Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)
2017-02-25 / 47. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. február 25. SPORT 121 Gombost csak Kyrgios állította meg Marseille-ben A Mahut elleni meccs talán legszebb mozdulata (Yohan Brandt/Open I3.fr) A selejtezőből a negyeddöntőig menetelt Gombos Norbert a marseille-i ATP-tenisztornán, ott a harmadik kiemelt és címvédő Nick Kyrgios állította meg. A világranglista 16. helyén álló Kyrgios alig egy óra alatt 6:3, 6:3-ra verte a nádszegi származású, Pozsonyban élő teniszezőt. Kyrgios remekül szerváit, egyik ászt a másik után szórta. „Nehéz volt fogadnom az adogatásait, mert a második szervája is 190 km/h sebességű. Azzal, hogy ő olyan könnyen tudta hozni az adogatásait, nyomás alá kerültem, nekem is hibátlanul kellett volna szerválnom. De becsúsztak kisebb hibák, ami neki elég is volt. így is pozitívan értékelem ezt a tornát. Sokat kell még fejlődnöm, remélem, még sok ilyen tornám lesz” - mondta a 26 éves Gombos. Gombos pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el marseille-i szereplésével, korábban sosem tudott ATP-toma főtábláján meccset nyerni, itt azonban a selejtezőből felkerülve ez kétszer is sikerült neki. Az első fordulóban a szintén selejtezőt játszó orosz Jevgenyij Donszkojt győzte le, a második körben pedig egy igazi nagyágyú, a hazai Nicolas Mahut ellen tudott 7:5, 3:6,7:6-ra diadalmaskodni. (Mahut- ra a szélesebb nyilvánosság főleg a Ma kora délután (14.00) a sereghajtó eperjesieket fogadja a DAC futballcsapata a labdarúgó Fortuna Liga 21. fordulójában. A Tatran utoljára tavaly októberben nyert, akkor a rózsahegyieket verte 2:l-re. Az újonc eddig csak kétszer tudott győzni a szezonban, ősszel a dunaszerdahelyiek osztálykülönbségű, 3:0-s győzelmet arattak az eperjesiek otthonában. Az előző fordulóban a sárga-kékek gól nélküli döntetlent értek el Pod- brezován, az eperjesiek pedig 2:0-ra kaptak ki Pozsonyban a Slovantól. A mai összecsapásnak László Csaba védencei az esélyesei, főleg azért, mert amióta az új DAC-stadionban játszanak, minden tétmeccset megnyertek hazai pályán. Ľubomír Michalik, a csapat 3 3 éves hátvédje azonban a klub honlapjának John Isner elleni 2010-es wimbledoni összecsapása miatt emlékezhet, ami a történelem leghosszabb teniszmeccse volt, három napon át tartott, s végül Isner az ötödik játszmában 70:68-ra nyert.) A döntő szett rövidítésében Mahut már 4:2-re vezett, ám ekkor Gombos egy hosszú labdamenet végén parádés, Boris Beckert idéző vetődéssel szerzett pontot, s végül a tie-breaket is megnyerte a tőle 74 hellyel magasabban rangsorolt francia játékos ellen. „Már 5:3-nál el- dönthettem volna a meccset, de a elmondta, nem szabad lebecsülni az ellenfelet. „Megnéztem a Slovan elleni találkozójukat, ahol több helyzetet dolgoztak ki, mint az ellenfelük, és hatékonyabb támadójáték esetén fordítva is alakulhatott volna az eredmény” - fogalmazott Michalik. Az örökmérleg a DAC-nak kedvez, a két gárda eddigi 39 egymás elleni meccséből 