Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)
2017-02-21 / 43. szám, kedd
www.ujszo.com | 2017. február 21. SPORT 121 Radványi tizenkilenc bajnoki mérkőzésen ült a myjavai kispadon (TASR-feivétei) Radványi Miklós megegyezett a Myjavával Neymart csalással vádolják Barcelona. Neymamak, a Barcelona brazil labdarúgójának bíróság elé kell állnia csalás és korrupció vádjával, miután tegnap elutasították a fellebbezését. A 25 éves csatáron kívül jelenlegi klubjára, valamint előző egyesületére, a Santosra is bírósági eljárás vár. Az ügy a DIS elnevezésű brazil befektetési csoport panaszával indult. A Neymar játékjogát részben birtokló cég azt állítja, hogy kevesebb pénzt kapott, mint amennyi jogosan járt volna, amikor a játékos 2013-ban a Santostól az FC Barcelonához igazolt. Ezután Brazíliában és Spanyolországban is vizsgálatok indultak annak kiderítésére, hogy eltitkolták-e az átigazolási díj egy részét, majd az ügyészség kétéves börtönbüntetést és csaknem 10 millió dollár pénzbüntetést kért Neymarra és az édesapjára. A futballistának valószínűleg akkor sem kellene börtönbe vonulnia, ha bűnösnek találnák, mert büntetlen előéletű. Az ügyészek most a Barcelonára 9 millió, a Santosra pedig 7 millió dolláros bírság kiszabását javasolták. (MTI) AKTUÁLIS ► Eljárást indított a Német Labdarúgó-szövetség, merta Bayern München olasz vezetőedzője, Carlo Ancelotti a középső ujját mutatta a Hertha BSC szurkolói felé a két csapat szombati bajnoki mérkőzésén. ► Lapértesülések szerint az angol élvonalbeli futball- bajnokságban szereplő Chelsea 70 millió fontos ajánlatottesz nyáron a Monacónak Bernardo Silváért. A22 éves portugál jobbszélső kilenc gólnál és hétgólpassznál jár ebben az idényben. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA. 20. forduló: FC VIOn Zlaté Moravce-Vráble- MFK Ružomberok 1:1 (0:0). Góllövők: Yao (90.+), ill. M. Faško (75.). Sárga lap: Pintér, Chren, ill. J. Maslo, M. Nagy. Játékvezető Chmura, 1012 néző. ZLATÉ MORAVCE: P. Kováč-M. Bo- szorád. Pintér, Karlík, Chren-Orávik, Bariš (81. Yao), Mateus de Oliveira Silva,Válovčan(65. Gešnábel)-! Kosztadinov (51. M. Pastva)-Nurkovics. RUŽOMBEROK: Hajdúch-P. Maslo, J. Maslo, D. Kružliak, Kupec-Martin Nagy, Ďubek (73. M. Faško)- Gál-Andrezly, J. Mareš, E. Daniel (90. Menichj-Lačný (81. A. Lovás). 1. Žilina 18 14 2 2 52:13 44 2. Slovan Bratislava 18 11 2 5 30:18 35 3. Podbrezová 18 10 5 3 22:11 35 4. Trnava 17 7 5 5 20:23 26 5. Ružomberok 17 6 5 6 31:27 23 6. Trenčín 18 6 4 8 25:32 22 7. DAC 18 4 7 7 19:24 19 8. Michalovce 17 5 4 8 19:30 19 9. Senica 19 4 5 10 16:23 17 10. Zlaté Moravce 18 4 4 10 19:31 16 11. Prešov 18 2 7 9 10:31 13 FA-KUPA, nyolcaddöntő (a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el): Blackburn-Manchester United 1:2, ■ Jégkorong NHL: New York Rangers-Washington 2:1, Pittsburgh-Detroit 2:5, Tomáš Tatar (D) 1+0, Ottawa-Winnipeg 2:3, Buffalo-Chicago 1:5, Marián Hossa (Ch) 1+0, Richard Pánik (Ch) 0+1, Columbus-Nashville 3:4, New York Islanders-New Jersey 6:4, Carolina-Toronto 0:4, Colorado-Tampa Bay 2:3 - hosszabbítás után. San Jose-Boston 1:2 - hosszabbítás után, Ana- heim-Los Angeles 1:0, Vancouver-Philadelphia 2:3. TIPSPORT LIGA, 47. forduló: Poprad-Martin 4:2 (0:0, 3:1, 1:1), g.: Bjalonfík (22., 26.), Kroták (29.), Mlynaroviő (52.), ill. SZABÓ ZOLTÁN Radványi Miklós megállapodottá labdarúgó Fortuna Ligából decemberben kilépő Spartak Myjava vezetőivel, hogy hathavi bérének megfelelő lelépőt kap. Ezzel szabaddá vált a 48 éves edző, akinek eredetileg 2018. május 31-ig szerződőse volt az erdőhátiakkal. „A myjavaiak először három hónapos végkielégítést ajánlottak, ezt nem fogadtam el. Megbíztam az ügyvédemet, hogy képviseljen az ügyben. Nem sokkal később jelentkezett Pavel Halabrín klubelnök, és találkozóra hívott, Pozsonyban fél óra alatt megegyeztünk, hogy kifizetik a hathavi béremet. Megállapodtunk a részletfizetésben, havonta kézbesítik a béremet. A szerződéMarkoviő (40 , 41.); Košice-Banská Bystrica 1:2 (1:2, 0:0,0:0), g.: Su)a(10.), ill. M. Cešík (11.), Andrisik (12.); Žilina-Nové Zámky 4:3(0:2,2:0,1:1 -1:0), g: Macejko (23), R. Konečný (30.), R. Hruška (53, 62.), ill. Hujsa (13.), Kucskin(17.), S. Novotný (46.): Zvolen-Trenčín 3:2 (1:0,0:0, 2:2), g.: Síkela (10.), P. Zuzin (41.), Klhúfek (45.), ill. A. Šťastný (42.), T. Starosta (59.). 1, Banská Bystrica 49 30 5 4 10 169:106104 2. Nitra 49 30 3 4 12 178:129100 3. Košice 49 24 9 3 13 166:110 93 4. Žilina 49 21 6 5 17 155:140 80 5. Poprad 49 18 5 7 19 139:144 71 6. Zvolen 49 21 2 4 22 140:155 71 7. Martin 49 18 4 6 21 127:143 68 8. Nové Zámky 49 14 5 9 21 121:137 61 9.Trenčfn 49 14 5 6 24 121:151 58 10. Liptovský Mikuláš 49 13 6 2 28 127:166 53 U20 20 2 0 0 18 20:82 6 ■ Kézilabda FÉRFI EHF-KUPA, csoportkör, 2. forduló, C csoport: Magde- burg-Tatabánya 30:25 (17:13), legjobb góldobók: Damgaard 9, ill. Vujovics 6/2. A csoport állása: 1. Holding 3 pont (54:48), 2. Magdeburg 3 (53:48), 3. Tatabánya 2,4. Maccabi Tel-Aviv 0. WHIL, 18. forduló: Slavia Praha-Olomouc 30:24 (16:12), legjobb góldobók: Setelíková 8, ill. Gajdošíková 7; Zlín-Most 22:27 (8:19), Birkušová és Kamenárovi 4-4, ill. S. Szarková 6/1. ■ Kosárlabda NBA, All Star-mérkőzés: Nyugat-Kelet 192:182 (48:53,49:39, 47:47,48:43), legeredményesebbek: Davis 52, Westbrook 41, Dorant és Curry 21-21, ill. Antetokounmpo 30, James 23, Irving 22. semben volt egy kitétel, ha a gyenge eredmények miatt idő előtt menesz- tenek, akkor féléves fizetésemnek megfelelő összegre vagyok jogosult - mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC korábbi mestere. - Több jogász szerint jogom lenne a másfél éves béremnek megfelelő lelépőre, mert nem menesztettek, hanem a klub kilépett az élvonalból. De nem akarok pereskedni az erdőháti vezetőkkel, akikkel a myjavai edzőskö- désem alatt semmi problémám nem volt. Barátként váltunk el egymástól. Az viszont kimondottan sokkolt, amikor bejelentették, hogy a csapat kilép a Fortuna Ligából.” Radványi tőlünk tudta meg, hogy a Spartak elöljárói mára sajtótájékoztatót hívtak össze. „Biztosan sokallják a Szlovák Futballszövetség 75 ezer eurós büntetését, annál is inkább, hogy az előírások szerint 50 ezer eurós bírság a maximális. Szlovákiában a futball ráfizetéses, a te■ Röplabda » FÉRFI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA: Kazincbarcika-Myjava 0:3 (-25, -23,-18). ■ Tenisz MEMPHISI FÉRFITORNA, döntő: Ryan Harrison (amerikai)- Nikoloz Basilasvili (grúz) 6:1,6:3. BUENOS AIRES-I FÉRFITORNA, döntő: Alekszandr Dolgopo- lov (ukrán)-Nisikori Kéj (japán, 1.) 7:6,6:4. MARSEILLES-I FÉRFITORNA, selejtező, döntő: Gombos Norbert (szlovákiai, 4.)-Vincent Miliőt (francia) 7:6,6:3. BODAPESTINŰI TORNA. 1. forduló: Annika Beck (német)-Ja- na Cepelová (szlovák) 6:2,6:2. NŐI VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző helyezés): 1.(1.) Serena Williams (amerikai) 7780 pont; 2. (2.) Angelique Kerber (német) 7115; 3. (3.) Karolina Plíšková (cseh) 5640; 4. (4.) Šimona Halep (román) 5172 ;5. (5.) Dominika Cibulková (szlovák) 5150; 6. (6.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 4915; 7. (7.) Garbine Mugoroza Blanco (spanyol) 4720; 8. (8.) Szvetlána Kuznyecova (orosz) 3915; 9. (9.) Madison Keys (amerikai) 3897; 10. (10.) Johanna Konta (brit) 3705;... 33. (33.) Babos Tímea (magyar) 1445,75. (76.) Kristína Kučová 818,98. (98.) Jana Cepelová 628,122. (118.) Rebecca Šramková (szlovákok) 475,154. (156.) Gálfi Dalma (magyar) 370, 200. (200.) Magdaléna Rybáriková 267,220. (220.) Viktória Kužmová 239, 244. (245.) Daniela Hantuchová 195,247. (248.) Anna Karolina Schmiedlová (szlovákok) 192. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Andy Murray (brit) 11540; 2. (2.) Novak Djokovics (szerb) 9825; 3. (3.) Stan Wawrinka (svájci) 5695; 4. (4.) Miios Raonic (kanadai) 4930; 5. (5.) Ni- sikori Kei (japán) 4730; 6. (6.) Rafael Nadal (spanyol) 4115; 7. (7.) Marin Cilic (horvát) 3410; 8. (8.) Dominic Thiem (osztrák) levíziós közvetítésekért szezononként 40-50 ezer eurót kapnak a klubok. Ez nevetséges összeg. Azt is nehezményezik a myjavaiak, hogy a csapatot nem a III., hanem a IV. ligába sorolták vissza” - szögezte le Radványi Miklós, aki elárulta, hogy több alacsonyabb osztályú csapat is megkereste, de elutasította az ajánlatokat. Külföldről is érdeklődnek iránta, ám ezek szerinte egyelőre csak tapogatózások... A Pozsonyeperjesen élő szakvezető ma Debrecenbe utazik, hogy megnézze ötnapos unokáját: fia, a 27 éves Radványi Dávid az NB III-ban szereplő Hajdúböszörményben fut- ballozik, felesége debreceni kézilabdázó, és a napokban fiuk született. „Megnézem a debreceni futballisták edzéseit is, kíváncsi vagyok, hogy a portugál Leonei Pontes milyen gyakorlásokat tart” - fejezte be Radványi Miklós. 3375; 9. (9.) Roger Federer (svájci) 3260; 10. (11.) David Göttin (belga) 3245;... 65. (73.) Martin Kližan 775,104. (104.) Lukáš Lacko 559,118. (121.) Jozef Kovalík (szlovákok) 490, 128. (134.) Gombos Norbert (szlovákiai) 455,145. (149.) Fu- csovics Márton (magyar) 395,149. (151.) Andrej Martin (szlovák) 386. ■ Vívás VK, Vancouver, lérfi-párbajtőrcsapal: 5. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Siklósi Gergely, Somfai Péter). ■ Sportfogadás L0T0, 7. játékhét (vasárnap), I. húzás: 22, 26. 30, 33, 36, 45; pótszám: 34. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1424,10 euró (7): 4. díj: 33,20 euró (479); 5. díj: 19,50 euró (611), 6. díj: 6,20 euró (6685), 7. dj: 5,20 euró (9072). JACKPOT: 3 247 477,04 euró. II. húzás: 4,7,9,20,29,39; pótszám: 37. NYEREMÉNYEK: 1. dj: nincs nyertes; 2. dj: 5000 euró (1): 3. dj: 250 euró (19); 4. dj: 25,00 euró (952), 5. dj: 10,00 euró (990), 6. díj: 5,00 euró (8695), 7.dj: 3,00 euró (14 404). JOKER-szám: 852639. NYEREMÉNYEK: 1. dj: nincs nyertes; 2. dj: 3300 euró (2); 3. dj: 330 euró (10); 4. d j: 33 euró (138); 5. dj: 3,30 euró (1335). L0T0 5 a 35-ből: 2,8,10,14,34. NYEREMÉNYEK: 1. dj nincs nyertes; 2. d j: 226,30 euró (46), 3. dj: 3,30 euró (1941). KENŐ - vasárnap: 2,3,8,9,16,19,23,26,29,32,36,43,46, 47,49,57,60,65,72,79. KENŐ Plusz-szám: 29. KENŐ JOKER - vasárnap: 366602. Nyeremények -1., 2. és 3. dj: nincs nyertes; 4. dj: 30 euró (7), 5. dj: 2,50 euró (100), 6. dj: 0,50 euró (932). A magyar T0TÖ 7. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlopa: X, 1,1,2, X, 2, X, 2,2,2, X, 2,1 -1. NYEREMÉNYEK: telitalá- latos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 talárosokra 35 400, a 11 találatosokra 3180, a 10 találatosokra 855 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: telitalálaton szelvény nem volt, az 5 talála- tosok 26 810, a 4 találatosok 1670 forintot érnek. Kuzmina az olimpia után befejezi Hochfilzen. A kétszeres olimpia bajnok szlovákiai sílövő, Anastasia Kuzmina a hochfilzeni vb után Facebook-oldalán bejelentette, hogy ez volt az utolsó világbajnoksága. Az oroszországi Tyumenyből származó 32 éves sportoló a jövő évi pjong- csangi olimpián még rajthoz áll, aztán befejezi a pályafutását. Kuzmina Hochfilzenben a sprintben a 8., az üldözéses versenyben a 14., a tömegrajtos viadalon pedig a 22. helyen végzett. Legjobb vb-eredménye a 2009- ben, a pjongcsangi tömegrajtos versenyen elért ezüstérem, 2011- ben Hanti-Manszijszkban a sprintben harmadik lett. (SITA) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, első mérkőzések - 20.45: Bayer Leverkusen-Atlético Madrid, Manchester City-AS Monaco. FORTUNA LIGA, 20. forduló -17.00 (Poprad): Zemplín Michalovce-Spartak Trnava (játékvezető: Marhefka). SPORT A TV-BEN 8.00 - DIGISPORT 2 (szlovák, magyar): Dubaji női tenisztorna 12.00 — SPORT 2 (magyar): Lósport, futam 15.15- SPORTM: Lósport 16.00 - DIGISPORT 2 (szlovák, magyar): Dubaji női tenisztorna 16.15 - M4 SPORT: Budapesti női tenisztorna 17.15- SPORT M: Lósport, futam 17.30 - SPORT 2 (cseh, magyar): Jégkorong KHL, rájátszás 17.45 - ARENA SPORT 1: Velenje-Metalurg Szkopje férfikézilabda SEHA-liga-meccs 18.00 - ČT SPORT: České Budéjovice-Karlovarsko cseh férfi bajnoki röplabda-mérkőzés 18.15 - M4 SPORT: Magyar- ország-Franciaország női vízilabda Világliga-mérkőzés 18.30 - DIGISPORT 1 (magyar): Delray Beach-i férfite- nisztoma 19.00 - ARENA SPORT 1: Växjö-Lulea svéd bajnoki jégkorongmérkőzés 19.00 - NOVA SPORT 1: Aik IBF-Thorengruppen svéd bajnoki aszfalthoki-mérkőzés 20.30 - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORT 2 (magyar): Rio de Janeiró-i férfitenisztoma 20.45 - DIGISPORT 5, M4 SPORT: Bayer Leverkusen- Atlético Madrid labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés 20.45 - DIGISPORT 4, ČT SPORT, SPORT 1 (magyar): Manchester City-Monaco labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés 23.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORT 2 (magyar): Rio de Janeiró-i férfitenisztoma 1.00 (szerda) - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORT 2 (magyar): Rio de Janeiró-i férfitenisztoma 1.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: New Y ork Rangers-Montreal jégkorong NHL-mérkőzés 3.05 (szerda) - NOVA SPORT 2: Colorado-Los Angeles jégkorong NHL-mérkőzés