Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)
2017-02-10 / 34. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. február 10. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA aberráció szakaszában. Nyilván lehet hasfelmetszést és torokelvágást is találni, de nem gondoljuk, hogy mindenkinek ezt kell néznie. A pornónak is van egy olyan része, amiből a gyerek láthatja, hogy ez a dolog hogyan néz ki, és van egy szadista, aberrált változata. Szerintem idővel ez helyre fog rázódni. Meg kell találni az egészséges egyensúlyt. Az ősibb időkben természetes volt, hogy a gyerekek mindent látnak, és meg- tanuljákanormális viselkedést. Ezek tanult formák, az alapkésztetés persze genetikai, de az, hogy mit és hogyan csináljunk, a közvetlen kielégülést szolgáló, illetve a mélyebb kapcsolathoz szükséges viselkedést tanulni kell. Az internettel az a baj, hogy ha az az egyedüli forrás, akkor az érzelmi részét nem tanulja meg a gyerek. Ezt a szülőktől tanulhatja meg, és ha ők elzárkóznak, akkor a gyerekük is alkalmatlan lesz erre a viselkedésre. A fokozott internethasználat, a leegyszerűsített, rövid, tömör tartalmak befogadása sokak szerint a társadalmak elbutulásához vezethet. Én ebben nem hiszek. A mesélés, ami az én gyerekkoromban még létezett, az orális kultúra értékeivel, mára elveszett, eltűnt egy gazdagság. Megjelentek a könyvek, nem kellett már emlékezetben tartani dolgokat, erre is lehetett mondani, hogy butulást jelentett. Értelmetlen azt mondani, hogy az internettel, ahol most tömören milliószor annyi információ áll rendelkezésünkre, el- butultunk, ez babona, aminek semmi köze a viselkedéstudományhoz. Nyilván vannak kulturális különbségek emberek között, de a populáció egészére nézve soha ennyi tudása az emberiségnek nem volt. A kérdés, mit értünk tudás alatt. Nekem gyerekként a szorzótáblát be kellett vágnom, akkor a 8x8=64 volt az elemi tudás, ma ez már annyira nem fontos, mert mindenkinek ott a telefonja, és megnézi, mennyi 8x8, ez egy gépi tudás lett. Fontosabb, hogy tudja használni a Google-t, hogy meg tudja szerezni, amire tényleg szüksége van. Ezt kellene mérni, és nem azt, hogy a korábbi mennyire veszett el. Én azt látom, a fiatal generáció a lényeges tudásban sokkal többet tud, mint én, és azokból kevesebbet tud, amiket én annak idején fontosnak láttam. Az én nagyapám például ácsmester volt, és ha én nem tudtam jól mérni, pontosan illeszteni a széleket, reménytelen esetnek tartottak, aki csak a „buta könyveket” olvassa. Nem lehet az egyik korszak nyelve és értékei alapján egy másik korszakot megítélni. Egyik könyvében írja, hogy az emberek vonzalma az agresszió, az erőszak iránt, amin a bulvármédia sikere is alapul, tulajdonképpen nem is vonzalom, hanem érzékenység. Hol vannak ennek a gyökerei? Ennek egyszerű története van. Hat és fél millió évvel ezelőtt vált el a fejlődésünk az evolúció során a csimpánzokétól. A csimpánzok igencsak undok, agresszív állatok, ami azt jelenti, hogy a csoportok állandóan háborúznak egymással és ölik egymást, ahogy az embereknél, de náluk a csoporton belül is nagy az agresszió. A csimpánzok például egyedül esznek, mert ha valaki ott van a közelben, azzal összeverekednek, egyedül is alszanak, egyedül táplálkoznak. Délben, amikor már jóllaktak, összegyűlnek, hogy egymás kölykeit megismerjék. A saját csapatuk tagjait