Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)

2017-02-23 / 45. szám, csütörtök

UTAZZ.UJSZO.COM ■ UTAZAS<®UJSZO.COM Nagyvilág L. AIÁBLÓGATÓS, NAPOZÓS, PANCSOLÓS RÉSZ ELŐTT ÉRDEMES EGY KICSIT KULTU­RÁLISAN IS FELTÖLTŐDNI VÁ­ROSNÉZÉSSEL, TÖRTÉNELMI HELYEK BEBARANGOLÁSÁVAL. kezdeni. Igazi ízelítőt kapunk az országból, ugyanakkor lényegesen fejlettebb kö­rülmények között, mintha a fővárosban, Hanoiban indí­tanánk. Egy kis szocializmus, kapitalista kiadásban. Le­nyűgöző koloniális épületek színesítik a várost, érződik nagyon a francia gyarmato­sítás hatása (párizsias kávék, pékségek stb.), ami keve­redik a vietnami és a kínai kultúrával. A fő sétány pazar látványt nyújt - éppen a kö­zelgő Kakas éve alkalmából díszítették fel sok százezer élő (cserepes) virággal. Sai­gonba érve azQnban nem árt egy kis tanfolyam - .soha annyi motorost még nem láttunk egy helyen, mint itt. És ez kicsit megnehezíti a gyalogos közlekedést, ezért meg kell tanulni, hogyan menjünk át az út másik ol­dalára úgy, hogy közben sok száz motoros halad felénk, minden irányból. A titok: mindig kövessük a moto­rosok tekintetét, és lehető­leg határozottan haladjunk egyenletesen - ki fognak ke­rülni. S ha már itt járunk, ak­kor érdemes itt beszerezni az ajándékokat - egész uta­zásunk során itt lehet a leg­olcsóbban vásárolni (Kam­bodzsában még hasonló az árszínvonal), legyen szó szuvenírekről, ruhákról, élel­miszerekről. A vásárlásra a legjobb hely a város nagy piaca, a 17. században épült Ben Than piac. Szinte nincs olyan árucikk a világon, amit itt ne találnánk meg. A világ összes márkája („eredeti" másolatuk, vagy a Vietnam­ban gyártott világmárkák gyárból elcsent termékei) megtalálható itt, táskák, ru­házati cikkek, vietnami aján­déktárgyak, vicces pólók stb. minden mennyiségben. Igaz, próbafülke nincs, de megoldják: „Csak nyugod­tan, vesse le a nadrágját, és ■ próbálja fel, én addig maga elé állok háttal, így el­takarom" - mondja az egyik árus. És tényleg, jó is lett a rövidnadrág. Saigonban járva érdemes befizetni valamelyik utazási irodában egy kirándulásra a környéken - a legjobb a privát túra. A Mekong-delta túra jó választás, kígyópálin­kával, kókuszültetvénnyel, csónakázással, de izgalmas kirándulás a vietnami hábo­rús bunkerek bebarango­lása is. Árkategóriában Sai­gon egyébként olcsó, a taxi 2-3 euró (a városon belül, pár kilométeres távolságra), de az ételek sem kerülnek sokba, 2-4 euróból simán kihozható egy ebéd, vacso­ra, igaz, meg kell szokni a helyi százezreket, milliókat, ugyanis 3,50 euró már 100 ezer dong helyi pénzben. KAMBODZSA- SIEM REAP Kambodzsa a legjobb vá­lasztás azoknak, akik egy életre szóló élményt keres­nek. Az ország még csak most kezdi felfedezni a tu­risztikai lehetőségeket, így érdemes azelőtt ellátogatni oda, amíg be nem indul a milliós tömegturizmus. Angkor templomvárosához legközelebb Siem Reap van, így itt három éjszakát töltünk. Az egyik nap teljes egészében Angkor khmer romtemplomainak beba­rangolása a program - már amennyit be lehet járni egy nap alatt (aki hosszabb időt szánna rá, annak érdemes háromnapos jeggyel több napon át felfedezni a temp­lomvárost). A 20. század­ban kb. 200 négyzetkilomé­ternyi területet tisztítottak meg az őserdőktől, ezen a területen sok száz templom áll. A turisták általában csak néhányat járnak be, ilyen Angkorvat, Bayon és Ta Phrom. Nem lehet betelni a látvánnyal, a hangulattal, az élménnyel, amit a templo­mok bejárása, megmászása nyújt. Ezt csak az tudja, aki egyszer