Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-16 / 12. szám, hétfő
RÖVIDEN Richter hatékony pilléreket akar Pozsony. A munkaügyi minisztérium a Pénzpolitikai Intézettel (IFP) karöltve megvizsgálja a II. és III. nyugdíjpillért működtető társaságok kezelési költségeit - közölte Ján Richter tárcavezető. A Szlovák Rádió hétvégi vitamüsorában kiemelte, hogy a kedvezőtlen demográfiai mutatókat látva módosításokat hajtanak végre a nyugdíjbiztosítási rendszerekben.Richter közölte, hogy a III. pillérre szeretné helyezni a hangsúlyt, napjainkban ugyanis ez a nyugdíj-kiegészítő forma alacsony szinten kamatoztatja a megtakarítók pénzét. A 2,5 millió aktív munkavállalóra 1,38 millió nyugdíjas jut, ami azt jelenti, hogy 10 év leforgása alatt 145 ezerrel nőtt az eltartottak száma. (TASR, só) Kebabevóssel tiltakoztak Dunaszerdahely. Szombaton kebabebéddel tiltakozott a Híd és ifjúsági szervezete, a Iuven a DAC egyik szurkolói klubjának napokkal ezelőtti felhívása ellen. A nyolc-tíz résztvevő a Bartók Béla sétányról a Vám- béry Ármin tér sarkán levő ke- babárushoz sétált, ahol megebédeltek. A szervezők szerint a gyér érdeklődés ellenére elérte célját a közös kebabevésre történő felhívás. A DAC egyik fanklubja a Facebookon január elején azt írta követőinek, hogy „határolódjanak el minden olyan cselekedettől, amivel az iszlám népet támogatnák”, közte a ke- babvéstől is. (béva) Jeges árvizek jöhetnek Pozsony. Az ország északi járásaiban továbbra is nagy a kockázata ajeges árvizeknek-közölte a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMU). A meteorológusok szerint az alacsony hőmérséklet miatt a kisebb folyókon ajég miatt csökken a víz átfolyása, így kiönthetnek. Az SHMU szerint a kockázat magas a Vág, a Poprád, a Gölnic, a Hemád, a Bódva, a Tarca, és a Bodrog felső folyásánál is. (TASR) 2J________________ KÖZÉLET 2017. január 16. | www.ujszo.com r Danko Érsek háta mögött tárgyal? (TASR-felvétel) FINTA MÁRK Pozsony. Andrej Danko házelnök, az SNS elnöke egy tegnepi vitaműsorban elismerte, hogy közvetlen befolyása van az állami Szlovák Vasúttársaságra - holott formálisan parlamenti elnökként nem sok köze lehetne a vasúti, vagy akár a közlekedési szektorhoz. Andrej Danko a TA3 hírtelevízió vitaműsorában azt mondta, tárgyal a ZSSK menedzsereivel például arról, hogy az állami cég pénzt kapjon a vonatok modernizálására. „Beszéltem a ZSSK menedzsmentjével egy 60 milliós állami támogatásról” - mondta. Arra is törekszik, hogy a vállalatnak nagyobb befolyása legyen a piacon a magánkézben lévő személyszállító cégek rovására. „Meg akarom állítani az állam jelenlegi szervilitását a magáncégekkel szemben” - jelentette ki. A műsorban a Kassa-Pozsony vonalról távozó RegioJetet is bírálta, elmondása szerint Radim Jančura, a sárga vonatokat üzemeltető cég igazgatója vállalkozásaival nem tiszteli az államot, és csak mazso- lázgatni akart. Házelnökkánt utasítgat Danko ugyan házelnök, így formálisan semmi köze sincs a közlekedésügyhöz és a vasúti szektorhoz, ám az utóbbi hetekben mégis ez vált fo témájává - hozzá köthető például az is, hogy az állam újraindította saját IC-járatait a Kassa-Pozsony vonalon, kiszorítva ezzel a RegioJetet. Ki kit irányít? A közlekedésügyért és az állami személyszállító vállalatért ugyanakkor nem Danko, hanem a Híd minisztere, Érsek Árpád a felelős, A Denník N-nek adott