Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)

2017-02-21 / 43. szám, kedd

J ír Katarból jött, foglalkozása: a sport 10. oldal 2017. február 21., kedd, XIII. évfolyam, 8. szám o N A Barcelona királyként halott A nagy vereségek nagy változásokat hoznak. Mit válthat ki Barcelonában a PSG-től kapott óriási pofon? A Paris Saint-Germain a futball csúcsát be­mutatva verte 4-0-ra az FC Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első já­téknapján. Nemcsak a különbséget, hanem a játék képét is figyelembe véve nem túlzás kijelenteni: a ka­talánoknak semmi esélyük sincs, hogy megfordítsák a párharcot, a kiesés pedig végleg pontot tehet Luis Enrique diadalittasan induló, ám egyre laposabb barcelonai kor­szakának végére - az asztúriai edző­nek 2017-ben lejár a szerződése, és egyelőre a klub nem kapkod, hogy meghosszabbítsa azt. „Földöntúli játékot mutattak be, tehetedenek voltunk” - mondhat­ta volna Luis Enrique is a 4-0-s párizsi megszégyenülés után, de az idézet Johan Cruyfftól származik, a holland zseni kommentálta eképp, miután csapatával simán kikapott az 1994-es Bajnokok Ligája-döntő­ben a Milántól. A vereség komoly változásokat indított el a klubnál, a szezont követően távozott, tá­vozni kényszerült Beguiristain, Sztoicskov és Michael Laudrup is. Rijkaard is ráfizetett egy pofonra 2008-ban hasonlóan nagy verést kapott a Barcelona, akkor a Real Madridtól. A csúfos kudarc nem­csak Frank Rijkaard távozását ve­títette elő, de szedhette a sátorfáját Deco és Ronaldinho is, miután Pép Guardiola megérkezett a csapathoz. 2013-ban a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első elő­döntőjében a Bayern München a Barcelonát fogadta. A kirobbanó formában lévő bajorok négy góllal küldték haza a katalánokat, akik az egész mérkőzésen csak egyeden gól­A Barcelona olyan sima, és olyan súlyos vereséget szenvedett Párizsban, ami kihathat a klub jövőjére is helyzetig jutottak. A visszavágó sem alakult jobban: a Bayern idegenben is nyert 3-0-ra. Az egészségügyi okokból sajnos távozni kénysze­rült Tito Vilanova helyét Gerardo Martino vette át a klubnál, a csapat pedig teljesen átalakult: érkezett Neymar, Luis Suárez, Ivan Rakidc, Jeremy Mathieu, Claudio Bravo és Marc-Andre tér Stegen. Ez a váltás már Luis Enrique csapa­tának alapját is jelentette - a tréner már első évében triplázni tudott, és az UEFA az év edzőjének válasz­totta, ugyanakkor a fend példák­ból is tisztán látszik: a Barcelona komoly veresége általában komoly változásokat is hoz magával, így a korábban ünnepelt Luis Enrique is távozhat az év végén a klubtól. De mi vezetett idáig? Az identitás elvesztése „Ez a Barcelona már jó ideje nem az a Barcelona - kezdte értékelését a PSG elleni meccsel kapcsolatban a Sky Italián a legendás mester, Arrigo Sacchi. - A spanyol bajnok­ságban a kisebb klubokat még le­rázzák magukról, de a keményebb ellenfelekkel szemben sokszor meg­áll a tudomány. Manapság ritkán láthatjuk a pályán azt az agresszív, éhes és jól szervezett csapatot, ame­lyért rajongott a világ. A katalánok tíz évig uralták a labdarúgást, el­sősorban a könyörtelen stílusuk­nak köszönhetően, melyhez csak alkalmazkodni lehetett. Most meg sokszor úgy tűnik, fejjel mennek a falnak, amelyen még Lionel Messi sem tud átjutni, mert mögötte ösz- szeesett a csapat, nincs stílus, nincs szerkezet. Ha nincs meg az ödet, az Lionel Messi 18 labdát vesztett a PSG ellen, helyzete sem volt Úgy tűnik, Luis Enrique kifogyott az ötletekből a Barca élén elképzelés, a stílus, még a legjobb játékosokkal sem juthatsz sehova” - hozta meg könyörtelen ítéletét a maestro. A vesszőfutás a bajnokságban is folytatódott: a hétvégi fordulóban a Barcelona kínkeservesen győzte csak le 2-1 -re a Leganés csapatát. A szurkolóknak azonban