kell ismerniük, mert a másik csapatét megölik. Innen indultunk. A külső agresszió megmaradt. A belső agressziót a biológusok egyrészt a hűnek és a nőstények közötti testsúlykülönbség, másrészt a szemfogak mérete közötti különbség alapján mérik. A csimpánzoknál ez száz- százalékos, az embernél a testsúlykülönbség ma 8-10 százalékos, a szemfogaknál pedig már semekkora. Az emberi közösségek kialakulásának legfontosabb tényezője a belső agresszió csökkenése volt. Ha ma ezer embert összezárunk egy csarnokban, nem ölik meg egymást, míg a csimpánzok esetében ez nem működne. Ez a csökkenés tehát genetikailag lezajlott, ezzel viszont együtt jár, hogy érzékenyek vagyunk az erőszak jeleire, mert azonnal le akarjuk csillapítani. Egy normális országban, ha két ember összeverekszik az utcán, a többiek odamennek, és megpróbálják őket szétválasztani. Ahol csak állnak és nézik, az nem normális, ott beteg a társadalom. Érzékenyek vagyunk az agresszió jeleire, és ezt használja ki a média. Mi a sajtóban azt látjuk, az olvasók nemcsak az emberek közötti erőszakot tartalmazó, hanem például a balesetekről vagy más véres jelenetekről szóló cikkekre a legkíváncsibbak. Körülbelül tíz évvel ezelőtt csináltam egy vizsgálatot a hallgatóimmal, megnéztük az összes magyar hetilapot, és a cikkek címeit vizsgálva meg kellett állapítaniuk, hány százalékban fordulnak elő erőszakra, halálra, betegségre, sérülésre utaló kifejezések. Először nem is akartam hinni az eredménynek, ezért megismételtettem, akkor is ugyanúgy végződött. Húsz, plusz-mínusz egy százalék. A szerkesztők, anélkül, hogy ezt számon tartanák, érzik, hogy húsz százalék alatt már unalmas. Ha ennél több, akkor már félnek tőle. Húsz százalék kell ahhoz, hogy érdekesnek érezzük. Ez egy beépített tulajdonságunk, hogy a figyelmet így lehet felkelteni. A regényében a szuperintelligencia kijelenti, meg kell reformálni a piacot, mert mára már csak a hátrányai maradtak meg. Ezt ön is így gondolja? Igen, én is. Ha megnézünk egy te- levíziócsatomát, látjuk a hirdetéseket, amelyekről azt mondják, azok tartják el a televíziót. Ezt el kell fogadnunk, de azt is látjuk, hogy egykét terméket reklámoznak, ám ha bemegyünk valamelyik szupermarketbe, ott ezernyi termék van. Ha valaki belép a piacra, hirdetéseket helyez el, hogy versenyelőnybe kerüljön. Ennek viszont semmi köze az egészhez, ez egy felesleges dolog, ha ezt leállítanák, és megoldanák, hogy például a televíziót más pénzből tartsák fent, az az áruforgalomra semmilyen hatással nem lenne. Ez egy kinövés, melléktermék. Amikor a piacot istenítették, kicsi piacok voltak, lehetett ismerni a szereplőket. Most, amikor hét és fél milliárd ember van, honnan tudja, hogy az, amit vesz, mennyit ér. Egyszer, vagy húsz-harminc éve voltak közgazdász diákjaim, akik épp a Nyírségbe készültek egy felmérést készíteni, és megkértem őket, kérdezzék meg mindenhol, hogy hol szerzik be a falusiak az alapélelmiszereket. Kiderült, mindent a boltban vesznek, még a petrezselymet, a virágot is. Ez az én időmben szentségtörésnek számított volna. Itt a szomszéd szupermarketben gyönyörű vörös rózsákat lehet kapni, 200 forintért, egy hétig is kibírják, és Kenyából hozzák be őket. Ez egy nagyon más világ, az egész glóbusz egyetlen piac lett, és egyre egységesebb lesz. Ez nem egyenlíti ki fokozatosan a mai anomáliákat? Ki fognak