Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)

2017-02-22 / 44. szám, szerda

201 SPORT 2017. február 22.1 www.ujszo.com A páston nem lehet jó fiúnak lenni Dr. Kárpáti Róbert, a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron mentális felkészítője nyugodt volt a riói döntő előtt BŐD TITAN ILLA Az edzők egy része még ma is konkurenciának tartja a sportpszichológust a csapatban, de a nagy bajnokok mögött általában mindig áll egy mentális felkészítő. Dr. Kárpáti Róbert pszichiáterrel beszélgettünk. A nagyközönség Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardví­vó mentális felkészítőjeként is­merte meg az ön nevét. Miben más Szilágyi, mint a többi vívó? Áron borzasztó okos, céltudatos, szorgalmas, profi gondolkodású, nagyon jól tud a feladatra fókuszál­ni. Ezen tulajdonságok közül bár­melyiknek a hiánya nagyon megne­hezítené, hogy valaki sikeres sport- karriert fusson be. Persze ő is szorult ebben némi fejlesztésre, de nagyon jó alany. Hogyan kezdődött ez a kapcso­lat? 2011-ben kezdődött. Én magam is párbajtőrözők, és az akkori szövet­ségi kapitány, Kovács Tamás kért fel, hogy a szakmai és az orvosszak­mai tapasztalataimat vegyítve dol­gozzak a'kardválogatottal. Ebből a kapcsolatból Áron maradt meg. Mára már legendássá váltak az SMS-váltásai Áronnal a londoni olimpia alatt. Hogyan alakult ki ez a kapcsolattartás? Teljesen spontán módon. A kül­földi versenyeinek többségén nem vettem részt, de érdekelt, hogy ép­pen mi van vele. Kialakult közöt­tünk egy kommunikáció, leírta, mi történt a páston, én pedig erre rea­gáltam. Ebből lett a legendás kap­csolat, amit akkor is tartottunk, ha Budapesten volt a versenye, és há­rom méterre ültünk egymástól. A ri­ói olimpián az SMS-ezésre nem volt lehetőség, de azóta már volt olyan versenye Áronnak, ahol így kom­munikáltunk. A riói olimpia alatt hogyan tar­tották a kapcsolatot? Londonban kint voltam az olim­pián, ott személyes kapcsolatban voltunk a verseny előtt, Rió alatt pe­dig Skype-on keresztül beszélget­tünk. Ugyanazt a rituálét hajtottuk végre Rióban is, mint Londonban, két nappal és egy nappal a verseny előtt is beszéltünk, de a verseny nap­ján már nem. Áronnak nagyon fon­tos a kiszámíthatóság, hogy ha va­lami már egyszer bejött, azt megint próbáljuk meg ugyanúgy csinálni, én pedig alkalmazkodtam ehhez. Mennyire kell a mentális felké­szítő munkájának sikerességéhez, hogy a sportoló átlagon felül in­telligens és nyitott legyen? Ha a sportoló szeretne mentálisan fejlődni, akkor a mentális fejlesztő ebben tud segíteni. De ez nem olyan, mint a fogorvos és a fogfájós beteg, vagy a sebész és a vakbélgyulladá­sos beteg viszonya. Ott anélkül is meggyógyul a beteg, hogy ezt akar­ná, de a mentális felkészítésben na­gyon együtt kell működni. Nagy szerencsém volt Áronnal, mert ő ezt nagyon igényelte. Tapasztalt olyat is, hogy valaki kimondottan elutasítja ezt a fajta segítséget? Persze, és ezzel nincs is semmi baj. Ettől még lehet valaki sikeres. De azt látom, hogy a legsikeresebb sporto­lók mögött mindig egy egész stáb áll, és ennek mindig része egy pszicho­lógus, mentális felkészítő, mentális coach. Min múlik az, hogy egy sportoló az olimpián a maximumot hozza-e ki magából, vagy összeomlik a nyomás alatt? Többek között azon, fel van-e ké­szítve mentálisan. Az olimpia na­gyon különleges verseny. Egy vívó országos bajnokságon van száz néző, egy olimpián meg nyolcezer. Az a versenyző, aki nincs arra felkészítve, hogy ott majd egy tízszer tíz méteres kivetítőn jelenik meg az arca, össze­omlik. Volt olyan sportoló Rióban, akit összenyomott az a hype, ami a já­tékokat körülveszi. Áronnak e tekin­tetben szerencséje volt, mert ő már Londonban ezt átélte. A riói olimpia alatt ön hogyan élte meg Áron versenynapját? Az időeltolódás miatt nekem este kezdődött, ami neki délután volt. Egész nap elég kellemetlen üressé­get