Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-13 / 10. szám, péntek
www.ujszo.com | 2017. január 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Egy folyékony világ sem egyértelmű, elveszett a biztonságérzet A mai világban semmi G ábor Zsazsa után, akit feltehetőleg nem kell bemutatni, elment egy másik nagy Öreg, Zyg- munt Bauman, Angliában élő lengyel szociológus. Egyszer leírtam, hogy soha többet nem fogom leimi az „öreg” szót, mert a mai korban, amelynek épp Bauman volt az egyik brilliáns megfigyelője, ez az egyik legdiszkriminatívabb kifejezés. Most mégis élek vele, no nem azért, mert mindketten túlhaladták a kilencven esztendőt, hanem azért, mert ebben a formában, nagy „ö” betűvel az elején, a bölcsesség szinonimájának tartom. Nem mintha a bölcsesség korhoz kötött lenne, de azért kell ahhoz idő, hogy kialakuljon (már akinél kialakul). Ők ketten, persze mindegyik a maga módján, bölcsek voltak. Bauman a mi korunkat folyékony modemitásnak nevezte. A mai világban semmi sem egyértelmű. A korábbi társadalmi keretek, amelyek között az ember leélte az életét, nem tűntek el teljesen, de fellazultak, s ezért a mai ember elvesztette a biztonságérzetét. Minden széttöredezett, azt sem tudjuk pontosan, hogy kik vagyunk. Benyomások, tapasztalatok cserepeiből próbáljuk összerakni magunkat és az életünket, s amikor azt hisszük, végre minden a markunkban van, egy- szercsak kifolyik az ujjaink között. Nincs egyetlen helyes és előre megadott, kigondolt életút. Millió lehetőségből válogathatunk, s emiatt szabadnak, függetlennek és szerencsésnek hisszük magunkat, pedig mindez csak fokozza a bizonytalanságunkat, mivel bármit teszünk, mindig hiányérzetünk van amiatt, amit még nem tettünk meg. Nem tudunk elégedettek lenni, mert abban a pillanatban, amikor azok lehetnénk, már valami más foglalkoztat bennünket, amiről úgy hisszük, kimaradt az életünkből. Csakhogy ebben a képlékeny folyamatban benne rejlik az ellentettje is. A posztmodem ember (vagyis mi) egy egyszerűbb, egyértelműbb világról álmodik, egy könnyen átlátható és könnyen irányítható világról. Keresi az elveszett biztonságot. Zsazsa is pontosan ezt tette, s meg is találta. „Egy okos lány számára a férfi nem kérdés - hanem a válasz”, persze nem akármilyen férfi: „egy gazdag férfi nem lehet ronda”. Azt hiszem, némely politikusok női rajongói is osztják ezeket a nézeteket, potenciális új feleségnek képzelve magukat, aki - ha le is cserélik - élete végéig bőségben élhet majd. Ez egy ősi ösztön, amit az antropológusok is igazolnak, hiszen emberkorunk hajnalán a nőstény nem élhetett erős hím nélkül. Erő. Vagyis gazdagság, hatalom, befolyás. Bauman azt is mondta, hogy nagy bizonytalanságunkban kísértést érzünk arra, hogy a felelősséget átruházzuk valaki másra, aki majd dönt helyettünk. Valaki erősre. Ki másra. Ez is ősi ösztön. így lehetnek a nagy „szabadságnak” beláthatatlan következményei. Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Hiteles ellenzéki vezér kerestetik Karácsony előtt jelentette be a rendőrség: nem fogja vizsgálni, hogy Robert Kaliňák miként vásárolt tulajdonrészt Ladislav Baštemák egyik cégében. A több más ügyben is sáros belügyminiszter ezután cinikusan vágta a szemünkbe, hogy felsőbb politikai körökben nincs korrupció, tehát okafogyott a nyomozás. Megtehette, mert a lakosság egyre nagyobb része már csak legyint a bűnüldöző szervek nyilván a főnöküknek tetsző tétlensége láttán, ellenzéki oldalon pedig nincsenek karizmatikus személyiségek, legfeljebb mitugrászhordószónokok. Ezért győzködik Andrej Kiska köztársasági elnököt, hogy 2019-ben, jelenlegi megbízatási idejének lejárta után alakítson pártot, majd pedig a 2020-ban esedékes parlamenti voksoláson induljon miniszterelnökjelöltként. Ha valóban komolyan gondolja a riasztó méreteket öltő szlovákiai korrupció és ajelenlegi kormánykoalíció garázdálkodásai elleni harcot, akkor cselekednie kell, mert a Grassalkovich-palotából csak szónokolhat, olyan gyenge az alkotmányos jogköre - így érvelnek a hívei. Még van ideje a végső válasszal, viszont az ország addig tovább süllyedhet a felderítetlen törvénytelenségek mocsarába. Ha csak nem buzog fel a civil kurázsi a polgárokban, és nemcsak néhányan, hanem egyre többen elégelik meg az ország szétlopkodását. Felfüggesztett sgymosás Kossuth rádió, Budapest. Híreket mondunk - hangzik el óránként a magyarországi közrádióban. Legtöbbször azonban makrogazdasági eredményeket, statisztikai adatokat zúdítanak a hallgatókra, végül pedig államtitkárok siserehadát idézve szajkózzák, hogy „Magyarország erősödik”, A három legnagyobb nemzetközi minősítő nemrég valóban kiemelte a bóvli kategóriából Magyarországot. Ugyanakkor a visegrádi három partner vagy a balti szovjet utódállamok gazdasági megítélése továbbra is sokkal kedvezőbb. Mégsem hozsannáznak az ottani közmédiumok. Nincs az unióban a budapestihez hasonló közszolgálati adó, amely így megcsúfolná a megnevezését. Most az élet felülírta ezt a gyomorforgató gyakorlatot is. Földrészünket fogvacogtató mínuszok árasztották el, még a Kossuth is legfontosabb hírértékű eseményként a civilszervezeteknek, valamint az állami szerveknek a hajléktalanokat és másokat mentő erőfeszítéseiről számolt be. Legalább rövid időre ezen a hullámhosszon is tisztességes tájékoztatást hallgathattunk, agymosás helyett. Ismerős erdélyi dilemmák Sokan bírálják mostanság a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőit, mert együttműködési megállapodást kötöttek a kényelmes parlamenti többséggel rendelkező új baloldali bukaresti kormánnyal. Tőkés László szerint az RMDSZ már 27 éve tévúton jár, hiszen ilyen alku főleg egy szoclib kabinet regnálása idején nem vezethet célhoz. Kelemen Hunor pártelnök így érvel: „Az RMDSZ arra a következtetésre jutott, hogy hasznosabb a konstruktív együttműködés a kormánnyal, mivel csak így lehet esély a kisebbségi ügyek rendezésére, továbbá az erdélyi magyarságot érintő gazdasági és regionális döntések befolyásolására”. Kolozsvárról és a Székelyföldről jórészt a tavaly tavasszal fellángolt szlovákiai politikai viták és dilemmák visszhangoznak felénk: vajon morális arculatvesztéssel jár-e, ha a 6-7 százalékos párt a kisebbségi érdekérvényesítés és a közösségi jogbővítés szándékával politikai alkut köt merőben más értékrendet képviselő pártokkal? Asztalfiók-diplomácia: Szabó Lőrinc és a szlovákok KOLLAI ISTVÁN E mil Boleslav Lukáč szlovák költő az első bécsi döntés idején egy kulturális kiegyezést célzó írással szólt a revíziós lendületben és eufóriában élő akkori Magyarországhoz. Lukáč írásának végül nem volt komolyabb visszhangja, ahogy a Trianon utáni hasonló magyar békülési kezdeményezések is terméketlenek maradtak. Talán az időzítés miatt: mert inkább az erélytelen vesztes, nem pedig a győztes hangján tudtak szólni. Az Új Szó is hírt adott arról a tavaly év végi konferenciáról („Együtt az úton”), amit a középeurópai együttműködést célul kitűző Charta XXI kezdeményezés szervezett Budapesten. Szlovák részről például Magda Vášáry óvá, Štefan Hríb, František Mikloško vett rész a rendezvényen, a szlovákiai magyarokat Lovász Attila és Agócs Gergely képviselte. Magyarországi részről többek között Kabdebó Lóránt irodalomtörténész volt az egyik fő felszólaló, akinek előadása - egy szlovák költőnek a világháborús Magyarországhoz intézett írása - a konferencia egyik visszatérő témájává, vezérmotívumává vált. Ez a szlovák költő történetesen Emil Boleslav Lukáč, aki a magyar irodalom egyik közvetítője volt a szlovákok felé, és az 1930-as években Magyarországon jó barátságot alakított ki Szabó Lőrinc- cel. (Az is külön érdekes, hogy hogyan segítette ezeknek az íróbarátságoknak a kialakulását a csehszlovák kulturális diplomácia.) Lukáč a bécsi döntés utáni Szlovákia kulturális életének képviselőjeként címezte írását az éppen revíziós sikereit ünneplő Magyarországhoz. Ebben az esszéjében, ahogy Lukáč nevezi, egyfajta „szellemi klíringet”, kulturális cserekereskedelmet kezdeményez Durva leegyszerűsítéssel mondva Emil Boleslav Lukáč költő a „legyőzött" ország képviselőjeként szólta „győzteshez". a két nemzet között. Eszerint a „kölcsönös tiszteletre és megértésre épített rokonszenv csak a szellemi, kulturális értékek kölcsönös kicserélésével lehetséges”. Igen érdekes pontja volt a decemberi konferenciának, hogy kiderült: a korszak egyik történésze, Borsody István saját publicisztikában is megpróbálta bemutatni Lukáč gondolatait a magyar olvasóknak; a történész cikkét pedig Szabó Lőrinc szerkesztette nagy műgonddal, és tette az olvasók számára közérthetőbbé. Pontosabban csak tette volna: az írás végül nem jelent meg nyomtatásban, arról csak az irodalomtörténészeknek köszönhetően tudunk. Szabó Lőrinc ugyanis érdekes módon mégis megőrizte hagyatékában. A korabeli magyar visszhang mindenesetre nem volt erős, ahogy általában Emil Boleslav Lukáč akkori párbeszédre való törekvése inkább csak a Pozsonyban élő magyarok között keltett érdeklődést, Magyarországon nem. Emögött - rengeteg más tényező mellett - talán ott rejlik az is, hogy durva leegyszerűsítéssel mondva a „legyőzött” ország képviselője szólt a „győzteshez”, aki számára a vesztes marginálissá, érdektelenné vált. Talán más lett volna az ilyen szlovák írások visszhangja, ha például rögtön Trianon után, vagy a második világháború után születtek volna. Ezekben a magyarok számára vészterhesebb időkben is születtek kiegyezést kezdeményező gondolatok, de inkább fordított felállásban, magyar részről; akkor pedig a szomszédok reakciója maradt el. A konferencián bemutatott történet, Szabó Lőrinc és Emil Boleslav Lukáč asztalfiók-diplomáciája mégsem biztos, hogy hiábavaló volt. Az ehhez hasonló próbálkozások ha nagy visszhangot nem is keltettek, segítették a középeurópai irodalmi kapcsolódások kialakulását, néha látványosabban, sokszor csak halványabban. Végül pedig alapos irodalomtörténészeknek köszönhetően könnyen lehet, hogy utólag fognak megtermékenyítőén hatni.
