Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-16 / 12. szám, hétfő

4 I VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 2017. január 16.1 www.ujszo.com Újvilági problémák VERES ISTVÁN K isebbfajta gejzírként buggyant fel a minap a globális mé­diamocsár fertelmes bugyraiból az információ, hogy Chuck Norris egykori amerikai akciófilmsztár saját vízmárkájával támadja le a bolygó lakóit, de leginkább az ásványvízpiacot. A CForce nevű palackozott folyadék nemcsak egy sima ásványvíz, amelyet Chuck Norris fizimiskájával akarnak eladni, hanem ezer szállal kötődik a sztárhoz, ugyanis annak Lone Wolf (Magányos farkas) nevű birtokáról származik. A cég honlapja szerint a víz nem egyszerűen foly- dogál a földből, hanem olyan féktelen erővel és intenzitással tör fel egy artézi forrásból, ahogy az Chuck Norris félköríves rúgásaitól elvárható. A víz egyébként egy 23 ezer éves vulkáni rétegen át jut a felszínre - szólnak a hivatalos információk. A szóban forgó termék texasi boltokban már kapható, de persze inter­neten is megrendelhető, vagyis a világ egyetlen lakója sem záratik ki a szerencsés fogyasztók közül. Már ha meg tudja fizetni, ugye. Chuck Norris ásványvizének literéért ugyanis két (értsd: kettő) dollárt kémek, ami euróra átszámolva durván 1 euró hetvenöt cent. Drágának tehát drá­ga, de biztosan nagyon finom. A Chuck Norris-birtokon felszínre törő víz nem lehet rossz ízű. Mindazonáltal nyilván a többi ásványvízhez ha­sonlítható leginkább. Én személy szerint nagyon várom már az első ta­nulmányokat, amelyek kimutatják, melyik hazai vagy nem hazai ás­ványvízhez hasonlít a legjobban. Budis? Gemerka? Mattoni? Römer Quelle? Margitszigeti kristályvíz? Fröccsben vajon hogyan viselkedik? Létezik egyáltalán szénsavval dúsított változatban? Nyilván igen. Alighanem senki nem gyanakszik arra, hogy a nyugalmazott akcióhős pénzt akar keresni ezzel a kis vállalkozással. Nem gyanakszik, hiszen látta a színész bordahorpasztó rúgásait a képernyőn. Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy élnek még a bolygón olyan jólelkű emberek, mint ő. Akik azon túl, hogy saját maguk és szűk környezetük számára megteremtik a jólétet és az abból következő boldogságot, lehetővé te­szik, hogy mindebből az összes élőlény részesüljön, anélkül, hogy oda kellene utaznia az említett vulkáni rétegből feltörő forráshoz. Amerikában viszont újabban már nemcsak pozitív és előre mutató, de aggasztó dolgok is történnek, már ha hihetünk azoknak, akik erről hírt adnak. Az egyik ilyen aggasztó információ szerint nagy bajban van az új elnök stábja, mivel egyetlen híres zenész vagy énekes sem szeretne fel­lépni Donald Trump beiktatási ceremóniáján. Vagy félnek, hogy kikezdi őket a Hillary-párti média, vagy eleve Hillary-pártiak. Van ilyen. A megoldás az ő esetükben is lehetne Chuck Norris. Ha a világ lakóitól nem sajnálja a tulajdon forrása vizét, nyilván ezt a csekély segítséget sem tagadná meg az elnök embereitől. Elénekelhetne a beiktatáson mondjuk egy Beyoncé-dalt, azt úgy is playbackről énekelte maga Beyoncé is Obama beiktatásán 2013-ban. Vagy Pataky Attilának is szólhatnának. FIGYELŐ Félni tőlünk jó dolog - üzenik az oroszok Az oroszok 85 százaléka szerint a világban félnek Oroszországtól és 75 százalékuk ezt jó dolognak tartja - derült ki az orosz Közvé­lemény Alap (FŐM) hétvégén is­mertetett felméréséből. A meg­kérdezettek 48 százaléka szerint külföldön pozitívan viszonyulnak Oroszországhoz, 42 százalékuk pedig ezzel ellentétesen véleke­dett. A