a mutatott játéknál is sokkal jobban fájhatott, hogy a kezdőcsapatban mindösz- sze egyeden spanyol vagy katalán játékos kapott helyet: Sergi Rober­to. Beigazolódni látszik a klubhoz közel álló futballfilozófús, Ramon Besa jóslata. „Egyáltalán nem örülök annak, ami történik. A klub eladta a lelkét a Tridentének” - jelentette ki sokak megrökönyödésére, amikor a Barca támadósorában összeállt a rajon­gásig tisztelt és szeretett Neymar- Luis Suárez-Messi-trió. Ha nem is azonnal - sőt -, de igaza lett. Egy másik ismert szakíró, Sand Giménez kongatta leghangosabban a vészharangokat a párizsi vereség után. ,A Barcelona nem csak egy futball­meccset veszített el. A csapat ott állt meztelenül, megfosztva méltóságá­tól, a szurkolók fájdalmasan tisztán láthatták a csupasz valóságot. A Barcelona fizikálisán, mentálisan és taktikailag is padlón van. Luis Enriquének nincs tiszta elképzelése a stílusról, a taktikáról. A csapatban nincsenek vezérek, az utánpót­lásból nem kerül be senki az első csapatba, a fútballfilozófia halott, Luis Enrique munkássága pedig guillotine alá került a francia fővá­rosban. Végérvényesen kiderült: a király meztelen. És ezzel nem az a legnagyobb baj, hogy a Barcelona kiesett Európából. Az a baj, hogy a Barcelona kiesett Barcelonából” - írta Giménez a 4-0 után. Már a közönséggel is csak baj van Hogy mekkora a baj, arról az is árulkodik, hogy a legfrissebb plety­kák szerint Lionel Messi a szószóló­ja annak, hogy Pép Guardiola tér­jen vissza a klubhoz, máskülönben az argentin szupersztár nem látja biztosítottnak a megfelelő színvo­nalú folytatást. A szóbeszéd olyan erős, hogy már az angol sajtótájé­koztatókon is téma. „Nem, az én időm lejárt, sosem térek vissza a Barcelonához” - szö­gezte le a hétvégén hevesen Pép Guardiola - nem mintha az ilyen kijelentések olyan sokat jelente­nének a futball világában, még ha Guardiola eddig szilárdnak tűnő jelleme áll is mögöttük Eközben Luis Enrique nemhogy megerősítené a pozícióját a csapat élén - már amennyire lehetséges -, de tovább rontja a helyzetét. A PSG elleni vereséget követően mind András Iniesta, mind Sergio Busquets arról beszélt, hogy „meg­lepte őket a PSG harcmodora”, és hogy „nem látták tisztán maguk előtt, mit kellene tenniük”. Mikor Luis Enriquét szembesítet­ték a kijelentésekkel az újságírók, kis híján dührohamot kapott, úgy kellett lefogni, nehogy tettleg bán­talmazza a riportert. A hétvégi, si­ralmas produkció után szintén elég A Barcelona nagy vereségei a BL-ben AC Milan-Barcelona 4-0 (2-0) S Massaro (22., 45.), Szavicsevics (47.), Desailly (59.). 1994. május 18. Athén, Spirosz Luisz- stadion, 70 000 néző AC Milan: Sebastiano Rossi - Maura Tassotti, Christian Panucci, Demetrio Albertini, Filippo Galii, Paolo Maldini (84. Stefano Nava), Roberto Donadoni, Marcel Desailly, Zvonimir Boban, Dejan Szavicsevics, Daniele Massaro. Edző: Fabio Capello. FC Barcelona: Andoni Zubizarreta - Albert Ferner, Josep Guardiola, Ronald Koeman, Nadal, Bakéra, Sergi (73. Qui- que), Hriszto Sztojcskov, Amor, Romário, Txiki Beguiristain (51. Eusebio). Edző: Johan Cruyff. Barcelona-Dinamo Kijev 0-4 (0-3) ® Sevcsenko (9., 32., 44.), Rebrav (79.) 1997. november 5. Barcelona, Camp Nou Stadion, 55 000 néző FC Barcelona: Vitor Baia - Albert Ferner, Fernando Couto, Oscar Garda (71. Miguel Nadal), Luis Figo, Giovanni (53. Guillermo Amor), Rivaldo, Sergi Barjuan, Dragan Ciric, Albert Celades, Michael Reiziger. Edző: Louis van Gaal. Dinamó Kijev: Olekszandr Sovkovszkij- Oleg Luzsny (59. Nyikolaj Volosanko), Olekszandr Holovko, Vladiszlav Vascsuk, Jurij Dmitrulin, Jurij Kalitvincev (46. Jurij Maximov), Vrtalij Koszovszkij, Andrij Sevcsenko, Szerhij Rebrav, Andrij Guszin (60. Dmitra Mihajlenko), Alekszandr Kackevics. Edző: Valerij Lobanovszkij. Valencia-Barcelona 4-1 (0-3) © Anguloa (10., 43.), Mendieta (45.), Claudio Lopez (90.), illetve Pellegrino (öngól, 27.) 