éreztem, vártam, hogy kezdőd­jön már, vívjon már... Most is fut­kos rajtam a hideg, ha visszagondo­lok rá. Egyetlen asszó előtt voltam nyugodt, a döntő előtt. Száz száza­lékra biztos voltam benne, hogy az amerikai Homert megveri. Homer jó vívó, világbajnoki ezüstérmes, de a bevonuláskor láttam a fején, azt sem tudja, hogy került oda. Áron agyon­verte őt, ugyanolyan arányban nyert, mint az előző olimpia döntőjében az olasz Occhiuzzi ellen, 15:8-ra. Azt mondják, megvédeni egy cí­met mindig nehezebb, mint elő­ször megnyerni. Ezt Áron eseté­ben is így látta? Igen, hiszen a győztest mindig mindenki meg akarja verni. A riói arany melósabb, mint a londoni volt, sokkal jobban kellett koncentrálnia. Nagyjából tudtuk, kikkel kerülhet össze, és ezekről az ellenfelekről be­szélgetfünk, ő elmondta a vívás­szakmai részét, én pedig azt, mit lá­tok bennük mentális szempontból, hogyan viselkednek bizonyos szitu­ációkban. Az, hogy van tapasztalata a pástról, bizonyára rengeteg pluszt tesz hozzá a munkához. Igen, ez egy picit segít, de nem­csak vívókkal dolgozom, hanem úszókkal, futballistákkal, kézilab­dázókkal, teniszezővel, és ezeket a sportokat nem mind űzöm. Viszont nagyon érdeklődöm irántuk, van egy labdarúgóedzői diplomám is. Soha nem akartam edző lenni, de érdekelt, ezért elvégeztem az MLSZ egyik alapfokú képzését. Ám az én szem­pontomból gyakorlatilag nincs kü­lönbség a sportágak között, ugyan­úgy kell foglalkozni egy fogathaj­tóval, mint egy vívóval: van egy cél, és meg kell találni az ahhoz vezető optimális utat. Milyen mentális tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valaki ered­ményes sportoló legyen? Nagyon sokrétű személyiség kell hozzá. Kell, hogy kellőképpen mo­tiválható legyen a sportoló, kell tud­nia tűrni a monotonitást. Fanatizál­ható kell, hogy legyen, az is kell, hogy valamennyire szorongjon, de a szorongása mobilizáló legyen. Kell, hogy jó önismerete legyen, hogy tudja, mire képes, ne legyenek irre­ális elvárásai. A klasszikus értelem­ben vett jó gyerekekből nem valószínű, hogy nagyon sikeres sportoló lesz. A vívás például a má­sik átveréséről szól. Nóra lányom el­kezdett vívni, de nem volt alkalmas rá, annyira békés, kedves, ő nem akar a másikra rávágni, mert az fáj neki... Pedig ez erről szól. Oda kell verni, és nagyot kell odaverni, hogy kicsit „fájjon”, hogy legközelebb gondolja meg, támadást indít-e ellenem. Pedig Áron is nagyon illedelmes gyereknek tűnik... Igen, az is, de nem a páston. Ben­ne is megvan a jó értelemben vett csibészség. Ha valakiből ez hiány­zik, az nehezen fog eredményeket elérni a sportban. Hány éves kortól érdemes a gye­rekeknek elkezdeni foglalkozni mentális felkészüléssel? Tizenkét éves kor alatt nincs értel­me. Addig játsszon inkább a gyerek, minthogy pszichológushoz járjon. Mennyire fogadják el a sport­pszichológusok jelenlétét az edzők? Ez változó. Van, aki kapásból el­fogadja, van, aki soha nem fogadja el, és vannak, akiket hozzá kell szoktatni. Vannak edzők, akik azt hiszik, konkurencia vagyok nekik, őket rá kell ébreszteni arra, hogy én nem tudok egy edzést megtartani, ő viszont nem tud relaxációs gyakor­latokat tanítani a sportolónak. Bár van, aki azt hiszi, hogy tud. Sok edző azt szokta mondani, az edzőnek pszichológusnak is kell lennie. Elképzelhetetlen, hogy eh­hez valakinek tényleg van érzéke? Lehet, hogy van érzéke hozzá, de vannak olyan mentális felkészítési technikák, amelyeket mi is tanu­lunk. Hogy ellazult állapotban ho­gyan lehet katarzisterápiát csinálni, azt az edző soha nem tanulta. Az olimpiai sikerek azonban fo­kozatosan a sportpszichológuso­kat is behozták a köztudatba. Nagyobb az elfogadottságunk, de még mindig nem elég. Nem is va­gyunk nagyon sokan. Csak a Test- nevelési Egyetem pszichológia sza­kán van sportpszichológusi képzés, de hogy egy sportoló kit választ ma­ga mellé mentális felkészítőnek, az