válaszadók 67 százaléká­nak meggyőződése, hogy Orosz­ország befolyása erősödött az el­múlt évek során. Ezt 14 százalék az ország katonai erejének növe­kedésével, 11 százalék a helyes külpolitikával magyarázza, 7 szá­zalék pedig az elnök személyes érdemének tudj a be. 35 százalék szerint a világon job­ban, 31 százalék szerint pedig rosszabbul viszonyulnak Orosz­országhoz, mint néhány éve. 26 százalék vélte úgy, hogy a külföld hozzáállása nem változott. A válaszadók 70 százaléka gon­dolja, hogy Oroszország szabad, 65 százaléka szerint fejlett és a vi­lág élvonalába tartozik, 58 száza­léka pedig gazdag országnak tart­ja. 25 százalék mondta hazáját fejletlennek és elmaradottnak. 32 százalék véli úgy, hogy a gazda­sági helyzet javul 2017-ben. A FŐM kutatóintézet fő megrende­lője az orosz elnöki hivatal. (MTI) Moszkva évek óta áskálódik Oroszország évek óta törekszik a közvélemény és a politikai viták befolyásolására az Európai Unió­ban, és igyekszik éket verni Euró­pa és az Egyesült Államok közé - állapították meg a német nemzet- biztonsági szolgálatok a Der Spiegel értesülése szerint. A külföldi hírszerzést végző BND és a belső elhárításért felelős BfV jelentése szerint az orosz vezetés szisztematikusan igyekszik ki­élezni a társadalmi konfliktusokat és a Nyugat megosztására törek­szik. Á Der Spiegel szerint a szö­vetségi kormányban még mérle­gelik, hogy nyilvánosságra hozzák-e a jelentés részleteit. Heiko Maas igazságügyi minisz­ter egy interjúban ezzel összefüg­gésben kiemelte: a berlini veze­tésben senkinek sincsenek kéte­lyei, hogy lehetnek olyan szerep­lők, akik élni kívánnak a manipu­láció lehetőségeivel az idei szö­vetségi parlamenti választás kampányában, „legyen szó célzott dezinformációs kampányokról, hamis hírek tévesztéséről vagy a viták befolyásolásáról”. Támadá­sokat már régóta nemcsak „rob­banóövvel lehet végrehajtani, ha­nem bitekkel és bájtokkal”, a kor­mány ezért építi fel a kiberelhárí- tási központot - mondta a minisz­ter. (MTI) A parlament Coelhója Danko az ország spirituális vezetőjének szerepében SZALAY ZOLTÁN ézi az ember a szlovák parlament elnökét, és nem akarja elhinni. Nem volt különösebb hírértéke a három koalíciós vezér napokban tartott sajtótájékoztató­jának, amelyen idei céljaikat jelen­tették be. Robert Fico elmondta, mennyire stabil a kormány és bal­oldali a Smer, Bugár Béla sokad­szor felsorolta, hogyan bontja a Híd aprópénzre „minden idők legelő­nyösebb” kormányprogramját, Xndrej Danko viszont nem ragadt le az egyszerű politikai célkitűzések ismertetésénél. O nem alapiskolás fokon akarja tanítani népét. Viszonylag hosszúra nyúlt beszédében a politikai témák épp hogy csak marginális szerepet kap­tak, sokkal fontosabb volt számára, hogy az emberek lelki horizontját próbálja tágítani. Közben maga is elérzékenyült, hangja el-elcsuklott, tekintete fátyolos lett. Az ellensé­geskedést megértésnek és toleran­ciának kell felváltania - hirdette Danko -, hogy ha majd egyszer visszatekintünk az életünkre, ne csak azt kelljen látnunk, mennyire rossz volt és nehéz. A beszéd végén a becsületes szlovák állampolgár bizony elmorzsolt néhány kövér könnycseppet a szeme sarkában. Sok bizarr dolog történt az elmúlt egy évben a szlovákiai belpolitiká­ban, ám a Danko-jelenség egye­dülálló a maga nemében. Danko úgy lett az ország egyik legnépszerűbb politikusa, hogy „szeressük egymást, gyerekek”- jellegű hitvallásánál többet nem igazán tudunk politikai elképzelé­seiről. Kérdés, hogy az ország spi­rituális