egyenlitődni, de nem a klasszikus piaci mechanizmusok alapján. Ma ugyanis teljesen irreális az, hogy mi mihe kerül. Ha most egy közgazdászt megkérdez, tudja-e az értéket definiálni, hogy mondjuk tíz forint mennyit ér, tanácstalan lesz, mert ez teljesen relatív. Egy ház nem azért kerül valamennyibe, mert az építési költség határozza meg az árát. Ez igazából egy elosztási rendszer. Itt van hét és fél milliárd ember, mindenki tud valamit csinálni, és ezt a sok mindent el kell osztani. Ez nagyon alkalmatlan módon történik, mert azt látjuk, hogy a vagyon fele a tulajdonosok egy százalékának a kezében van. Feltehetőleg működne a rendszer akkor is, ha a vagyon tíz százaléka lenne az egy százalék kezében, akkor még mindig nagyon gazdagok lennének, de a legalsó rétegek helyzete javulna. Amikor először felmerült az általános alapjövedelem gondolata, mindenki felháborodott, hogyan adhatnánk mindenkinek „ingyen” pénzt. Most már egyre több helyen próbálják, Írországban, Hollandiában és máshol. Egyre többen látják úgy, hogy ezzel meg lehet kerülni a szociális juttatások túlbürokratizált rendszerét. Szintén fontos dolog, hogy ma már nem olvashatni olyan híreket, amelyek az én gyermekkoromban még mindennaposak voltak, hogy valahol a világban százezrek haltak éhen. Amint egy ilyen helyzet fenyeget, a különböző segélyszervek közbelépnek. A világ ezt már nem viseli el, és ez egy nagyon pozitív új dolog. Ilyen tény az is, hogy a harmadik atombombát nem dobták le. Miért nem? Ezelőtt ötszáz évvel, ha egy hadvezérnek ilyen lehetősége lett volna, azonnal felhasználta volna. Ez azt is jelentheti, hogy például a nácizmus visszatérése a mai Európában kevéssé reális? Azt látjuk ugyanis, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a kevésbé demokratikus politikai erők. Ezeknek a társadalmi formációknak van egy időtényezője. A nácizmus nem egyik napról a másikra keletkezett, hanem egy több évtizedes előkészítő periódus után. Ha most egy ilyen előkészítő periódus volna, arra azonnal lecsapnának, és ellenoffen- zívát indítanának. Ma minden sokkal gyorsabb. Azt, hogy mi lesz belőle, nem lehet megmondani, nem lehet öt vagy tíz évre előre jósolni. Ez egy olyan kritikus szakasza az ember fejlődésének, ahol a jóra is és a rosszra is van lehetőség. A különféle rendszerekben, szervezetekben van egy bizonyos önszabályozás. Az én gyerekkoromban minden gyerek nagy vadász vagy hadvezér akart lenni. Aztán jött a második világháború és minden, ami vele járt, és ma már a gyerekek általában nem akarnak nagy vadászok és hadvezérek lenni. Érthetjük ezt úgy is, hogy például Donald Trump kormányzásától sem kell annyira tartani, mert egy jól működő demokráciát egy ilyen populista, érzelmi alapú politikával sem olyan egyszerű leépíteni? Ez a felszínen érzelmi alapú politika, de vannak objektív elemei. Itt van például a szíriai helyzet. Senki nem beszél arról, hogy Szíriában volt a legmagasabb szaporodási ráta az elmúlt negyven évben. Az nem megoldás, hogy ha az egyik helyen felborul a belső rend, néhány tízmilliónyi embert rászabadítunk a környező területekre. Azt is ritkán lehet a magyar sajtóban olvasni, hogy négy vagy öt éve az ENSZ egyhar- maddal csökkentette a törökországi menekülttáborok költségvetését. Az unió erre nem azt mondta, hogy ezzel valamit kezdeni kell, hanem Angela Merkel kitárta a kaqát, hogy gyertek, ők pedig jöttek. Ennek a durva politikai hibának vagyunk az áldozatai, Amerika pedig nem akar áldozat lenni. Ha Merkel értelmesebben gondolkodik, pénzt ad a pótlásra, és az ottani táborokban kiválogatják azokat, akik tényleg dolgozni akarnak, és beilleszkedni az európai társadalomba, nem a saját közösségeiket létrehozni. A muíti- kulturális koncepció nem működik. Minden társadalom be tud fogadni nagyszámú embert, azzal a feltétellel, hogy alkalmazkodnak, átveszik a kultúrát. Ha ez nem működik, a bolygó rendje borulhat fel, amit nem viselne el. Minden helyzetben helyben kell a problémákat megoldani, amihez áldozatokat kell vállalni, pénzt ráfordítani, de nem ölelhetünk a keblünkre milliókat. A másik véglet viszont, amit ennek nyomán látunk, talán Magyarországon a legerősebben, hogy megerősödött az idegenelle- nesség. Ilyenkor nagyon nehéz tisztán tartani a dolgokat. Különösen Magyar- országon, ahonnan 1956-ban száz- ötvenezer ember kiment, és befogadták őket. Persze nem úgy, mint most a szíreket, hanem táborokba vitték és elosztották őket, és mentek, ahova mondták. Ez nagyon szigorúan szabályozott, fegyelmezett módon zajlott, és ebből a százötvenezerből is sokan visszajöttek. Ez viszont nem egy népvándorlásszerű folyamat volt, és szó sem lehetett róla, hogy ezt belülről lehessen kezelni, mondjuk úgy, hogy az oroszok menjenek ki, és hagyjanak minket békén. Ez tehát nem példa. A magyar kormánnyal sok mindenben nem értek egyet, de ebben, hogy nem kell gátlás nélkül befogadni mindenkit, igen, és most már nagyon sokan értenek ezzel egyet. Az adott helyeken kell megoldani a problémákat. Nem tüneti kezelések viszont ezek? Mi lesz például a klímaváltozás menekültjeivel? Ez az igazi probléma, az eddigi csak előjáték volt, ami azt demonstrálta, hogy a politikusok teljesen képtelenek észszerű megoldásokat találni. Amikor jön az igazi, a klímaváltozás miatti menekülthullám, amit nem lehet helyben megoldani, mert ott például épp víz lesz, az lesz a nagy próba. Fogalmam sincs, erre mi lesz a megoldás, és hogy hol kell majd beavatkozni. Erre fel kellene készülni. Egy olasz demográfus rájött, hogy a szaporodási ráta az átlagéletkorral párhuzamosan változik. 2,1 gyerek jelenti egy családban a reprodukciót, ez alatt fogy a lakosság, felette nő. Kiderült, hogy ahol az átlagéletkor meghaladja a 60 évet - Európában ma 70 -, ott villámgyorsan esni kezd ez a szám. Ez azt jelenti, az egészségvédelemmel, a szociális helyzet javításával lehet a szaporodást megállítani. Ez pedig egy teljesen más koncepció, mint amiben eddig hittek. Részlet az Ő ott bent c. regényből „Itt van a sok milliárd ember régi hiedelmek, régi hatalmi struktúrák és valódi döntés-előkészítési mechanizmusok nélkül. A régi szelekciós mechanizmusok nem működnek, mert az egész emberiség mindig megmenti a rossz döntések kiagyalóit a teljes pusztulástól. Több száz éve csupa rossz döntést hoztatok, a bioszféra a pusztulás szélén van, a klíma rossz irányba változik, az emberi együttműködésnek csupán primitív formái működnek. A szuperintelligencia arra való, hogy egy csapásra kirántsa az egész emberiséget ebből a helyzetből, és olyan döntési rendszer alakuljon ki, amely valóban mindenki érdekeit szolgálja, és amit mindenki el is fogad." „Nem lehet az egyik korszak nyelve és értékei alapján egy másik korszakot megítélni"