17-et a dunaszerdahelyiek nyertek, 13 döntetlen született, és csak kilencszer örülhettek az eperjesiek. A DAC-stadionban még nyomasztóbb a sárga-kékek fölénye, 19 meccsből 13-at megnyertek, ötször döntetleneztek, s csak egyszer hagyták az ellenfélnek, hogy mindhárom pontot elvigye. Érdekesség, hogy a DAC még sosem játszott egy évben ilyen korán hazai meccset, az eddigi rekord február 26-a volt. (bt) meccslabdámnál kicsit ideges lettem. Nem vártam, hogy Mahut a szerva után vissza tudja adni a labdát, és elkövettem egy ki nem kény- szerített hibát. Az ellenfelem erőre kapott, segítettek neki a francia nézők is, akik végig biztatták. A rövidítésben 2:4-nél nem volt egyszerű a helyzetem, de harcoltam, és ez végül meghozta az eredményét” - nyilatkozta a meccs után Gombos, aki a legutóbbi világranglistán a 128. helyen állt, de marseille-i teljesítményének köszönhetően vélhetően 16 helyet előre fog lépni. (TASR, SITA) Ranierit kirúgták, Lineker megsiratta Az angol futballbajnokságban címvédő Leicester menesztette Claudio Ranieri vezetőedzőt. Az olasz szakember 2015 júliusa óta irányította a csapatot, amely hatalmas meglepetésre - a klub fennállása során először - az előző idényben megnyerte a Premier League-et, jelenleg azonban csak egy pontra van a kiesőhelytől. „Megkönnyeztem, ami történt, mert megmagyarázhatatlan számomra. Claudióért, a labdarúgásért és a klubomért is hullajtottam egy könnycseppet” - nyilatkozta Gary Lineker, aki pályafutása első hét idényét a Leices- terben töltötte. Jósé Mourinho, az MU edzője pedig azt javasolta, olasz kollégájáról nevezzék el a Leicester stadionját. (MTI) A Tatrant fogadja a DAC A vb-n látott először havat a menekültnek hitt venezuelai síző Életében először a vb-n látott havat. Svédországban akart edzőtáborozni, de Párizsban lekapcsolták, mert menekültnek hitték. A venezuelai Adrian Solano tök utolséként is a Lahti északisí-vb sztárja lett. A 10 km-es klasszikus stílusú sífutóverseny selejtezőjét a venezuelai Solano nem is fejezte be, 6,1 kilométernél már több mint fél óra volt a lemaradása az éllovastól. Az 1,6 km-es sprintben is tök utolsó, 156. lett. Solano megszenvedett a síléceken, már a rajtnál majdnem hanyatt esett, aztán többször is esett-kelt a pályán. Korábban csak otthon edzett, kerekes sível, napsütésben. Egy hónappal a vb előtt útra kelt, hogy Svédországban igazi havon is tapasztalatokat szerezzen, ám a párizsi repülőtér bevándorlási hivatala gyanúsnak találta. Nem hitték el, hogy tényleg síző, azt hitték, ez csak a fedősztorija, hogy Svédországban menekültstátust kérjen. Gúnyosan azt kérdezgették tőle, sok hó van-e a hazájában, majd visszatoloncolták Venezuelába. Barátai és szurkolói internetes gyűjtést szerveztek Solano számára, így juthatott el végül a finnországi vb- re, ahol ügyetlenkedésein ugyan jól szórakoztak a nézők, de a heroikus igyekezetéért egy csapásra sztár lett. , Arról álmodom, hogy a téli olimpián én vihetem a venezuelai zászlót” - nyilatkozta a „világ legrosszabb sí- zőjének” is nevezett Solano. (daiiymaii) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 21. forduló - szombat, 14.00: DAC- Prešov (játékvezető: Pavlík): 17.00: Trnava-Senica (Ara- nyosmaróton játsszák; Prešinský), Slovan BratislavaTrenőín (P. Hrčka). Vasárnap, 15.20: Ružomberok-Pod- brezová (Kružliak); 17.30: Žilina-Zlaté Moravce (Sedlák). Szabadnapos: Michalovce. 