interjújában Radim Jančura - bizonyíték nélkül ugyan - de azzal vádolta Dankót, hogy valóban befolyással bír a ZSSK-ban, és olyan vasúti cégeknek akar állami megrendeléseket átjátszani, mint a ŽOS Vrútky, mely mögött az SNS korábbi politikusa, Vífazoslav Móric áll, illetve a ŽOS Trnava, melyet Vladimír Poór nagy- vállalkozó irányít. Jančura a vádakat ugyanakkor csak azzal tudta alátámasztani, hogy „így hallotta”. Az Új Szó információi szerint ugyanakkor a kapocs az SNS és a ZSSK között az állami cég vezérigazgatója, Filip Hlubocký. Az igazgató júniusban, még Roman Brecely (Sieť) idejében került a posztra, Pavol Gábort váltotta, aki 2012 óta irányította a céget. Korábban a ZSSK Cargo állami vasúti teherszállító cég jogi osztályát vezette. Érsek a főnök? Bugár Béla, a Híd elnöke elismerte, hogy az SNS Hlubockýval tartja a kapcsolatot, ugyanakkor elutasította, hogy kettős irányítás lenne a közlekedési tárcánál. Lapunknak arra a kérdésre, mennyire szokványos, hogy egy házelnök- pártpolitikus ilyen módon avatkozik közlekedési szakpolitikai kérdésekbe, azt mondta: ez esetleg akkor elfogadott, ha az adott koalíciós pártnak fontos célkitűzései vannak a területen. Ezeket azonban a miniszter nélkül az SNS sem teljesítheti, Bugár szerint csak akkor léphet, ha a tárcavezető, Érsek Árpád is egyetért. A pártelnök szerint például a Re- gioJettel való tárgyaláshoz Dankó- éknak nem volt köze, Érsek maga rendezte a dolgot, ő döntött, nem engedett beleszólást, és a felelősség is az övé. Megismételte: a koalícióban a játékszabályok szerint abban az esetben, ha egy javaslat nem része a kormányprogramnak, és a kormánypártok elé kerül, mindenkinek egyet kell értenie vele. Ha valaki vétóz, a javaslat bukottnak tekinthető. Andrej Danko egyébként a vitaműsorban jelezte, a közlekedésügy más területein is vannak elképzelései, például a légi vagy a vízi közlekedés kapcsán. „A szívem szakad meg, ha ránézek a Dunára, és egy szlovák zászlós hajót sem látok” - mondta. Tavaly egy párt sem jött létre Szlovákiában továbbra is több mint másfél száz politikai párt létezik, nagy részük ugyanakkor nem aktív, és felszámolás alatt áll. Tavaly egyetlen új párt sem alakult, ám többen jelentették már be, hogy vannak ilyen irányú terveik. Pozsony. A belügyminisztérium nyilvántartása alapján 153 párt létezik Szlovákiában, közülük 64 aktív, 89 pedig felszámolás alatt áll. Tavaly két párt felszámolását indították el, további kettőt pedig töröltek a nyilvántartásból - erősítette meg a tárca. Felszámolás alá került például az Új Demokrácia, valamint a zavaros hátterű TIP párt is, mely a tavalyi választások előtt nagyon költséges kampányt folytatott, és rózsaszín óriásplakátjaival elárasztotta a fél országot. Á párt óriási adósságokba keveredett, a választásokon pedig mindössze 0,72 százalékot szerzett— mára már nem működik a webolda- luk sem, teljesen eltűntek a süllyesztőben. Háttér-információk szerint korábban a Pavol Paška érdekeltségi körébe tartozók „üzemeltették” a pártot. A nyilvántartásból a Magnificat Slovakia párt, valamint Zuzana Martináková egykori SDKÚ-s képviselő hamvába holt politikai kísérlete, a Robíme to pre deti - SF nevű párt került ki. Új párt ugyanakkor tavaly nem jött létre, és a belügyminisztérium nem is tart nyilván regisztrációs javaslatot sem. Tudni lehet azonban, hogy többen is pártalapításba kezdenek: ilyen például a Nezávislosť a jednota (Függetlenség és Egység, NAJ), vagy épp Richard Rybníček TOSKA nevű kezdeményezése. Nekik 10 ezer aláírást kell összegyűjteniük pártjuk bejegyzéséhez, ahogy Róbert Švecnek, Marian Kotleba nagy ellenlábasának is, aki szélsőjobboldali pártot akar létrehozni a Szlovák Megújhodási Mozgalomból (SHO). A pártalapításhoz ugyanakkor nem szükséges új pártot létrehozni. A jogszabályok továbbra is lehetővé teszik egy már létező párt „megvásárlását” és átnevezését is. Pár éve így jött létre például az MKDSZ is. (TASR, fm) Súlyos probléma az elöregedés Madárinfluenza a Csallóközben Pozsony. Szlovákiának a 2013- as 54,7-ről tavalyra 52,1 százalékra sikerült lefaragnia a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított államadósságot, hosszabb távon azonban Szlovákia is súlyos problémákkal nézhet szembe. „Szlovákia az Európai Unió azon 11 országa közé tartozik, amelyeknek az adóssága középtávon nem jelent kockázatot. Az elmúlt években ráadásul sikerült csökkentenünk a GDP-arányos államadóságot” - kommentálta az Európai Bizottság uniós tagországok adósságáról szóló jelentését Peter Kažimír pénzügy- miniszter. Az Európai Bizottság szerint hosszabb távon azonban Szlovákia adóssága is jelentős mértékben megugorhat, amihez leginkább a lakosság elöregedése járulhat „Ha az uniós tagországok továbbra is halogatják a nyugdíjrendszer átfogó reformját, az hamarosan megbosszulhatja magát." részlet az Európai Bizottság jelentéséből hozzá. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint ugyanis az elmúlt tíz évben szinte minden tagállamban jelentősen nőtt az idősek aránya a fiatal lakossághoz viszonyítva. Míg 2005-ben az összlakosság 4 százaléka volt 80 év feletti, tíz évvel később ez az arány már elérte az 5,3 százalékot. Az Európai Uniónak jelenleg közel 27 millió 80 éven felüli állampolgára van, és ez hétmillióval több, mint tíz évvel korábban volt. Az elkövetkező években további romlás várható, ami nem kis nyomást jelent majd a nemzeti költségvetésekre. „Ha az elkövetkező években az uniós tagországok továbbra is halogatják a nyugdíjrendszer és egészségügyi rendszer átfogó reformját, az hamarosan megbosszulhatja magát” - figyelmeztet az Európai Bizottság a napokban közzétettjelentésében. (mi) Dunaszerdahely. Péntek este feltehetően fertőzött hattyúkhoz riasztották a Regionális Állategészségügyi és Élelmezésügyi Igazgatóság embereit a Dunaszer- dahelyi és Komáromi járás határán, Szilas és Ekecs között. Erről Dr. Miholics István, az igazgatóság vezetője nyilatkozott a Pátria rádió szombat déli műsorában. A szakember eddigi tapasztalatai alapján szinte biztos, hogy ezek a hattyúk is madárinfluenzával fertőzöttek. A hattyúk tetemét vasárnap vitték Zólyomba, ahonnan ma érkezhet meg az eredmény. Ha bebizonyosodik, hogy a madarak valóban fertőzöttek voltak, akkor a Dunaszerdahelyi járásban is óvintézkedéseket kell hozni a jövő héttől. A lelet három kilométeres körzetében megfigyelt körzetet hoznak létre - itt be kell maj d jelenteni veszélyeztetett állatokat. Miholics elmondta, hogy a legfőbb védekezési mód a megelőzés, vagyis meg kell óvni a háziállatokat a vadmadaraktól, ill. a kontaminációtól. A szakember azt is elmondta, hogy elhullás előtt a fertőzött állatokon a következő jelek figyelhetők meg: csökken a víz- fogyasztás, táplálékfelvétel és a tojáshozam. (ú)