Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-18 / 14. szám, szerda
wvwv.ujszo.com | 2017. január 18 Nem voltunk messze északon, a felvétel 1987 januáijában készült pozsonyi házunk udvarán. Annyi hó hullott, hogy az akkor 3 éves Andi lányunknak igazi iglut építhettünk. Persze ő is segített, amint azt a kis műanyag lapát is bizonyít, amit a kezében tart. Nem is akart kibújni új lakhelyéről, csak akkor, amikorra elkészült a hóból emelt kétméteres csúszda. Olyanokat vison- gott, hogy odakönyörögte magát a szomszéd kisfiú is, akivel faradhatatlanul játszottak az udvarunkra varázsolt hóországban. Bár nekünk, felnőtteknek a kötelező hólapátolás nem szerzett különösebb örömet, szép élményekben is részünk volt: autó vagy villamos helyett sítalpon lehetett munkába menni, veszélytelen volt a szánkózás és hógolyózás a máskor forgalmas úton. Pár napra teljesen megváltozott a városi élet, nagy kaland volt, és csak a szép emlékek maradtak meg. (Urbán Gabriella, az Új Szó szerkesztője) utcát, a „piramis” épület közelében buldózerrel szélesítették, hogy át lehessen jutni rajta. (Patus Sándor) * * * Másodéves főiskolásként a vizsgaidőszak kellős közepén jártunk, január 13-án épp vizsgáztam. Szerencsére két nappal korábban, már 11-én este felutaztam Ipolynagyfaluról Nyitrára, másnap ugyanis már szinte teljesen leállt a buszközlekedés. A nagy tanulásban nem is hallgattunk híreket, azt se tudtuk, hogy megbénult a fél ország, csupán az tűnt fel, hogy a kollégium büféje teljesen ki van fosztva - még jó, hogy anyukám két-három napra csomagol ételt. A vizsga reggelén talán a tanár csodálkozott lejobban, hogy néhányan eljutottunk egyáltalán az iskolába. Úgy emlékszem, aznap senkit nem vágott ki, és az osztályzás is enyhébb volt - talán ellensúlyozandó a kinti mínuszokat. Persze, én nem emiatt kaptam jelest... (V. Krasznica Melitta, az Új Szó tudósítója) * * * Nyitrán, a pedagógiai főiskola kollégiumában ért a nagy havazás, ahonnan se ki, se be, úgy befújt mindent a hó. Ennivalónk is csak módjával volt, hiszen senki nem készült arra, hogy ottreked a kollégiumban. Világvége-hangulat uralkodott, ösz- szegyűltünk egy szobában, körbeültük a rádiót, és komoran hallgattuk a híreket. És ebben a nyomasztó hangulatban , jelet” kaptunk a külvilágból: lábnyomok formájában. Egy nyitói fiú az egyik kollégista lánynak udvarolt, és bizony alkalmanként a földszinti balkonon osont be hozzá. Az egy-két napos bezártság után, amikor legalább az erkélyajtót ki tudtuk már nyitni, a kétméteres srác óriási lábnyomait láttuk meg a hóban. Szinte eufórikus hangulatba kerültünk, hogy mégiscsak beindult az élet - akár Örkény egypercesében, a Budapestben. Persze a srácnak annyi esze nem volt, hogy eltüntette volna maga után az árulkodó lábnyomokat, mi rohantunk le pizsamában, nagykabátban széttaposni őket, nehogy a felügyelők rájöjjenek, milyen útvonalon is jut ahol néhány percig türelmesen vártak, majd amikor látták, hogy hiába, elindultak hazafelé. Az első nap még érdekes volt nézni az elnéptelenedett utcákat, az árokba csúszott autóbuszokat, autókat, de később már türelmetlenül vártam, hogy négy hónapos fiammal mikor mehetek végre a szokásos napi sétára. A legkeményebb szibériai télnek is becsületére vált volna a harminc évvel ezelőtti ligetfalui január. Mivel élelmiszertartalékaim rohamosan fogytak, a negyedik napon a gyerekkel együtt