klub egy másik, ráadásul legendás játékosára is: Ronald Koemanra, aki jelenleg az Everton menedzsere. Koeman nemcsak amiatt erős jelölt a posztra, mert 1992-ben az ő góljának köszönhetően nyerte meg a Barca története első BEK-serlegét, hanem mert 1998 és 2000 között már dolgozott is a klubnál Louis van Gaal segítőjeként, ráadásul ő is játékosa volt Johan Cruyfíhak. Igaz, edzőként „megtagadta” a mestere tanításait, ráadásul korábbi spanyolországi szerepvállalása kudarcba fulladt a Valencia élén. Felmerülhet még Luis Enrique segítőjének, Juan Carlos Unzuénak a neve, aki játékosként két évig volt a Barcelona tartalékkapusa, edzőként pedig irányította az összes korosztályos spanyol válogatottat, vagyis jó kapcsolata van az utánpódással, képes lehet megújítani a Barcelona első csapatának viszonyát a La Masiával. Laurent Blanc szintén futballozott a Barcelonában, óriási csodálója Pép Guardiola munkájának, emellett jelenleg állás nélkül van, és személyisége nyugtatóan hatna a Barcelonára. Mauricio Pochettino is jól ismeri Barcelonát, hiszen az Espanyol játékosa volt, a Tottenhamnél csodálatos munkát végez alapjában véve ugyanazzal a letámadással, amit a Barcelona is kedvel, ráadásul remekül építi be csapataiba a fiatalokat. A surranópályán viszont az a Jorge Sampaoli futhat be, aki bevallottan rajong azért a Marcelo Bielsáért, aki Guardiolára is nagy hatással volt - igaz, nem akkorával, mint Juanma Lillo, akit Pép a mentorának tekint, és aki jelenleg Sampaoli asszisztense a Sevillánál. Sampaolinak ráadásul van még egy ütőkártyája: nemcsak hogy argentin, de Rosario közelében született, és kétszeres bajnok az Argentino de Rosario csapatával, ami nem más, mint Donéi Messi nevelőklubjának, a Newell’s Old Boysnak a tartalékcsapata. A közös nyelv, a közös múlt és a közös futballfilozófia nyerő hármas lehet Lionel Messi mellett, és már önmagában ez is eldöntheti, ki lesz a Barcelona új edzője. Hegedűs Henrik Jelenleg Bilbaóban dolgozik a favorit Márpedig a leírás alapján jelen pillanatban az Athletic Bilbaót vezető Ernesto Valverde tűnik a legesélyesebbnek a posztra. Az egyszeres spanyol válogatott támadó játékosként két évet töltött a Barcelonánál, nem is akármikor: 1988 és 1990 között, vagyis magától Johan Cruyfftól tanulta a játékot, miközben olyan A két évvel ezelőtti BL-döntő után még a levegőbe dobálták Luis Enriquét (Fotó: TASR/AP)