Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-06 / 54. szám, hétfő

6 KÜLFÖLD 2017. március 6.1 www.ujszo.corr RÖVIDEN Párttá alakul a Momentum Obama visszaszólt Trumpnak Trump elnök szerint elődje lehallgattatta őt, de bizonyítékokkal nem szolgált Budapest. A Momentum szombati közgyűlésén hivatalo­san is döntöttek arról, hogy párttá alakulnak és elindulnak a választásokon. A név nem vál­tozik, maradnak Momentum Mozgalom - számolt be a 24.hu. A portál cikke szerint az elnöki posztért egyedül Fekete-Győr András indult, őt egy évre vá­lasztották meg, a 2018-as parla­menti választásokra ő vezeti a szervezetet. A cikk szerint a párt azt tervezi, hogy a választáson 106 egyéni jelöltet állít, és kor­mányképes erővé kíván válni. A négy alelnök Orosz Anna, Sop­roni Tamás, Pötty ondy Edina és Kádár Barnabás lett. (MTI) Újabb zsidótemetőt gyaláztak meg Washington. Újabb zsidóte­metőben tettek tönkre sírokat az Egyesült Államokban, néhány nappal a philadelphiai izraelita temetőben történt rongálások után. Ezúttal New York állam északi részén, Rochester váro­sában tettek tönkre sírköveket ismeretlen tettesek, a helyi lap jelentése szerint legalább egy tucatot ledöntöttek és összetör­tek. Donald Trump beiktatása óta megszaporodtak a fenyege­tések zsidó szervezetek ellen. A szövetségi hatóságok jelenleg 122 bombafenyegetés ügyében nyomoznak. (MTI) Szomáliában száznál többen haltak óhen Mogadishu. Száztíz ember halt éhen a hétvégén Szomália egyetlen, szárazság sújtotta dél­nyugati körzetében, Bayban, ahol már a kolerajárvány is szedi az áldozatait: 69-en haltak meg a betegségben egy nap alatt. A * Szomáliái kormány kedden hir­detett katasztrófahelyzetet a szárazság sújtotta országban, ahol az ENSZ becslései szerint ötmillió ember szorul segítség­re, mivel hatalmas méreteket öltött az éhínség. (MTI) Kikapott a Sinn Fóin Belfast. A protestáns Demokra­tikus Unionista Párt (DUP) kapta a legtöbb szavazatot Észak­írországban az előrehozott vá­lasztásokon. A többségi protes­táns közösség legnagyobb poli­tikai pártja, a brit fennhatóságot pártoló DUP szűk többséggel került az első helyre, megelőzve a nacionalista Sinn Féint. A DUP a 90 képviselői helyből 28-at szerzett meg, eggyel többet, mint a Sinn Féin. Politikai elemzők nehéz kormányalakítási tárgya­lásokra számítanak a két, eddig egymással koalícióban kor­mányzó párt között. A tárgyalá­sokra három hét áll rendelkezé­sükre. Ha nem járnak sikerrel, akkor meg kell ismételni a vá­lasztást, vagy pedig átmenetileg visszaszáll a terület igazgatása a brit kormányra. (MTI) MTI-HÍR Washington. Donald Trump amerikai elnök azzal vádolta meg demokrata hivatali elődjét, Barack Obamát, hogy illetókteleniil lehallgattatta telefonjait tavaly októberben, az elnökválasztási kampány hajrájában. Obama szóvivője cáfolta Trump állítását. „Milyen mélyre süllyedt Obama elnök azzal, hogy lehallgatta tele­fonbeszélgetéseimet a legszentebb választási folyamat idején. Ez Nixon/Watergate. Gazfickó (vagy beteg)! ” - közölte az elnök a Twitter- felületén. Szavaival arra a Richard Párizs, ötven nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt Francois Fiiion elismerte a felelőssógót az ellenzóki jobboldalon kialakult válság­ban, s jelezte, támogatóira és az őt jelölő jobbközép Köztár­saságiak vezetőségére bízza sorsát. „Tudom, higgyék