vezetőjének címére tör-e, vagy valóban miniszterelnök sze­retne lenni. Az is lehet, rájött, hogy a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, és ez lehet az a módszer, amellyel megtörheti Robert Fico megtörhetetlennek tűnő dominan- ciáját. Fico karizmatikus politikus ugyan, és macsó alapállásával so­kakat képes behódoltatni, ám szel­lemiekben nem jutott el különösebb magaslatokra, az ő lelkét a prosti- zós kirohanások melengetik. Danko viszont követi a mai trendeket, ér­zékelte, hogy ma már a puszta fizi­kai erő nem minden, Paolo Coelho, Oravecz Nóra és társaik a szavak mágikus erejével képesek felül­emelkedni a gonosz erőkön. Danko ugyan nem mindig tudja megzabo­lázni a szavakat és mondatokat, de a lényeg, hogy a szavaiból áradjon a pozitív energia. Ha ugyanis ez célba ér, végre senkit nem fognak érde­kelni holmi túlárazott tenderek vagy mentegetett adócsalások, és hátsó gondolatoktól mentesen, megtisztulva nézünk majd fel újra megválasztott vezetőink ragyogó alakjára. Az ikonikus szerb szerelvény. A plafonon is szentképek vannak. (TASR/AP-felvétel) Szerb „visszacsatolási” vonat indult Koszovóba, de a határ előtt leállították Szombaton nagy állami csin­nadrattával útnak indítottak a szerbek egy kiilönvonatot Ko­szovóba, amely azt hirdette, hogy Koszovó Szerbia része. Aztán még a határ előtt leállították a szerelvényt. Az orosz gyártmányú vasúti ko­csik oldalán látható feliratok húsz nyelven hirdetik, hogy „Koszovó szerb”, az utasteret pedig szerb temp­lomok, kolostorok ikonképei díszítik. „Olyan ez, mint egy kulturális örök­ségünket bemutató, mozgó kiállítás” - mondta az indításkor egy szerb kor­mányzati tisztviselő. A szerb politi­kusok figyelmeztettek, ha bárki meg­próbálná megakadályozni a szerel­vény bejutását Koszovóba, az a sza­bad mozgás megsértésének minősül. Estére aztán Alekszandar Vucsics szerb kormányfő utasítására állt meg a vonat. Vucsics rendkívüli belgrádi sajtótájékoztatót hívott össze, me­lyen azt hangsúlyozta: azért állíttatta le a vonatot, hogy elkerülje egy na­gyobb konfliktus kirobbanását. Sze­rinte a koszovói albánok aláaknázták a síneket a szerelvény vonalán, és ki­vezényelték különleges alakulatai­kat, hogy összecsapásokat provokál­janak. Vucsics szerint még az utaso­kat is le akarta tartóztatni a koszovói rendőrség. Vucsics emellett figyelmeztette Pristinát, hogy Szerbia megvédi a ko­szovói szerbeket az albán provoká­cióktól. „Senkinek sem engedjük, hogy a szerbekre támadjon, biztosít­hatom erről Európát és a világot” - mondta. A történtekről tájékoztatni akatja Moszkvát, Pekinget és Wa­shingtont. Vucsics hozzátette, koráb­ban már értesítette az EU-t is, de csa­lódott a brüsszeli reagálás miatt. A személyvonat 10 kilométerre a koszovói határtól, Raska városban állt meg. Ez a vonat lett volna az el­ső az 1998-99-es koszovói háború óta, amely a szerb fővárosból Ko- sovska Mitrovicába megy. Hashim Thaci koszovói elnök utasította belügyminiszterét és a rendőrfőkapitányt, hogy a határon mindenáron tartóztassák fel a Ko- sovska Mitrovicába tartó vonatot, melynek elindítását Pristina szuve­renitása megsértésének nyilvání­tott. A határátkelőhelyen megjelent a különleges rendőri alakulat is. Az egykori szerb tartomány, Ko­szovó 2008-ban kikiáltotta függet­lenségét, ezt Belgrád azóta sem is­meri el, és mindent megtesz, hogy fenntartsa befolyását Koszovó északi részén, ahol szerb kisebbség él. Koszovót Szlovákia sem ismerte el. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents