Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)

2017-02-21 / 43. szám, kedd

14 A HÉT ESEMÉNYEI FOCITIPP ■ 2017. FEBRUAR 21. www.ujszo.com Hét dolog, amit a héten megtudhattunk Kiderül, kicsoda Ibra kedvenc kalandhőse, felelőtlenül adott tippeket a fogadó­iroda, Quagliarella tisztázta a nevét, jönnek-mennek az edzők, miközben már a játékvezetőknek is csábító a Közel-Ke­let, pedig Angliában is óriási pénzeket osztanak - összeszed­tük, melyek voltak a mögöttünk álló hét legfontosabb, legér­dekesebb eseményei a világ labdarúgásban. Indiana Jones az MU játékosa ■ Az angol labdarúgó FA- kupa nyolcaddöntőjében a Man­chester United a másodosztályú Blackburn Rovers vendégeként nyert minimális különbséggel. Az esélyesebb MU-nak fordítania kel­lett a találkozón: a győzelmet és vele együtt a továbbjutást jelentő találatot az a Zlatan Ibrahimovic szerezte a 75. percben, aki az Eu­rópa Ligában is parádézott hét köz­ben, amikor mesterhármast szórt a Saint-Etienne ellen. „Számomra minden trófea csodála­tos. Ha a Uniteddel is sikerül nyer­nem valamit, végtelenül boldog le­szek. Akik ismernek, tudják rólam, hogy bár sok klubban megfordul­tam, bármerre is jártam, mindig a legjobbat akartam adni. Jó érzés, hogy bárhová is mentem, min­dig nyertem - azt is mondhatom, olyan vagyok, mint Indiana Jones. Ebben persze sokat segítenek a csa­pattársaim is” - nyilatkozta szoká­sához híven nevetve Ibrahimovic az EL-mérkőzést követően. Jósé Mourinho is jó kedvében volt a sikeres hétvégén, a Blackburn elleni FA-kupa-meccset követően derűsen nyilatkozott. „Remek he­tet zártunk. A Premier League-ben legyőztük a Watfordot, hét közben jelentős előnyt szereztünk a Saint- Etienne ellen, az FA-kupában pedig kibrusztoltuk a sikert. Szeretnék máris gratulálni az ellenfelünknek: a Blackburn nagyon bátran játszott, és hatalmas küzdelemre kényszerí- tett minket. Ha a játékosaim nem játszottak volna ilyen felelősséggel, elkötelezettséggel és profi kon­centrálással, akkor könnyen bajba kerülhettünk volna. Örülök neki, hogy több sorozatban is harcban vagyunk a végső sikerért, optimis­tán várom a szezon folytatását” - mondta Mourinho a BBC-nek. Ami a kupa tovább küzdelmeit illeti: a Tottenham Hotspur köny- nyedén legyőzte a másodosztályú Fulhamet. A találkozó mindhá­rom gólját a vendégek gólfelelőse, Harry Kane szerezte. A két csapat SZÁMHÁBORÚ 0 A Man United 2010 no­vembere óta először nyerte meg három egymást követő európai kupameccsét, ráadásul gólt sem kapott ezeken. 2 Unai Emery mindösz- sze két meccset nyert pályafutása során a Barcelona ellen, a PSG-vel aratott siker után a mérlege 2 győzelem, 6 döntetlen, 16 vereség. 4 A Bajnokok Ligája egye­nes kieséses szakaszá­ban még egyetlen csapat sem tudott továbbjutni négygólos hátrányból. 5 Az Arsenal öt mérkőzést veszített el legalább négy góllal 2014 óta - legutóbb a Bayern München ellen -, ez eggyel több, mint az azt megelőző tizenegy év­ben. Angol csapat egyébként ötödik alkalommal kapott öt gólt a BL-ben. 5 Cristiano Ronaldo öt gól- passznál jár a Bajnokok Ligája jelenleg is zajló szezon­jában: ezzel egyéni rekordot állított fel, és még lehetősége van a javításra. A Bayern München a legutóbbi 16 ösz- szecsapását megnyerte hazai pályán a Bajnokok Ligájában, ez a leghosszabb ilyen sorozat a BL-történetében. Minden sorozatot figyelembe véve Zlatan Ibrahimovic 22 gólnál jár a Manchester Unitedben, vagyis tizenkét góllal többet szerzett, mint bárki más a csapatból ebben a szezonban. Ez a huszadik szezon, amikor a Real Madrid zsinórban ott van a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, ami egyben rekord a sorozat történetében. A 2016/2017- es szezonban Edinson Cavani 35 gólban vállalt szerepet a PSG-ben 33 meccsen, a barcelonai Luis Suárez ugyanennyi találatban volt benne gólszerzőként vagy gólpasszadóként 34 meccsen. ^ Ä Az Arsenal az W w első angol csa­pat, amelyik legalább 200 gólt kapott a Bajnokok Ligájában. a mezőnyben közel egyenrangú fél­ként küzdött egymással, a kapura azonban lényegesen veszélyesebb­nek bizonyult a Tottenham. Kane helyzetkihasználása pedig ezúttal is nagyszerű volt, ami jelen esetben sima továbbjutást ért: a támadó két értékesített centerezés után har­madjára egy ziccert váltott gólra. A hétvége szenzációját az angol ötödosztályt vezető Lincoln City szolgáltatta, miután egy 89. perc­ben szerzett góllal kiejtette az FA- kupából a Premier League-közép- csapat Burnley-t, és ezzel bejutott a kupasorozat negyeddöntőjébe. Egy szögletet követően Luke Waterfall fejelte a labdát a kapu előterébe, ahol többen is lökdös- ték egymást az ötösön belül, végül Sean Raggettnek sikerült kapura fejelnie, a labdát pedig már csak a gólvonal mögül sikerült kiszednie Tom Heaton kapusnak. „Gyerek­ként ilyesmiről álmodik mindenki. Nagy harcot vívtunk egy Premier League-ben szereplő csapattal, és most már biztosak vagyunk benne, hogy bárkit meg tudnánk verni” - nyilatkozata a lefújás után a Lin- coln-csatár Matt Rhead. Búcsúzott egy másik PL-klub is alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben: a Millwall a Leicester Cityt győzte le 1-0-ra, pedig majdnem a teljes második félidőt emberhátrányban játszotta le. A Middlesbrough 3—2-re verte az Oxford Unitedet, míg a Man­chester City csak 0-0-t ért el a Huddersfield Town otthonában, így megismételt mérkőzés követ­kezik. Továbbjutott a Chelsea is: a Wolverhampton otthonában nyert a csapat 2-0-ra Pedro és Diego Costa góljával. A fordulót követően kisorsolták a negyeddöntő párosítását, amelynek slágere egyértelműen a Chelsea- Manchester United összecsapás lesz majd. A mérkőzéseket március 11-12-én rendezik meg. FA-kupa, a negyeddöntők párosítása ■ Chelseá-Manchester United ■ Middlesbrough-Huddersfield Town (II.) / Manchester City ■ Tottenham Hotspur-Millwall (III.) ■ Sutton United (V.) / Arsenal-Lin- coln City (V.) Óriásit bukott a Sky Bet ■ Az angol fogadóiroda különleges, előre definiált foga­dásokat is kínál a szurkolóknak. A Bayern München-Arsenal BL-összecsapás előtt csalhatadan érzékkel hibáztak rá saját végze­tükre, ugyanis 400-szoros oddsszal kínálták azt a fogadást, hogy „Lewandowski szerez fejes gólt a mérkőzésen, az Arsenal pedig ki­hagy egy büntetőt”. A kötés szim­patikus volt a fogadóknak, a Sky Bet pedig összesen 350 000 fontot fizethetett ki a győztes szelvények­re a mérkőzést követően, hiszen a lengyel csatár fejese mellett Alexis Sánchez révén tényleg kihagytak egy büntetőt az Agyúsok. Börtönbe került a Ouacjliarellát ■ vádolo rendőr Fabio Quagliarella 2009-ben igazolt az Udinesétől a szülővárosába, Ná­polyba. A Napoli öt évre szerződtet­te, és 18 millió eurót fizetett érte. A játék jól ment neki, 34 meccsen 11 gólt szerzett, mégis el kellett hagy­nia álmai csapatát, ugyanis Raffaele Piccolo egykori rendőr leveleket küldözgetett a Napoknak, amelyben szervezett bűnözéssel, pedofíliával és kábítószer-kereskedelemmel vádolta a játékost. Hosszas nyomozás után kiderült, hogy a rendőrnek semmi­ben sem volt igaza, így Piccolót négy év és nyolc hónap börtönre ítélték. Quagliarella jelenleg a Sampdori- ában szerepel, ahol a 2006/2007- es szezont is töltötte, tavaly óta 29 mérkőzésen hét gólt szerzett. Edzőváltások Európában ■ Edzőt váltottak az olasz bajnokságban szereplő Genoa lab­darúgócsapatánál. Az eddigi szak­vezetővel, a horvát Ivan Juriccsal azt követően szüntették meg a kö­zös munkát, hogy együttese 5-0- ra kikapott a sereghajtó Pescara otthonában. Helyét a klub tegnapi bejelentése szerint az olasz Andrea Mandorlini veszi át, aki legutóbb a Hellas Verona vezetőedzőjeként dolgozott. A Genoa 25 fordulót követően 25 ponttal a 16. helyen áll a Serie A-ban, 11 ponttal meg­előzve a 18., már kieső helyen álló Palermói. A csapat legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzésén nem tudott nyerni, legutóbb december 15-én a Fiorentina ellen gyűjtötte be a há­rom pontot. Az is kiderült, hogy a korábbi ar­gentin szövetségi kapitány, Marcelo Bielsa lesz a francia labdarúgó­bajnokságban szereplő Lille ve­zetőedzője. A 61 éves szakember kétéves szerződést írt alá, és nyáron váltja a kispadon Franck Passit. Bielsa korábban már edzősködött a Ligue 1-ben, a 2014/2015-ös idényben az Olympique Marseille- nél dolgozott. Halálos ítéletek Egyiptomban ■ Az egyiptomi legfelsőbb bíróság tíz halálos ítéletet szabott ki a 2012-es egyiptomi stadionka- tasztrófa ügyében, a tragédiában 74 szurkoló vesztette életét. Öt évvel ezelőtt, február 2-án Port Szaíd kikötővárosában robbant ki a leszá­molásba torkolló véres összecsapás, amely azután kezdődött, hogy a meccs lefújása után - a helyi csa­pat, az al-Maszri győzött a tabellát vezető al-Ahlival szemben 3-1-re - a hazai klub szurkolói elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a rivális csapat híveit, és több játé­kost is megsebesítettek. Egyiptom évtizedek óta legsúlyosabb, sporttal kapcsolatos incidensében a 74 ha­lálos áldozat mellen csaknem ezren sérültek meg. Az elsőfokú ítéletek­ből a legfelsőbb bíróság érvényben tartotta 10 vádlott 15 éves, 14 tízéves és 15 ötéves szabadságvesz­tését, a vádak között gyilkosság és gyilkossági kísérlet szerepelt. A bű­nösök között van a város volt rend­őrkapitánya is. A Közel-Keletre igazol a világ ■ legjobb focibírója Az angol bajnokság helyett a jövő­ben Szaúd-Arábiában fog dolgozni Mark Clattenburg, akit a tavalyi év legjobb játékvezetőjének választott a labdarúgás történetével és statisz­tikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS. Távozását az angol játékve­zetői testület jelentette be, ám arra nem tért ki, milyen szerepkörben fog tevékenykedni a 41 éves bíró a közel-keleti országban. Clattenburg fújta a sípot többek között a tavalyi Európa-bajnoki döntőben és a Bajnokok Ligája fináléjában, valamint ő vezette a 2012-es londoni olimpia férfitor­nájának döntőjét is. Azt már de­cemberben jelezte, hogy szívesen vállalna munkát a szigetországon kívül. Az még nem vált hivatalossá, mikortól dolgozik új állomáshe­lyén. Az AP jelentésében megje­gyezte, hogy Szaúd-Arábiában a játékvezetői testületet eddig a ko­rábban szintén a Premier League- ben dolgozó Howard Webb irá­nyította, aki azonban a múlt hét óta már az észak-amerikai labda­rúgó-bajnokságban (MLS) segíti a videotechnológia fejlesztését. 7 Rooney keres a legjobban ■ aPL-ben A The Times nyilvánosságra hozta a Premier League legjobban kereső játékosainak listáját - már ami az egyes csapatok legjobban fizetett labdarúgóit illeti, vagyis a listát nem abszolút értékben kell nézni - kivétel ez alól Wayne Rooney, aki biztosan a legtöbbet viszi haza az egész ligában. A „legrosszabbul ke­reső” legjobban fizetett a Hull City játékosa, az uruguayi támadó, Ábel Hernandez áll. Volt Gábor Zlatan Ibrahimovic újabb győztes gólt szerzett AZ EGYES PL-KLUBOK LEGJOBBAN FIZETETT JÁTÉKOSAI (fontban) Manchester United Manchester City Chelsea Liverpool Arsenal Crystal Palace Játékos Wayne Rooney Sergio Agüero Cesc Fábregas Philippe Coutínho Mesut Özil Christian Benteke Heti fizetés 300 000 240 000 220 000 150 000 140 000 120 000 Tottenham Harry Kane 100 000 Leicester lamie Vardy 100 000 Middlesbrough Alvaro Negredo 100 000 Watford Troy Deeney 100 000 Southampton Fraser Förster 90 000 Bournemouth Jack Wilshere 80 000 West Ham Andy Carroll 80 000 Everton Romelu Lukaku 75 000 Sunderland JermainDefoe 70 000 Swansea Gylfi Sigurdsson 70 000 Xherdan Shaqiri 65 000 West Brom Darren Fletcher 65 000 Bumley Robbie Brady 35 000 Hull City Abel Hernandez 35 000 Senki sem keres anvit a PL-ben, mint Wavne Roonev 3uagliarellának álmai klubját kellett elhagynia

Next

/
Thumbnails
Contents