el nekem, hogy mekkora a felelősségem a válság­ban. Az árulásokon, az igazság­szolgáltatás menetrendjén és a rá­Nixon néhai amerikai elnök idején kitört, Watergate-ként elhíresült botrányra utalt, amely miatt a Nixon lemondására kényszerült. Bizonyí­tékokról ugyanakkor Trump nem tett említést. Trump szokásához híven ismét több Twitter-bejegyzésttett fel hajnalban. Egy következő bejegy­zésben azt írta, „csak most tudta meg”, hogy a New York-i Trump- toronyban lehallgatták beszélgeté­seit, de „nem találtak semmit”. A Fehér Ház sem fűzött hozzá semmit Trump állításaihoz. Obama szóvivője, Kevin Lewis néhány órával később cáfolta, hogy az exelnök utasítást adott volna Trump lehallgatására. „Az Obama- kormány egyik alapszabálya volt, hogy a Fehér Ház egyetlen tisztség­galmazó kampányon túl, az én hi­bám az, hogy az általam képviselt program, amelyben hiszek, amely­ben hisztek, hatalmas akadályokba ütközik” - fogalmazott a családtag­jai fiktív parlamenti alkalmazásá­val megvádolt konzervatív elnök­jelölt több ezer híve előtt a párizsi Trocadéro téren rendezett támogató nagygyűlésen. A Fiiiont jelölő legnagyobb fran­cia ellenzéki párt politikai vezetése ma este rendkívüli ülést tart a „ki­alakult helyzet értékelésére”, azaz viselője sem avatkozott bele soha semmilyen, az igazságügyi minisz­térium által folytatott vizsgálatba” — mondta Kevin Lewis. „Ennek a gya­korlatnak a részeként - tette hozzá a szóvivő - sem Obama elnök, sem a Fehér Ház nem adott soha utasítást egyetlen amerikai állampolgár megfigyelésére sem. Bármilyen más sugalmazás egyszerűen hamis.” Eric Swalwell demokrata párti képviselő előzőleg a Fox News hír­televíziónak nyilatkozva nem tulaj­donított nagy jelentőséget Trump állításainak, s némi élccel megje­gyezte, „csak az elnök korai kelésé­ről van szó”, amikor Trump „rutinszerűen tweetel” egy kicsit. „Az elnökök senkit se hallgatnak le. Ezt az igazságügyi minisztérium annak megvitatására, hogy visszaléptetik-e a felmérések alap­ján már szinte esélytelennek tűnő jelöltjüket. A tanácskozást Bemard Accoyer, a párt főtitkára és Gérard Larcher, a politikai bizottság és a szenátus el­nöke hívta össze. Mindketten Fiiion­hoz közel álló politikusoknak számí­tanak. A Libération című baloldali napilap számlálóján a Fiiionnal szer­da óta szembefordult jobboldali kép­viselők száma péntek este elérte a 139-et. .(MTI) végzi az FBI-al egyetértésben, és kel hozzá bírói engedély” - szögezte le Swalwell. Hírügynökségek ezzel összefüg­gésben felemlegetik, hogy Trump republikánus kormányára' nyomás nehezedik a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a kongresszus részé­ről amiatt, hogy kampány stábjánál egyes emberei az elnökválasztás kampánya idején orosz diplomaták­kal találkoztak. Az elmúlt héten Jefi Sessions igazságügyi miniszter ke­rült a demokraták és a sajtó célke­resztjébe amiatt, hogy a kampány idején - még szenátorként - kétszer is találkozott Szergej Kiszljak orosz nagykövettel, de erről nem tett em­lítést beiktatása előtti szenátusi meghallgatáson. Persona non grata a nagykövet Kuala Lumpur. Malajzia ki­utasította az országból Észak- Korea nagykövetét Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltest­vére, Kim Dzsong Nam februári meggyilkolása miatt. Anifah Aman malajziai kül­ügyminiszter szerint az észak­koreai kormányt tájékoztatták róla, hogy Kang Csői nagyköve­tet persona non gratának (nem kí­vánatos személynek) nyilvání­tották. Kim Dzsong Namot, a né­hai diktátor, Kim Dzsong II leg­idősebb fiát február 13-án gyil­kolták meg a Kuala Lumpur-i re­pülőtéren. Két nő mérgező folya­dékot kent az arcára. A vizsgála­tok során kiderült, az ENSZ által vegyi fegyvernek minősített VX idegméreg vezetett a halálához. A gyilkosság miatt Malajziá­ban őrizetbe vett, majd bizonyí­tékok híján szabadon engedett észak-koreai férfi azt állította Pe- kingben, hogy családja megölé­sével fenyegették meg a malajzi­ai hatóságok, és az egész ügy ha­zája lejáratását célozza. A 47 éves Ri Dzsong Csői két hét után szabadult ki Malajziá­ban, mert nem tudták bizonyítani bűnrészességét. Ri annak a nyolc észak-koreai állampolgárnak az egyike, akiknek közük lehetett a gyilkossághoz. Feltételezések szerint Ri csempészte be az ideg­mérget az országba, és adta át a gyilkosoknak, egy indonéz és egy vietnami nőnek. Ä 25 éves jakar­tai Siti Aishah és a 28 éves viet­nami Doan Thi Huong ellen vá­dat emeltek a hatóságok. (MTI) Fiiion tegnap még beszédet mondott, ma akár vissza is léptethetik (TASR/AP-feivétel) Fillon elismerte a felelősségét Varsó Tusk ellen megy Varsó. Lengyelország Jacek Saryusz-Wolski európai parla­menti képviselőt jelöli az Európai Tanács (EiT) élére az eddigi elnök, Donald Tusk helyett. Saryusz-Wolski az ellenzéki Polgári Platform (PO) EP- képviselője volt. Előtte a kormány­zó Jog és Igazságosság (PiS) arra kötelezte Beata Szydlo kormány­főt, hogy az e heti brüsszeli EU- csúcstalálkozón ellenezze Tusk új­raválasztását. A PiS döntésére reagálva, a PO választmánya kizárta Saryusz- Wolskit a soraiból. Rafal Grupinski PO-képviselő úgy értékelte a köz- szolgálati televíziónak, hogy volt párttársa nem lehet semmiféle je­lölt, mivel „semmilyen európai frakció nem támogatja”. Donald Tusk jelenlegi EiT-elnök korábban a PO színeiben vezette a lengyel kormányt. A következő EiT-elnök személye az uniós értekezlet egyik témája lesz. A posztot 2014. december 1 -je óta betöltő Tusk eddig az egyetlen hivatalos jelölt volt. Az Európai Néppárt tegnap megerősítette, hogy senki mást nem jelölnek a posztra, csak Tuskot. (MTI) Német-török szócsata Berlln/lsztambul. A német kormány visszautasította Recep Tayyip Erdogan török államfő azon állítását, miszerint német kém és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet képviselője a Die Welt című konzervatív né­met lap Törökországban előzetes letartóztatásba helyezett újságíró­ja. A török elnök állítása „képte­lenség” - idézte a Bild a német külügyminisztérium egy szóvivő­jét. A Die Welt német-török ket­tős állampolgárságú tudósítója, Deniz Yücel ügye súlyos feszült­séget okozott a német-török kor­mányzati kapcsolatokban. A két ország között viszony tovább mérgesedett más ügyek miatt is. A török elnök szerint Berlin a „náci gyakorlatot” követi azzal, hogy megtiltja a török politikusoknak az államfői jogkör kiszélesítését cél­zó török alkotmánymódosítás melletti kampányolást a német városokban. Áz utóbbi napokban több ilyen rendezvényt is lefújtak a hatóságok Németországban. A héten Hollandia is értésre adta: el­lenzi, hogy török politikusok folytassanak kampányt az ország­ban. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents