Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)
2017-02-25 / 47. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. FEBRUAR 25. 13 k. N. Tóth Anikó Minden út hova vezet pontján nem kell tartania attól, hogy bárki megzavarja. Bár ha rajtakapják, sem történik semmi. Ráförmednek. Esedeg. Megvetően nézik. Szánalomból elfordítják a fejüket. Szendvicsmaradékok gyűlnek. Néha megkezdeden sonkás kifli is akad. Egy kerítés betonlábazatán megpihen, kétfelől a lábának támasztja a szatyrokat, rágcsál. Amióta kiverték három fogát, 99 Fel tudja emelni a kezét. De a lába. A lába nem hajlik. Pedig mennie kelL Dolga van. Üresek a szatyrok. egy. Mendegél. Csoszog. Súlyok a lábában. Nem hajlik Nem emelkedik. Húsz centit csúszik előre a kopott bakancs szaggatott ritmusban. Lötyögnek a sárga kordbársony nadrágszárak. Hullámot vernek a foltok, pacák A fekete műbőr kabáton egymást keresztezik a hasadások. A szürkészöld kötött mellény több helyen fölfeslett, szálai szanaszét meredeznek. Elrongyoló- dott inggallérra lóg a loncsos szakáll. Négy nagy műanyag szatyrot cipel. Sípol, szuszog, harákol. Megy. Mendegél. Megvannak a napi útvonalak. Északon kezd. Amióta a lakótelepeken rácsok mögé zárták a szemétgyűjtő konténereket, nehezebb a dolga. Meg kell várnia, hogy megteljenek any- nyira, ne lehessen lezárni a tetejüket. Kampós bottal kiráncigálja a felső zsákokat a földre, a rácsos ajtó alatti résen kihúzkodja, turkál, válogat. A maradékot visszagyömöszöli. Ezt még három helyen megismétli. Hétfőnként négyen. Valamikor a szemeteseknél dolgozott. Munka után hófehér inget húzott, kizárólag öltönyben lépett ki az utcára. Mégis elhagyta a felesége. Az iskola mellett bokrok takarják a kukákat. A délelőtt bizonyos tovább tart minden falat feldolgozása. Néha eszébe jut a nagyanyja rántott levese a kék pöttyös tányérban. Felkanyargó páracsíkok. A viaszosvászon terítő rózsái. A fahóra tompa ketyegése. Megy. Mendegél. Az élelmiszerüzletek mögött kincsek. Lejárt szavatosságú mindenféle. Kartondobozokat hajtogat, belegyömöszöli a legnagyobb szatyorba. Vonszolja maga után utcahosszat. A járda repedéseit követi a tekintete. Nem néz körül, ha áthalad az úton. Délutánját a város szívében tölti, az emlékmű előtti pádon. A szatyrok kétfelől a lábának támasztva. Maga elé bámul, hidegen hagyja a nyüzsgés, az autók zaja. A tűző nap. Az eső. Néha megnyomkodja a lábszárát. Megvakarja a fejét. Sajognak a sebek Belenyúl valamelyik szatyorba, mintha ellenőrizné, meg- van-e mindene. Aztán feltápász- kodik, indul a dolgára. Csoszog a téren rohanó emberek között. Érzi a szelüket. Megszokta, hogy keresztülnéznek rajta. Kiesett az arca az ismerősök emlékezetéből. Megy. Délnyugatra tart. Próbálja szaporázni a lépteit, oda kell érnie. Súlyok a lábában. Hiába erőlteti. Nem hajlik. Ha késik, már a kapuban várják. No mit, hangzik a rettentő kérdés. Mutatja a szatyrok tartalmát. Sose elég. Sose elég jó. Jelzik ököllel, rúgással. Van, hogy ' beljebb kerülhet. Éjszakára is maradhat. A dohos szobában a vaságy sodronyai szinte a földig lógnak. Minden mozdulatra sikkantanak. Mindig ugyanazt álmodja: fehér ingben áll az utca sarkán, készülődik benne az öröm. Ugyanezt álmodja akkor is, ha nem marad- ». hat. Ha csapódik a kapu. Ha a kerítésen át utánahajítják az üres szatyrokat. Megy, mendegél az éjszakában. Fényfítylak lógnak az utcai lámpákról, köd szitál. Négyen vagy öten lehetnek, a semmiből bújnak elő. Nyerítenek, amikor körbeveszik. Az egyik alacsony, talán gyerek még. Durva szavakat vágnak hozzá. Próbál továbbmenni, ez felhergeli őket. Ócska mondatok röpködnek Egymást biztatják. Némasága még inkább felbátorítja őket. Lökdösik, taszigálják. Egy erős ütés a gyomorszájra leteríti. Arccal zuhan a nyirkos járdára. Orrából vérpatak indul. Az első rúgás a bordáit éri, a második a combját, a harmadik a forgóját, a többit nem tudja különválasztani. Ég, lüktet, sajog, hasogat, dagad a - test. Csattannak, puffannak a dobhártyán a gyorsan távolodó léptek A harsány röhögést felszívja a köd. A nyöszörgést feloldja az éjszaka. Hall engem? Ki tudja nyitni a szemét? Meg tudja mondani a nevét? A címét? Legközelebbi hozzátartozóját? Fel tudja emelni a kezét? Meg tudja mozdítani a lábát? Hallja. Megpróbálja kinyitni. Emlékszik a nevére. De felrepedt a szája, nem tud beszélni. Fel tudja emelni a kezét. De a lába. A lába nem hajlik. Pedig mennie kell. Dolga van. Üresek a szatyrok Sípol, zihál. Felnyitja a szemét. Fehér falak és fehér köpenyek forognak körülötte. Legközelebbi hozzátartozók Jelentést írnak Feljelentést tesznek. Ismeretien a tettes. Ismeretien az áldozat. Szuszog. Sóhajt. Aztán csak megy. Hófehér ingben mendegél a kifakuló utcákon. > Mit olvas? SAROKPONT Kerényi György szerkesztő Nagy matrac, ezek hevernek rajta. Acemoglu -Robinson: Miért buknak el a nemzetek? Már elolvastam, de szívesen memorizálnám. Édes hazám, mivé lettél! Mondjuk ez a tone pont nem passzol a könyvhöz - de olyan jó látni, miért buknak majd el Orbánék! (És ez a felkiáltójel is - miért, hogy a nemzetrontók mindig kihozzák az emberből az archaikust?) És akkor majd kezdhetjük megint fölfele görgetni a követ. Miroslav Kusý: A magyarkérdés Szlovákiában. A benne lévő interjúval kezdtem, aztán el is akadtam. (Most látom, jó sok nackós - pontosabban: nacionalizmusokkal foglalkozó - könyv vesz körül, mióta félig kint (az olvasóknak: itt) élek. A jaffás perspektíva, ugye: azt hiszem, nekik (Önöknek) fontos, holott nekem.) Paul Scheffer: Érkezési oldal. Alapos munka a menekült/ migránskérdésről, de az is látszik, miért sikerül olyan kevés újságíró könyve tökéletesre. Naomi Klein: This changes everything. A balos idol. Szerencsére nem csak borongás. Varga Ágota: Aczél-történetek. Révész Sándor könyve jelentősen komolyabb minőség a szocializmus kultúrpolitikusáról. Az megvan, amikor Aczél György elmegy a Népköztársaság úti (útjai?) Fikába (Fiatal Művészek Klubja) valamikor a ’70-es évek végén? Találkozó a rendellenes ifjú művészekkel. Előadás végén kérdések. Dixi feláll: Én csak azt szeretném kérdezni, hogy szabad itt kérdezni? (Biztos urban legend, és kit érdekel már, hogy mi volt akkor? Engem.) Rogers Brubaker: Nacionalizmus új keretek között. Szikár. Széky János: Bárányvakság. Már ezzel is végeztem, de itt ragadt. Imponáló elemzés, imponáló szabadságszeretet. Imádom az orosz és titkosszolgálati konteóit. Michel Foucault: A rendellenesek. Pusztán sznobságból. Bárdi Nándor: Tény és való. Régi elmaradás. Jó páran az ő kisebbségpolitikai köpönyegéből bújtak ki - nekem is véleményvezérem. John Connolly: Szeretők Persze épp ezt, a thrillert fejeztem be. Szarkóma K edves Fonzi! A lexikonok szerint születtél májusban, meghaltál szeptemberben, mi mégis azt a végzetes februári napot tartjuk számon, amikor egy szülinapi zsúr közepette tudtuk meg, hogy kóma. Most megint sorra került, de no para, semmi búsongás, hozzád méltó kegyelettel poharazgatunk ilyenkor, s közben felemlegetjük legszebb bepöccenéseinket. Köztük azt, amikor az Irodalmi Szemle zöldfülű szerkesztőjeként azzal hencegtem neked, hogy egy Mészöly-kéziratban kijavítottam egy szarvashibát. Jól megszívattad Tudorkát, akinek pályája csúcsát egy hiánypótló lábjegyzet jelenti majd a filológia panteonjában. Szarkazmusod máig meghaladhatatlan mérce. Csoportos összefogással se érünk a nyomodba. A mostani évfordulós partin viszont komoly hátszelet kaptunk. Bekapcsolva maradt a rádió, és egyszer csak ismerős hang reccsent ránk a hangtárból: Egy nagy író megengedheti magának, hogy ne ismerje a nyelvtant, de kis író nem. És mivel nálunk csak kis írók teremhetnek, jól meg kell szorongatni a magyar szakos írópalántákat. Hármat találhatsz, ki mondta. Igen, ő. Akinek a vizsgán ikes igeként ragoztad el a trafikot. (Én trafóm, te trafói, ő trafik.) Alkalmi társaságunk ahajt bekó- mázott. Mondhatni a tiszteletedre. Csak úgy spriccelt belőlünk a vitriol, miközben beáraztuk az irodalmi díjakat, diplomákat, publikációkat. Tromfra tromf. Az igazi dáridót viszont az egyetemi oktatók életrajzának taglalása jelentette, amelyekben Kossuthok, Attilák, Madáchok mennek szembe ezzel az eszmei forgalommal. Egyébként te Jól jártál. Nálunk. Egy egyetemi kirúgás - amire bosszúként az egymondatos „Gályák Imbrium tengerén” a válasz („No, ezt elemezze mondattanilag, Horgerkém!”) - felér egy Kossuthtal. No, de már meg ne sértődj, a trafikért ma is kirúgnának, még ha szarkazmusnak szánod is. Bár ha jobban belegondolok, régi alma materedben ma már ilyesmi elő se fordulhatna, mert felvilágosult nyelvszemlélete nem váltana ki belőled ilyen zsigeri ellenállást. Én bizony néha a katedrán is eszek, iszok, trafók. Hol van ez a te nyelvi pedantériádtól!? Ugyanakkor a falakon kívül még nyomul az a poszthumusz eszme, amely számos kis Talamonnak veszi el a kedvét írástól, beszédtől, gondolkodástól. Mert a kicsi szellem a nagyvilágot csak úgy tudja befogadni, ha a saját mére: téré szabja. Ez a mi kisstílűségünk örökzöld titka, ez a ki-kiújuló szarkóma. Innen ölellek, vagyis inkább onnan, ahol magyar szakos olvasók tartanak elevenen a halhatatlanságban. Nem féltelek. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
