Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-30 / 24. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2017. január 30. KULTÚRA I 7 A Mercedes Benz visszhangjából Saját közönsége számára releváns alkotássá formálta-e az Esterházy-drámát a pozsonyi Nemzeti? - kérdezi az ÉS ÖSSZEÁLLÍTÁS A tavaly nyáron elhunyt Esterházy Péter Mercedes Benz című történelmi revüjét 2016-ban az év magyar drámájának választották, egy nappal vízkereszt után pedig az ősbemutató is megtörtént: a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére született mű megkezdte színpadi életét Pozsonyban. A Roman Polák rendező és Peter Kováč dramaturg (valamint a szöveg fordítója) által fémjelzett előadásban a pozsonyi Nemzeti vezető művészei - mások mellett Martin Huba, Robert Roth, Ľuboš Kostelný, Ondrej Kovaľ, Dušan Jamrich, Anna Javorková - kaptak szerepet. A produkciót érthető módon élénk figyelemmel kísérte a színházi szakma - Dunán innen és Dunán túl. Az alábbiakban a szlovák és a magyar sajtóvisszhangból válogatunk. Intellektuális hullámvasút A Mercedes Benz olyan, mint egy intellektuális hullámvasút - ez a címe Soňa J. Smolková színikritikus Pravdában közölt írásának. A szerző azt fejtegeti, a tulajdonképpeni „bonyodalom” - az Úr fogadása Luciferrel - szinte mellékes, Esterházy számára a cselekmény helyett a gondolatok fontosak: az áramlásuk, a velük folytatott játék, az el- és visszakanyarodás egy-egy ideához. Éppen ezért tűnik a szöveg intellektuális hullámvasútnak, amelybe erősen kapaszkodni kell, és csak remélni lehet, hogy nem zuhanunk ki a kanyarokban. „Ilyen speciális szöveg színpadra állítása nyilvánvalóan kihívás, amely nemcsak a minőségébe vetett bizalmat feltételezi, hanem azt is, hogy az alkotók lebilincselő színpadi képeket tudnak teremteni” - úja Smolková, aki úgy látja, ez a pozsonyi Nemzetiben inkább az első felvonásban sikerült. A szereplők könnyeden, pontosan értelmezve tolmácsolják a szerző gondolatait, a színpadkép jelzésszerűen, játékosan változik. A háromórás előadás második felvonása azonban jóval megfáradtabbnak hat. Értelmiségi luxus „Léteznek olyan színházi előadások, amelyekre jobb felkészülten menni. Ajánlatos ismerni a szerzőt, a stílusát, a gondolkodásmódját - egyszerűen képben kell lenni” — kezdi kritikáját a .týždeň című hetilapban Peter Scherhaufer drámaíró, publicista, majd azzal folytatja: ha egy mű minőségét a szerző intellektusa, műveltsége, tájékozottsága, illetve az általa alkalmazott vallási, fi„Az előadás elsősorban az intellektust célozza meg, és érzelmi szinten kevésbé hatásos." Peter Scherhaufer, .týždeň lozófiai, történelmi vagy művészeti utalások mennyisége határozná meg, akkor a Mercedes Benz a képzeletbeli lista élvonalába kívánkozna. Ugyanakkor: minden művészetnek van egy másik pólusa is, az érzelem. Scherhaufer úgy látja, a Szlovák Nemzeti Színház Esterházy-bemu- tatója elsősorban az intellektust célozza meg, és érzelmi szinten kevésbé hatásos. Kitér arra is, hogy a pozsonyi Nemzeti, illetve Roman Polák rendező nem először nyúlt olyan szöveghez, amelynek nincs hagyományos dramatikus struktúrája, a próza, a filozófiai költemény, a dokumentum és a „színház a színházban” elemeit vegyíti, nem mellesleg pedig - szerkezeténél, gondolati rétegzettségénél fogva - fokozott igényeket támaszt a nézővel szemben. (Polák utolsó hasonló vállalkozása az Árkádia volt Tom Stoppardtól - a négyórás produkció tengelyét