átéli, fantasztikus élmény, ott járva azt kíván­juk, bárcsak ne lenne naple­mente, mert ez azt is jelenti, hogy kiküldik a turistákat a templomokból, hiszen ott éjszaka senki sem marad­hat, csak a történelem, a fantasztikus templomok, a sötétség és a csend. A zár­óra egy dolgot biztosan megerősít: ide vissza kell térni! Siem Reapnak hangu­latos a belvárosa, éttermek­kel, kávézókkal, piacokkal, fantasztikus ételekkel - erre is érdemes egy nyugodt napot szentelni. S hogy mennyire drága? Egy adat­tal mindent elmondunk a kambodzsai árszínvonalról: a háromfős tuk-tuk reggel­től estig furikázott bennün­ket Angkor templomai kö­zött, összesen 15 amerikai dollárért (merthogy itt ez a fizetőeszköz), azaz szemé­lyenként 5 dollárba kerül a napi túra. A csapolt sör 50 cent, a félórás masszázs 3 dollár. THAIFÖLD - PHŰKET ÉS BANGKOK A városnézős, kulturálisan feltöltődős kirándulást az egyik thaiföldi turistapara­dicsomban zárjuk, termé­szetesen a tengerparton. S ha már Thaiföld, akkor nem maradhat ki a sok-sok étel, gyümölcs és termé­szetesen a kihagyhatatlan rizs (amit már a reggelinél is felszolgálnak, hiszen itt ez alap, mindenhez rizst fogyasztanak). Thaiföldön járva mindenképpen meg kell kóstolni a zöldcurrys csirkét rizzsel (ráadásul ezt valamiért mindenhol kicsit másként készítik), és desz- szertként a legfinomabb thai édességet, a ragacsos rizst mangóval. Ha megkóstolja, tudni fogja, miért ajánlottuk. A helyi gyümölcsöket sem szabad kihagyni - ismert és ismeretlen formák, ízek, de az összes nagyon finom - a helyi ananász például a vilá­gon az egyik legédesebb... És a mangó? Az valami feno­menális! A repülőgépek szerelme­sei egy feledhetetlen él­ményben részesülhetnek, a phuketi repülőtér kifutópá­lyája ugyanis egy strandnál kezdődik, így itt napozás, fürdőzés közben hatalmas gépek landolását, felszállá­sát nézhetjük meg - tökéle­tes helyszín, ha egy repülő­géppel akarunk selfie-zni! A körutazást és a néhány napos tengerparti pihenést egy kis bangkoki kirándulás­sal zárjuk, benne a kötelező látnivalókkal (Királyi Palota, Fekvő Buddha, templomok stb.), a város hangulatával, piacaival - Bangkok egész városa egy mozgó piac, itt mindenki és mindent árusít - és természetesen a sok­sok étellel, gyümölccsel, közte a kihagyhatatlan zöld­currys csirkével és mangós rizzsel. Thaiföldön olcsón ehe­tünk, ihatunk, szórakozha­tunk, masszíroztathatunk, az ország árszínvonala ugyanis számunkra még mindig na­gyon kedvező. A körutazás végén pedig nem marad más hátra, mint a bangkoki repülőtérről el­indulni hazafelé, hogy az élményekre visszagondolva már a repülőgép fedélzetén eldöntsük - hamarosan visz- szatérünk! Szabó Laci Mennyibe kerül mindez? A fenti 18 napos, 16 éjszakás kirándulás kb. 1500 euróból hozható ki, ebben az árban már benne van az összes repülőjegy (az oda-vissza út, valamint a körutazás „belső” járatai is), a vízum díja (Kambodzsában 25 USD, Vietnam­ban 40 euró), valamint az összes szállás, négy- és ötcsillagos szállodákban, reggelivel. A szállásnál érdemes figyelni arra, hogy az átlagár ne legyen több 40 eurónál, reggelivel, éjszakánként, személyenként - ezért a pénzért abban a régióban már nagyon jó színvonalú szállásokat lehet találni. S mivel számunkra olcsó országokról van szó - kivéve Szingapúrt -, így az étkezésekre sem kell sokat költeni, a zsebpénzből is elég 300-500 euró. A spóroló­sak ennél is sokkal olcsóbban megúszhatják. Utazás EXTRA 2017. Február ■ Képek: a szerző, Gubucz Péter, SzIjj Imre

Next

/
Thumbnails
Contents