Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-26 / 21. szám, csütörtök
Utazási hírek UTAZZ.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM Nem kell majd útlevél a belépéshez Ausztráliába A világ legmodernebb határbeléptetési rendszerét tervezi bevezetni Ausztrália 2020- tól. A. repülővel külföldről érkező utasok anélkül sétálhatnak át a határellenőrzésen és a vámon, hogy akár egy pillanatra is megállná- nak, sőt, még határőrökkel sem fognak találkozni. Az átmeneti időszak idén kezdődik. A bevándorlási hivatal tájékoztatása szerint olyan technológiát keresnek, amely feleslegessé teszi a beutazó utasok számára a belépéskor előírt forma- nyomtatványok kitöltését, a legtöbb utas számára pedig az útlevél bemutatását is, mivel egy automatikus rendszer végzi az ellenőrzést. A terv sokkal tovább megy, mint a jelenlegi SmartGa- tes rendszer, amely néhány reptéren működik. Ezeket a kapukat, amelyeknél az útleveleket elektronikusan be lehet szkennelni, kevesebb mint tíz éve vezették be, de az új, érintés nélküli rendszer bevezetésével nyugdíjazzák őket. Ehelyett az utasokat biometrikus felismerő rendszerrel fogják azonosítani az arcuk, az íriszük és/vagy az ujjlenyomatuk alapján. A kormány 2020-ra szeretné elérni, hogy az utasok 90 százalékát automatikusan ellenőrizzék, emberi közreműködés nélkül - írja a Sydney Morning Héráid. A hivatal idén júliusban kezdi el tesztelni a rendszert a canberrai repülőtéren. A szlovák és a magyar állampolgároknak- vízumra van szükségük a beutazáshoz, igaz, aki turistaként érkezik, az az igénylést és az egész folyamatot online intézheti, az'elektronikus vízum pedig ingyenes. (MTI, szí) AZ AUSZTRÁLIÁBA REPÜLŐVEL ÉRKEZŐ UTASOK MÉG A HATÁRŐRÖKKEL SEM FOGNAK TALÁLKOZNI. A kiemelkedő nyári szezon és a megszokottnál erősebb szeptember egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy 2015-höz képest újabb rekordévvel zárjon a magyar- országi belföldi turizmus. A legnépszerűbb települések rangsorában tavaly is Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló vitte a prímet, s .már minden ötödik belföldi kikapcsolódást valamilyen mobileszközről intéztek. Bár a lista a magyarországi utasok szokásait elemzi, a szlovákiai utasok körében is hasonlóak a népszerűségi trendek. A TÍZ LEGNÉPSZERŰBB UTAZÁSI CÉLPONT 2016'BAN (zárójelben a 2015-ös helyezések) 1. Budapest (1.) 2. Siófok (2.) 3. Hajdúszoboszló (3-) 4. Eger (4.) 5. Gyula (7.) 6. Szeged (6.) 7. Balatonfüred (5.) 8. Pécs (8.) 9. Hévíz (10.) 10. Debrecen (-) EGYRE FONTOSABBAK A CSILLAGOK Újabb rekordot döntött a magyarországi belföldi turizmus, a Szallas.hu adatai alapján tavaly a forgalom 10 százalék felett bővült 2015-höz képest. „A 2016- os évben egy kiemelkedő nyári szezon segítette a további növekedést, a szállásadók éves árbevételének több mint fele a nyári hónapokra esett. Adatainkból az is kiderült, hogy idén az igényesebb szálláshelyeket preferálták az utasok, a szálláshelytípusok között a hotelek bővültek legnagyobb mértékben" - mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. 2016-ban egyébként kiemelkedően jól teljesített a szeptember, illetve tavaly a karácsonyi időszakban is jelentős - a szilveszteri forgalomhoz mérhető - felfutás volt tapasztalható. A legnépszerűbb települések dobogós helyein nem volt változás, sorrendben Budapest, Siófok, Hajdúszoboszló vitte a prímet, míg megyék tekintetében Pest, Somogy és Heves bizonyult a legjobb vendégfogónak. MINDEN ÖTÖDIK VENDÉG MOBILESZKÖZRŐL FOGLAL A szállásfoglalások módja és időzítése kapcsán ugyanakkor markáns változások figyelhetők meg: 2016-ban közel kétharmaduk már 14 Utazás EXTRA 2017- Január ammmmsm A legnépszerűbb úti célok MAGYARORSZÁGON online csatornákon valósult meg, ráadásul egyre többen intézték nyaralásukat mobileszközről, minden ötödik vendég okostelefonról, illetve tabletről választotta ki szálláshelyét. A kikapcsolódásra vágyók 2016-ban vagy nagyon előre gondolkodtak, vagy az utolsó pillanatra hagyták a szálláshelyek intézését, így az utolsó pillanatos és a 90 napos előfoglalások erősödtek a legjobban. A vendégek ezzel egyre nagyobb kihívás elé állították a szálláshelyeket, hiszen a jól tervezhető 30-40 napos foglalások részaránya csökkent" - tette hozzá Szigetvári József. Az átlagárakat vizsgálva a belföldi foglalások közel háromnegyede az 50 ezerforint (160 euró) alatti értéksávba esett, míg 20 százalékuk az 50-100 ezer forintos (160320 euró) kategóriába. Tavaly egyébként a legnagyobb értékű belföldi kikapcsolódás 1,8 millió forintot kóstált, míg a legolcsóbb mindösz- sze 1100 forintba került. A szállásadók a legnagyobb kihasználtságot augusztus 8-án tapasztalhatták, míg árbevétel szempontjából az államalapítási ünnepet követő éjszaka hozta a legtöbbet a vendéglátóknak. KIHÍVÁSOK ÉS TRENDEK 2017-BEN A Szallas.hu 2016-ban összességében 16 milliárd forint értékben közvetített szállást, s fennállása óta tavaly nyáron regisztrálta az egymilliomodik foglalást. „2017-ben a belföldi szálláshelyek és települések a várható áremelkedés okán egyre nagyobb versenyben lesznek a környező országok turisztikai célpontjaival, így kulcskérdés lesz, hogy az emelkedő forgalmat a megfelelő fejlesztés tudja-e tovább növelni, vagy a belföldi vendégek újra a külföldi utazás felé fordulnak" - mondta Szigetvári József. A szakember hozzátette, egyre fontosabb, hogy egy- egy szállásadó milyen programokat biztosít az odalátogató turistáknak. Szerencsés esetben a települést képviselők is igyekeznek szerepet vállalni a vendégforgalom növelésében, így egyre több gyümölcsöző együttműködés várható. (szí) wmmmmm