Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-21 / 17. szám, szombat
16 ÉRDEKESSÉG PRESSZÓ ■ 2017. JANUAR 21. www.ujszo.com Tarlórépaesővel űznek ördögöt egy spanyol faluban P iomalban, egy keletspanyolországi faluban Szent Sebestyén napján tarlórépaesővel űznek ördögöt. A népi hagyomány eredetét valójában senki sem ismeri, de a helyi szájhagyomány szerint az ördög, ajarramplas, eredetileg egy tolvaj volt, aki jószágot lopott a falusiaktól. Amikor rajtakapták, büntetésként zöldségekkel dobálták meg, és kikergették a faluból. Minden évben kétnapos ünnepségen idézik fel ezt az eseményt január 19-én és 20-án. A két nap alatt az ördögi külsejű Jarramplasnak többször is meg kell jelennie az utcákon, ezért két fiatal férfi is magára öltheti a látványos jelmezt, amelynek része egy óriási, színesre festett, fából faragott maszk, hosszú szarvakkal és egy színpompás, szalagdarabkákból készült gúnya. Az öltözék része a dob, amelyet a Jarramplas folyamatosan és ütemesen ver, miközben répával dobálják őt, mintha ezzel is hergelni akarná ellenfeleit. Nem menekül, hanem táncol, ugrál, szembenéz a dobálókkal. A Jarramplas szerepének eljátszása igazi megtiszteltetésnek számít, és az 1500 lakosú faluban rengetegen pályáznak is rá: a várólista már 20 évre előre betelt. Spanyolországban egyébként több helyi, hagyományőrző ünnepség része a zöldséghaj igá- lás, ezek közül a leghíresebb az augusztusban, Bunolban tartott Tomatína, amelyen több mint 100 tonna paradicsommal csatáznak a résztvevők. (MTI) Mivel a tarlórépa kemény, és a helyiek általában tiszta erőből vágják a Jarramplashoz, a jelmez alatt komoly védőöltözet van. Idén mintegy 20 tonna tarlórépát készítettek elő a szervezők az ördög kiűzéséhez, (tasr/ap) Töredezik a máltai Azúr Ablak Az Azúr Ablak. Becslések szerint az elmúlt 30 évben a külső réteg 90 százaléka pattogzott le a két tengeri barlang beomlásával keletkezett különleges természeti képződményről. (Fotó: ug) hatalmas szikladarab szakadt le Málta egyik legnépszerűbb természeti látványosságáról, a Gozo szigeti Azúr Ablakról, egy tenger fölé magasodó természetes kőhídról, amelynek különleges környezetében számos filmjelenetet forgattak, például a Trónok harcához. A földközi-tengeri szigetországot napokig zord idő sújtotta, az erős széllökések hatalmas hullámokat keltettek. Az évente sok ezer látogatót vonzó Azúr Ablak erodálódása miatt egyre jobban aggódnak Máltán, különösen azóta, hogy egy tavaly áprilisban készült légi felvétel repedéseket mutatott ki a sziklán. Tovább erősödtek az aggodalmak novemberben, amikor nyilvánosságra került egy videó, amelyen egy vakmerő férfi a mélybe ugrik a kőhíd 28 méter magas tetejéről, magával sodorva a tengerbe egy rakás kőtörmeléket is. A kőhídra felmászni ma már tilos, pénzbüntetés jár érte, de a hatóságok elismerték, hogy nincs kapacitásuk a megfelelő ellenőrzésre. Mostanihoz hasonló méretű kőomlás legutóbb 2012-ben történt. A környezetvédelmi minisztérium 2013-as vizsgálata azt állapította meg, hogy nem fenyeget az Azúr Ablak szerkezetének összeomlása, de az apró erodálódás elkerülhetetlen. (MTI) Kihalás fenyegeti az emberszabású majmok nagy részét A következő 25-50 évben az emberszabású majmok egy része örökre eltűnik, ha a világ nem tesz semmit a védelmük érdekében — figyelmeztet a veszélyre egy szakértői csoport. A Science Advances című tudományos lapban 31 szakértő foglalta össze több mint 500 emberszabású állatfaj állapotát az ENSZ adatai és a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) veszélyeztetett fájókat regisztráló vörös listája, illetve különböző tanulmányok alapján. A fajokra a legnagyobb veszélyt a mezőgazdasági területek folyamatos növelése, az irtás és a legeltető állattartás jelenti. A vadászat és az illegális állatkereskedelem, valamint a bányászat és az útépítés is csökkenti az állatállományt. ,A lemúrok és majmok több fajának populációja néhány ezer példányra csökkent. A hainani gibbon (Nomascus hainanus) nevű kínai majomfajból például kevesebb mint harminc példány él” - mondta Paul Garber, az Illinoisi Egyetem antropológusa, aki Alejandra Estradával, a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem munkatársával közösen vezette a kutatást. Összesen négy ország ad otthont a világ emberszabású majomfajai kétharmadának: Brazília, Indonézia, Madagaszkár és a Kongói Demokratikus Köztársaság. Az emberszabású majmok információval szolgálnak az emberi evolúcióról, és fontos szerepet játszanak az ökoszisztémá► A lemúrok több fajának populációja szintén néhány ezer példányra csökkent (Fotó: képarchívum) A hainani gibbonból csak kb. 30 példány él bán, amelyben élnek. A tanulmány szerzői kiemelték: ahhoz, hogy ezek az állatok megmeneküljenek, a szegénységet is le kell győzni. Ezeknek a fajoknak az élettere ugyanis többnyire egybeesik az erőteljesen növekedő lakosságú, alacsony jövedelmű területekkel. (MTI) Kos (III. 21.-IV. 20.) Óvatosabbnak kellene lennie, mivel az ítélőképességében most csalatkozhat! Hajlamos akár egyéjszakás kalandokba is belebonyolódni, ami nagymértékben veszélyezteti meglévő párkapcsolatát. Gondolja át a dolgot, hogy ér-e annyit az egész. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ha társat keres, állandóan olyan partnerbe fut bele, akivel képtelenség közös témát, közös hangot találni. Keresse türelmesen a társát! Ha már van párja, sokkal több megértést és türelmet kellene tanúsítania irányába, ha nem akarja elveszíteni. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ha sikerül elkerülnie a szakítást kedvesével, akkor kapcsolatuk megerősödhet. Pihenje ki magát, mert az elkövetkező napokban rámenősnek és hajthatatlannak kell lennie, hogy a vállalkozásait veszélyeztető néhány akadékoskodó szarvát letörje. Bak (XII. 22.-I.20.) A család a biztonságot, a biztos hátteret jelenti önnek és egyben boldogságának forrása, otthona pedig a nyugalom szigete. Csak így tudja végigcsinálni mindazt, amit kénytelen a siker és a család anyagi biztonsága érdekében. Bika (IV. 21.—V. 21.) Az eddigieknél sokkal több energiára és igyekezetre lehet szüksége a kiegyensúlyozott családi együttlét fenntartására. Ha már a gyermekvállalást tervezik kedvesével, számíthat Fortuna segítségére, mert álma valóra válhat. , ‘"»Hí (C Mjjfl v Mk Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Az eddig kiépített kapcsolati hálója újabb sikereket eredményezhet. Ugyanakkor nem ártana lelki és szellemi erejét is növelni. Anyagi helyzetét illetően fokozottabban kellene ügyelnie a felesleges költekezéseire és jobban kordában tartani ilyen jellegű késztetéseit. Skorpió (X. 24.—XI. 22.) Kellő körültekintéssel kellene meghoznia a döntéseit, ha nem szeretne a vesztesek sorába beállni. Ahhoz, hogy elérje céljait és az életmódját elképzelése szerint megváltoztassa, kemény munkára és számottevően több időre lesz szüksége, de megéri. Vízöntő (I. 21.-n. 19.) Munkahelyén kollégáival és feletteseivel szemben diplomatikusabban és visszafogottabban kellene viselkednie, ugyanakkor magabiztosabban is. Ügyintézés közben nem kellene megfeledkeznie azok jogi következményeiről és feltételeiről sem. Ikrek (V.22.-VI. nie. Remélhetőleg tanul a lesznek olyan súlyos anyag 1.) Kezdi látni az alagút végét, már ami pénzügyeit és tartozásait illeti. Hogy minden zökkenőmentesen menjen, érdemes lenne egy költségvetési tervet készíre- ábáiból és még egyszer nem problémái, mint eddig. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Most van lehetősége javítani a kapcsolatát szüleivel és gyermekeivel. Igyekezzen annyi időt tölteni velük, amennyit csak tud, s próbáljon minél több közös programot szervezni. Ez a hétvége csak az önöké, használja ki és élvezze minden percét! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ajánlatot kaphat befektetésekre. Ha biztonságosnak étzi, vágjon bele, de ne bonyolódjon kockázatos és törvényellenes ügyletekbe! Mert ha kockázatos, anyagilag bukhat, ha törvényellenes, erkölcsileg még nagyobbat, s elveszítheti üzlettársai bizalmát is. Halak (II. 20.-III. 20.) Stresszes helyzetek miatt lehetnek kellemetlenségei, de nem kell mindent komolyan venni. Tartson kis szünetet, próbáljon meg lazítani és pihenjen sokat. Ha így tesz, kapcsolata a szeretteivel és barátaival is békésebbé és kiegyensúlyozottabbá válhat. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com. Levélcím: Új Szó ~ Presszó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1