Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-28 / 23. szám, szombat

TEREPSZEMLE

A tanulás nehéz, de az osztályközösségekbe könnyen beilleszkedtek az iraki gyerekek

www.ujszo.com I 2017. január 28.

rendelkezésükre, mivel Szlovákiában ilyen nem is létezik. A külföldről ide költözött gyermekeket az itt tartózkodás kezdetétől számított hat hét után kötelezően be kell íratni az iskolába, függetlenül attól, értik-e, beszélik-e a tanítás nyelvét. Innen kezdve pedig minden pedagógus úgy boldogul velük, ahogy tud.

Mária Dobrovodská a Szent Márk Alapiskolában minden órán egy-egy témát vesz át velük, szavakat tanulnak és ezeket próbálják mondatokba foglalni. A hétfői társalgási óra mindig azzal kezdődik, hogy a gyerekek beszámolnak arról, mit csináltak a hétvégén. A kislányok elmondják, hogy szánkóztak és kalácsot sütöttek, Rani csak evett és aludt, a szégyenlős Habib meg sem mukkan. Mint megtudjuk, neki kezdetben az sem tetszett, hogy lányokkal kell egy osztályba járnia, vagy hogy a tanító néni megérintette és a táblán próbálta vezetni a kezét, de ez mára elmúlt, mint ahogy a kezdeti megilletődöttség is. Ahogy az óra halad, egyre gyakrabban jelentkezik, azt is megengedi, hogy lefényképezzük, csak azt nem árulja el, még a tanító néninek sem, miért nincs füzete és tolla. Mária Dobrovodská szerint azonban már az is előrelépés, hogy itt van, mert kezdetben kulcsra kellett zárnia a tanterem ajtaját, hogy a kisdiákok ne szökjenek el. „Úgy érezték, itt mindent szabad, mert én nem büntetem őket. Elmondták, hogy Irakban bevett szokás a testi fenyítés, ha nem fogadtak szót, verést kaptak. Sokáig egyáltalán nem vették komolyan ezt az iskolát, de most már kezdik megszokni, hogy itt verés nélkül is tanulni kell.” Főleg a nagyobbak igyekszenek, ők már értik, hogy a tanulás által vihetik valamire ebben az új hazában. Rani például gimnáziumban szeretne továbbtanulni, hiszen a bátyja már egyetemre jár Pozsonyba- angol szakos.

Alaptalan félelmek

Az iskola igazgatónőjétől megtudjuk, hogy eredetileg kilenc iraki származású kisdiák kezdett járni hozzájuk, de hárman hazamentek. „Nem firtattuk, milyen okból, ez az ő döntésük. Ma két másodikosunk, egy harmadikosunk, egy negyedikesünk, egy hetedikesünk és egy kilencedikesünk van, valamennyien egy évvel alacsonyabb évfolyamba járnak, mint a koruk indokolná. Az ittmaradottaktól sem kérdezzük, mit

éltek át otthon, nem akarunk a sebeikben vájkálni. Tudjuk, hogy üldözték őket, komoly megpróbáltatásokon mentek keresztül, ezért érthető, hogy itt is sokáig félénkek voltak, minden ajtócsapásra megrezzentek. Minden óra után összecsomagoltak, mintha menekülésre készülnének. Ha a pedagógus felszólította őket, hogy vegyenek elő egy könyvet vagy füzetet, mindig pont csak azt vették elő, és ha rájuk szóltak, rögtön el is tették. Az is érthető, hogy a menekülttáborokban megszokták a semmittevést, elfelejtették, milyen naponta iskolába menni, leckét írni, készülni. Hetekig küzdöttünk velük, mert nyíltan megmondták, hogy ma nincs kedvük tanulni, majd holnap, vagy csak ültek szó nélkül. Ma már épp olyan csintalanok, mint a többiek, sőt, már az iskolai menzát is

Kik az iraki menekültek?

► 2015 decemberében érkeztek Irakból, a katolikus egyház szervezésében.

► Keresztény asszír családokból válogatták őket.

► 149-en érkeztek, 62-en azóta hazatértek.

megszokták, pedig kezdetben semmit nem akartak megenni, mindenre azt mondták, hogy nincs íze.” Az erősen fűszeres arab konyhához képest a mi főzelékeink tényleg íztelennek tűnhetnek, de azért az itteni menüben is akadnak már kedvencek. Saját szemünkkel látjuk, ahogy az egyik kislány repetázik a sült csirkemellből, krumplipüréből, és megköszönni sem felejti el.

A kis irakiak az osztályközösségekbe is hamar beilleszkedtek, barátokat szereztek, a szlovák diákok nem idegenkedtek tőlük. Sőt, az igazgatónő szerint azok az osztályok panaszkodtak, amelyekbe nem jutott iraki gyerek. A hatodikosokhoz tavaly olyan diák került, aki nagyon jól tudott angolul, ez a többieket is motiválta, de épp ez a fiú elment. A szülőkkel már nem volt ilyen egyszerű a helyzet, sokan közülük attól tartottak, hogy a szlovákul nem tudó gyerekek miatt majd csökken a tanítás színvonala, vagy neadjisten terrorista eszméket teijesztenek. A szülők nagy része azt sem tudta, moszlimokról vagy keresztényekről van-e szó, egymást hergelték. „Ma már úgy látom, hibát követtem el, amikor szülői értekezletet hívtam össze és mindenkit tájékoztattam, hogy iraki diákjaink lesznek. Ha nem tettem volna, a gyerekek mondták volna el, hogy iraki osztálytársuk is van, és semmi gond vele. így azonban egy anya, akinek arab félje volt és erőszakoskodott vele, mindenkiben elültette a kételyt. Sok energiámba telt, amíg elmagyaráztam nekik, hogy ezek a családok keresztények és gondosan kiválogatták őket. Végül abban maradtunk, hogy adjunk esélyt a gyerekeknek, egy hónap múlva találkozunk és beszélünk a felmerülő gondokról. Erre a találkozóra már senki sem jött el” — mondja az igazgatónő. Az iraki gyerekek viszont arról számolnak be, hogy látogatóban, születésnapi bulin is voltak már a szlovák osztálytársaknál. A hétköznapi kommunikáció nem okoz gondot, de azt a pedagógusok is beismerik, hogy a tananyagból nem sokat értenek.

Végül úgyis megtanulnak

„Akikkel a szülők is foglalkoznak, azok nagyon jól haladnak, itt is látszik, mennyire fontos a családi környezet. Fogékonyak arra, ha az itteni dolgokat összehasonlítjuk az iraki szokásokkal. Ilyenkor megnyílnak, szeretnek az otthonukról beszélni. Ez a mi diákjainkat is gazdagítja, hiszen megismernek egy másik világot. A mobiltelefonokat, számítógépes játékokat, focit illetően pedig abszolút egy húron pendül- nek, szavak nélkül is megértik egymást” - mondja Mária Dobrovods- ká.A szlovák társalgási óra a végéhez közeledik, és mi nem tudjuk eldönteni, hogy a diákok fáradtabbak vagy a tanárnő. Habib érdektelenül néz maga elé, Rani a mobiltelefonját pötyögteti, Mari és Mima egymással csacsognak - csak ők tudják, miről. Anna nővér, akit a francia „soeur” (nővér) alapján mind csak „maszőrnek” szólítanak (ma soeur=kedves nővér), próbálja rábírni őket, hogy koncentráljanak a feladatra, de nem jár sikerrel. Mária Dobrovodská azt mondja, nem kell erőlteni a dolgot, a

hétköznapokban az osztálytársakkal úgyis rákényszerülnek a szlovák nyelv használatára. O csak az alapok lerakásában tud segíteni nekik, a többi úgyis rájuk ragad. Rendszer nélkül, csakis egyes pedagógusok és a civilszervezetek munkájának köszönhetően, akik az állam feladatait végzik el. Úgy, ahogy tudják, mert megítélni sem tudja senki, hogyan kellene.

Szlovákiában nem létezik egységes tanterv és módszertani útmutató az idegen ajkú diákok szlovákoktatásához, nem is képezik erre a pedagógusokat. „Az országban mintegy 1500 külföldről idetelepült gyermek él, az ő oktatásukkal senki nem foglalkozik. Ha tehetősek a szülők és Pozsonyban élnek, akkor angol iskolába íratják őket, ha nem, akkor csak a pedagógusokon múlik, hogyan és mit tanulnak meg” - mondja Júlia Vrábľová, a Komenský Egyetem égisze alatt működő, külföldiek szlováktanításával foglalkozó Studio Academica Slovaca pedagógusa. „Az egyetemre jelentkező külföldiek egyéves nyelvi előkészítésen vesznek részt, de az alap- és középiskolások számára nem létezik sem tankönyv, sem módszertan. Ezek a gyerekek kimondottan szenvednek az iskolában. Aki szorgalmas és tudatosítja, hogy az iskolában tanulni kell, az mindent lemásol, megtanul anélkül, hogy értené, de így a szaktan- tárgyakból szinte semmit nem tanul meg. Sajnos, Szlovákiában sehol nem képezik a pedagógusokat arra, hogyan tanítsák meg szlovákul azokat a gyerekeket, akiknek nem a szlovák az anyanyelvűk. Nincs egységes pedagógiai program és koncepció, teljesen amatőr módon folyik az oktatás, több-kevesebb sikerrel. Ezek a gyerekek sok szenvedés árán sajátítják el a nyelvet, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mindeközben mekkora a lemaradásuk más tantárgyakból” - figyelmeztet a szakember, és nekünk óhatatlanul eszünkbe jut, hogy ugyanez érvényes a szlovák iskolába íratott, de szlovákul alig, vagy egyáltalán nem tudó magyar gyermekekre is. Az állam itt élő magyartól, idetelepült kínaitól és menekült irakitól egyaránt azt válj a el, hogy amint beül az iskolapadba, máris tudjon szlovákul. Előbb-utóbb, persze, mindenki megtanul, a kérdés csak az, nem lehetne-e előbb, könnyebben, játékosabban. Úgy, hogy akár Csabának, akár Habibnak hívják a kisdiákot, ne érezze úgy, hogy ahhoz, ami az órán elhangzik, az égvilágon semmi köze.

Mária Dobrovodská szlovák szakos tanítónő jelenleg csak a hat iraki tanulóval foglalkozik