rajta múlik. De ez egy kicsit a pszichológusi szakma ellen is szól, nem? Értem, amit mond, de csak azt tu­dom hozzáfűzni, hogy mögöttem van sporttapasztalat, számos pszi­chológiai és pszichiátriai ismeret, egy összeszerkesztett sportpszi­chológiai könyv... Azzal együtt, hogy ez számomra másodállás, én egy nagy megyei kórház osztályve­zető főorvosa vagyok. Ezért van­nak nehéz helyzetben az engem al­kalmazók, mert ha én egy szituáci­óban nem érzem jól magam, ha na­gyon fúr az edző, vagy a sportszer­vezet nem korrekt, azt mondhatom, nem csinálom tovább. Ez nekem nem a megélhetésem, hanem sze­relem. Szlovákiában még mindig gyak­ran hallani sportolóktól, edzőktől a büszke kijelentést: „Nekünk nincs szükségünk pszichológusra!” Ez Magyarországon is jellemző? Néha mondják, de Märcz Tamás, a vízilabdázók új szövetségi kapitá­nya magához vett egy coachot, az úszókkal, teniszezőkkel is dolgozik rajtam kívül más is, tehát nagyon sok sportszervezet mellett már van men­tális felkészítő. Spéciéi a férfi- labdarúgóválogatott mellett nincs, mert a szövetségi kapitánynak ez az elve. A korábbi kapitányok alatt sem volt mentális felkészítő a futball­válogatott mellett? Nem nagyon. Még Pintér Attila kinevezése előtt tárgyalt velem a labdarúgó-szövetség, mert úgy volt, külföldi kapitány veszi át a csapatot, és akkor valószínűleg én lettem vol­na a mentális felkészítő. Elő szokott fordulni, hogy sportesemények nézése közben arra gondol, hogy ha ennek vagy annak a versenyzőnek lenne men­tális felkészítője, akkor sokkal jobb eredményeket érhetne el? Rendszeresen látom, hogy ki mi­lyen mentális hibákat vét a sport közben. Azt nem tudhatjuk, hogy van-e mentális felkészítője, de a hi­bák láthatóak. Rengeteg mentális hibát lehet elkövetni. Szokták mon­dani, hogy egy csapat még nem jött ki az öltözőből, vagy már bement az öltözőbe, ezt a futballválogatot- tunknál is gyakran láttuk. Vívóknál, teniszezőknél az szokott előfordul­ni, hogy nagy előny tudatában kicsit megnyugszanak, és belekerülnek egy olyan spirálba, amiből nagyon nehéz kimászni. Van olyan sportoló, akire felnéz azért, ahogyan mentálisan kezeli a különféle helyzeteket? Nagyon sok sportolóra felnézek. Áront mondanám elsőként, ő na­gyon jól használja ezeket a dolgo­kat, de nagyon szeretem Novak Djo- kovics elszántságát, Nadal kénysze­reit, ahogy húzogatja a gatyáját meg a trikóját, szeretem Messit, ahogyan koncentrál a szabadrúgások előtt, és Cristiano Ronaldót is nagyon tisz­telem azért, ahogyan összpontosít az egyes szituációkban. Mi a helyzet Hosszú Katinká­val? Az írón Lady elképesztő erőt sugároz... Nem tudom, hogy van-e Katinká­nak mentális felkészítője, majdnem biztos vagyok benne, hogy igen. Ka­tinka vérprofi versenyző, egy vér­profi edzővel. Nagyon követendő­nek tartom azt az edzésmódszerét, hogy ő versenyen edz. Míg a többi úszót elviszik a világ elől edzőtábo­rokba, addig Hosszú Katinkának minden eredménye nyilvános. Neki az olimpia is csak egy verseny volt a sok közül, míg mások három éven át ettől paráztak. Avoodoomódszer Aversenyző megnyugtatása érdekében a mentális felkészítő néha olyan módszerekhez is folyamodik, amelyekben ő maga nem iga­zán hisz. „Én nagyon földön járó ember vagyok, a spirituális dol­gokban nem nagyon hiszek - mesélte Dr. Kárpáti Róbert. - De a londoni olimpia előtt volt egy német fiú, Limbách, akivel Áron na­gyon nem szeretett volna vívni, ő volt az aktuális világbajnok. Akkor azt mondtam Áronnak, csinálok egy voodoobabát, a verseny előtt te szépen megvoodoozod, és minden rendben lesz. Én is csak ki­csit hittem benne... Mit ad isten, Londonban Limbachot egy másik vívó megverte, akit Áron aztán az elődöntőben legyőzött. Limbách kiesése után Áron csak annyit írt: Voooodoooooooo!!!!!!!!" Kárpáti Róbert 2011 óta dolgozik együtt Szilágyival (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents