Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-12 / 9. szám, csütörtök

101 HASZNOS TANÁCS 2017. január 12. I www.ujszo.com Emelkedik a gondozói hozzájárulás ÖSSZEFOGLALÓ (Gabriel Kuchta felvétele) súlyosan egészségkárosodott sze­mély anyagi helyzetét. „Ekkora pénzbeli ajándékot bárki adhat. Emellett az egyházakkal és vallási társaságokkal bővült azon intézmé­nyek köre, amelyektől a rászoruló bármekkora összegű pénzadományt elfogadhat, ezentúl e törvény alap­ján nem fogják a bevételek közé so­rolni” - magyarázta Rodinová. „Kutyajogok" Januártól változtak a speciális kutyák tartására vonatkozó szabá­lyok is - a módosítás célja, hogy a rászoruló súlyosan egészségkáro­sodott személy a közterületeken és az éttermekben, étkezdékben is korlátlanul igénybe vehesse a vak­vezető vagy segítő kutyát. „A ku­tyatartási feltételeket úgy módosí­tottuk, hogy ezentúl a közterüle­tekre és az étkezdékbe nemcsak a vakvezető kutyák, hanem a segítő és jelző kutyák is bemehessenek, rá­juk kivétel vonatkozik. Ugyancsak kivétel, hogy az ilyen kutyáknak nem kötelező a szájkosár. Vagyis azért, mert a speciálisan kiképzett kutyának nincs szájkosara, a köz­területekről nem küldhetik el az egészségkárosodott személyt” - szögezte le a szóvivő. Az év elejétől hatályos norma pontosította azoknak a segédesz­közöknek a listáját, melyekre igé­nyelhető állami hozzájárulás, és változott a jóváhagyható összeg felső határa is. A listáról kihúztak 6 olyan segédeszközt, melyek a műszaki fejlődés következtében már elévültek, felkerült viszont 4 új eszköz: hordozható rámpa kere­kesszékhez, műszer a személyi számítógép érintésmentes irányí­tásához, WC-re szerelhető zuha­nyozóülőke, hordozható digitális olvasóberendezés. (sza) Januártól valamivel több pónzre számíthatnak, akik súlyosan egészségkárosodott hozzátartozójukat gondozzák, emellett az állam hosszabb ideig fizeti helyettük a társadalombiztosítást, összeállításunkban a legfontosabb változásokkal és az egészsógkárosult személyeknek jóváhagyható anyagi támogatással foglalkozunk. Egészségkárosodásnak minősül a szervezet felépítésében, funkciói­ban betegség, sérülés vagy veleszü­letett rendellenesség következtében kialakult kedvezőtlen változás, mely több mint egy évig tart. Akinél a funkciózavar eléri az 50 százalékot, az a személy súlyosan egészségká­rosodott. Az egészségkárosodás mértékét szakorvos állapítja meg. Az egészségkárosodott személyek gyakran csökkent munkaképessé­gűek is. Ebből eredően bevételük je­lentősen csökkenhet, a megváltozott életvitelük viszont többletkiadások­kal járhat, amit az állam igyekszik kompenzálni. A szociális segítség- nyújtásról szóló törvény értelmében anyagi támogatás csak olyan sze­mélynek adható, aki valóban rászo­rul, és a hatályos norma értelmében a vagyona értéke nem haladja meg a 39 833 eurót. A támogatásokat a lak­hely szerint illetékes munka-, szo­ciális és családügyi hivatalban lehet kérni. Akik kaptak a felülvizsgáló orvos által kiállított szakvéleményt, azoknak joguk van olyan támogatá­sokra és szolgáltatásokra, melyek enyhítik az egészségkárosodás szo­ciális hátrányait. A jogosultság megítélésekor a szociális ügyi hiva­tal figyelembe veszi a felülvizsgáló orvos véleményét, miközben tekin­tettel vannak az egészségkárosodott személyi ambícióira, képességeire, végzettségére, családi állapotára, lakáskörülményeire és a lakóhelyén nyújtott egyéb szociális szolgáltatá­sokra. Támogatott eszközök Vannak, akik képesek dolgozni, ám gondot okoz nekik a munka­helyre jutás - a problémájuktól füg­gően igényelhetnek szállítási vagy közlekedési hozzájárulást, esetleg támogatást az igényeiknek megfe­lelően átalakított gépjármű vásár­lására, javítására. Akinek a házát, lakását kell akadálymentessé tenni, erre ugyancsak kérhet állami támo­Az anyagi támogatások kicsit megkönnyíthetik az egészségkárosodottak életét gatást. Másoknak speciális egész­ségügyi segédeszközre - hallóké­szülékre, kerekesszékre, emelőbe­rendezésre stb. - lehet szükségük, a szociális ügyi hivatal ezek árához is hozzájárulhat. Továbbá igényelhe­tő étkezési hozzájárulás, és a spe­ciális kutya tartásával összefüggő többletkiadásokra is jóváhagyhat­nak havonta bizonyos összeget. Előfordulhat, hogy az egészségká­rosodott személy bizonyos tevé­kenységeket képtelen egyedül el­végezni, mások segítségére szorul - ilyenkor fogadhat személyi asszisztenst. Ha pedig a funkcióza­var olyan mértékű, hogy a súlyosan egészségkárosodott személyt gon­dozni kell, az államtól igényelhető gondozói hozzájárulás. Gondozói támogatás Az egészségkárosodottat általában a rászoruló rokona - gyerek, szülő, unoka stb. - gondozza, és az ápolás többnyire egész embert kívánó tevé­kenység, azaz ha előtte volt is állása a gondozónak, előbb-utóbb kénytelen A támogatás feltételei A szociális hivatal által az egészságkárosultaknak megítélhető kompenzációs támogatások általános alapfeltételei: ► az igénylőt súlyosan egészségkárosodott személynek minősítik ► a szociális ügyi hivatal felülvizsgáló részlege javasol valamilyen anyagi támogatást ► a támogatás konkrét összege függ az igénylő éves bevételeitől, vagyona összértékétől ► az igénylő vagyonának összértéke nem haladhatja meg a 39 833 eurót ► a támogatást külföldre nem folyósítják ► az ismételt támogatást egy hónapra visszamenőleg fizetik ki ► a támogatást attól a hónaptól hagyják jóvá, amelyikben elkezdődött a jóváhagyási eljárás feladni. így de facto főállású gondo­zó lesz, ráadásul csak nagyon ala­csony bevételre számíthat. A szoci­ális ügyi hivataltól igényelhető hoz­zájárulás pontos összege a gondozott személyek számától és attól függ, hogy az illető naponta hány órát gon­dozza a rászoruló(ka)t. „Ez a szol­gáltatás fizikailag és pszichikailag is nehéz, egész embert kíván, ezért a gondozó általában képtelen folytatni eredeti pályáját, karrierjét, akkor is, ha abból jóval magasabb rendszeres bevétele lenne. A kormány javítani akar a gondozott személyek és az őket gondozók anyagi helyzetén” - ma­gyarázta lapunknak Daniela Rodi­nová, a szociális ügyi minisztérium sajtóosztályának munkatársa a janu­ártól életbe lépett intézkedéseket. Év elejétől ugyanis 220,52 euróról 247,62 euróra emelkedett a gondozói hozzájárulás, vagyis havonta 27,10 euróval nagyobb bevételre számít­hatnak a gondozók. A támogatás pontos összege to­vábbra is a gondozott személy be­vételétől függ, viszont a létmini­mum 1,4-szereséről (277,326 euró) 1,7-szeresére (336,753 euró) módo­sult az a jövedelemhatár, mely felett a támogatást megkurtítják - a szo­ciális ügyi minisztérium szerint ez 59,44 euró emelést jelent. Ez alól kivétel, ha valaki eltartott gyer­mekről gondoskodik - ilyenkor a hozzájárulásból csak akkor farag­nak le, ha a bevétele túllépi a lét­minimum 3-szorosát (594,27 euró). „Ezáltal 2017-ben 17 598 személy számíthat több pénzre“ - jegyezte meg Rodinová. Az intézkedések idén 28,9 millió euró többletkiadást jelentenek. További fontos változás, hogy meghosszabbodik az az időszak, amíg az állam hozzájárul a gondo­zó nyugdíjbiztosításához. A régi szabályok szerint az állam legfel­jebb 12 évig fizethette a biztosítást, vagyis az a szülő, aki születésétől fogva gondozza egészségkároso­dott gyermekét, a gyermek 18 éves koráig az állam biztosítottja lehe­tett. Mostantól nem létezik semmi­lyen határ: a gondozó addig marad az állam biztosítottja, amíg arra ? TÉMA: egészségkárosodottak támogatásai szükség van. Feltétel, hogy havonta legalább 140 órát gondozza a rá­szorulót. „ 18 év társadalombiztosí­tási időszak után az ilyen szülő 127 euró nyugdíjra lenne jogosult, pél­dául 40 év biztosítási időszak után 311 euró minimális nyugdíjat kap­hatna” - nyilatkozta Branislav Ondruš, a szociális ügyi miniszté­rium államtitkára. Szabadabb adakozás Év elejétől ugyancsak megváltoz­tatták az ajándékozás útján szerzett vagyon és bevétel megítélését: ko­rábban a létminimum 12-szeresének megfelelő pénzbeli adomány is jö­vedelemnek minősült, 2017. január 1-jétől már csak az ennél magasabb adományokat veszik figyelembe, amikor a rászorultság mértékének a megállapításáért megvizsgálják a JÖVŐ HETI TÉMÁNK: A TERMŐFÖLD ELADÁSA, BÉRBEADÁSA, AZ ADÓHIVATALLAL SZEMBENI KÖTELESSÉGEK ILYEN ESETEKBEN

Next

/
Thumbnails
Contents