kimerészkedtem a közeli boltba. Amint az utcára léptem, fiam a sokkoló hidegben hirtelen felsírt, a babakocsi meg mintha pillanatok alatt jéggé fagyott volna. Furcsa nyikorgását, félelmetes zörgését ma is hallom. Valahogy elcsúszkáltunk a boltig. A mindig forgalmas élelmiszerüzlet és a polcok tátongtak az ürességtől. Kenyér helyett kétszersült meg néhány kiló liszt sorakozott rajtuk. Mivel a házi kenyérsütés soha nem volt az erősségem, kosaramat megpakoltam azzal, amit találtam. Sejtettem, hogy ettől nem lesz több tejem, de próbáltam a rosszban is meglátni a jót. Gondoltam, ha még néhány napig eltart az ítéletidő, annyi hasznom talán lesz belőle, hogy a szülés után felszedett kilókból leolvad néhány. (Kovács Ilona, az Új Szó szerkesztője) sok kávéért, üdítőért, a jegyzőkönyveket író titkárnők elvesztegetett idejéért. (Takács László) * * * Fiatal katonaként vettem részt egy téli nagy gyakorlaton a Šumavában. -36 fok volt, nem tudták bestartolni a tankokat, és szinte naponta hordták a pilzeni kórházba az elfagyott kezű, lábú, orrú katonákat... Háromnapos taktikai gyakorlaton voltunk, két éjjelt az erdőben, tábortűz mellett töltöttünk a hóviharban. A tábortűznél a nappali meneteléstől átnedvesedett ruhánk a hátunkon megfagyott, elöl megolvadt és vizes lett, úgyhogy 10 percenkét megfordultunk. De akkor a hasunkon fagyott meg a ruha, és a hátunkon olvadt fel. A fegyvereinkre és a ruhánkra fehér zúzmara rakódott, rájöttünk, hogy egyfolytában pislogni kell, mert ha nem, megfagy a könny a szemünkön, vagy összeragad a szempillánk. Borzasztó volt, de szerencsére túléltük. (Trenka Ferenc) * * * A komáromi Munka utcai alapiskola fiatal tanítójaként, várandós kismamaként éltem meg azokat a napokat. Nagy hassal, 4 éves kisfiámmal verekedtem magam keresztül a városon az iskoláig. A bejáró diákok nem is tudtak bejönni, a komáromiak pedig úgy át voltak fagyva, hogy a fűtőtest mellé ültettem őket. A radiátoron szárítgattuk a ruháikat is. Húszperces órákat tartottunk, mondanom sem kell, nem volt igazi tanítás, főleg játszottunk. A gyerekek külön díjazták, hogy velem volt a kisfiam is, mert nem jutottam el vele az óvodáig. (Héder Ágnes) * * * Szülési szabadságon voltam, s egy ligetfalui lakótelepi ház nyolcadik emeletéről bámultam, ahogy az emberek a farkasordító hidegben, a * * * Gimnazistaként nagymamámnál laktam Komáromban, és vasárnap este vonattal (göcsével) utaztam Alistálról Komáromba. A nagymegyeri vasútállomásról a vonat csak háromszori oda-visz- szatolatással tudott elindulni, így vágta át magát a hótorlaszokon. A nehézségek ellenére szerencsésen megérkeztem nagymamámhoz, másnap reggel a Kertész utca közepén méteres hófalak között, libasorban haladtunk a gimnázium felé. Osztályunkban a 28 diákból 8 jutott be az iskolába, az igazgató el is rendelt háromnapos szünetet. Másoktól hallottam, hogy a Kertész RÉGIÓ A galántai járásban is derékig érő hó hullott. Királyrévben a gyerekek nagy örömére az iskolát sem nyitották ki. széllel minden méterért megküzdve próbáltak eljutni a buszmegállóhoz, be alkalmanként a szerelmes srác a kollégiumba. (Sidó Éva) M ' Annyi hó hullott, hogy az akkor 3 éves ■ Andinak igazi iglut j. építhettek a szülei az udvaron J A felvétel 1987 januárjában készült egy régi Hexaret fényképezőgéppel. A ház alig látszott ki a hóbuckák mögül. ^j I A mai pozsonyi ^ Úri utca 1987. január 12-én