2000. május 3. Valenda, Mestalla Stadion, 55 000 néző Valencia: Santiago Canizares - Mauricio Pellegrino, Miroslav Djukic,Amadeo Car- boni, Jocelyn Angioma, Gaizka Mendieta, Frandsco Farmos, Gérard (83. Juan Sánchez), Kily González, Miguel Angel Angulo (78. David Albelda), Claudio Lopez (90. Adrian Ilié). Edző: Hector Cúper Barcelona: Ruud Hesp, Michael Reiziger, Frank de Boer, Carles Puyol (46. Winston Bogarde), Josep Guardiola, Phillip Cocu, Boudewijn Zenden (75. Simao), Rivaldo, Gabri, Patrick Kluivert, Dani Garda (61. Jari Litmanen). Edző: Louis van Gaal. Chelsea-Barcelona 4-2 (3-2) © Gudjohnsen (8.), Lampard (17.), Duff (19.), Terry (76.), illetve Ronaldinho (tizenegyesből, 27., 38.) szerencsétlenül nyilatkozott. „Nem értem, miért fütyülték ki Gomest. Egyszerűen nincs értelme annak, hogy valaki a saját kedvenceit fü­tyülje. Persze mindenkinek jogában áll kifejezni a nemtetszését. Nekem a munkám része, hogy kapom a kritikákat, így érthető, ha engem bántanak. De a játékosokat hagyják békén, mert az nem segít semmin, ha őket fütyülik. Egyszerűen nem értem a közönséget” - jelentette ki Luis Enrique, vélhetően csak tovább bőszítve a katalán drukke­reket. Csak a csoda segíthet A Barcelona idénye egyelőre ennek ellenére nincsen romokban, bár 2005. március 8., London, Stamford Bridge, 41515 néző Chelsea: Petr Čech - Paulo Ferreira (51. Gien Johnson), John Terry, Ricardo Carvalho, William Gallas, Claude Mäkeleie,Joe Cole, Frank Lampard, Damian Duff (85. Robert Huth), Mateja Kezman, Eidur Gudjohnsen (78, Tiago). Edző: Jósé Mourinho. Barcelona: Victor Valdés - Juliano Belletti (84. Ludovic Giuly), Carles Puyol, Oleguer Presas, Giovanni van Bronckhorst (45 Sylvinho), Deco, Gérard, Xavi Hernandez, Ronaldinho, Samuel to'o, Andres Iniesta (85. Maxi Lopez). Edző: Frank Rijkaard. Bayern-Barcelona 4-0 (1-0) © Th. Müller (25., 82.), Gomez (49.), Robben (73.) 2013. április 23., München, Allianz Arena, 68 000 néző Bayern München: Manuel Neuer - Philipp Lahm, Jerome Boateng, Dante, David Alaba, Javi Martinez, Bastian Schweinsteiger, Arjen Robben, Thomas Müller (83. C. Pizarro), Franck Ribéry (89. Shaqiri), Mario Gomez (71. L. Gustavo). Edző: Jupp Heynckes. Barcelona: Vicotr Valdés - Dani Alves, Gérard Piqué, Marc Barira, Jordi Alba, Xavi Hernandez, Sergio Busquets, Andérs Iniesta, Alexis Sánchez, Lionel Messi, Pedro (83. David Villa). Edző: Tito Vilanova. PSG-Barcelona 4-0 (2-0) ® Di Maria (18., 55.), Draxler (40.), Cavani (72.) 2017. február 14., Párizs, Pare des Princes, 46 484 néző PSG: Kevin Trapp - Thomas Meunier, Marquinhos, Présnél Kimpembe, Layvin Kurzawa - Marco Verratti (69. C. Nkunku), Adrién Rabiot - Angel Di Maria (61. Lucas Moura), Blaise Matuidi, Julian Draxler (86. J. Pastore), Edinson Cavani. Edző: Unai Emery. Barcelona: Ter Stegen - Sergi Roberto, Gérard Piqué, Samuel Umtiti, Jordi Alba - Andre Gomes (58. Rafinha), Sergio Busquets, Andres Iniesta (72.1. Rakitic) - Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar. Edző: Luis Enrique. igaz: jelenleg egyedül a Spanyol Kupa megszerzése tűnik reálisnak. Ettől függetlenül még a bajnokság is összejöhet, noha a Real Madrid előnye tetemesnek tűnik - ezen a fronton még jól jöhet a Barcának a várható BL-kiesés. Ugyanakkor a klub mintha még nem adta volna fel, és tényleg minden eszközt bevet: a héten meglátogatta a csapat edzését Ste­ven Frayne, közismertebb nevén Dynamo, angol bűvész, illuzionis­ta, aki a Varázslat a világ körül című sorozatával lett híres. Varázslat, nem kevesebb - ez az, amire jelenleg Luis Enriquének a legnagyobb szüksége van. Hegedűs Henrik

Next

/
Thumbnails
Contents