1. Žilina 18 14 2 2 52:13 44 2. Slovan Bratislava 18 11 2 5 30:18 35 3. Podbrezová 18 10 5 3 22:11 35 4. Trnava 18 7 5 6 20:25 26 5. Ružomberok 17 6 5 6 31:27 23 6. Trenčín 18 6 4 8 25:32 22 7. Michalovce 18 6 4 8 21:30 22 8. DAC 18 4 7 7 19:24 19 9. Senica 19 4 5 10 16:23 17 10. Zlaté Moravce 18 4 4 10 19:31 16 11. Prešov 18 2 7 9 10:31 13 NB 1,21. forduló - szombat, 15.30: Haladás-Újpest (Sopronban játsszák; játékvezető: Andó-Szabó), Diósgyőr-VTK (Mezőkövesden játsszák; Erdős), Paks-Mezőkövesd (Szőts), Vasas-Gyirmót (a Sznsza-stadionban játsszák; Karakó), Honvéd-Debrecen (Berke); 10.00: Ferencváros-Vi- deoton (Szabó Zs.). 1. Videoton 20 11 4 5 44:20 37 2. Honvéd 20 11 4 5 34:18 37 3. Vasas 19 10 4 5 30:18 34 4. Ferencváros 20 8 7 5 34:27 31 5. Mezőkövesd 20 8 6 6 24:22 30 6. Újpest 20 6 9 5 31:31 27 7. Haladás 19 7 5 7 22:23 26 8. Paks 20 5 9 6 18:24 24 9. Diósgyőr 20 6 3 11 24:39 21 10, Debrecen 20 5 6 9 20:26 21 11.MTK 20 4 8 8 13:23 20 12. Gyirmót 20 3 5 12 8:31 14 ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, 49. forduló - vasárnap, 15.00: Nitra- Trenöín, Zilina-Zvolen; 17.00: Banská Bystrica-Martin, Poprad-Liptovský Mikuláš, Košice-Nové Zámky. ■ Kézilabda WHIL, 19. forduló - szombat, 15.00: Písek-Vesell; 16.00: Partizánske-Trenéln; 17.30: Olomouc-Zlln, Michalovce- Slavia Praha; 10.00: Poruba-Saľa, Most-ŠKP Bratislava. FÉRFIEXTRALIGA, az 1-6. helyért, 2. forduló - szombat, 18.00: Topoľčany-Nové Zámky. NŐI I. LIGA, 13. forduló - szombat, 18.00: Zlatná- Močenok; vasárnap, 18.00: Nesvady/lmef-Stupava. FÉRFI I. LIGA, 11. törd. -szombat, 18.00: Stupava-DAC. ■ Kosárlabda EUR0VIA SBL (térfiextraliga), 35. forduló - szombat, 18.00: Košice-Karlovka Bratislava, Inter Bratislava-Hand- lová, Prievidza-Svit, Levickí Patrioti-Spišská Nová Ves, Lučenec-Komárno. Núl EXTRALIGA, az 1-4. helyért, 4. forduló - 17.00: Ružomberok-Good Angels Košice; 18.00: Piešfanské Cajky-Samorín. Az 5-8. helyért, 4. forduló - szombat, 15.00: Slovan Bratislava-Banská Bystrica, Nitra-Poprad. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, az 1-5. helyért, 8. forduló - szombat, 19.00: Košice-Nitra. 9. forduló - vasárnap, 16.00: Prešov-Košice; 18.00: Nitra-Komárno. A 6-9. helyért, 4. forduló-szombat, 18.00: Myjava-Stará Ľubovňa. 5. ford. -vasárnap, 16.00: Trenöín-S. Ľubovňa. NŐI EXTRALIGA, az 1-4. helyért, 4. forduló - szombat, 17.00: Kežmarok-Slávia EU Bratislava; 18.00:1. BVK-UKF Nitra. Az 5-10. helyért, 7. lorduló-szombat, 18.00: Senica-Tr- nava, Pezinok-COP Nitra; 19.00: Zvolen-Prešov. ■ Vízilabda FÉRFI PHARMA GROUP EXTRALIGA, 14. (utolsó) forduló - szombat, 15.00 (Nyitranovákon játsszák): Zilina-SK Hornets Košice; 17.00: Nováky-Piešfany; 18.15: ŠKP Modrí Draci Košice-Staré Mesto-Topoľčany. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EUROPA LIGA, a legjobb 16 közé jutásért, visszavágók: Osmanlispor-Olimpiakosz Pireusz 0:3, g.: Ansarifard (47, 86.), Elyounoussi (70.) - az első meccsen: 0:0, tj: Olimpiakosz Pireusz; Besiktas Istanbul-Hapoel Beer Sheva 2:1, g.: V. Aboubakar (17.), Cenk Tosun (87.), ill. Nwakaeme (64.) - 3:1, tj: Besiktas; AS Roma- FC Villarreal 0:1, g.: Bőrré (16.) - 4:0, tj: AS Roma; Zenit Szentpétervár-Anderlecht 3:1, g.: Giuliano (24., 78.), Dz- juba (72.), ill. Thelin (90.) - 0:2, tj: Anderlecht; Ajax Amsterdam-Legia Warszawa 1:0, g.: Viergever (49.)—0:0, tj: Ajax; AP0EL Nicosia-Athletic Bilbao 2:0, g.: Soteriou (46.), Gianniotas (54., 11-esből)-2:3, tj: APOEL; Lyon-AZ Alkmaar 7:1, g.: Fekir (5, 27., 78.), Cornet (17.), Darder (34.), Aouar (87.), Diakhaby (89.), ill. Levi García (26.) - 4:1, tj: Lyon; Fiorentina-Borussia Mönchengladbach 2:4, g.: N. Kalinic (16), Valero (29.), ill. Stindl (44., 47., 55., az elsőt tizenegyesből), A. Christensen (60.) -1:0, tj: Mönchengladbach; Sparta Praha- FK Rosztov 1:1, g.: Karavaj- ev (84.), ill. Poloz (13.) - 0:4, tj: Rosztov; Tottenham-Genl 2:2, g.: Ch. Eriksen (10.), Wanyama (61.), ill. H. Kane (20., öngól), Perbet (82.) - 0:1, tj: Gent; FC Köbenhavn-Ludo- gorec Razgrad 0:0 - 2:1, tj: FC Köbenhavn; Genk-Astra Gi- urgiu 1:0, g.: Pozuelo (67.) - 2:2, tj: Genk; Sahtar Donyeck-Celta Vigo 0:2 - hosszabbítás után, g.: lago As- pas (90., 11 -esből), Cabral (108.)-1:0, tj: Celta Vigo. ■ Jégkorong NHL: Montreal-New York Isländers 0:3, Tampa Bay-Cal- gary 2:3, Toronto-New York Rangers 1:2- rávezetésekkel, Nashville-Colorado 4:2, Chicago-Arizona 6:3, Hossa (C) 0+1, Pánik (C) 0+1, Los Angeles-Boston 1:4. ■ Kézilabda WHIL, 17. forduló, pótolt meccs: Most-Slavia Praha 35:17 (15:7), legeredményesebbek: Jer'ábková 8, ill. Pešková 4, Galušková 4/1. ■ Kosárlabda NBA: Orlando-Portland 103:112, Detroit-Charlotte 114:108 - hosszabbítás után, Cleveland-New York 119:104, New Orleans-Houston 99:129, Sacramento-Denver 116:100, Golden State-LA Clippers 123:113. ■ Vízilabda VILÁGBAJNOKSÁG, Margitsziget, a júliusi tornák csoport- beosztása-férfiak: A csoport: Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada. B csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG. C csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél- Afrika. D csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország. Nőit-A csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína. B csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok. C csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Francia- ország. D csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország. ■ Tenisz MARSEILLE-I FÉRFITORNA, 2. forduló: Gombos Norbert jszlovákiai)-Nicolas Mahut (francia) 7:5,3:6,7:6. Negyeddöntő: Nick Kyrgios (ausztrál, 3.)-Gombos 6:3,6:3. BERGAMÚI FÉRFITORNA, 2. forduló: Jegor Geraszimov (fehérorosz)-Lukáš Lacko (szlovák, 2.) 6:4,1:6,6:3. BUDAPESTI NŐI TORNA, nyolcaddöntő: Babos Tímea (magyar, 1 )-Anna Blinkova (orosz) 6:3,6:2. Páros, negyeddöntő: Babos Tímea, Šafáíová (magyar, cseh, 1 .(-Bukta Ágnes, Stollár Fanny 6:2,6:0. MOSZKVAI NŐI TORNA, negyeddöntő: Karolina Schmied- lová (szlovák, 7.)-Dajana Jasztremszkaja (ukrán) 6:2,3:6, 6:4. HAMMAMETI NŐI TORNA, páros, negyeddöntő: Juhász Vivien, Kamila Kerimbajeva (szlovákiai, kazalt, 1.)- Vero- nica Napolitano, Miriana Tona (olaszok) 6:2,6:4. RANCHO SANTA FE-I NŐI TORNA, nyolcaddöntő: Kayla Day (amerikai, 1 .(-Daniela Hantuchová (szlovák) 7:6,6:1. ■ Alpesi sí VK, Kvitfjell, férfilesiklás: 1. Bostjan Kline (szlovén) 1:29,20,2. Matthias Mayer (osztrák) +0,19,3. Kjetil Jans- rud (norvég) +0,20. A szakági Vk állása (6 verseny után, még 2 van hátra): 1. Jansrud 307 pont, 2. Peter Fill (olasz) 294,3. Dominik Paris (olasz) 242. Az összetett Vk állása (28 verseny után, még 8 van hátra): 1. Marcel Hirscher (osztrák) 1275 pont, 2. Henrik Kris- toffersen (norvég) és Alexis Pinturault (francia) 843,... 97. Adam Žampa 39,114. Andreas Žampa (szlovákok) 21. VK, Crans Montana, női kombináció: 1. Federica Brignone (olasz) 1:56,09 (1:11,02+45,07), 2. Ilka Stuhec (szlovén) +1,01 (1:10,50+46,60); 3. Michaela Kirchgasser (osztrák) +1,16(1:11,19+46,06). A szakági Vk állása (2 verseny után, még 1 van hátra): 1. Stuhec 180 pont, 2. Brignone 140,3. Kirchgasser 105. Az összetett Vk állása (27 verseny után, még 10 van hátra): 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1203 pont, 2. Lara Gut (svájci) 1023,3. Stuhec 865, ...8. Veronika Velez-Zuzulová (szlovák) 515,12. Petra Vlhová (szlovák) 431. ■ Északi sí VB, sífutás, női sprint: 1. Maiken Caspersen Falla (norvég) 3,02,34,2. Jessica Diggins +1,66,3. Kikkan Randall (mindkettő USA) +3,76, ...31. Alena Procházková (szlovák) +10,01-a selejtezőben. Férfisprint: 1. Federico Pellegrino (olasz) 3:13,76,2. Szer- gej Jsztyugov (orosz) +0,15,3. Johannes Hösflot Klaebo (norvég) +0,44, ...64. Miroslav Sulek +23,69,70. Andrej Segeö +24,55, 87. Rudolf Michalovský (mind szlovák) +31,55-a selejtezőben. Északi összetett: 1. Johannes Rydzek 26:19,6,2. Eric Fren- zel +14,9,3. Björn Kircheisen (mind német) +30,0. Síugrás, nólc, középsánc: 1. Carina Vogt (német) 254,6 pont (98,5+96,5 m), 2. Juki lto (japán) 252,6 (97+96,5), 3. Szara Takanasi (japán) 251,1 (98+95). ■ Torna VK, Melbourne, lólengés: 1. Berki Krisztián (magyar) 14,933 pont,... 4. Kállai Zoltán (magyar) 13,966. ■ Sportfogadás KENŐ - csütörtök: 8,12,13,17,22,24,26,38,40,43,50, 59.61.62.63.65.70.72.75.77. Kenő plusz-szám: 40. Péntek: 6,13,22,25,27,33,34,37,41,49,54,58,62,64, 67.70.71.75.76.77. Kenő plusz-szám: 13. KENŐ JOKER - csütörtök: 140887. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1 nyertes); 4. díj: 30 euró (13); 5. díj: 2,50 euró (108); 6. díj: 0,50 euró. Péntek: 250459. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (9 nyertes); 5. díj: 2,50 euró (102); 6. díj: 0,50 euró (1028).