a tudományos kutatás és a közvetített tudományos ismeretek alkották.) Ám az emberi koncentrációképességnek megvannak a maga határai; a színház nem könyv, amely az érdekfeszítő filozófiai tételek bármekkora tárházát elviselné; a színházban a néző a megértés kedvéért nem képes megállítani a pillanatot, így itt is érvényes, hogy a kevesebb több lett volna - olvasható a Mercedes Benz: értelmiségi luxus című kritikában. Bázmeg, Lucifer! Kovács Natália Fele magyar, fele tót című terjedelmes publicisztikája Esterházy Péter Mercedes Benz című drámájának ősbemutatójáról az Elet és Irodalom hasábjain olvasható. A pozsonyi színpadon elhangzó „báz- meg”-ektől indítva kérdések sorát teszi fel: „Ilyenek volnánk? Tényleg. Tulajdonképpen milyenek vagyunk? Mi keretez minket, magyarokat „mi”- vé? És mit vesz át ebből a színházi szimbólumrendszer? Mitől lesz magyar egy szereplő a külföldi színpadon? Ugyanolyan attribútumunk a »bazmeg«, mint a franciáknak a racs- csolás vagy az oroszoknak az usán- ka? Milyennek lát minket a külső szemlélő, és hogyan ismeri fel a színpadon: ezek mi, magyarok vagyunk? Hogyan lesz szlovák szöveg egy Esterházy-drámából? Szlovákká vá- lik-e egyáltalán abban a színháztörténeti pillanatban, amikor megtartják az ősbemutatóját egy szlovák színpadon?” És még egyszer, kicsit másként fogalmazva: szlovák művé - vagyis saját közönsége számára releváns alkotássá - formálta-e Roman Polák a Mercedes Benzt, amikor színpadra állította? A publicista leszögezi, színháztörténeti szempontból mindenképpen nagyon jelentős esemény, kulturális érték már a baráti gesztus is, hogy a Szlovák Nemzeti Színház darab írására kérte fel Ester- házyt. Ezzel együtt Kovács úgy látja, a rendezés nem kortárs esztétikai keretek között mozog, és nem képes átfogni vagy a színpadi létezés számára újraalkotni azt a sokrétűséget, szellemességgel és humorral átitatott filozófiai és történelmi komplexitást, amelyet a Mercedes Benz hordoz. Pozsonyban, esterházyul , jVIég ha talán csak egy illékony színpadi jelenlét erejéig is, elhisszük, hogy egy nyelven beszélünk: esterházyul” - írja a Revizor online kritikai portálon megjelent alapos elemzésének elején Száz Pál, majd az írás végén a következőképpen összegzi az ősbemutató jelentőségét: „Esterházy utolsó darabjának ősbemutatóját kul- tikusság lengi be: ám semmiképp sem a halál árnyéka, inkább az élet fénye. A Mercedes Benzre olyan összefoglaló műként tekinthetünk - pontosabban: akként tekintjük (meg)! - mely Csehov Cseresznyéskertjéhez vagy Shakespeare Viharához hasonlóan egy életmű testamentumává válik. A derű evangéliuma, akár Janis Joplin kacaja, mely inkább gyenneki, mintsem sátáni: »Menny és Úristen kéz a kézben járnak, akár Lolka és Bol- ka.«” A két pont között Száz precízen felfejti a fiktív drámai tér, a keretjátékok, a stúdiószínpad lecsupaszított „A Mercedes Benzre olyan összefoglaló műkéntte- kinthetünk - pontosabban: akként tekintjük (meg)!- mely egy életmű testamentumává válik." Száz Pál, Revizor online tere, a színpadi akciók és beszédhelyzetek diskurzusa által kínált jelentéseket; és részletesen kitér Peter Kováč, a darab fordítója és dramaturgja teljesítményére. Neki köszönhetően emelhető ki: „A fordíthatóság problémáját tehát abszolút kihasználja az előadás, s nemcsak nyelvi, de kulturális értelemben is. Éppen ez a dialogikus helyzet volt az, amely az alkotókat érdekelte, s a felkérést motiválta - az az átbeszélés, belepofá- zás, amely Esterházy dramaturgiáját isjellemzi.” (as) Elhunyt John Húrt angol színész Akcióvígjáték nyerte a Sundance fesztivált Park City. Az Elijah Wood és Melanie Lynskey főszereplésével készült I Don't Feel at Home in This World Any More (Nem érzem otthon magam többé ezen a világon) című akcióvígjáték nyerte el a Robert Redford alapította Sundance Filmfesztivál fődíját. A Netlfix által készített film, Macon Blair rendező első nagy- játékfilmje az amerikai drámai filmek kategóriájában is megkapta a legjobb film díját. A kritikusok szerint a véres bűnügyi komédia Quentin Tarantino, Guy Ritchie és a Coen testvérek szellemiségét tükrözi. Egy depressziós nőről szól, aki új életcélját abban találja meg, hogy felkutatja azokat, akik kirabolták őt. A világ filmterméséből a zsűri Tarik Saleh svéd thrillerét a The Nile Hilton Incidentet találta az legjobbnak. Az egyiptomi forradalom idejénjátszódó filmben egy rendőrtiszt próbálja felderíteni egy nő meggyilkolásának ügyét. Az utahi Park Cityben évente megrendezett független filmfesztivál 32 éves történetében általában mellőzte a politikát, idén azonban jóval több ilyen témájú film szerepelt a bemutatott több mint 120 alkotás között. A városkában Donald Trump-ellenes felvonulás is volt, részben a Sundence fesztivál szervezőinek köszönhetően. A rövidfilmes versenymezőnybe a magyar Bucsi Réka LOVE című rövid animációját is beválogatták. Ebben a kategóriában a japán Nagahisza Makoto nyerte el a legjobb film díját. (MTI, juk) London. Hetvenhét éve* korában elhunyt John Hurt Golden Globe- és BAFTA- díjas angol színész. John Hurt londoni otthonában halt meg szombatra virradóra. Hosszabb ideje hasnyálmirigyrákban szenvedett. Rendkívül sokoldalú színész volt, öt évtizedet felölelő pályafutása során több mint kétszáz filmben és tévéfilmben szerepelt, köztük több ismert hollywoodi produkcióban is láthatták a nézők. O volt Kane másodtiszt, a gyilkos idegen első ál- doztat a A nyolcadik utas: a Halál című sci-fi horrorban, az Éjféli exp- resszben nyújtott alakításáért pedig legjobb férfi mellékszereplőként Golden Globe- és BAFTA-díjat kapott. Két évre rá ismét megkapta a BAFTA-díjat Az elefántember címszerepéért David Lynch kultiJohn Hurt az 1984 című film főszerepében (Képarchívum) kus filmjében. Mindkét szerepért Oscar-díjra is jelölték. Általa kapott arcot Winston Smith, az 1984 című Orwell-regény főhőse. A Michael Radford által rendezett, 1984-ben bemutatott filmdráma ugyan nem nyert díjakat, de olvasók újabb tömegeinek figyelmét hívta fel a regényre. Szintén 1984-ben Terence Stamp és Tim Roth társaságában játszott Az áruló (The Hit) című Stephen Frears- filmben. 1987-ben az Úri passziókban (White Mischief) szerepelt Joss Ackland és Hugh Grant mellett. A Harry Potter-sorozatban ő alakította a varázspálca-készítő Olli- vandert, szerepelt az Oscarra jelölt Suszter, szabó, baka, kém, valamint az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmekben is. 2012-ben a filmművészethez való rendkívüli hozzájárulásáért megkapta a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) életműdíját. 2015-ben lovaggá ütötték a drámáért tett szolgálataiért. Sir John Hurt utolsó filmszerepe a Natalie Portman főszereplésével készült Jackie-ben alakított McSor- ley atya volt. Ez a film februárban kerül a hazai mozikba. (MTI, juk) Ľuboš Kostelný (Apa) és Ondrej Kovaľ (Gróf) az előadás egyik jelenetében
